rss      tw      fb
Keres

„Megbombáztuk Kaposvárt”


Koltai Tamás Eörsi László
könyvéről és részlet Eörsi László: „Megbombáztuk Kaposvárt” című könyvéből (Napvilág Kiadó – 1956-os Intézet Alapítvány, Bp., 2013, 224 oldal)



(forrás)


Koltai Tamás
Abszurdisztán pregnáns botrányai

A könyv címe egyben egy előadás címe is. A könyv az úgynevezett Kaposvár-jelenség egyik aspektusát, a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás negyven évének (1971–2011) a politikai vetületét tárgyalja. A szerző történész, aki filológia alapossággal jár utána a közelmúlt legizgalmasabb és legintenzívebb társulati formációjának (amelyből a jelenlegi Katona József Színház is kinőtt), de édesapja, a csúcskorszakban Kaposváron dramaturgoskodó Eörsi István révén személyes kapcsolata is volt a csapattal. Ennek köszönhetően a „Megbombáztuk Kaposvárt” érdekfeszítő színházi regényként is olvasható. Aki végigélte a színház történetét, annak mint érzéki memorandum, aki olvasmányélményként találkozik vele, annak mint elképesztő és jellemző dokumentum a rendszerváltás előtti és utáni kultúrpolitika modelljéről. Magyarán szólva: Abszurdisztánról.

Kaposváron, amely a korabeli magyar vidéki színházakat is alulmúlta gagyi operettjeivel, akkor állt be fordulat, amikor a nem sokkal korábban végzett Zsámbéki Gábort 1971-ben kinevezték főrendezőnek, és „programbeszédként” megrendezte Csehov Sirályát, amely a színházról szól. Zsámbéki fiatal színészeket és rendezőket hívott a társulatba, amelynek megalapozta a valóság könyörtelen tükrözésére irányuló szellemét. Ez a szellem az összes előadástípusra kiterjedt, beleértve az operetteket is, például az Állami Áruházra, amely Ascher Tamás rendezésében nem sokkal az indulás után botrányt kavart, és a budapesti vendégjátékon a „vígszínházi csatába” torkollott. A produkciónak közvetlen politikai felhangja volt. Az épületet jegyekért ostromló tömeg „összeütközött” a jelenlévő titkosrendőrökkel: a bejárati ajtókat csak némi dulakodás árán lehetett elérni.

Eörsi a pregnáns botrányok közül szemezget. A legjellemzőbb a Marat/Sade-sztori, Peter Weiss parabolikus drámájának előadása, amely egyértelmű áthallásokkal a Kádár-diktatúráról és az ’56-os forradalomról szólt. Aczélék először igyekeztek nem észrevenni a benne levő gyúanyagot, még a belgrádi nemzetközi fesztiválra is kiengedték, a külföldi kritikusok viszont nem voltak beavatva a hazai szellemi konspirációba – a betiltást elkerülendő, a sorok közötti utalásrendszerbe –, és „leleplezték” a produkció üzenetét. A színház csak nehezen kerülte el a súlyosabb következményeket. Eörsi részletesen felidézi a történteket, korabeli sajtószemelvényekkel, mai visszaemlékezésekkel és a fellelhető, nem nyilvánosságnak szánt (párt)dokumentumokkal.

Hasonló eljárásnak veti alá a többi kiválasztott előadást is. A Nehéz Barbarát, amely Csehszlovákia második világháborús német lerohanása idején íródott, a ’68-as prágai tavasz leverésére akart asszociációt kelteni, de a bemutatatója „véletlenül” egybeesett a Szovjetunió afganisztáni támadásával. A III. Richárdot, amelyben az lett a politika fő kérdése, hogy viselt-e Richmond fekete szemüveget (mint Jaruzelski tábornok, az 1981-es lengyel hadiállapot kihirdetője). Az 5606-ot, amely miatt feljelentették a színházat, mert a vád szerint meggyalázta „az ’56-os mártír” Tóth Ilona emlékét. (Ilyen nevű szereplő nem volt az előadásban, de a hozzá köthető gyilkossági motívum kétségtelenül megjelent a játék során.) Az utóbbi eset természetesen a rendszerváltás után, 2006-ban történt, ami azt mutatja, hogy a vegzálások nem szűntek meg, jóllehet a politikáról néha zavarosabb vizekre is átterjedtek, például arra, hogy miért játszik meztelenül Gryllus Dorka Gombrowicz Operett című színművében.

Eörsi László könyve kiváló kordokumentum és lebilincselő olvasmány. Slusszpoénját tragikomikus módon az élet, pontosabban „a zsákutcás magyar történelem” szolgáltatta. Ami a Kádár–Aczél-rendszernek nem sikerült, ti. a Kaposvár-jelenség megszüntetése, az sikerült az Orbán-kormánynak. A társulatot szétrobbanthatták, a színházat ellaposíthatták, de az igaz legendát nem tudják eltörölni. Azt őrzi az emlékezet és a „Megbombáztuk Kaposvárt”.




