Lehetséges-e kiegyezni az orbánistákkal?
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2013. június 05. szerda, 05:11
- Krémer Ferenc
Mihancsik Zsófia: Mi lesz, mi legyen Orbán után? |
Régóta vita folyik arról, hogyan lehet demokráciát létrehozni. Lehetséges-e nem demokratikus eszközöket és módszereket alkalmazva eljutni a demokráciához, vagy ez csak demokratikus módon valósítható meg. Szerintem ezt a kérdést nem lehet a tényleges összefüggésektől elvonatkoztatva megválaszolni, mert önmagában egyik út sem üdvözítő, mindegyik hozhat sikert vagy kudarcot. Bármelyikkel létre lehet hozni a demokrácia feltételeit, és mindkettő lehet eredménytelen. Hiába született tárgyalásokon és megegyezések révén a III. magyar köztársaság, ez a folyamat mégsem eredményezett fenntartható demokráciát. Természetesen ez a példa sem bizonyító erejű, de fogjuk fel legalább figyelmeztetésnek. Több mindenben is közös álláspontra kellene jutnia a demokratikus ellenzéknek és a demokratikus értelmiségnek. Az első talán az, hogy Magyarországnak fenntartható, önreprodukcióra képes demokráciára van szüksége, amelynek intézményrendszere és kultúrája úgy alkalmas a válságok kezelésére, hogy közben fel sem merül – ahogy Orbán Viktor mondani szokta – egy „új politikai rendszer” létrehozása.
Amikor arról gondolkodunk, hogyan lehet létrehozni a demokráciát, akkor állást kell foglalnunk abban, hogy Magyarországon léteznek-e a demokrácia feltételei. E feltételeknek több szintje van.
Az első szint az előfeltételeké, ezek közé még nem tartozik a demokratikus intézmény- és jogrend, csupán a polgárok meghatározó részének igénye és cselekvési hajlandósága. Ez az igény természetesen szembekerülhet a még nem demokratikus intézményeket működtető hatalommal. A következő előfeltétel az, hogy a politikai hatalom és a bürokrácia urai már nem akarják antidemokratikus módon továbbműködtetni az intézményeket. Hiába szolgálnák hát formailag ezek vagy akár a törvények a diktatúrát (önkényuralmat, zsarnokságot, autokráciát – teljesen mindegy hogyan hívjuk, mert ugyanarról beszélünk), nem képesek többé erre, mert nincs, akik így működtetné őket.
Természetesen minden demokratikus ellenzéki erő azt feltételezi, hogy az országban létezik igény a demokráciára. A probléma az, hogy közel ekkora igény létezik a diktatúrára is. Amennyiben ez igaz, akkor az egyik legfontosabb előfeltétel labilis. A másik előfeltétel pedig egyáltalán nem létezik, azaz a hatalom új urai és a bürokraták sokasága ragaszkodik az intézmények antidemokratikus működtetéséhez. Könnyű megérteni, hogy a Fidesz nem azért hozta létre az önkényuralom törvényeit és intézményeit, hogy most önként feladja őket. Eléggé valószínű, hogy a demokrácia csak akkor hozható létre demokratikus eszközökkel, ha az előfeltételek rendelkezésre állnak. Mivel Magyarországon csak részben van így, feltehetőleg már a választási kampány során elkerülhetetlen lesz a két tábor közötti konfliktus. Fel kell készülnie erre, mert elképzelhető, hogy a rendszerváltás most nem olyan lesz, mint 1990-ben volt, amikor mind a két előfeltétel rendelkezésre állt.
