Gyurcsány Ferenc
- Részletek
- 2010. szeptember 13. hétfő, 05:21
- Gyurcsány Ferenc
A G-7 e heti vendége Gyurcsány Ferenc politikus, országgyűlési képviselő (MSZP)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Rendesen át vagyunk verve
A hír: Orbán Viktor szombaton interjút adott a Veszprémi Naplónak. „A forint árfolyamáról szólva a miniszterelnök kifejtette: azt nem magyarországi események befolyásolják.”
A Nemzeti Ügyek (és a bánat tudja csak, hogy mi minden más) Kormánya mossa kezeit, és azt mondja, hogy neki kérem semmi köze nincs a forint gyengüléséhez. Az kérem a múlt bűne, és egyébként is, a nemzetközi pénzügyi folyamatok következménye. Mi tehet az ember? A többség nem igazodik ki a nemzetközi pénzügyek világában, ezért vagy elhiszi, amit hall, vagy nem. De ne legyünk már ilyen balgák! Az internet világában gyorsan ellenőrizhetjük, vajon igazat mondott-e a „sohanemhazudik” miniszterelnök.
De mielőtt elkezdünk kalandozni az interneten, egy rövid kitérőt kell tegyünk. Hogyan tudhatjuk meg, hogy valóban csak a nemzetközi hatások, vagy esetleg a hazai ügyek is befolyásolják a forint árfolyamát? Mondjuk úgy, hogy megnézzük, miként viselkedett a cseh korona vagy a lengyel zloty. Ha ezek a devizák is éppen úgy gyengültek a svájci frankhoz képest, mint a magyar forint, akkor nincs mese, igaza van a miniszterelnöknek. Ha mi kevésbé gyengültünk, akkor jobbak vagyunk, mint ők, ha jobban gyengültünk, akkor mi rosszabbul tettük a dolgunkat, mint az említett két ország.
Na most akkor induljunk kalandra, hívjuk ezt helyszíni bizonyításnak!
Nyissuk ki például a www.finance.yahoo.com oldalt. A bal oldali sávon találni fogunk egy „currency converter” (devizaváltó) funkciót, amellyel nagyon izgalmas dolgokat művelhetünk. Írjuk be például, hogy egy svájci frank (chf) hány forint (huf). Ekkor megkapjuk az aktuális árfolyamot. Ha kicsit lejjebb megyünk, akkor megnézhetjük, miként alakult az árfolyam az utóbbi öt napban (view 5 day trend). Most érkeztünk meg oda, ahová el akartunk jutni. A felnyíló oldalon nemcsak váltogathatunk különböző hosszúságú idősorok között ( három hónap=3m, 1év=1y stb.), hanem azt is megtehetjük, hogy a mi svájci frank–magyar forintunkat összehasonlítjuk (a compare szóval megjelölt ablakot kell kitölteni) a svájci frank–lengyel zloty (pln) vagy éppen a cseh korona (czk) árfolyamával.
De fejezzük is gyorsan be a technikai ügyeket.
Mit lehet látni a grafikonokon? Azt például, hogy az utóbbi egy évben a lengyel és a magyar deviza nagyjából együtt mozgott. Aztán idén tavasztól mi nagyjából hét százalékkal lemaradtunk a zloty mögött. Lényegében ugyanez a helyzet a cseh koronával is. Ha valakinek van kedve, megcsinálhatja ugyanezt az euróárfolyammal is. Na, találják ki, mit fognak látni? Nagyjából ugyanezt.
Magyarország devizája Orbán kormányzása alatt nagyjából hét százalékot veszített a lengyel zlotyhoz és a cseh koronához képest is. Ez az Orbán-kormány bizonyítványa, hiába mutogat visszafelé, vagy éppen a nemzetközi helyzetre.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének utolsó negyedéves jelentése szerint a háztartások össze devizahitele 4844 milliárd forint volt. Na kérem, ennek mennyi a hét százaléka? Jelentem, 339 milliárd forint.
Vajon akkor ennyibe kerül nekünk Orbán szabadságharca?
Nem teljesen. Hiszen vannak, akiknek van devizabetétük vagy devizajövedelmük, őket nem érinti az árfolyam csökkenése.
Másrészt viszont vannak újabb tételek.
Az államnak és a cégeknek devizában fennálló adóssága (csak ez utóbbi is közel négyezer milliárd forint) is megszenvedik az árfolyamcsökkenést.
Ha többet költünk hiteltörlesztésre, akkor kevesebbet vásárolunk, az csökkenti a keresletet, azaz a gazdasági növekedést. Nesze neked növekedésélénkítő gazdaságpolitika!
Aztán itt van még az importárakon keresztül növekvő infláció. Ez még akkor is nő, ha éppen a csökkenő kereslet miatt nehéz áthárítani a költségeket a fogyasztókra. De bárhogy is, mindenki veszít, mert csökken a pénze, a jövedelme, a nyugdíja értéke.
