rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 11.

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott


Bolgár György
: - Gondolom, már Önt is megkeresték többen rajtunk kívül, azóta, hogy kiderült, Orbán Viktor néhány hónappal ezelőtt találkozott Ronald Lauderrel a sukorói befektetővel vagy főbefektetővel. Hogy tudniillik Ön Sukoró ügyben vizsgálódik, és vajon tudott-e arról hogy zajlott egy ilyen találkozó?

Budai Gyula: - Köszönöm szépen a kérdést. Ma már nagyon sokan feltették nekem, és ugyanazt tudom mondani Önnek is, Bolgár úr, mint a többi újságírónak, aki ezt a kérdést feltette nekem, hogy szerintem a hír az lenne, hogy ha én, aki Sukoró és az állami földek értékesítésével kapcsolatban vizsgálódok, találkoztam volna akár a Lauder úrral, akár Joav Blummal. Erre egyébként tudok válaszolni, mert én sem Lauder úrral, aki egyébként csak egy személy a King City érdekeltségbe tartozó befektetői körben, nem találkoztam, és én úgy gondolom, hogy ebben az ügyben nem az a lényeg, hogy ki kivel találkozott, hanem az a lényeg, hogy milyen jogszabályok megsértésével hajtották végre ezt az egész telekcserét. Illetve az a lényeg, hogy ebben az esetben közel négymilliárd forint kár érte a magyar államot és hogy ez kinek a hibája, kinek a felelőssége alapján állapítható meg.

– Ez biztos lényeges és ezt majd nyilván az igazságszolgáltatás ki is fogja vizsgálni, és remélhetőleg mindannyiunk számára megnyugtató módon pontot tesz az ügy végére. De azért szerintem nem mindegy, hogy ki kivel találkozott, mit kérdezett, miről beszélt, hiszen amikor ez a bizonyos találkozó Orbán és Lauder között lezajlott, Önök már javában kifogásolták az egész sukorói ügyletet. Ön is személy szerint, sok gyanús dolgot gyanús elemet találtak benne, tehát feltételezem akár, hogy az akkor még Fidesz-elnök, jövendő miniszterelnök is érdeklődött Laudernél, ha már Lauder kezdeményezte állítólag ezt a találkozót. Hogy de hát miért így csinálták, állítólag törvényellenesen vagy szabályokat megszegve, nem lehetett volna egyenesen, vagy nem lehetett volna másképpen?

– Nézze, hát én ugyanazt tudom mondani Önnek, mint az előzőekben, hogy én úgy gondolom, minden befektetőnek, aki Magyarországon munkahelyeket akar teremteni, illetve vállalkozásba kezd, a hatályos magyar jogszabályok betartásával kell ezt megtennie. Nekem mint miniszterelnöki biztosnak az a feladatom, hogy amennyiben ezekben az ügyekben jogszabálysértést találunk és észlelünk, akkor tegyük meg a megfelelő lépéseket. Egyébként ebben az ügyben igaza van Önnek, jóval korábban megtettük a lépéseket. Ugye én is egyeztettem Oszkó Péterrel ebben a vonatkozásban, és maga Oszkó Péter is szabálytalannak találta a sukorói telekcsere vonatkozásában köttetett szerződést. Mert még az előző kormány volt az, aki a Fővárosi Bíróságon ezt a szerződést érvénytelenség jogcímén megtámadta. Tehát az a kormány, amely lényegében ezt az egész jogügyletet elindította, eljutott odáig, hogy valóban törvénytelenség történt.

– Vagy legalábbis ezzel a gyanúval élt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nem a szabályoknak megfelelően bonyolította ezt le.

