Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. szeptember 1

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2010. szeptember 03. péntek, 01:17; Megbeszéljük

5. oldal / 5

Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke

Bolgár György: - Nem tudom megállni, hogy az előző hallgató bíztatására ne kérdezzem meg Öntől, hogy érdemes-e elővenni a Fidesz egykori - majdnem két évtizedes – székház-ügyét? Vagy ez már lejárt lemez, és tudjuk, hogy mi történt, de ezzel már az MSZP nem szerez pontot a választásokon?

Lendvai Ildikó: - Azt magam is kétlem, hogy ezzel pontot szereznénk a választásokon. Hiszen az ilyen dolgok iránti érdeklődő közvélemény annak idején eléggé alaposan értesült arról, hogy ha jogilag nem is, de politikailag és erkölcsileg mindenképpen megtámadható aktus történt két felvonásban is. Az egyik a sokáig titkolt székházjuttatás, a másik pedig – ami néhány évvel később derült ki -, hogy mire is fordította a Fidesz ezt a pénzt. Azokról a bizonyos befektetésekről van szó, amire a Fidesz fordította ezeket az összegeket, és hogy ezek mennyire szolgálták esetleg egyes politikusok magánvagyonának gyarapodását - többek között az Orbán családét -, vagy mennyire fordítottak más célra. Tehát ismételten elmondani bőven van mit, de hogy most ezzel nagy választótömegeket lehet toborozni, azt persze nem hiszem. Azonban mégis igazat adok a hölgynek abban, hogy nem szabad ezeket hagyni elfelejtődni. A politikában nemcsak az a fontos dolog, hogy mi hangzik el, hanem az is, hogy ki mondja, és van-e erkölcsi alapja arra, amit mond. Amikor a Fidesz most a purifikátor jelmezt ölti magára, és érdekes módon a különböző gazdasági gyanúkat mindig csak a politikai ellenfelei portáján véli felfedezni, akkor azért érdemes felemlíteni, hogy hol volt ez a csuda nagy igényesség, ez a nyomozó kedv annak idején. Az akkori Fidesztől eredő mondást, miszerint mindenkinek a másik kommunistája büdös, most kicsit átköltve úgy fogalmaznám meg, hogy mindenkinek a másik korruptja vagy gyanúsítottja büdös, és a saját dolgairól bizony nem szívesen beszél senki.

- Térjünk át a médiatörvénykezésre. A szocialisták harmincöt módosító javaslatot nyújtanak be ehhez a bizonyos készülőben lévő médiaalkotmányhoz. Kiderült, hogy tegnap a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke is benyújtott hozzá még négyet. Ez azt jelenti, hogy ez a bizonyos médiaalkotmány nagyon sok sebből vérzik – annyira, hogy még a kormányoldal is úgy látja, hogy toldozni-foldozni kell - vagy azt jelenti, hogy a sebeket valahogy be lehet kötözni és van is értelme, mert talán jobb lesz a médiaszabályozás, mint eddig?

- Sajnos ez minden jel szerint az első változatot jelenti, és ez bizony nem is olyan erőltetetten függ össze azzal, amiről az előző percekben beszéltünk. Hiszen minden médiaszabályzásnak az kell hogy legyen a célja, hogy én mint rádióhallgató vagy tévénéző, vagy újságolvasó, vagy internetböngésző minél több dologról, minél pontosabban és minél többféle véleményt megismerve értesülhessek. Az a médiaszabály jó, ami ezt segíti, és az a médiaszabály rossz, ami esetleg Önt arra ösztönzi, hogy meggondolja, érdemes-e a Fidesz-székház dolgait újból szóbahozni. Ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, minden toldozás-foldozás ellenére inkább az utóbbi, tehát a szabadságot korlátozó hatást tudja kiváltani. A magyar ember mindig örülni szokott, ha bekerülünk a világsajtóba, azonban az utóbbi hetek, hónapok sajnos leszoktattak minket az ilyenfajta örömről. Két olyan eset nyilvánvalóan volt, amikor címlapra kerültünk, de inkább a címlap fekete rovatai közé, negatív kontextusban. Az egyik ismeretesen a gazdasági kérdésekkel, a forint csúszásával és a felelőtlen kijelentésekkel volt kapcsolatos, amiről volt szó a mai műsorában is.

- Igen. Ezek a dolgok megrengették nemcsak a forintot, hanem annak idején egy-két napra az eurót is. Tehát példátlan következményekkel jártak.

- Igen. Te vagy a legény, tyukodi pajtás! Sok mindent tudunk néha így intézni, és hagyományosan elkezdünk kuruckodni. Azonban volt egy másik eset is, amiről a magyar közvélemény talán kevesebbet tud, mert nem a pénztárcáján érezhette. Ezzel kapcsolatban is bevonultunk a világsajtóba, ugyancsak negatív jelzők kíséretében, és éppen ez a bizonyos médiatörvény csomag okozta ezt, aminek az egyik eleméről most beszélünk. Nem véletlen, hogy az Európai Újságíró Szövetség, az EBESZ illetékes biztosa, hazai szervezetek és a Transparency International is - most hirtelen nem jut több eszembe – foglakozik a dologgal.

- És melletük még például két tekintélyes világlap is, a Le Monde és a Washington Post is.

- Igen, pontosan. De még az amerikai sajtóban is szót emeltek ezen a törvények ellen. A magyar sajtó, a magyar újságírók röviden szájkosár-törvényeknek nevezték őket. Én most röviden egy másik oldalról közelíteném ezt meg, és utána el tudom mondani a módosító indítványaink lényegét. Joggal nevezték el ezt szájkosár-törvénynek, mert korlátozná a sajtó megszólalási bátorságát, hiszen olyan mindenható médiahatóságot hozna létre, amiben kizárólag vagy nagy többségben kormányoldaliak vannak. Ami tehát joggal nevezhető az egyik oldalról szájkosár-törvénynek, az a másik oldalról, a közönség oldaláról füldugó-törvénynek is nevezhető, mert nem biztosítja azt, hogy az én fülemhez minden eljusson, amit fontos volna tudnom. Ez a törvény, amiről most beszélünk, a második szöget verné a sajtószabadság koporsójába. Az első szöget sajnos már a tavaszi parlamenti évad végén beverték. Akkor már elfoglalták - legalábbis jogszabályi szinten - a közszolgálati rádiót, a televíziókat és tervek szerint az MTI-t érintő szabályozást. Olyan testületet állítottak az élükre - méghozzá hallatlanul arcátlan módon, kilenc évre bebetonozva a testületeket -, amelyekben kormánytöbbség vagy kizárólagos kormányképviselet van. El lehet képzelni, hogy milyen kiegyensúlyozottan működik majd ezek után a közszolgálati televízió. Már látni itt-ott ezeknek a hatását.

- Viszont megszűnnek a terméketlen viták.

- Milyen nagy szerencse. Azért is nevezem én füldugó-törvénynek ezeket, mert a vitákból tudhatom meg én, mint hallgató, olvasó, néző, hogy hányfajta nézőpont van, hogy egyáltalán mit lehet megkérdezni. A viták alapján lehet például megkérdezni, hogy kinek a kijelentése veszélyeztette a forintot, hogy mi volt a Fidesz-székházzal és így tovább. Ha ezt valaki terméketlennek tartja, akkor persze hozhat füldugó-törvényt. Az első törvény, ahogy említettem, már megszületett. Azzal kapcsolatban már csak azt tudjuk tenni – és meg is tesszük -, hogy pár napon belül alkotmánybírósági beadványt intézünk ellene. A második törvény - amiről most beszélünk - azt tette volna, hogy az ily módon létrehozott mindenható hatóság alá söpörte volna be a sajtó, vagyis a rádió, a tévé minél nagyobb részét és a teljes internetszolgáltatást, anélkül, hogy igazán megkülönböztette volna a blogokat mondjuk a hivatásos hírportáloktól. És minél több olyan apropót teremtett volna, hogy ez a hatóság beleköthessen a dolgokba. Volt olyan, amiben a Fidesznek meg kellett hátrálnia, éppen a példátlan nemzetközi és hazai tiltakozás ellenére. Tehát valóban a meghátrálásnak is van nyoma a fideszes módosítókban. Kiszedték például - hála Istennek - a törvényből az úgynevezett Lex Pokolra emlékeztető részeket. Nemcsak azért hívják így ezeket, mert pokoliak, hanem mert annak idején Pokol Béla kisgazda képviselő adott be - majd később Répássy Róbert is - hasonló indítványt, amelyek kvázi helyreigazításra kötelezték volna az újságírót, a sajtót, az internetet, a rádiót vagy a tévét, ha valakiről kedvezőtlen véleményt közöl, nemcsak akkor, ha hamis tényt. Ez legalább kikerült, de továbbra is szükség van ezekre a módosításainkra, és nagy szükség lenne az elfogadásukra, hogy ne csak írói tevékenységünk része legyen. Az internet hatóság alá rendelése még a fideszes módosítók ellenére is komoly veszély. Olyan pontatlanul fogalmazzák meg, hogy mi az, amit regisztrálni, engedélyeztetni kell, és mi az, ami az internet magánhasználati körébe tartozik, hogy az a bizonyos médiahatóság Szalai Annamáriával, Orbán Viktor kilenc évre kinevezett emberével az élen, minden esetben azt mondhatja, hogy ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes, ha akarom hírportál, ha akarom magánblog vagy egy pártnak a honlapja.

- Az egyik legfőbb probléma nem az ezzel a tervezett médiaalkotmánnyal, hogy látszólag nagyon szép dolgokat fogalmaz meg kívánatos követelményként, hogy nem sértheti a sajtószabadság a közerkölcsöt, a személyhez fűződő jogokat, az emberi méltóságot, emberi jogokat, emellett kiegyensúlyozott tájékoztatásra kell törekedni, mindenkinek meg kell adni a jogot, hogy tájékozódhasson és a sajtónak ezt kell véghezvinnie és így tovább. Miközben ez nagyon szépen hangzik általánosságban, ha egy törvényben van megfogalmazva, a gyakorlatban – ha ezt egyenként, akár az internetes blogokig lemenően majd ellenőrizhetik, a betartását felügyelhetik és adott esetben ki is kényszeríthetik – valakinek a megítélésétől függ, hogy ez a tájékoztatás akárhol kiegyensúlyozott volt-e, megfeletl-e a jó erkölcsnek és így tovább. Ez önmagában korlátlan hatalmat ad a mindenkori kormányzatnak vagy a törvényhozásban többségben lévőknek.

- Sokkal pontosabban foglalta össze, mint ahogy én képes lettem volna rá. Úgy van, ahogy mondja. Aki megítéli, hogy az adott tájékoztatás kiegyensúlyozott-e, az nem egy pártatlan fél, hanem a mostani kormányoldal által kinevezettek csapata, közössége, testülete, hatósága. Magyarán, olyan konstrukciót hoznak létre az új törvények, amiben mindent egy képzeletbeli bíróság, vagyis az új médiahatóság alá lehet vinni. Sokkal szélesebb kört jelent ez, például az internet körét is, mint eddig. Tehát ez a bíróság egyáltalán nem pártatlan. Minél nagyobb hatáskört adunk egy ilyen elfogult és politikailag egyoldalúan összeállított hatóságnak, az annál veszélyesebb a valódi sajtószabadságra és a közönség jogaira nézve. Vagyis valóban az a baj, amit mond, hogy minden jogkört egy hatóságnak adnak, és az a hatóság viszont nyilvánvalóan nem az Echo TV-re vagy a Magyar Nemzetre fogja azt mondani, hogy nem kiegyensúlyozottan tájékoztat, hanem a balliberális gyanúba keveredett sajtóra. Ugyanez a hatóság dönt például a frekvencia- és sugárzási engedélyek hosszabbításáról. Tényleg nem illik, hogy akkor most ilyen kontextusban is kimondjam a Klubrádió nevét, de csak kimondom. Sokfajta rádió és televízió van, amelynek a működési engedélye lejár, hosszabbításra szorul. Ott van a TV2 és az RTL-Klub, a két legnézettebb kereskedelmi médium, és 2011-ben vagy 12-ben lejár az ő sugárzási engedélyük is. Arról nem is beszélve, hogy közben Fidesz közeli üzletemberek bevásárolták magukat a kettő közül az egyikbe - az RTL Klubba. Ha ez nem így lenne, ilyen hatalmat akkor is csak a lehető legelfogulatlanabbul összeállított hatóságra lehet bízni. Azonban itt a törvény erejénél fogva - nem stiklibe, nem sundám-bundám módon, nem titokban -, jogszabályilag megerősítve biztosították, hogy ennek a hatóságnak a közelébe leginkább csak olyan mehet, aki Orbán Viktor bizalmasa.

- Ezek szerint a médiatörvény harmincöt módosításától nem remélnek túl sokat? Tehát nem nagyon bíznak abban, hogy ezeket elfogadják, hiszen az alapvető szándéknak valószínűleg ellentmondanak, ugye?

- A szándék nyilvánvaló. Az alapvető szándék a benyújtott szövegekből, a már megtörtént kinevezésekből és a már elfogadott egyik médiatörvényből kiderült. Most egy picit megpróbálják a leányzót szebben felöltöztetni, tehát egy-két módosítással a nemzetközi közvéleményt legjobban irritáló részeket enyhíteni. De a szándék és az eszköz a megvalósításhoz, mármint a hatóság jogköre és összetétele, az bizony megmaradt. Egyetlen, a nem nagyon régi történelemre való visszaemlékezést szeretnék mondani, aminek két napja volt az évfordulója. Nyolc éve, 2002. augusztus 30-án, az akkor frissen ellenzékbe került Fidesz és Orbán Viktor a sajtószabadság védelmében nagygyűlést hívott össze a Szabadság tér elé. Az újságírók biztos emlékeznek rá. Azért hívta ezt össze, mondta ő, hogy legyen új médiatörvény vagy akár népszavazás annak érdekében, hogy az ellenzék véleménye a sajtóban és a közszolgálati médiumokban jobban megjelenhessen. Mondta ezt akkor, amikor az akkori - ugyan nem nagyon tökéletes, de mégiscsak ellenzéki jogokat biztosító - médiatörvény még paritásos, tehát az ellenzéki képviseletet egyenlő arányban biztosító testületeket hozott létre. Tehát akkor azért tüntetett, hogy legyen az ellenzéknek megszólalási lehetősége. Akik nagyon figyeltek, azok talán emlékeznek, hogy azt mondta, ha úgyis két csatornája van a közszolgálati televíziónak, akkor az egyiket adják neki. Pontosabban az egyik legyen a Fideszé és az ellenzéké. Mi ilyen butaságot nem mondunk, hogy ide nekünk akkor legalább az egyik közszolgálati televíziót. De az, hogy ugyanez az ember, elfeledvén most már nem húsz évvel ezelőtti önmagát, az egykori fiatal Orbán Viktort, hanem a nyolc évvel ezelőttit, és a mostani döcögős médiatörvény szerkezetén, viszonyain és sugallatán ilyen bűnösen ront, az bizony engem ugyanarra emlékeztet, amit az Ön kedves betelefonáló hölgye mondott, hogy az Istenért, emlékezzünk már. Ő a Fidesz-székházra akart emlékeztetni, én pedig a Fidesz egy másik korszakára, erre a bizonyos nyolc évvel ezelőttire.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!