Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 24.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. augusztus 26. csütörtök, 04:01
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A következő interjú alanyomnak természetesen van neve, csak éppen nem szeretné elmondani. Maradjunk annyiban, hogy külgazdasági szakdiplomata. Mégpedig azért nem, mert ő is egyike azoknak, akik jogsegélyért az MSZP-hez fordultak. Ugyanis kis baj történt a munkaviszonyukkal. Vagy eltávolították őket, vagy éppen fejük fölött lóg az elbocsátás veszélye. Úgyhogy szeretném hallani az Ön történetét, ha név nélkül, hát úgy, de mégiscsak hiteles, mert Önnel történt, meg azokkal, akik esetleg a környezetében vannak.
- Igen. Hát én nem kirúgott köztisztviselő vagyok egyelőre, hanem úgy tudnék fogalmazni, hogy parkoló pályára helyezett. A történet egy picit bonyolult. Én az elmúlt év végén pályáztam többed magammal külgazdasági szakdiplomata állásra. Szokás szerint valamikor év végén, év elején szokta a gazdasági tárca kiírni ezeket a pályázatokat, általában nyárra elbírálják őket, és akkor a szokásos váltások bekövetkeznek, tehát egyes követségi emberek hazajönnek, mennek helyettük mások. Ez egy teljesen természetes dolog. Ennek a pályázatnak az eredményhirdetése ez év februárjában volt. Hozzáteszem, ez egy nyilvánosan meghirdetett, több fordulós szakmai pályázat volt. És az eredményhirdetés után ki-ki elkezdte a felkészülést, ami szintén elég bonyolult. Különböző tanfolyamokon részt venni, vizsgákat kell letenni, orvosi vizsgálaton kell átesni stb., stb. Ez több kollégámmal együtt velem is megtörtént, lezajlott, és július elejére volt tervezve a kiutazás az adott ország nagykövetségére. Sajnos ez nem történt meg azóta sem. Néhány hétig lebegtetéses játék zajlott, utána pedig valamennyien, tehát a többi mintegy tíz kollégával együtt kaptunk egy-egy kétsoros levelet a Nemzeti Gazdasági Minisztériumtól, Becsei Zsolt államtitkártól, amely szerint a mi kijelölésünket ő visszavonta, különösen fontos szolgálati érdekből.
– Hát akkor ez akár indokolásnak is felfogható. Különösen fontos szolgálati érdek, hogy Ön ne menjen sehova.
– Igen, ez nyilván így van, csak hát a dolog bibije az, hogy nem egy emberrel történt ez, hanem tíz-tizenegy emberrel egyszerre, ugyanazzal a kétmondatos levéllel. Ráadásul jogilag a helyzet nonszensz, mert több kollégámat és engem is például senki nem jelölt ki sohasem, hanem egy nyilvános pályázaton vettünk részt, és azon nyertünk. Tehát ez nem kijelölés, nem lehet visszavonni. Ezen túlmenően abban az időpontban, amikor ez a levél megérkezett, a gazdasági tárcával semmiféle jogviszonyban nem voltam, a Külügyminisztérium állományában voltam, mert ez a szokásos procedúra, és ott vártam, hogy kiutazhassak az állomáshelyemre. Gyakorlatilag egy ilyen külgazdasági szakdiplomatát, úgy, mint bármilyen más diplomatát a külügyminiszter hívhatja vissza, az illetékes szakminiszter egyetértésével. Sajnos ebben az esetben ez valóban nem volt járható út, mivel ki sem küldték az embereket. Úgyhogy valószínűleg ezért választották ezt az eléggé vicces megfogalmazást, hogy a kijelölést visszavonom, mert nem tudtak jobbat kitalálni.
– És akkor most mit csinál? Mit csinál a munkaidő kezdetekor? Hova megy?
– Hát egyenlőre nem nagyon tudok mit csinálni, lebegek több kollégámmal együtt.
– De van egy iroda ahol lebeg, vagy otthon lebeg?
– Nincs. Otthon lebegek, illetve néha bemegyek vagy a Gazdasági Minisztériumba vagy a Külügyminisztériumba, vagy az eredeti munkahelyemre, amit nyilván most nem fogok megnevezni.
– Egyáltalán beengedik?
– Beengednek, persze. A Külügyminisztériumba is beengednek, csak nem tudnak mit mondani. Jelenleg gyakorlatilag arról van szó, hogy a külügyi és a gazdasági tárca azon vitatkozik, hogy ezt az eltelt másfél-két hónapot ki fizesse ki egyáltalán ezeknek az embereknek. Tudniillik ez egyfajta felkészülés volt, aminek a végeredménye nem lett kiutazás, de hát én ugyanúgy köztisztviselőként vagy újabban kormánytisztviselőként dolgoztam. Vártam arra hogy kiutazhassam, tehát fizetést is kell kapni.