Az első kérdés, amire már most válaszolni kell az, hogy lehet-e az előfeltételek hiányát pótolni az önkényuralomnak, illetve a híveinek tett engedményekkel (ha nem is azonos, de nagyon közel áll egymáshoz ez a kettő). Sőt, ez a kérdés már a választási kampány során felmerül. Hogy pontosabban fejezzem ki magam, a kérdés az, lehetséges-e az orbánistákat meggyőzni arról, hogy igényeljék a demokráciát, vagy ne azon a módon működtessék az általuk létrehozott intézményeket, hogy azok a Fidesz hatalmát hozzák vissza. Mivel az orbánista hatalmi szisztéma ellentmondásos, ámde egy tekintetben harmonizáló (a szabadságot megszüntető, az önkényt erősítő) elemekből áll, bármely részének megőrzése a demokrácia iránti igény gyengítését hozhatja magával. Akár a történelemszemléletét, akár csak a nyelvhasználatát őriznénk meg, azt kockáztatnánk, hogy ismét olyan sérülékeny demokratikus rendszer jönne létre, mint 1990-ben. Másrészt pedig semmi sem bizonyítja, hogy engedékenységünk a legkisebb mértékben is meghatná az orbánistákat. Nyerhetünk-e bármit a választási kampányban az alkudozással, vagy inkább úgy fogunk járni, mint Medgyessy Péter az árkok betemetésével? A kampány során biztosan erősnek és igen aktívnak fog mutatkozni az orbánista állampárt. Ez azt jelenti, hogy támogatóit a legkisebb mértékben sem lehet majd megingatni. De nem ők fogják eldönteni a választást, hanem a ma még bizonytalanok, a ma még félve visszahúzódók, vagyis az, sikerül-e nekik olyan üzenetet átadni, amely mozgósítja őket. Szerintem súlyos politikai tévedés a bizonytalanokat csalódott orbánistának gondolni, súlyos tévedés úgy beszélni hozzájuk, mintha bármi közük lenne mindahhoz, amit a Fidesz az elmúlt években létrehozott. Ezt mutatja a demokratikus ellenzéki pártok támogatottságának stagnálása is. (Feltételezem, hogy összefüggés van a demokratikus ellenzék mondanivalója, stílusa, szétszórtsága és a támogatottság mértéke között.) Nagy a valószínűsége annak, hogy semmit sem tudunk ajánlani az orbánistáknak, sem a választási kampányban, sem utána. Ez azt jelenti, hogy nincs értelme ezzel kísérletezni, mert csak megzavarjuk vele az Orbán-ellenes választókat. El kell tehát fogadnunk, hogy a hiányzó előfeltételeket nem pótolhatjuk az orbánistáknak tett engedményekkel. Téves és káros az a felfogás, hogy pont akkor lehetne véget vetni a politikai oldalak végletes megosztottságának, amikor a leginkább nyilvánvalóvá kell tenni, hogy miben különbözik a demokrácia a szolgaságra, korrupcióra és aljasságra épülő Fidesz-rendszertől.
Tegyük fel, hogy a demokrácia iránti igény nagyobb és erősebb lesz, mint a félelem, a közöny és a diktatúra fenntartásának vágya, és az egyesült demokratikus ellenzék megnyeri a 2014-es választást. Hogyan láthat ekkor hozzá a demokrácia létrehozásához, azaz a demokrácia feltételeinek megteremtéséhez? Milyen helyzetet találunk majd az országban? A teljesség igénye nélkül, a következőket találjuk majd, hisz mindez már most is megtalálható: alaptörvényben rögzített kiszolgáltatottságot, a jogrendet felszámoló törvények sokaságát, elpusztított önkormányzatiságot, az intézményesített korrupció rendszerét, az államtól és az állam uraitól függő gazdaságot és vállalkozókat, államosított és működésképtelen közoktatási rendszert, csődbe jutott felsőoktatást, a tudomány helyére ültetett szervilizmust, a sajtószabadságot korlátozó cenzúrahivatalt és megfenyített igazságszolgáltatást. Mindezt egy gazdaságilag kifosztott, nyomorba taszított országban, ahol a felső tizenöt-húsz százalékot éveken át arra nevelték, hogy semmit se törődjön a maradék nyolcvan-nyolcvanöt százalékkal. Ehhez jön még, hogy a Fidesz mindent megtett azért, hogy a közhatalomban dolgozókat, a vállalkozókat, az igazságszolgáltatást és általában a társadalom egészét erkölcsileg lezüllessze.
De ezzel még nincs vége, mert kormányzása alatt a Fidesz olyan intézmény- és szabályrendszert hozott létre, amelyik csak és kizárólag az önkényuralmat képes kiszolgálni. A magánnyugdíj-pénztárakból és az adókból százmilliárdokat irányított át a saját kasszájába, vagyis megteremtette a demokráciával szembeni ellenállás, azaz a diktatúra túlélésének lehetőségét. A teljesen felesleges intézményekbe általa kinevezettek egzisztenciája attól függ, fennmaradnak-e ezek az intézmények és, ha igen, kiszolgálják-e az Orbán–Simicska-klánt vagy sem. Ezek bizony nem a demokrácia, hanem az önkényuralom feltételei. Némileg módosítva a korábbi írásban tett megállapításomat,* azt mondanám, hogy az önkényuralom mindaddig fennmarad, ameddig intézményei és kultúrája létezhetnek és működhetnek.
