Kéri László
- Részletek
- G-7
- 2010. szeptember 06. hétfő, 03:50
Kedd: FIHODESZ
A hír: „Holdingban működtetné a fővárosi kórházakat a Fidesz… Első lépésként a 12 fővárosi kórházat négy egységbe vonnák össze, majd legkésőbb 2012 végéig a négy egység olvadna össze egyetlen holdinggá. A társaság 100 százalékos tulajdonosa az önkormányzat lenne. Csak a szakmai felelősség maradna a kórházaknál, a pénzügyi és egyéb gazdálkodási feladatokat a holding vállalja magára. Pesti Imre a modelltől 20-30 százalékos megtakarítást és a mainál sokkal racionálisabb kapacitás- és ingatlanhasznosítást remél.”
***
Mindebben én nem kételkedem, nem is tehetem, mert nem értek hozzá, lehet, hogy minden így lesz, s akkor mindannyiunknak jobb lesz. A gondjaim nem is annyira a hír kapcsán fogalmazódnak meg, hanem a hírhez kapcsolódó – és május óta halmozódó – egyéb tapasztalataim okán.
Úgy látom ugyanis, hogy az új kormányzat egyetlen, nyílegyenesen és megalkuvásmentesen követett szándéka az, hogy amit csak lehetséges, és amit elér, azt a fönti logika alapján kívánja átszervezni. A médiatörvénybeli változtatások során is sokaknak feltűnt a közszolgálati egységek egyetlen, holdingszerű szervezeti keretek közé terelése. Fellegi Tamás miniszteri tevékenységének egyik legelső lépése volt, hogy a nemzeti vagyonkezeléssel kapcsolatos szervezeti egységeket úgyszintén holdingosította. Hallani hangokról, többé-kevésbé kidolgozott javaslatokról az ügyben is, hogy a még elérhető gáz-, áram- és vízközműveket is egyetlen nagy, nemzeti közműbe szerveznék, s az átalakítás melletti érvek lényegében ugyanazok, amelyekről most a kórházak kapcsán olvashattunk. Megkezdődött a nemzeti parkok önállóságának a felszámolása is, s ha a nemzeti földalap részévé válnak, akkor ott is ugyanez a szervezeti megoldás valósul majd meg. (Vajon, kik lesznek majd az új nagybirtokosok, akik a tartós használat és működtetés letéteményesei lesznek? Érdemes lesz mindezt majd két-három év múlva tételesen is megnézni.)
Nem nehéz a megyei szintű közigazgatás éppen az elmúlt napokban beharangozott, s január elsejétől bevezetni kívánt új rendjében ugyanezt a holdingosítási logikát észrevenni, s az intézményesítési szándékokat e helyütt is kísértetiesen ugyanazok a hatékonysági érvek magyarázzák, mint amelyeket már az előző példák során megismertünk.
Nem folytatnám a példák számát, bár az elmúlt négy hónap nyomán lépten-nyomon találkozhatunk velük. Hátravan még a tömegközlekedés, a felsőoktatás, s még jó néhány olyan terület, amelyeken kétségbeejtő rumli, képtelen pazarlás és indokolatlan párhuzamosságok uralkodnak. Vagyis nem járok messze a várható következmények találgatásakor attól, hogy a későbbi összevonási/átalakítási törekvéseket lényegében ugyanaz a csönd, közöny, kritikátlan elfogadás kíséri majd, mint ami az elmúlt négy hónapban is jellemző volt.
Mi lehet az oka ennek a feltűnő társadalmi közömbösségnek? Részben az, hogy az eddig felsorolt területek mindegyike valóban megérett az átalakításra, s könnyű elhinni, hogy bármiféle beavatkozás/átalakítás már csak javíthat a helyzetükön. Részben pedig az, hogy a hagyományos értelmiségi/elemzői figyelem aránytalan erővel koncentrált a közvetlen hatalmi szféra, az alkotmányos berendezkedést érintő változtatások, valamint a szimbolikus politikai döntések mindenki által könnyen átlátható kérdéseinek megvitatására. (Az itthoni jegyzetfüzeteimben május óta kb. százhúsz ilyen jellegű tanulmányt, esszét, kritikát jegyzeteltem ki a napi- és hetilapokból. A holdingosítási törekvések sokszínű világáról pedig – négyet.)
Hogy mi az én bajom ezzel az egésszel? Egyelőre annyi, hogy az új szervezeti egységek élén eddig kivétel nélkül olyan kinevezetteket találtam, akiknek eddigi érdemei sokkal inkább a politikai hovatartozásból adódtak, semmint a kivételes és versenyképes szaktudásból. Versenyről egyébként szó nincs, nem is lehet, mert a döntések értelemszerűen egy-két minisztériumban születnek/születtek meg, s ezekben pedig nem kell – és nem is lehet – igényelni semmiféle társadalmi/politikai kontroll-mechanizmusokat. S ha nincs ilyen igény, akkor miért is bíbelődnének külső szempontokkal?
Szóval, az az én bajom, hogy lehet: megint árnyékokra vetődünk. Nagy hévvel bíráljuk mindazokat a változásokat, amelyeknek talán még maguk a Fidesz-vezetők is sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint hinnénk, ezért aztán nem is nagyon izgatják magukat a bírálatok ezrei miatt. Mindeközben pedig az országnak az a része, ami nem a külföldi tőke fennhatósága alatt van, illetve nincs egyértelműen magántulajdonban, előbb-utóbb (utóbb, azaz, majd a teljes körű önkormányzati győzelem után/nyomán) mind-mind betagolódik valamelyik újonnan megszervezett holding világába. Gazdasági vezető ismerőseim egyébként azt mondják: a holding nagyon is modern, nagyon hatékony, a fölös párhuzamosságokat kiküszöbölő, roppantul korszerű irányítási forma. Kétségtelen, hogy bennük a dolgozók egyszerű – értsd: teljességgel védtelen – alkalmazottá válnak, s az irányítók jogai meglehetősen erőteljesek.
Mi lesz, Fidesz? Lehet, hogy megint jön a névváltozatás: Fiatal Holdingdemokraták Szövetsége… S mire észbekap az ország, addigra már az sem segít, hogy húsz év alatt, nagy-nagy kínok/tévedések/csalódások árán végre kitanultuk a választójoggal való élés és a rotáció örömeit. Nem számít. Már nem ez számít.
Kéri László, 2010. szeptember 6., hétfő