–Végezte a munkáját, vagyis ezért fizetés jár.
– Így van. Csakhogy közben másfél hónapja egy fillér fizetést nem kapok, talán majd ezen a héten a külügy fog utalni állítólag. De hát az sem biztos.
– Meg van lepve? Vagy meg volt lepve, hogy ez történt? Ugye a mai Népszabadságban olvasom egyébként, hogy nemcsak hogy friss külgazdasági diplomaták, de Magyarország állandó brüsszeli képviselője is távozik. Három és fél hónappal Magyarország soros uniós elnöksége előtt. Az első számú brüsszeli emberünk, ami ugye a Népszabadság szerint enyhén szólva kockázatos.
– Őszintén szólva nagyon meg voltam lepve, szóval a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam arra, hogy ez bekövetkezhet, mert ezeknek az embereknek, engem is beleértve, egyetlenegy bűnük van, hogy az előző kormány alatt pályáztak egy pozícióra, és elnyerték. Ez úgy látszik, az új kormánynak nem tetszik. Nem értem a dolgot, ez nyilvánvalóan nem politikai jellegű beosztás, itt nem nagykövetről vagy miniszterről van szó.
– És az előző kormány sem kérdezte ki Önt arról, hogy milyen politikai érzelmű, hanem egyszerűen csak megpályáztatta, és megfelelt.
– Bizottság volt, több fordulón keresztül. Tudja, hogy van ez ilyenkor, motivációs anyagokat kell írni, részletes szakmai önéletrajzot, nyelvvizsgákat bizonyítani stb., stb.
– És nem lehet benne elrejteni hogy éljen az MSZP.
– Hát azt nem. Lehet, hogy azt kellett volna, hogy éljen a Fidesz, de ezen már túlvagyunk.
– Mit csinálnak azonkívül, hogy ezek szerint tanácstalanok, meg lebegnek, meg néha bemennek a minisztériumba, meg esetleg valamilyen jogi tanácsadást várnak?
– Hát jogi tanácsadást. Nyilván az ember ilyenkor elkezd ezen az úton is mozogni valamennyire, és egyébként pedig várakozunk, mert hát végül is valamilyen módon meg kell oldani ezt a nonszensz jogi helyzetet, ez így nem működhet tovább. Valószínűleg a vége az lesz, hogy visszakerülök és a többi kolléga is az őt küldő munkahelyre.
– És ott vajon mit fognak szólni? Odáig nem ér el a kormány keze?
– Ez is egy kellemetlen dolog, mert lehet, hogy odáig is elér. De ettől függetlenül is itt azért volt egy kormányváltás, minisztériumok összevonása, létszámcsökkentés, jelentős embertömeg bizonytalan most az összes tárcánál. Amennyire én tudom, könnyen elképzelhető, hogy mire az ember visszakerül, már nincs meg a munkahelye, vagy mások az elképzelések. És hát sajnos van egy olyan dolog is ebben, hogy bizonyos mértékig… hát nem azt mondom hogy bélyeges ember lettem vagy lettünk, de hát mégiscsak egy minisztérium úgy döntött, hogy alkalmatlanok vagyunk erre a pozícióra. Tehát ez nyilván nem egy jó ajánlólevél.
– Igen. Lehet hogy teljesen naiv vagyok, de ezen a kétmondatos levélen kívül senki nem ment önhöz meg a társaihoz, hogy kérem szépen hölgyeim, uraim, volt egy ilyen pályázat, sajnos mi ezt nem tudjuk vagy nem akarjuk tiszteletben tartani, ilyen és ilyen okból, nem örülünk annak ami Önökkel történt, de meg kell érteniük hogy mások a prioritásaink, vagy mások a kádereink, sajnáljuk, viszontlátásra. Személyesen nem próbált valaki legalább öt percet eltölteni Önökkel?
– Sajnos nem, és ez is elég csúnya dolog. Semmi ilyesmi nem történt. Ez a kétsoros levél jött. Amennyire én tudom, senkinek a papírjait nem kérték be, nem nézték meg, nem ültek le senkivel, hogy jó szakember vagy nem jó szakember. Ha az lett volna, amit Ön mond, az ember nyilván akkor sem örül neki, és magában esetleg még káromkodik is egyet, de azért az egy emberibb eljárásmód lett volna. Ez így teljesen tarthatatlan szerintem.
– Köszönöm szépen hogy elmondta a történetét. Hátha még lesz belőle boldog vég is. Lesz egy új pályázat, nem? És elindul.
– Meglátjuk. Biztosan.
