Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 31
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. szeptember 02. csütörtök, 02:33
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Ön néhány napja a polgárok házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Hende Csaba után. Ehhez pedig gratulálok Önnek.
László Tamás: - Köszönöm szépen.
- Hogy lett Önből kuratóriumi elnök egy fontos poszton? Végül is ez a polgári köröket összefogó-szervező alapítvány, és lám, ennek eddigi vezetője miniszter is lett az Orbán-kormányban. Lehet, hogy néhány év múlva, vagy talán még hamarabb Önből is miniszter lesz. Szóval, hogy lett most alapítványi kuratóriumi elnök?
- 2003-ra nyúlik ez vissza, én akkor kerültem kapcsolatba a polgári körök mozgalmával. Akkor a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kiírt egy pályázatot, hogy milyen programokkal álljanak elő a polgári körök. És erre én készítettem egy kis könyvecskét, és ezzel a könyvecskével a Szövetség a Nemzetért Alapítvány pályázatára első díjat nyertem. Ennek az volt a címe, hogy „A hétköznapi élet és az ünnepek visszafoglalása”. Ebben olyan háromszáz-valahány programot soroltam fel. Akkor feltűnést keltett, több kiadásban megjelent, eljutott a Kárpát-medencében több helyre is, és én azóta tartom a kapcsolatot Hende Csabával és dolgozom a saját körzetemben is civil közösségekkel. És ezt a polgári köri világot én nem hagytam el.
- Hogy lehet, hogy ekkora affinitása van Önnek ehhez a kérdéshez, ehhez a polgári és nemzeti ügyhöz, ha szabad így összefoglalnom, hiszen Önt arról lehetett ismerni a politikában, hogy például a panel-programmal foglalkozik, a panellakások korszerűsítésével, energiatakarékos megoldások bevezetésével és hasonlókkal. Mert ráadásul ez tartozik a szakmájába.
- Igen. Otthonról hoztam, hatan vagyunk testvérek, olyan iskolába jártam, ahol ezt az affinitást nagyon be tudtam szívni, a budapesti piarista gimnáziumba. Azt hiszem, hogy az építés szakma eleve valamiféle társadalmi elkötelezettséget is jelent. Tehát ezek a vonalak, azt hiszem, erre indítottak, hogy ezzel teljesen foglalkozzak.
- Hogy ne csak a panelekkel foglalkozzék meg az ott lakókkal, hanem az egész országgal, a nemzettel?
- Igen. Én azt hiszem, hogy a panelekkel való foglalkozás is ennek az egész világnak a része. Ezek a polgári körök elsősorban ott alakultak, ahol egyébként is a polgári társadalom, a civil világ erős volt, és olyan helyekre nem jutott el, ahol mondjuk az ipari környezet tönkrement. Nem jutott el olyan vidéki térségekbe, ahol már csak néhány idős ember él és megy tönkre a táj közben. Nem jutott el a lakótelepekre, ahol viszont…
-…Na látja, itt akartam megkérdezni azt, hogy és a lakótelepeken, ahol Ön sokat jár, sokat dolgozik, ott jelen voltak és jelen vannak a polgári körök?
- Nagyon vékonyan. A lakótelepeken és az általam előbb említett körzetekben a polgári körök nem voltak jelen. És éppen ezt tűztem ki célul, hogy jussunk el olyan helyekre, ahol a civil világ, ahol ez a polgári világ nem működik erőteljesen, és keressük meg az ottani embereket. És nagyon hiszek abban, hogy ezeken a vidékeken is egy erős polgári társadalom építhető. Ehhez természetesen olyan módon kell megszólítani az ott élőket, hogy magukra ismerjenek, és az ő valós problémáikkal foglalkozzunk. Tehát a polgári köröknek és egyáltalán ennek a polgárok házának is az volna a feladata, hogy sokkal szélesebb spektrum felé nyisson ebben az említett társadalmi…
-… Miért, kik járnak a polgárok házába? Mondjuk a lakótelepek lakói nem mennek oda?
- De. Amikor én a bemutatkozó programbeszédemet elmondtam múlt hét csütörtökön, augusztus 26-án, akkor nagyon sok újpalotai ismerősömmel találkoztam, akikről én nem tudtam addig, hogy ők rendszeres látogatói a polgárok házának.
- Nem Ön hívta őket?
- Nem én hívtam őket, rajta voltak egy protokoll-listán. Húszezer címre küldenek leveleket és ennek kapcsán egy zsúfolásig megtelt teremben nagyon sok újpalotai lakos és polgártársam szerepelt.
- Elnök úr, Ön azt mondta néhány perccel ezelőtt, hogy ebben a bizonyos könyvben, amelyben összefoglalt vagy háromszáz javaslatot a polgári körök tevékenysége számára, hangsúlyos szerepet kapott az ünnepek visszaszerzése, vagy valahogy így fogalmazott. Ami azért meglepő számomra, mert az az általános közvélekedés, hogy az ünnepek amúgy is a jobboldal ünnepei. Vagy a jobboldalhoz állnak közel. A baloldal vagy a balliberális oldal nem nagyon tudott mit kezdeni a tradicionális magyar ünnepekkel. Ezeket mindig a jobboldali pártok tudták leginkább kihasználni. Hát akkor hogy lehet, hogy Önnek is hiányérzete volt, és miért gondolta azt, hogy a polgári köröknek meg kell ezt tenniük. Ha már egyszer úgyis az övék volt mind általános vélekedés szerint.
- Az ünnepek világa hihetetlenül színes. Egy alkalommal feltettem a kérdést, hogy hány ünnepe van az ott lévőknek egy évben. És azt mondták, hogy négy-öt. És akkor felállt egy hölgy és azt mondta, ő úgy gondolja, hogy van ötvenkét vasárnap, azonkívül van egy csomó családi ünnep, vannak nemzeti ünnepek, vannak egyházi ünnepek. Ő úgy gondolja, több mint száz ünnep van egy évben. És azt hiszem, nekünk ezt a gondolatot kell felkarolni. Az ünnepek olyan dolgot mutatnak meg az életünkben, amik a felsőbb értelmét mutatják meg annak, hogy milyen célt szolgál az élet. Az ünnepek azért nagyon fontosak, mert én úgy látom, hogy a magyar ember elfelejtett ünnepelni. És a családi ünnepek is elszürkültek.
- De hát vannak névnapok, vannak születésnapok, vannak házassági évfordulók. Vannak házasságok és így tovább. Ezeket megünneplik az emberek.
- Így van. Megünneplik, de szürkébben és egy kicsit kényszeredetten.
- És ha a polgári körök segítenek, akkor másképp fogják ünnepelni őket?
- Igen. Nem a polgári köröknek kell segíteni, egyáltalán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy...
-… Értem. Szóval csak tudatosítani akarják az emberekben, nem pedig valamilyen központi szervezésben ünnepelni együtt gyakrabban.
- Nem, egyáltalán nem. Azt a gondolatot is félre kell tenni, hogy a magyar társadalom valamilyen politikai szerveződés. A társadalom önmagáé. Nekünk a párbeszédet kell elősegíteni a civil közösségekkel, meg kell hallgatni őket, lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy az életüket gazdagabbá, értékesebbé tegyék. Tehát a mi szerepünk egészen más lesz, mint mondjuk az elmúlt nyolc évben volt. Aminek szintén van két nagy periódusa. Az egyik a 2002-2006 közötti időszak, a másik pedig a 2006-2010 közötti időszak. Mind a kettőnek más volt a szerepe a magyar társadalom életében. Én úgy látom, hogy ez a 2002. évi elveszített választás utáni időszak a magyar társadalom életében az egyik legizgalmasabb időszak volt, ami az elmúlt húsz év történetét illeti. És történetírókra vár, hogy ezt az időszakot megírják. Legalább olyan erőteljes korszak volt ez, mint az 1848-as szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás.
- Te jó Isten. Azt akarja mondani, hogy 2002 az olyan fordulat volt, mint a szabadságharc leverése? Hát csak nem?!
- Leverése utáni időszak. Nem a szabadságharc. A leverése utáni időszak, amikor egy passzív rezisztencia alakult ki az országban. Szerintem ez a 2002-2010 közötti időszak egy olyan nemzeti ellenállás időszaka volt, ami a magyar társadalom életében egy rendkívül fontos történet.
- Hát az biztos, hogy valami volt és ez érdemes is a történelemírók figyelmére, ez biztos. És ebben a polgári körök komoly szerepet játszhattak. De hogy ez nemzeti ellenállás lett volna és ráadásul a szabadságharc utáni időszakkal lehetne összevetni? Hát egy szabad demokratikus választáson vesztettek a jobboldali pártok, ha Ön így akarja fogalmazni a polgári erők, és nyertek a balliberálisok. Szabad választáson.
- Igen.
- Nem az osztrákok győztek, nem az oroszok győztek, magyar pártok győztek az emberek szabad akaratából. Miért kellett ez ellen nemzeti ellenállást szervezni? Vagy ha nem kellett, akkor miért szerveződött nemzeti ellenállás? Miért nem azt mondták, hogy demokrácia volt, sajnos vesztettünk, lehet, hogy valamit nem jól csináltunk és majd legközelebb megpróbáljuk újból. Ehhez nem nemzeti ellenállás kell, hanem szervezés, gondolkodás, tervezés.
