Hannibal in urbe

Szeptember másodikán felkerült a Belügyminisztérium honlapjára az a törvénytervezet, amely a rendészet átalakítását célozza. Egy komplex csomag, amelyben számos törvényt terveznek módosítani. Végre – mondhatnánk –, épp ideje volt! Olyan régen várunk már egy új, az uniós értékrendet adaptáló törvényt, amely új szervezetet és új kultúrát hoz magával! És íme, itt a feszült várakozás eredménye, végre-valahára kézbe foghatjuk és olvashatjuk, milyen is lenne új világunk új rendőrsége. A minisztérium várja a véleményeket, és én szeretnék eredményes munkájukhoz hozzájárulni: fontos számomra, hogy milyen lesz a következő évek rendőrsége, és fontos az is, ezentúl milyen feltételek között végezhetik munkájukat a rendőrök, akik jobb szervezetet és emberibb viszonyokat érdemelnének már.

Nem vagyok jogász, társadalomtudósként nincs tehát más lehetőségem, mint a társadalmi hatások felől közelíteni az új rendőrséget megalapító tervezethez. A társadalmi hatások értékeléséhez is szükség van azonban értelmezési keretre. Jelen esetben a rendőrség társadalmi szerepének definíciója az, amely értelmessé teheti számunkra a törvénytervezetben megfogalmazottakat. Álláspontom szerint a rendészet és a rendőrség társadalmi szerepe az, hogy a rendőrség sajátos eszközeivel elősegítse a multikulturális társadalom tagjainak együttműködését, azaz csökkentse a konfliktus-, és főleg a konfrontációpotenciált. Ennek teljesítését nem teszi lehetővé bármelyik rend- és társadalmiprobléma-koncepció. A rend ugyanis, akárcsak a társadalmi probléma, igen sokjelentésű fogalom.

Sajnálatos módon a tervezet rossz kiindulópontot, rossz rend- és társadalmiprobléma-fogalmat választott, tudniillik azt, ami a Nemzeti Együttműködés Programjában (röviden: NEP), annak is a III/2. fejezetében olvasható. Hamis premisszákból pedig nem vonhatóak le helyes következtetések. Ilyen hibás konklúziónak tekintem a három önálló rendőrség létrehozására irányuló szándékot. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (sic!), azaz a korábbi rendőrség, a Terrorelhárító Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat triásza meglepő módon osztályozza a rendőrségi feladatokat. Az elsőnek adja a közbiztonság, a másik kettőnek pedig a „rend” fenntartását (?), őrzését (?) – ezt nem tudni pontosan.

Nézzük először a Nemzeti Védelmi Szolgálatot. A tervezet szerint az lenne a feladata, hogy belső ellenőrzési, bűnmegelőzési és belső bűnfelderítési tevékenységet végezzen. Ennek érdekében vonnák össze a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát (RSZVSZ), az Alkotmányvédelmi Hivatalt (AVH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot. A feladat pedig, amit el kell látniuk, a rendőrök és más kormánytisztviselők megbízhatósági vizsgálata, amit új, preventív módon végeznek majd. (Lásd: „a valóságban is előforduló – vagy feltételezetten előfordulható – élethelyzeteket hoz mesterségesen létre.”) Csak mellékesen jegyezném meg, hogy erős az áthallás a „megbízhatósági vizsgálat” és a rendszerváltás előtt a pozíciók betöltéséhez igényelt „politikai megbízhatóság”, azaz a párthűség között. Bizonyára sokan emlékeznek még erre az intézményre, amely nem a szakértelmet és az egyéni tisztességet, hanem az uralkodó párthoz és vezetőihez való hűséget tartotta a legfontosabbnak egy-egy fontos pozíció betöltésekor. Vajon valóban köze lehet-e ezeknek egymáshoz, vagy csak a kifejezést választották meg rosszul? Ez abból derülhet ki, ha megnézzük, milyen jelentést tulajdonítanak neki a tervezet szerzői.

„A megbízhatósági vizsgálat a közszolgálat, valamint a hivatásos szolgálat ellátásának jogszerűségét, a feladat ellátása során tanúsított magatartást, az intézkedési, munkaköri kötelezettség teljesülését vizsgálja” – olvasható több helyütt is. A megbízhatósági vizsgálat „tesztjelleggel, preventív módon ellenőrzi a hivatásos és a közszolgálat etikai integritását”. Különösen kedvelem azt a részt, ahol bűncselekmények elkövetésére jogosítják fel az új szervezetek alkalmazottait (7/A és 7/B §), mégpedig azért, mert: „A rendőrség szerveit alkotmányosan nem lehet felruházni a nemzetbiztonsági szolgálatokat megillető alkotmányvédelmi célú titkos felderítési eszközökkel, ahogyan a csak bűnüldözési feladatok érdekében alkalmazható bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtő eszközökkel és módszerekkel sem. Ezért a tervezet arra teremt lehetőséget, hogy a terrorizmust elhárító szerv és a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv [NVSZ] arra hatáskörrel rendelkező dolgozói szolgálati feladataik ellátása során szabálysértést, vagy legfeljebb ötévi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt kövessenek el.” Ezekért pedig büntetlenséget élvezzenek. Előzetes, nem eseti, hanem általános felruházás és felmentés. Ugye milyen szép?

A lényeg azonban az, hogy az általános indoklás szerint ez része az „állam működési viszonyrendszerének új alapokra helyezésének”. Ez a kacifántos mondat feltehetőleg valami olyasmit akar jelenteni, hogy a kormányzat szeretné, ha az állam az eddigiektől eltérő viszonyokat hozna létre a működése során. Eddig, bár igen nehézkesen és ellentmondásosan, de mégiscsak demokratikus viszonyokat akartak az állami intézmények kialakítani és fenntartani, ezután vajon miféléket akarnak majd? Sokat elmond erről az NVSZ feladata és eszközrendszere.

A tervezet készítői úgy hiszik, bűnmegelőzésre való az, amit létrehoznának. Ennek az elképzelésnek a hátterében azonban egy teljesen téves bűnmegelőzési koncepció áll. Nem tudni pontosan, milyen, mert mint minden evidencia, ez is látens, akik hisznek benne, feleslegesnek tartják kifejteni. A felderítés összekapcsolásából azonban az érződik, hogy a koncepció megalkotói a kontroll különféle formáiból és a szankciókból eredeztetik a megelőzést, vagyis többnyire az elrettentés-elmélet talaján állnak, ám ez az elmélet nemcsak hamis, de embertelen is. Mint később megtudjuk, az NVSZ ötszáz fős testület, felhatalmazva titkosszolgálati eszközök használatára, vagyis alapvetően olyan jellegű lesz, amelynek semmi köze a bűnmegelőzéshez. Arra nem is lesz alkalmas. Feladataiból, az ott összevont szervezetekből inkább egy a belső „rendet” figyelő titkosszolgálat képe rajzolódik ki. Szerencse, hogy a javasolt szöveg szerint ez csak meghatározott költségvetési szervekre terjed ki (még). De aki így akarja megelőzni a korrupciót, és így akarja fenntartani az etikai integritást, az semmit sem tud a korrupcióról, és semmit sem tud az erkölcsről, ezért bármennyi pénzt is fog elkölteni, csak a látenciát és a függőségi viszonyokat fogja növelni. A jó szándék pedig elkerülhetetlenül a visszájára fordul a működés során, és be kell majd látni, egy ilyen szervezet csak a megfélemlítésre lesz jó! Érintetlenül fogja azonban hagyni a korrupciót, a nepotizmust, a szakmai tisztességtelenséget és minden egyebet, ami szétmállaszthatja a demokráciát.


Surveillance – flickr/henning


A másik új szervezet, amelyről már törvény is rendelkezik, a Terrorelhárító Központ, feladata a tervezet szerint „a köztársasági elnök és a miniszterelnök személyének védelme, a terrorfenyegetettséggel összefüggő információk elemzése, a terrorcselekmények felszámolása, a terrorizmussal összefüggő, hatáskörébe utalt bűncselekmények felderítése, valamint a bűncselekményt fegyveresen, vagy felfegyverkezve elkövető veszélyes bűnözők elfogása”. Ez a szervezet (és nyilvánvalóan nem szerv, ahogy a tervezet folyton-folyvást emlegeti) mindenekelőtt egyfajta titkosrendőrség, ami a terrorizmussal összefüggésben még el is fogadható. Nem világos viszont, hogy mi köze van a két főméltósághoz, ebben a kombinációban ugyanis felmerül annak a lehetősége, hogy a titkos adatgyűjtésnek inkább ehhez a feladathoz lehet köze, mint a hazánkban (szerencsére) egyébként sem létező terrorizmushoz. Magyarországon nem a terrorizmus fenyegeti „a szabadságot, a biztonságot és a jogérvényesülést”, hanem valami egészen más.

Véleményem szerint mindkét titkosrendőrség teljesen felesleges, és értelmetlenül pocsékolja a rendőrség költségvetési forrásait. Hibásnak és rendkívül kártékonynak tartom ezt a struktúrát! Az állam által létrehozott új viszonynak azonban kétségtelenül lesznek majd társadalmi hatásai, az is megmondható, hogy nagyjából milyen jellegűek, intenzitásuk és terjedelmük azonban nem becsülhető meg. Az NVSZ tevékenysége következtében bizonyosan növekedni fog a hatálya alá tartozó szervezeteknél a belső bizalmatlanság és ennek következtében a bizonytalanság is. Az is nagy valószínűséggel állítható, hogy az NVSZ provokációi újra és újra eredménnyel járnak majd, és ezt a sajtó bőséggel fogja tárgyalni, tehát úgy fog kinézni, hogy minden tökéletesen halad. Közben azonban a vizsgált szervezetek alkalmazottaiban különféle önvédelmi reakciókat fog kiváltani. Számosan lesznek majd, akik a becses magyar hagyományoknak megfelelően besúgóvá válnak, hogy a főnökeik kedvében járjanak, ez kellőképpen szét fogja zilálni a munkakapcsolatokat, és kontraszelekciós folyamatokat fog megindítani, illetve felerősíteni. Főleg így lesz ez akkor, ha a megbízhatósági vizsgálatok maguk is kontraszelektívek lesznek, attól függően, hogy az adott társadalompolitikai konstellációban mi számít majd megbízhatóságnak. A többség azonban másként fog reagálni, ez a fajta beavatkozás és a vele járó kiszolgáltatottság az ostrommentalitás új formáit fogja kialakítani, ennek következtében pedig hozzáférhetetlenné válik majd az adott szubkultúra, amelyből többek között a korrupció is meríti az erejét. Többrétegű struktúrák fognak kialakulni a hozzájuk tartozó magatartásokkal és erkölcsökkel együtt. Az egyes „leleplezések” érintetlenül hagyják ezeket a struktúrákat, sőt még növelik is a vitalitásukat. Összegezve, az NVSZ működése súlyos és mélyreható társadalmi károkat fog okozni.

Végül pedig nézzük a rendőrséget, vagyis a tervezet megfogalmazása szerint az általános rendőrégi feladatokat ellátó szervezetet. Rossz hírem van a rendőröknek és minden demokratának! A tervezet fenntartja az összes hibás szabályozást, sőt még meg is erősíti őket. Nem akar változtatni sem a „fegyveres erő” koncepción, sem a centralizáltságon, sem a szervezeten belüli, kiszolgáltatottságra épülő hatalmi viszonyokon, szóval semmin, ami a rendőrség bajait okozta az elmúlt két évtizedben.

Ez a tervezet – leszámítva azokat a részeket, amelyeket az EU jogharmonizációja követel meg – teljes egészében alkalmatlan arra, hogy a rendőrség demokratikus társadalmi szerepének megfeleljen. Ha életbe léptetik, következményei mind a szervezeteken belül, mind pedig a társadalomban negatívak lesznek, pontosan ellentétesek azzal, amire annyira szükségünk lenne már. Ezért, ha várható társadalmi hatásokat nem kívánják életre hívni, ezt a tervezetet el kellene vetni, és egészen más alapon előröl kellene kezdeni a gondolkodást.


Krémer Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!