Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 17.
- Részletek
- 2010. augusztus 19. csütörtök, 03:23
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései a 2010. augusztus 17-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy kétmillió kopogtatócédulát akar megint összegyűjteni a Fidesz. Vagyis az összes szavazó egyötödétől meg akarja szerezni az előzetes, névvel vállalt támogatást az önkormányzati választások előtt. Minek nekik ennyi? És mi marad a többieknek?
Másik témánk, hogy október 23-ára halasztja az Orbán-kormány a hagyományos augusztus 20-ai kitüntetések átadását, mégpedig a kormányváltással kapcsolatos bokros teendőkre hivatkozva. Nem számít, mert volt fontosabb dolguk is? Vagy a forradalomhoz forradalmi díszünnepség illik? Lehet, hogy aztán így is marad?
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a PSZÁF szerint Kósa Lajos államcsődről szóló beszédének nem volt semmiféle pénzspekulációs célja. A Pénzügyi Felügyelet ezért nem is tartotta indokoltnak azt sem, hogy eljárást indítson a beszéd nyomán bekövetkezett tőzsdei és forintárfolyam-esések ügyében. Bár egyes feltételezések szerint lehetett volna erre a várható reakcióra nagy tétekben játszani és nyerni.
Mi a véleményük tovább arról, hogy a Jobbik feljelentette Biszku Bélát az 56-os forradalom utáni belügyminisztert. Azért mert egy tévényilatkozatában ellenforradalomnak nevezte 56-ot. Vagyis tagadta a kommunista rendszer bűneit.
És végül beszéljük meg azt is, hogy két vezérigazgató után lemondott a Ferencváros elnöke is. Vajon mi van, vagy mi nincs az FTC-nél?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- Előző
- Következő >>