- Így van. Pontosan ez történt. Szerintem a polgári társadalom még addig eléggé passzív és atomizált volt. Akkor önmagára talált, és megszervezte önmagát. Ebből a szempontból ez egy rendkívüli időszak. Ha végignézzük azokat a hírleveleket, amelyek ezekben a hetekben, hónapokban, években születtek, én több százat végigolvastam az elmúlt hetekben. És egy olyan rendkívüli értékű pezsgést tapasztaltam, hogy minden hírlevélben negyven-ötven programról tudósítanak. Olyan erőteljes volt ez az ébredési időszak, ami szerintem nemigen fordult elő a 20-21. századi magyar történelemben. Ezért tartom ezt nagyon izgalmasnak és nagyon fontosnak, és olyannak, ami a történetírók tollára való. Még egy gondolatot hadd fűzzek ehhez. Az, hogy 2010-es választáson ilyen eredményt tudtak elérni a polgári erők, abban a polgári köri mozgalomnak óriási szerepe van. Itt nem a kétharmad az érdekes, hanem egyszerűen az, hogy 176 körzetből 173-at megnyert a polgári oldal. És ebben a polgári köri mozgalomnak óriási szerepe volt. Tehát azok az emberek, akikben a szenvedély és a felelősségtudat egyesült, és nem csúsztak sem a szélsőség irányába, sem a passzivitás irányába, hanem megmaradtak középütt ezzel a két tulajdonsággal, a szenvedéllyel és a felelősségtudattal, azok juttatták el az országot ebbe a választási eredménybe. Ez ennek a történetnek az eddigi kicsúcsosodása. Ezt én nagyon fontos dolognak tartom.
- De ha ez a kicsúcsosodás, akkor Ön nem a legkedvezőbb helyzetben veszi át a polgári körök irányítását, mert a csúcsról ezek szerint már csak lefelé vezet út. Egyébként Hende Csaba mondta ezen az ünnepségen, amelyen átadta végül is a vezetést Önnek, Önt dicsérve, hogy Ön volt az, aki több száz javaslatot tett arra, hogy mivel foglalkozzanak ezek a körök, mert nem lehet örökké csak politizálni meg a kommunistákat szidni. Amivel természetesen egyetértek. De akkor a csúcsról lefelé sétálva vagy a csúcs körül táborozva, tegyük fel, hogy ott maradnak, mivel fognak foglalkozni? Ha nem politizálnak, és nemcsak a kommunistákat szidják?
- Ezzel maximálisan egyetértek. Most a szívós apró munka ideje jött el. Annak az aprómunkának az ideje, amit ezek a körök, egyáltalán a polgárok háza ilyen mértékben nem vállalt fel. A szívós aprómunkához három nagy csomópont köré szervezhetőek a feladatok. Az első az identitás, tehát az önazonosságtudat, kezdve a lokalitástól a helyi önazonosságtudat megerősítéséről a magyar identitáson át az európai identitásig, a Kárpát-medence identitás. Ennek számtalan ága boga van, ehhez mindenféle programokat lehet szervezni. A második nagy feladat az a közösségek építése, fejlesztése. Én úgy fogalmazok mindig, hogy a közösségek akkor kezdődnek, amikor a törvényszerűen bekövetkező csalódásokat feldolgozzák az emberek. És abból fel tudnak tápászkodni és újra tudnak kezdeni valamit. Ezt átélték a polgári körök, és ezt átélte nagyon sok közösség, és azt hiszem, hogy akkor kezdődött igazán ezeknek a közösségeknek az együttműködése, amikor ezt fel tudták dolgozni, helyére tudták tenni saját magukban, egymásban. És a harmadik nagy feladat a közösségépítés számtalan programja lesz a közeljövőben. A negyedik nagy dolog pedig a párbeszéd. A vitakultúra erősítése, egymás szempontjainak a figyelembe vétele, a meghallgatás képességének erősítése.
- Az ellenféllel szemben is?
- Pontosan.
- Igen?
- Nekünk meg kell mindenkit hallgatni.
- Erre kíváncsi vagyok és ezt érdeklődéssel is fogom figyelni.
- Nagyon örülök és rendelkezésére fogok állni, ha oda jutunk, hogy az ellenfeleket is igenis meg akarjuk hallgatni. Itt egyetlenegy kitétel van. A jóakaratú embereket akarjuk megszólítani, tehát aki mondjuk nem jóakarattal közeledik, azzal nagyon nehéz párbeszédet folytatni. Illetőleg a vitának megvannak a maga szabályai, amit mind a két félnek be kell tartani.
- Egyetértünk.
- Tehát ez az alapja a vitakultúrának, amit szeretnénk erősíteni. És azt látjuk, hogy a magyar ember, ha vitatkozik, akkor két szélsőségbe fordul. Vagy elhallgat, vagy agresszív lesz. Nekünk valahol középütt kell megmaradni, és nem azt kell nézni, hogy mindig mindenben győzni akarunk és a másik meg vesztes legyen, hanem vannak olyan esetek, amikor a megegyezés és egyszerűen csak a vita mint egy életet adó esemény kell hogy részese legyen a társadalmi kultúránknak.
