rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 24.

Zágráb Nándor, nagykőrösi önkormányzati képviselő


Bolgár György: – Ha jól tudom, polgármesterjelölt is.

Zágráb Nándor : – Egyelőre még nem, majd ha leadtam a kopogtatócédulákat, akkor leszek.

– Mégpedig milyen szervezet nevében?

– A civil mozgalom színeiben indulok, a civil mozgalom támogatásával. Gyakorlatilag a Seres Mária által fémjelzett civil mozgalomról van szó, mert nyilván sokféle civil szervezet működik Magyarországon. Én négy évvel ezelőtt is egyébként civil szervezet tagjaként jutottam be a képviselőtestületbe, akkor A jobb Nagykőrösért civil szervezetnek voltam az önkormányzati képviselőjelöltje, majd képviselője. Illetve korábban a Tanyavilág egyesületet is vezettem, és ugye a villany nélküli tanyák villamosításáért harcoltunk. Ebben értünk is el eredményeket. Talán mindenki előtt ismert a petróleumlámpás tüntetés, amit a parlament előtt rendeztünk.

– No szóval azért keresem meg Önt, mert Nagykőrös is egyike azoknak a városoknak, ahol egy furcsa koalíció, legalábbis hallgatólagos koalíció van kibontakozóban a fideszes polgármesterrel szemben. Ön ennek a koalíciónak speciel nem része, mert ez a civil mozgalom ezen kívül van. De a többi párt, az MSZP-től a Jobbikig bezárólag, egy ugyancsak civil jelölt mögött állt fel, egy ügyvéd mögött, azért, hogy sikerüljön esetleg elmozdítani Czira Szabolcs fideszes képviselőt és polgármestert. Úgyhogy Öntől, aki régi nagykőrösi, és régóta szerepel ott a helyi közéletben, ráadásul volt fideszes is már, sőt volt jobbikos is, aztán onnan is távozott, és most érdekes módon az egyébként szélsőséges színben semmiképpen sem feltűnő Seres Mária-féle mozgalom képviseletében kíván indulni. Azt szeretném megtudni, hogy mi van Nagykőrösön, vagy mi folyik ott? Vagy miért áll fel ez a furcsa koalíció egy ilyen városban? És mi az, amit Czira Szabolcs elkövetett, vagy éppen nem követett el, hogy ennyire széles az egységfront vele szemben?

– Hát egy gondolatot magammal kapcsolatban azért elmondanék. Az igaz, hogy a gondolkodásom radikális, tehát az azt jelenti, hogy gyökeres változásban tudok gondolkozni. Tehát a lényegi elemeket figyelem mindig, és ezeken próbálok változtatni. És valójában gyakorlatilag a Jobbikból való távozásomban is ez volt a meghatározó. Hiszen a Jobbik célja volt gyakorlatilag az MSZMP-tagok eltávolítása a parlamentből. És akkor én azt javasoltam, hogy rendben van, de akkor kezdje magán a párt, és amikor ezt a javaslatomat nem voltak hajlandók támogatni, hogy a párt a saját kongresszusán elfogadja ezt a javaslatot, akkor léptem ki. Tehát ennyit az én gondolkodásmódomról.

– De a Seres Mária-féle civil mozgalomban nincs ilyen fajta ügy, vagy legalábbis én nem ismerek ilyet.

– Nem, nem. Itt alapvetően arról van szó, hogy ha valaki kijelöl egy célt, akkor annak megfelelően végezze a tevékenységét. Tehát az én radikalizmusom ez, nem pedig…

– Értem. A következetesség.

– Így van. Amit mondunk, azt tegyük. Gyakorlatilag itt is ez a probléma, ugye, a nagykőrösi kezdeményezés vonatkozásában is, hiszen nincs gyökeres változásról szó. Ugye gyökeres változásról akkor lenne szó, ha gyakorlatilag a többségi hatalom megszerzésére is irányulna ez a törekvés, de ez nem így van. Gyakorlatilag csak Czira Szabolcs eltávolítása a cél. Ezzel én egyetértek, pontosan azért, mert én is úgy gondolom, hogy Nagykőrösön egy olyan túlhatalom alakult ki, Fidesz-színekben, amelyik nem a város érdekét szolgálja.

– Miben nyilvánul meg egy ilyen viszonylag kis városban egy fideszes vezető vagy akár az ottani Fidesz túlhatalma?

– Hát például olyan dolgokban nyilvánul meg, hogy megpróbálja a nyilvánosságot szűkíteni a helyi Fidesz, gyakorlatilag tehát a demokrácia intézményeit. Ez azt jelenti, hogy mindenféle ellenvéleményt megfogalmazó újsággal szemben pert indít, megpróbálja gyakorlatilag lesöpörni az ellenvéleményeket. Például ez is egy ilyen.

– A helyi nyilvánosságban nem viselik el az ellenvéleményt?

– Nem, nem viselik el, és gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy a mind a két helyi újság ellen is per folyik, és korábban is indultak perek. Egyébként én is perben állok Czira Szabolccsal, mert ugye engem is bepereltek azért, mert azt állítottam, hogy alkalmatlan a pozíciója betöltésére. Semmivel sem többet, csak ennyit. Tehát ez a fajta mentalitás, én úgy gondolom, a szólásszabadság szűkítését jelenti. De ugyanakkor a másik probléma az, hogy a város gazdasági folyamatait sem abba az irányba viszi a többség, a Fidesz-többség, hanem szűk érdekeket próbál érvényesíteni, hiszen a városnak nem az lenne az érdeke, hogy egy alvó városként – gyakorlatilag ez a fejlesztési programnak is a megfogalmazása – alakítsa ki Nagykőröst, egy alvó várossá tegye, hanem termelő várossá kéne tenni, ami egyébként a város hagyományaihoz illeszkedik.

– És erre nem törekszik a polgármester és a helyi Fidesz?

– Erre nem törekszik.

– Hogyhogy? Ez beleillene elvileg az ő gondolkodásmódjukba, nem?

– Ez így van, de hát ezzel ellentétes lépéseket tett meg, gyakorlatilag a helyi adók a plafonon vannak, ez vonatkozik az építményadóra is, vonatkozik az iparűzési adóra is. A vállalkozások nincsenek támogatva, a multinacionális cégekkel, kereskedelmi cégekkel van tele felépítve a város. Egyébként korábban ezért szakítottam a Fidesszel is, mert ugye a célok között az szerepelt, hogy a helyi vállalkozásokat támogatják, de ennek ellenére gyakorlatilag a korábbi liberális polgármesterhez képest több multinacionális kereskedelmi központ települt Nagykőrösre az elmúlt időben.

– Azt mondja, hogy a Fidesz vizet prédikált és multinacionális bort ivott?

– Én azt gondolom, hogy Nagykőrösön igen. Tehát a helyi Fidesz-szimpatizánsoknak is jobb lenne, ha a mostani Fideszben vezetőcsere lenne, mert Fideszen belül is komoly ellentét feszül. Sokan nem tolerálják ezeket az intézkedéseket. Viszont nyilvánvalóan a Fidesz-szimpatizánsok így a Fidesz mellé teszik le a voksukat, miközben személyesen nem értenek egyet a helyi politizálással.

– Annyit mondjon meg még, hogy Nagykőrösnek, ha van ilyen, milyen a politikai beállítottsága? Alapvetően milyen gondolkodású város ez?

– Hát ezt nagyon nehéz pontosan meghatározni, hiszen ugye volt két cikluson keresztül úgymond baloldali független polgármestere Nagykőrösnek, további most már ugye harmadik cikluson keresztül meg jobboldali.

– Ugye Czira Szabolcs kisgazda is volt korábban, és aztán fideszes.

– MSZMP-tag volt, ha jól tudom, SZDSZ tag is volt. Tehát széles volt a politikai paletta.

– Akkor nagy tapasztalatú politikus.

– Így van. De egy mondatot szeretnék elmondani. Tehát nekem az a problémám a jelenlegi összefogással, ami egyébként nem egyértelmű, mert ugye a Jobbik országos vezetősége kivonult a nagykőrösi Ványi támogatása mellől, tehát gyakorlatilag, ha úgy nézzük, igazából az MSZP támogatja, az SZDSZ, illetve az MDF, akik viszont nem indítottak jelölteket. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy az MSZP van hivatalosan Ványi Ambrus mögött.

– Tehát a független jelölt mögött, aki ügyvéd. Ott van az MSZP, az SZDSZ, az MDF és ezek szerint a Jobbik már nem. Vagyis ez a teljes hallgatólagos koalíció már megszűnt.

– Így van. De csak a polgármesternél, és ami lényeges dolog – és itt van nézeteltérés –, hogy én a céllal egyetértek, azt elfogadom, hogy egy rossz politikai vezetés vagy egy rossz politikai struktúra van ma Nagykőrösön. De nem lehet leváltani egy ugyanolyan rosszal. Tehát azt a helyzetet nem lehet reprodukálni, az nem lehet, ami Nagykőrösön korábban is volt, hogy van mondjuk egy baloldali polgármester és egy jobboldali többségű képviselő testület. Mert gyakorlatilag ez mozgásképtelenné teszi a várost.

– Aha! Szóval ha véletlenül nyerne ez a független jelölt a baloldal, az MDF meg hasonlók támogatásával, de közben jobboldali többségű maradna a testület, akkor az egy megbénult város lenne.

– Így van. És ebben a konstrukcióban az lenne a helyes megoldás – és ez volt az én javaslatom, ezt a helyi újságban le is írtam, és itt kapcsolódik be egyébként a civil mozgalom –, ha mint egy segítő kéz le tudna nyúlni a különböző városokban… ott, ahol vannak baloldali oligarchák vagy jobboldali oligarchák, Orbán Viktor kifejezésével kiskirályok, ugye, az adott településeken, és gyakorlatilag egy civil szervezet égisze alatt elindulhatnának, és ugye amikor bekerülnek a testületbe, önállóan tudnának ismét politizálni. De csak úgy lehet leváltani a jelenlegi többséget, ha a különböző politikai erők legalább egy választás erejéig összefognak. Az, ha egymás ellen indulnak, azt jelenti, hogy megosztják a szavazatokat, és bár ha megegyeznek a polgármester személyében, akkor lehet, hogy ott nyernek, de a körzetekben meg elvesztik a választást.

– Vagyis csak félmunkát végeznek.

– Vagyis a lényeget nem végzik el. Hát most gondolja el, hogyan működne mondjuk egy országgyűlés, abban az esetben, ugye, ha kisebbségben van a kormány.

– Ha van egy miniszterelnök, és közben vele szemben meg többségben van az ellenzék.

– Így van. Tehát jelentősen beszűkül a mozgástere, és folyamatos politikai csatározások színterévé válik a város. Ez sem hiányzik Nagykőrösnek. Tehát olyan megoldást kell találni, és még nem késő, amiben minden szinten, tehát mind a polgármester személyében, mind a választókerületben összefognak azok a politikai erők, akik le akarják váltani az adott túlhatalmat képviselő kiskirályt, oligarchát, teljesen mindegy hogy milyen kifejezést használok.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái