Pulykaméreg
- Részletek
- Napi apró
- 2010. szeptember 02. csütörtök, 05:37
- Mihancsik Zsófia
Engem is elöntött a pulykaméreg. Nem akkor, amikor Borókai Gábor cikkét olvastam, ez, azt hiszem, életemben nem sokszor fordult elő velem, és ha igen, akkor sem azért, mert érdekelt volna valaha is, hogy az egykori Orbán-szóvivő mit gondol a világról, szerintem ugyanis semmi érvényeset. Akinek pártfal választja el az elméjét a valóságtól, az nagyon korán bevégzi a gondolkozás műveletét. Ha egyáltalán elkezdi, ha még képes rá, ugyanis a Poirot-féle szürke agysejteket meg a kíváncsiságot ilyen hosszú távon teljesen elölik a klisék. Ha elolvastam, csak azért, mert valamilyen munkámhoz szükség volt rá. (Ha lehet, mindig mindenütt ragaszkodom hozzá, hogy a pontos fogalmazást ismerjem, minden összefoglaló ismertetés torzít ugyanis. Ezért szeretek szó szerint idézni is, hogy mindenki maga ítélhesse meg, jól értettem-e a mondatokat és jól következtettem-e belőlük).
Szóval a pulykaméreg akkor öntött el, amikor részleteket olvastam Borókai cikkéből Lánczos Vera mai írásában. Aztán persze – ez az az eset, amikor munkához kell az olvasás – elolvastam magát a cikket is.
Vera már elkészítette a látleletet, és mivel mindannyian megtanultunk már tünetekből olvasni, nem szükséges részletezni a kórismét.
Egyetlen mondatot szeretnék csak idézni Borókai cikkéből.
„Azok, akik húsz éve azonnali és viharos barna esőt prognosztizálva szólítottak utcára százezres tömeget, ma legfeljebb villájuk teraszát képesek megtölteni eszmetársaikkal - jelentős médiaérdeklődés esetén. És csak maguknak tehetnek szemrehányást tisztességgel felépített, majd múló javakért eljátszott hitelességük semmibe tűnéséért.”
Ezt én most magamra veszem. Tehetem, hiszen megfelelek a cikkben felsorolt ismérvek három legfontosabbikának: Orbán ellenemre kormányoz, riadót fújok a jogállam lebontása miatt, és húsz éve viharos barna esőt prognosztizáltam (ma ott zubog a parlamentben, és fertőzi fél Magyarországot).
És azt mondom: Borókai Gábornak nem volt szüksége rá, hogy amit felépített, azt múló javakért eljátssza. Valószínűleg azért nem, mert a hitelességét, mármint amit ő hitelességnek tart, a politikai piacon építette fel. 1987-ben lett újságíró, még a „kommunisták” újságíróiskolájában. 1991-ben már a Népsport vezető szerkesztője. Majd áttér a politikára, és 1995-től az Új Magyarország főmunkatársa és belpolitikai rovatvezetője. Aztán a Reform főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője. Aztán 1998-ban Orbán kormányszóvivőnek jelöli, államtitkári funkcióban. Aztán vereséget szenvednek, és „külső befektetők segítségével” elindítja a HírTv-t: vezérigazgatója és elnöke. Aztán a Heti Válasz szerkesztőbizottságának az elnöke, majd főszerkesztő.
Ez, amit írok, egy napi apró. Aki nem ismeri az Új Magyarország létrejöttének körülményeit, azt minden részletezés helyett kénytelen vagyok Murányi Gábor Volt egyszer egy Magyar Nemzet? című könyvéhez utalni, a lap hangvételére és szerkesztési technikáira pedig alappal következtethet a mai Magyar Nemzetéből. A Reformról ne is beszéljünk, a HírTv meg a Heti Válasz itt van hosszú évek óta az orrunk előtt.
Látnak törést a pályaívben a kedves olvasók? És főként: emlékeznek ebből a gazdag és magasra ívelő pályából egyetlenegy olyan mozzanatra, amely az újságírói hitelességre épült? Egyáltalán: feltételezik, másfél évtizedes média- és politikafogyasztó állampolgári tapasztalataik alapján, hogy ilyen magasra visz egy pálya a jobboldali médiapiacon, ha hitelességre épül? Pártpolitikai-üzleti hűségre, igen, politikai lojalitásra, igen. De az száznyolcvan fokra áll az újságírói hitelességtől.
Egyszóval: szívesen összevetem Borókai Gáborral a villám és a teraszom méretét. Ő fog nyerni, nekem egyik sincs. Ugyanis – és ezt nemcsak a saját szakmai múltam és jelenem, hanem nem egy kollégámnak az enyéméhez hasonló pályaíve és helyzete alapján állítom – a hitelesség sohasem járt együtt a villa- meg a teraszszerzéssel. Nemcsak most nem, 1989 előtt sem. Csak borzasztóan gyorsan múló, Borókai Gábornak fogalma sincs róla, mennyire gyorsan múló anyagi javakkal járt együtt. Nem utolsósorban azért, mert 1989 előtt is, 1989 után is az újságírói karriernek igen kevés köze volt a hitelességhez. És mert 1989 előtt is, 1989 után is a Borókai Gáborhoz hasonló sikeres lojalitásemberek taposták maguk alá az újságírószakmát. És a mocsárból nem engedték kibújni csak a Halász Zsuzsákat, Gulyás Istvánokat, Obersovszky Pétereket – hogy most hamarjában csak a KDNP-től és az Echo Tv-től a közszolgálati televízióhoz igazolt „hiteles” újságírókat említsem.
Arra kérem tehát Borókai Gábort, többé ne vegye a szájára a hitelesség szót. Legyen övé a terasz meg a főszerkesztői szék, és érezze nyugodtan magáénak (meg az elvtársaiénak) a magyar sajtót meg a médiát. Tényleg az övék, ők uralják. De nem azért, mert „az általuk [mármint általam, aki megfelelek a fenti kritériumoknak] hirdetett szakértelem, piac és tiszta ráció mítosza megrendült. Magyarország a csőd szélére sodródott.”
Az általam hirdetett szakértelem, piac és tiszta ráció – az erkölcsi tartás már eszébe sem jut Borókai Gábornak – csak annak mítosz, aki még sose találkozott vele. Úgyhogy nem rendült meg. A szakértelem, a józan érvelő gondolkodás meg az erkölcsi alap (és még sok minden más, ami nélkül nincs hiteles újságíró) nagyon is stabil, elég csak szétnézni a Galamusban és néhány még vegetáló sajtótermékben. És a piac is stabilan kiválasztja a tehetséges, teljesítményképes és hiteles újságírókat – Nyugaton. Az a Magyarország viszont valóban a csőd szélére sodródott, ahol Borókai Gábor és politikai barátai uralják a médiapiacot, döntenek újságírók hadainak megélhetéséről, és ezáltal a magyarnak arról a képességéről és készségéről, amellyel a körülötte lévő világot megérthetné.
(Mihancsik Zsófia)