A demokratikus ellenzéknek tehát el kell döntenie, hogy demokráciának tekinti-e Orbán rendszerét. Ha igen, akkor nem kell felszámolnia az intézményeket és/vagy pozíciójukban hagyhatja a kilenc évre kinevezetteket. Ebben az esetben véleményem szerint nem lesz demokrácia Magyarországon és a mai demokratikus ellenzék politikailag és erkölcsileg rohamosan fog erodálódni, vagy kiemelkedik belőle egy újabb kisdiktátor és/vagy megegyezik az Orbán–Simicska-klánnal. Természetesen van más lehetőség is, és ennek a következményeit érdemes kissé alaposabban is megvizsgálni. Tegyük fel, hogy a győztes demokratikus ellenzék megpróbálja elkerülni a konfrontációt a diktatúra híveivel – hiszen „túl kellene már jutni az ország megosztottságán”, hiszen „eddig is rengeteg kárt okozott nekünk a folytonos szembenállás” és hasonló frázisokkal eteti majd a közönséget. Tekintsünk el most attól, hogy szinte semmi esély megúszni a konfrontációt, és tegyük fel, hogy valóban nem lesznek folyamatos konfliktusok az országban. Tegyük fel azt is, hogy meg lehet egyezni az orbánistákkal, a kérdés csak az, miben lehet megegyezni és milyen árat kell fizetni érte. Akik majd megegyeznek, azoknak bizonyosan semmilyen árat nem kell adniuk a tisztességükön kívül, mert igen jövedelmező üzletet köthetnek. Lehet, hogy eleinte még úgy gondolják, hogy az ország érdekében járnak el, békét teremtenek, hogy fejlődhessen a gazdaság és a NENYI-nek** megfelelően béke és egyetértés fogja majd egységbe a népet és a rajta uralkodókat. De vajon miben egyezhetnek majd meg? Csak olyasmit kínálhatnak fel, amit a másik fél elfogad, aminek tehát értéke van a számára, de aminek a zsarnokságban értéke van, az a demokráciában értéktelen. Vegyük csak sorban, mit adhatna a demokratikus ellenzék a zsarnokság híveinek és az milyen következménnyel járhatna:
– Megőrizzük egyik-másik intézményüket?
Tessék szavazni, melyik legyen az! A médiatanács? A közmunkarendszer? A földek orbánosítása? A nemzeti trafikok? Az államosított oktatás? A militarizált rendőrség? A Terrorelhárító Központ? A szakemberek nyugdíjba kényszerítése, vagy melyik?
Bármelyiket szemeljük is ki, azzal az önkényuralmat reprodukáló folyamatokat, eseményeket, hatalmi viszonyokat választunk.
– Vagy őrizzük meg egyik-másik törvényüket?
Tessék szavazni, melyik legyen az! A munka törvénykönyve? Az alaptörvény, különös tekintettel a negyedik módosításra? A rendőrségi törvény? Az önkormányzatiságot felszámoló, a tanácsrendszert visszaállító jogszabály? A hajléktalanok üldözését kodifikáló förmedvény? Az egyházak egyenlőtlenségét szentesítő vagy inkább az éppen most készülő szegregációs törvény?
Bármelyiket választjuk is, lehetőségeket adunk az egyenlőtlenségnek meg a szolgaságnak, és lehetőségeket veszünk el az egyenlőségtől és a szabadságtól.
– Esetleg ajánljuk fel, hogy helyükön maradnak a kinevezettjeik?
Mindössze az a probléma, hogy minden egyes örökre kinevezetthez tartozik egy intézmény, és csak akkor maradhatnak a helyükön, ha az, no meg a törvény, amely létrehozta, megmarad. Aki ezt választja, az az impotenciát választja. Ha valakinek ez járna a fejében, gyorsan felejtse el, mert akkor senkinek sem érdemes időt, energiát és állását áldoznia a terveiért! Nem érdemes választási összefogást tervezni és pénzt ölni a kampányba.
– Mit ajánlhatunk még a zsarnokság szolgáinak?
Követhetnénk például Kerényi Imre és Fekete György kultúrpolitikáját, vagy az MTA történészeinek tudományfelfogását. Kijelenthetnénk, hogy egyetértünk a családfelfogásukkal, vagy mondhatnánk, hogy csak háromféle módon lehet Istenben hinni. Mondhatnánk, de akkor már nem mi lennénk. A Nemzeti Együttműködés Rendszere semmilyen módon és semmilyen mértékben nem tartható fenn! Semmiképpen sem ajánlhatjuk a Fidesz jelenlegi támogatóinak, hogy megőrizhetik a hatalmukat, vagyis semmit sem tarthatunk meg, ami erre lehetőséget adna nekik. Legfeljebb egyetlen dolgot kínálhatunk úgy, hogy megőrizzük önmagunkat és a demokráciát is létrehozzuk: mellérendelt helyet az álláspontok és a politikai nézetek sokaságában, lehetőséget arra, hogy szembenézzenek önmagukkal, vagyis mindazzal, amit Magyarország ellen elkövettek.
* „Valójában nem akkor van önkényuralom egy országban, ha már annak minden intézménye kiépült, hanem akkor, ha ezeknek az intézményeknek a létrehozását senki és semmi sem képes megakadályozni.”
** NENYI (ha valaki már elfelejtette volna: A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozata)
(Az írás angol nyelvű összefoglalója Balogh S. Éva blogján olvasható: How to rebuild democracy in Hungary? According to some, not by compromise with Fidesz)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!