– Hát a gyanúnál ez több, mert ugye folyik a büntetőeljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen hűtlen kezelés bűntette miatt, illetve folyik a polgári per a telekcsere-szerződés érvénytelenségének a megállapítása miatt. Tehát mindenképpen már az előző kormányzat is eljutott oda, hogy itt valóban jelentős hiba történt. Persze akkor már nem Gyurcsány Ferencnek hívták Magyarország miniszterelnökét, hanem Bajnai Gordonnak. Az a Bajnai Gordon, aki egyébként korábban aktívan részt vett a projekttel kapcsolatban a tárgyalásokban, az egyeztetésekben, a megvalósításában.

– De ezek szerint Orbán Viktor is aktívan részt vett, legalább egy megbeszélésen, ugyanennek a beruházásnak az ügyében. Tehát önmagában az, hogy valaki aktívan érdeklődik, tárgyal, nem bűn.

– Nézze, hát az hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr mikor milyen befektetővel találkozott, az szerintem az ő szíve joga ebben a vonatkozásban. Az én megbízatásom nem arra vonatkozik ugye, tegnap az MSZP felszólított engem, hogy én vizsgáljam ki ezt a találkozót. Az a szomorú hogy az MSZP-ben is jól képzett jogászok ülnek, mint Bárándy Gergely, és nagyon jól tudja, hogy az én megbízatásom kifejezetten azokra az ügyekre vonatkozik, ahol jogszabálysértések történtek. És én úgy gondolom, nekem az a feladatom, hogy ezekben az ügyekben, ahol jogszabálysértések történek, a nyilvánosságnak ezeket elmondjuk. Illetve hogy azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a jogszabálysértéseket, az ügyészség vagy más hatóságok részére átadjuk. Semmi mást nem csinálunk, én úgy gondolom, és még egyszer mondom, mi már erről többször beszéltünk, itt nem a beruházással kapcsolatban van probléma, hanem azokkal a körülményekkel, amely révén ezt a beruházást meg kívánták valósítani. Nagyon sokszor végigbeszéltem Önnel, Bolgár úr, ezt a beruházást, a szerződéskötést és mindent. Tehát azok a körülmények nem változtak, sőt én úgy látom hogy ezek a körülmények egyre inkább azt igazolják, hogy itt egy kormányzati megrendelés, egy kormányzati utasítás volt arra vonatkozóan, hogy ezt a beruházást ebben a formában létre kell hozni.

– Hát azt, hogy a beruházást létre kell hozni, valószínűleg kormányzati szándék erősítette, ez biztos. De azt nem, hogy törvényellenesen csinálják, szerintem Ön ezt még nem tudta bebizonyítani.

– Hát igaza van ebben, egyébként az ügyészség egyelőre megalapozott gyanú miatt nyomoz, illetve én úgy gondolom, hogy az hogy az előző kormányzat, a Bajnai-kormányzat pert indított Johann Blum ellen a szerződés érvénytelenségének a megállapítására, ez mindenképpen annak a beismerése hogy valamit nagyon elrontottak.

– Mindenesetre az, hogy most fél évvel később kiderült, volt egy Orbán–Lauder-találkozó, ráadásul akkor, amikor Önök már törvénysértésre gyanakodtak a nagy nyilvánosság előtt, azt jelzi, hogy a Fidesz elnöke, a jelenlegi miniszterelnök fontosnak tartotta ezt a beruházást, vagy a beruházókat magukat, ezt nem tudjuk, függetlenül attól, hogy ennek a beruházásnak a kezdeteit körüllengi valamiféle vélt törvénysértés gyanúja. Ezért aztán számomra mégiscsak kérdés, hogy akár a miniszterelnök nem tudatta-e Önnel, hogy pontosan miről tárgyalt Lauderrel, hogy Önnek esetleg, mint eljáró miniszterelnöki megbízottnak, jó lenne ha tudomása lehetne ezekről a kérdésekről, vagy most, hogy kiderült a találkozó ténye, Ön nem kért-e egy meghallgatást a miniszterelnöktől, hogy mégis nem kéne-e valamiről tudnia. Hogy nem mondott-e valamit Lauder Orbán Viktornak arról, mit tudtak ők erről, esetleg milyen szándékuk volt, vagy az esetleges szabályszegés vagy törvénysértés mennyire esett kívül a beruházók tudomásán. Szóval hátha tudna valami pontosabbat a dolog körülményeiről.