(forrás)


Részlet Eörsi László könyvéből

A kaposváriak budapesti fellépései mindig is aggodalommal töltötték el a kádári pártvezetést. A Marat/Sade 1982-es előadásakor még a vártnál is nagyobb siker, a közönség heves, tüntetésszerű reakciója váltotta ki a hatalom ellenakcióit.

Knopp András nemcsak megértette az interpretációt, de föl is jelentette a kaposváriakat. Az ügy a PB elé került. Köpeczi Béla miniszter bekérte a Marat/Sade szövegkönyvét. A társulat

ugyanakkor – néhány nappal a vígszínházi fellépés után már Belgrádba tartott, a BITEF rendezvényére. Ezt az utat többen is aggályosnak tartották a kultúra irányítói közül. „A darab ’mára’ és ’ránk rendezése’ itthon is kemény kritikát érdemel, de így még fajsúlyosabbá válik” – aggódott az egyik kultúrfunkcionárius.

Az ügyben a legfőbb pártvezető is hallatta szavát, igaz, nem nyilvánosan. „Személyesen Kádár János elvtárs is bírált minket, hogy nem tudunk rendet teremteni a színháznál” – jegyezte fel egy Somogy megyei pártvezető.

Eközben a kaposváriak átütő sikert arattak Belgrádban, mindhárom fődíjat megnyerték: a zsűri három nagydíjának egyikét, a közönségét és a legjobb rendezését. Az előadásnak külföldön is komoly sajtóvisszhangja volt.

„Ez volt a legsúlyosabb helyzet az én működésem alatt – emlékezett vissza Babarczy –, amikor nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy kivágnak minket. Behívattak. Ott előadtam, hogy a textilfotó, az valóban a Corvin köz. Hogy Ács János, a darab rendezője ott lakik a Corvin közben egy albérleti szobában. Az előadáshoz kerestünk egy olyan boltíves fotót, amely ugyanúgy hasonlít a Louvre néhány külső falához, mint az Ermitázs bejáratához, és azt lehet mondani, hogy ez az európai forradalmi nagyvárosoknak egy ilyen tipikus helye. Így merült fel, hogy ott nézte az ablakából ezt a boltívet a Corvin közben, és rájött arra, hogy ezt kell odatenni. Képzeld el, hogy ezt bevették! De nem azért, mert bárki is elhitte volna, hanem mert volt egy jó magyarázat. Ennyi. Hát nem akartak direkt politikai botrányt csinálni, ha nem volt muszáj.”


Két hónappal az 56 06/Őrült lélek vert hadak bemutatója után, 2007 februárjában váratlanul robbant ki a botrány. A magyarságában sértett kuruc.info uszító hangnemű és tartalmú cikket közölt Tóth Ilonát kommunista propagandadarabban gyalázzák címmel. „A kaposvári Csiky Gergely Színház […] közpénzen gyalázza a koholt vádak alapján 1957-ben ártatlanul kivégzett Tóth Ilonkát” – írták. A színház titkársága és a társulat néhány tagja többnyire „idézhetetlen tartalmú” leveleket és zaklató telefonhívásokat kapott.

„A jó ízlés nevében és 56-os halottainkra emlékezve a leghatározottabban követeljük, hogy a Mohácsi János által rendezett botrányos darabot azonnal vegyék le műsorról” – követelte az egyik polgári kör. A botránykrónika a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője, Jobbágyi Gábor feljelentésével újabb színt hozott. Jobbágyi személyiségi jogi pert sürgetett a produkció írói, rendezője és a színház igazgatója ellen, és az előadás felfüggesztését is kérte.

A sajtóban is egymásnak feszült a két oldal. A véleménykülönbségek természetesen éppen abban tértek el leginkább, mi ’56 üzenete, és milyennek kell lennie az 50. évfordulós megemlékezésnek. A „polgári-nemzetiek” – hamis történelmi alapokon – az áldozat meggyalázásáról, az „ünneplőknek mutatott fityiszről,” a kegyeleti jog megsértéséről értekeztek.

Kapóra jött ez a jobb oldali városvezetésnek, amely döntően befolyásolta az igazgatóváltást, s ezzel a színház jövőjét. Schwajda irányítása „bevállaltan” a „Kaposvár-jelenség” végét jelentette. A műsorpolitikát drasztikusan megváltoztatta. Az ízlése merőben más volt, mint az akkori rendezőké, a jó színház mibenlétét több szempontból is másképpen látta.

Az ország egyik legpatinásabb színháza eljelentéktelenedett, kommersz intézménnyé vált. Ledarálását legfőképpen a Fidesz-KDNP erőfölénye eredményezte. Az aczéli kultúrpolitika jóval szerényebb sikert könyvelhetett el e színház megrendszabályozásában.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!