Kéri László
- Részletek
- 2010. szeptember 06. hétfő, 03:50
- Kéri László
Hétfő: Mókusok a ketrecben
A hír: „A szombati kötcsei találkozón… Orbán Viktor azt mondta, Magyarországon 2010-ben lezárult az utópiák évszázada; ’az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet is megbukott, ami nem volt más, mint a baloldali modernizáció utópiája’. Úgy látja, ’életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk’ A kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni: abban, hogy a gazdaságot talpra kell állítani, hogy munkahelyeket kell teremteni, valamint abban, hogy helyre kell állítani a rendet és a közbiztonságot.”
***
Ez a hétvége, meg az egész jövő hét Orbán Viktor jegyében telik el. Úgy látom, hogy nekem is ez lesz a sorsom néhány napra, őt kell majd mindenütt kommentálnom. Kedden szerepel majd a szokásos fórumán, ám ennek most a jellege, jelentősége, szerepe egészen más lesz, mint amilyen az elmúlt nyolc évbeli „vigadós” beszédeké volt. Most kell megindokolnia/megmagyaráznia/elfogadtatnia mindazt, amit a választások óta tettek, nem tettek, akartak, elvétettek. Ráadásul ez a fellépés nemcsak a szokásos/kivételessé avatott fellépés, a saját tábor előtti reprezentatív produkció lesz, hanem egyúttal az önkormányzati választások, meg az őszi politikai szezon nyitánya is. Szóval, akárhonnét is nézem, nem lehet indokolatlannak tartani azt a felfokozott érdeklődést, ami e mostani Orbán-fellépéseket övezi. Így hát, nem tehetek mást, én is a mai nap legfontosabb – és kommentálásra leginkább érdemes – hírének a tegnapi kötcsei beszéd vasárnapi visszhangját kell hogy tartsam. Ez lehetett a jövő hét főpróbája.
Már az is önmagában megérne egy hosszabb elemzést, ahogyan az ember megpróbál a legkülönfélébb fórumokon eligazodni, mert koradélutánig mintegy tizenöt olyan helyet találtam a Hírkereső segítségével, amelyen hosszabb-rövidebb terjedelemben a kötcsei Orbán-beszéddel foglalatoskodtak. S ahány fórum, annyiféle hangsúlykiemelés, annyiféle interpretáció. Én a mai megemlékezésemhez megpróbálom a legautentikusabb helyet használni: mit mutat a szerző személyes oldala.
A cím egyúttal lényegbevágó tartalmi orientáció is, hiszen arról értesíti az érdeklődőt, hogy „megvédjük a polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportok szövetségét.” Ez nem új elem, ezt már hallhattuk/olvashattuk annak idején, amikor az Új szövetség program megfogalmazódott, ám az elmúlt két évben alig történt erre komolyabb utalás. Ez volt a szociális népszavazás lázas rohamába szólítandó milliók számára kidolgozott politikai filozófia alapja. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ezt az – eredetileg harci használatra kitalált – mondandót éppen most melegítik fel? Ki most a legyőzendő ellenfél? Kit kell, s ki ellen mozgósítani? Lehet, hogy egy hét múlva okosabbak leszünk.
A folytatás sem kisebb talány, a baloldal szokásos/kényszeres büntetőpadra küldése: lezárult az utópiák évszázada (vajon mikor kezdődhetett el, s miért pont most kell lezárulnia?), az utolsó utópikus hatalompolitikai kísérlet is megbukott, ami nem volt más, mint a baloldali modernizáció utópiája.
Mondja mindezt az a személy, aki az elmúlt évtizedek leghígabb, legkevésbé kidolgozott/megformált, s leggiccsesebb utópiájával házal már harmadik hónapja e hazában: valakinek az orra elé kellene tennie az általa kierőszakolt, megszavaztatott, kifüggesztetett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. S meg kéne kérdezni, hogy ha ez nem utópia, akkor talán ez a laicizált imádságos sillabusz lenne a „valóságra épülő politika” alapvetése…?
Látom, el sem kezdtem még a beszédet elemezni, megálltam/megakadtam az első mondatnál – talán jobb is.
Jó-jó, tudom, mindez politikusbeszéd, nem kellene komolyan venni, nem kellene tényleges elemzői apparátussal és igényekkel közeledni e szövegekhez, mert sem a születésük, sem a sorsuk, sem a mondandójuk színvonala nem indokolja. Mégis, ezt fogjuk hallgatni napokig, ennek a nagyon is laza, s legkevésbé megalapozott gondolati keretnek a határai között fog mozogni a magyarországi közbeszéd. Mint a mókusok a ketrecben, azok is rettenetes erőfeszítésekkel hajtják magukat, napestig. Mi is ezt fogjuk tenni, magyarázzuk, vitatjuk, értelmezzük ezeket a süketeléseket rádiókban, tévékben, újságokban – miközben újabb fontos alrendszereket fognak ugyanezen napokban holdingosítani, a vezetőiket lecserélni, s nem egyszerűen a választások utáni szokásos módon birtokba venni, hanem ezúttal évtizedre szólóan újfajta tulajdonosi/irányítási keretek közé terelni. Látom magam előtt, amint Fellegi Tamás és még néhány fideszes vezető ücsörögnek valahol egy asztal körül, és nagyokat röhögnek a sok-sok tudálékos értelmiségin: fiúk, ezt is benyaltátok, ezt is megvitathatjátok, csak rajta-rajta…. – nem értetek ti semmit sem a hatalomból meg a politikából. S igazuk lehet. Ebből a politikából tényleg semmit sem értek. Igaz, nem is szeretnék.
***
Szintén ez a nap: 82 éves korában meghalt Kulcsár Kálmán… kétszer is volt a főnököm, egyszer még a hetvenes évek végén ő volt a szociológia tanszék vezetője, amikor ott kezdtem tanítani politikai szociológiát – nagyon fiatalon. S jóval később, a kilencvenes évek derekán, amikor visszatért a kanadai nagyköveti posztról, évekig ő volt az intézetünk vezetője. Negyven évig ismertem, s milyen keveset tudnék róla ma írni. S milyen sokat tudnék ma írni arról, hogy miért is ismerhettük oly kevéssé. Őt is, meg a rejtőzködő/védekező nemzedékét is.
Kéri László, 2010. szeptember 5., vasárnap este