– Orbán Viktor pártelnökként nagyon sok befektetővel tárgyalt a választásokat megelőzően. Ha visszaemlékszik a mi beszélgetéseinkre, nekem soha nem a beruházó személyével, illetve magával a beruházással volt problémám. Tehát én egyetlen alkalommal nem fogalmaztam meg semmilyen kritikát vagy fenntartást akár Joav Blummal, akár Lauder úrral szemben. Tehát nem a beruházó személye a lényeg, hanem azok a körülmények, amelyek a beruházás megvalósításához vezettek. Tehát hogy miként lehetett megcsinálni vagy létrehozni azt a csereszerződést, amely révén a magyar államot 1,3 milliárd forint kár érte, hogy miként lehetett egy olyan valótlan hatástanulmányt létrehozni a munkahelyteremtés és az egyéb infrastruktúra tekintetében, amely alapján a magyar kormány 2,6 milliárd forint állami támogatást juttatott volna ennek a befektetőnek.

– De ez csak volna, ugye, ez a 2,6 milliárd?

– Hát természetesen, ugyanis…

– Akkor ez nem számolható bele ebbe a korábban Ön által említett négymilliárdba?

– Az a baj, ez a kormányhatározat még abban él. Tehát…

– De senki nem fizette ki, hiszen az ügylet, ugye, leállt.

– Hát így van, mert jelen pillanatban ugye folyik a vita a tulajdonjog felett, hogy valóban tulajdonos-e Joav Blum. Ugye ez egy másik nagyon érdekes kérdés, hogy Joav Blum miként vitte ezt a 70,2 hektáros állami területet ebbe a vállalkozásba. Megvannak az elképzeléseink, szerintem két nap múlva már továbbértékesítette volna ezt a területet a King Citynek, kivonták volna a művelési ágból, és innentől kezdve valóban ez a terület nem annyit ért volna, mint amennyit ért, hanem a többszörösét. Tehát azért én tovább látok azoknál a dolgoknál, mint amennyi itt nyilvánosságra kerül. És higgye el nekem, az ügyészség is tovább lát, pontosan ezért folyik már több mint egy éve a nyomozás ebben az ügyben. És ezért annyira precíz és pontos az ügyészségi vizsgálat, hogy minden tanút meghallgatnak, és még egyszer szakértőt rendeltek ki. Tehát én úgy gondolom, ebben az ügyben mindenki kellő körültekintéssel jár el, akár az ügyészség részéről, akár a peres eljárásban a bíróság részéről.

– Akármit tárgyalt is Orbán Viktor Ronald Lauderrel.

– Akármit tárgyalt? Hát nézze, én úgy gondolom hogy egy pártelnöknek szíve joga az hogy külföldi befektetőkkel tárgyaljon.

– Sőt. Nagyon fontos dolga és kötelessége.

– Még egyszer mondom, picit én úgy érzem, mintha abba az irányba mennénk el, mintha én magát a beruházást kifogásolnám. Nem a beruházással és nem a munkahelyteremtéssel van a probléma, és nem azzal, hogy természetesen a külföldi befektetők idehozzák a pénzüket és itt munkahelyeket teremtenek, infrastruktúrát teremtenek, hanem mi azt szeretnénk kérni tisztelettel mindenkitől, hogy tartsák be a hatályos magyarországi jogszabályokat, mert ez mindenkire vonatkozik. Egyébként ha én kimegyek Ausztriába, ott rám az osztrák törvények vonatkoznak. Én erről beszéltem az első perctől kezdve, és ebben az álláspontom nem változott a mai napig.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái