Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 27
- Részletek
- 2010. augusztus 29. vasárnap, 04:12
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései a 2010. augusztus 27-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy egyes nyugati elemzők szerint akár a 230 forintot is elérheti a svájci frank árfolyama, aminek súlyos következményei lehetnek a magyar devizahitelesek százezrei, köztük vállalkozók, de akár önkormányzatok számára is. Hol, milyen határnál dőlnek sorban a dominók?
Másik, ezzel összefüggő témánk, hogy az Index szerint az Orbán-kormány által kivetett bankadó valószínűleg elviszi a jövő évi nyugdíjemelés egy részét. Az adó ugyanis visszafogja a gazdaság növekedését, márpedig ha a GDP 3 százaléknál nagyobb mértékben nőne, akkor a nyugdíjasok nemcsak az inflációval megegyező emelést kapnának, hanem részben a bérnövekedéshez igazodót. A kisebb gazdasági fejlődés ugyanakkor mintegy 25-30 milliárd forinttal rövidítené meg a nyugdíjasokat. Akkor ezek szerint a nyugdíjasok ismét finanszírozni fogják a költségvetési egyensúlyt?
Mit szólnak ezenkívül Demszky Gábor elmúlt húsz évéhez? Mindenért ő a felelős? És vajon ez a minden valóban olyan rossz-e, amilyennek a budapestiek néha kifakadásaikban lefestették.
Mi a véleményük továbbá arról, hogy az agrárállamtitkár keményen nekitámadt a Fidesznek, vagy legalábbis a gödöllői Fidesznek, amiért a párt polgármesterjelöltet állít a volt MDF-es polgármester Gémesi György ellenében. Holott korábban ennek az ellenkezőjében állapodtak meg. Ángyán József felszólította a gödöllőieket, hogy senki ne támogassa a szószegőket. Mit gondolnak ezenkívül arról, hogy a főváros XIII. kerületében a Fidesz egy Tóth József nevű polgármesterjelöltet állít az MSZP sikerembere, Tóth József polgármester ellen. Vannak ilyen véletlenek?
Aztán: új elnöke van a polgári köröket összefogó szövetségnek. Hende Csaba honvédelmi miniszter helyett László Tamás fideszes képviselő. Ő volt az, aki több száz javaslatot tett arra, hogy mit csináljanak a polgári körök, mert nem lehet örökké csak politizálni és a kommunistákat szidni. Tényleg nem lehet?
És végül egy friss hír: Gömbös Gyula Orosháza díszpolgára lett a helyi fideszes képviselők javaslatára. Az egykori miniszterelnök ezek szerint visszanyerte a történelmi megbecsülést. Legalábbis Orosházán.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- Előző
- Következő >>