Orbán tézisei a Nyugatról
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2013. július 03. szerda, 04:44
Az újkori Nyugat-Európa és Észak-Amerika államaiban kialakult gazdasági, társadalmi és politikai rendszerek (kicsit leegyszerűsítve: a szabadversenyes kapitalizmus, a piacgazdaság, a polgári társadalom, az alkotmányos, illetve demokratikus jogállam stb.) mindig is arra késztették a nem ilyen rendszereket építő államokat, hogy fölényüket hangoztatva a Nyugat végóráiról elmélkedjenek. A kapitalizmus válságról válságra tántorgó, halálra ítélt rendszeréről már a 19. századi szocialista előfutárok, marxista követők és dilettáns epigonok is fejtegették nézeteiket, a dekadens Nyugat végóráit vizionálta már náci és sztálinista egyaránt, „alkonyát” elemezte már sok kiváló elme Oswald Spenglertől a „hanyatló Nyugat”-ról értekező Virág elvtársig. Kétségtelen, hogy a jelenlegi Európai Unió számos gazdasági és társadalmi problémával küzd, de most halálhírét kelteni és vele szemben valami másnak az életképességét (sőt: fölényét) hirdetni legalább olyan értelmetlen, mint a korábbi említett időszakokban volt.
Mindezt az teszi aktuálissá, hogy Orbán Viktor legutóbb két alkalommal is fölényeskedő stílusban szólta le Európát, ráadásul mindezt nem először tette: ez a felfogás hatalomgyakorlásának meghatározó vonása lett. Alighanem eljutott arra a pontra, amikor maga is elhiszi, hogy valóban egy teljesen egyedülálló, új politikai rendszert hozott létre Magyarországon, amely jobb, tökéletesebb és a benne élőket sikeresebbé és boldogabbá teszi, mint minden más, ami korábban volt, illetve ami más országokban aktuálisan létezik vagy létezhet. Először a horvát EU-csatlakozás kapcsán adott interjúban fejtette ki, hogy Kelet-Európa mindig arra törekedett, hogy a Nyugatot utánozza (azt gondolván, így érheti utol), de most eljött a pillanat, amikor – Orbán szerint – a lengyeleknek, cseheknek, horvátoknak és főleg a magyaroknak már nem a nyugati államok példáját kell követnie. „Ha megnézzük, hogy most hogyan teljesítenek a legjobb nyugat-európai gazdaságok, azt látjuk, hogy elveszítik versenyképességüket, hogy a jóléti állam már nem fenntartható, hogy nagy társadalmi elégedetlenség és zűrzavar tör a felszínre. Ezt látva nem mondhatjuk a magyar népnek, hogy csinálja azt, amit a nyugatiak.” Szerinte miközben megbélyegzik és gáncsolják a sikeres Magyarországot, mintegy titokban, de Orbánt követik a nyugatiak is, sorra veszik át a „mi” egyedül üdvözítőnek bizonyult módszereinket. Nem sokkal később, immár Brüsszelben oktatta ki az általa mélyen lenézett nyugati országokat, amikor közölte: „A sikertelen európai válságkezelés gazdái adnak tanácsokat a sikeres Magyarországnak.” Nyilatkozatából nemcsak a magabiztosság, az ország „látványos sikerei” feletti elégedettség érezhető ki, hanem már-már a sajnálat, a szánakozás is a válságot kezelni képtelen, szűklátókörű nyugati országok láttán. Kíváncsi vagyok, mikor hajol le hozzájuk, hogy merő jó szándékból megsegítse az önnön korlátaikkal megbirkózni képtelen kis hülyéket.
Az Európai Parlamentben – Reuters/ Vincent Kessler
Persze lehet, hogy Orbánnak van igaza és a nyugati gazdaságok a közeljövőben látványos mélyrepülésbe kezdenek, miközben mi akkora fejlődést írunk le, hogy szédelegve sem tudjuk követni. Miközben a közgazdászok hajukat tépve, delejes tekintettel tűzre vetik a műveiket, megindul hazafelé a korábban ott munkát vállaló magyarok áradata. Maguk sem értik, hogyan tévedhettek ekkorát évekkel ezelőtt (biztos bedőltek Gyurcsánybajnai propagandájának), de már nem keseregnek, fügét mutatva londoni vagy berlini munkahelyüknek, vígan állnak itthon a szalag mellé a munkaalapú magyar gazdaság egyik legújabb sikerüzemében. De persze mindez csak a kezdet, hiszen a Nyugat visszaesésének, valamint Magyarország látványos felemelkedésének együtteseként megkezdődik a nyugati népek fordított népvándorlása hozzánk. A válságok és zűrzavar uralta Nyugaton ezrével szedik sátorfájukat angolok, németek, hollandok, norvégok, hogy a nyugodt és biztonságos megélhetést, kiszámítható és tartós boldogulást nyújtó Magyarországon telepedhessenek le. Megértéssel fogadják majd, hogy az első egymillió új munkahelyet a magyar állam saját népével tölti be, de a szédítő dinamizmussal bővülő magyar gazdaság teremt nekik is megélhetést bőven. Persze lesznek problémák a nyugati bevándorlók beilleszkedésével, de bölcs államunk mindenről gondoskodik. Legfeljebb a háború indításának jogáról kell lemondanunk, de csak azért, mert nem tudnánk hová tenni azt a sok hadifoglyot. (Utóbbi régi vicc, biztos ismerős.)
Lehet, hogy így lesz, és a Nyugat lehanyatlik. De valószínűleg nem mostanában. Ahogy eldöglődött az elmúlt évszázadokban és minden másnál tartósabb recepteket tudott találni a válságok kezelésére, a lakosság – olykor nagyon is viszonylagos – jólétének biztosítására, demokratikus jogállamok működtetésére, úgy feltételezhető, hogy pár évtizedig még elszenvednek a mostanihoz hasonló (a korábbinál rosszabb, a mienknél jobb) körülmények között.
Az efféle nyilatkozatok nem is ezért érdekesek, és nem is azért, mert kabarészerzőknek adnak hálás tippeket. Hanem azért, mert jól mutatják Orbán Viktornak a saját rendszerével kapcsolatos, ideológiává érett meggyőződésének valódi arculatát. Nincs kétség, a magyar miniszterelnök meg van győződve önnön zsenialitásáról és rendszerének párját ritkító tökéletességéről, nincs már senki a környezetében, aki szólhatna neki, hogy a valóság azért egészen más. Hogy például a munkahelyteremtés sikerei elsősorban statisztikai bűvészkedésnek tudhatók be, az államadósság ellen indított szabadságharc úgysem lett sikeres, hogy elkótyavetyélték a lakossági megtakarításokat, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése feletti egyedül jogos büszkeséget is beárnyékolja két tényező: 1. ellenzékben mintha mást mondtak volna minderről, 2. a költségvetési egyensúlyt csak annyi megszorító csomag árán lehetett biztosítani, hogy azok száma már meghaladja az alaptörvény-módosításokét is. (Megszorításról beszélni persze tilos.)
De Orbán nemcsak abban biztos, hogy ő állította talpra Magyarországot, amely nélküle 2010-ben bizonyosan káoszba süllyedt volna, hanem abban is, hogy az ő országa minden más országnál jobb és sikeresebb. Hogy lenézheti, megvetheti, kinevetheti Nyugat-Európa államait. (Nincs olyan gazdasági statisztika, amely erre alapot adna, de ezt hagyjuk is.) Felfogása újabb ecsetvonás egy kezdő önkényúr portréján: hittel hiszi, hogy az ő országában jobb élni, mint máshol. Hogy ő tényleg egy egész népet boldogít, akkor is, ha sokan ezt nem veszik észre, s a gazdaság természetes folyamatait is saját sikerének látja. Az általános iskolai történelemkönyvem jut eszembe, még a hetvenes évekből, amelyben komolyan bizonygatták, hogy a kelet-európai szocialista országok fejlettebbek a nyugati kapitalistáknál. (Persze már akkor is nehéz volt megérteni, hogy ha így van, miért nem onnan disszidálnak ide.) De sokan voltak, akik tényleg elhitték, hogy a mi rendszerünk jobb és sikeresebb, nem is akartak a szegény kapitalisták helyében lenni. Bármilyen meghökkentő, nevetséges vagy elgondolkoztató, most is ebbe az irányba haladunk. Orbán ugyanis nem hajtott végre semmilyen gazdasági csodát, „unortodoxiájának” elemei fellelhetők az általa meghaladottnak vélt tankönyvek történeti fejezeteiben: az állam erőteljesebb beavatkozásának szorgalmazása, államosítás, a piac fokozott ellenőrzése és a beavatkozás lehetőségének fenntartása, a politikai szempontú újraelosztás végrehajtása stb. Legfeljebb újszerűen rakja össze ezeket (!) az elemeket. Mindez hűbéri viszonyokat újraértelmező társadalompolitikával, a jogállamiság lebontásával, és sajátos propagandagépezet működtetésével egészül ki. Ilyesmi Nyugaton tényleg nincs, de attól tartok, nem is vágynak rá, legyen bármilyen nehéz az a válságkezelés.
Mi lesz, ha egyszer sokan észreveszik az orbáni világkép önigazoló ürességét, antagonisztikus viszonyát a valósághoz és logikai ellentmondásait? Utóbbiakra csak egy példa: Orbán szerint Nyugaton átveszik a mi sikeres módszereinket. Aztán azt mondja róluk egyre többször, hogy hanyatlanak, képtelenek a sikeres válságkezelésre. Ha bármily titokban is, de Nyugaton az orbáni módszereket alkalmazzák, akkor tessék mondani: mitől is hanyatlanak még mindig?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