Észhez kellene térni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
A szóvivő és az alkotmányosság
Muszáj visszatérnem egy vasárnapi hírre, mert tegnap szinte senki nem tekintette feladatának, hogy elmondja: a miniszterelnök szóvivője összevissza beszél, amikor azt állítja, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján az alkotmányról nem lehet népszavazást tartani. Hadd idézzem szó szerint a hírt:
„Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc szombaton népszavazást szorgalmazott az új alkotmányról, Szijjártó Péter azt mondta, jelenleg jogszabály van, amely alapján ezt nem lehet megtenni.”
Lássuk a tényeket:
1. A 25/1999. (VII. 7.) AB határozat szerint a választópolgárok által kezdeményezett ügydöntő népszavazásnak alkotmánymódosításra irányuló kérdésben nincs helye. A határozat szerint véleménynyilvánításra irányuló népszavazást sem kezdeményezhetnek a választópolgárok az Alkotmány módosításáról, mivel nem tudhatják előre, összejön-e az a kétszázezer aláírás, amikor az Alkotmány szerint mindenképpen ügydöntő a népszavazás.
Választópolgárok tehát sem ügydöntő, sem véleménynyilvánító népszavazást nem kezdeményezhetnek az Alkotmány módosításáról (így az új alkotmány megalkotásáról sem). Ez tehát látszólag a szóvivő véleményét támasztja alá.
2. Igen ám, de a köztársasági elnök, a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egyharmada kezdeményezhet népszavazást az Alkotmány módosítására vonatkozó kérdésről, ilyenkor azonban az Országgyűlés – a hivatkozott AB határozatból következően – csak véleménynyilvánító népszavazást rendelhet el. Az, hogy az Országgyűlés elrendeli-e a népszavazást, szabad mérlegelésétől függ.
Ilyenkor nem magáról az új alkotmány normaszövegéről szól a népszavazás, hanem egy, az új alkotmány megalkotásával összefüggő konkrét kérdésről, amely az AB szerint több alkérdést nem tartalmazhat. (Például ilyen kérdés bocsátható így népszavazásra: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az új alkotmány preambuluma hivatkozzon Istenre?”) Ez már cáfolja a szóvivő állítását.
3. De van egy ennél is erősebb jogintézményünk, a megerősítő népszavazás. Ez azt jelenti, hogy egy elfogadott törvényről annak kihirdetése előtt tartanak népszavazást. Ez a népszavazás mindig ügydöntő. A 25/1999. (VII. 7.) AB határozat szerint a megerősítő népszavazás alkotmánymódosításra is alkalmazható, ebből következően arra az új alkotmány esetében is van lehetőség.
A 64/2009. (VI. 18.) AB határozat szerint megerősítő népszavazást a választópolgárok nem kezdeményezhetnek, arra a köztársasági elnök, a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egyharmada jogosult. A megerősítő népszavazás elrendeléséről – minden külön hitelesítési eljárás nélkül – az Országgyűlés egyszerű többséggel, szabad mérlegelés alapján dönt.
Az Alkotmány 26. § (6) bekezdése szerint a megerősítő népszavazásra bocsátott törvényt a köztársasági elnök csak akkor hirdetheti ki, ha azt a választópolgárok eredményes népszavazáson megerősítették, vagyis a népszavazáson részt vevők többsége támogatta, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede. Ez ugye azt jelenti, hogy bizony a Fideszen és a hozzá közel álló elnökön múlik, lesz-e népszavazás az új alkotmányról.
Ezen a ponton eldönthetjük, hogy a kormányfő személyes szóvivője hazudott, megtévesztette a választókat, bujtatni próbálja a szavazástól gyáván félő kormányt és a kormányfőt, vagy egyszerűen tudatlanok és felkészületlenek, csak azokat a paragrafusokat ismerik, amelyeket éppen meg akarnak változtatni. Az alkotmánybírósági döntések átírásával – egyelőre – nehéz dolguk lesz.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Pokorninak igaza van
A hír: „Már hetente egyeztet a Fidesz oktatási bizottságának elnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral, többi között az új közoktatási törvényről és a nemzeti alaptantervről. Pokorni Zoltán az MR1-Kossuth Rádiónak azt is elmondta, hogy nem tartja jónak a közoktatásban az elkülönítést. A Fidesz alelnöke szerint a felzárkóztatást az óvodában kell elkezdeni.”
Szerintem igaza van Pokorni Zoltánnak.
Az amerikai Képviselőház, majd a Szenátus 2001-ben fogadta el az amerikai közoktatás megújítását célzó átfogó reformprogramot (No child left behind; a törvénycsomag címe az amerikai hadsereg egyik legfontosabb morális összetartó erejét kifejező jelszó, a No man left behind – egyetlen embert sem hagyunk hátra – parafrázisa, amit úgy fordíthatnánk: „Egyetlen gyermeket sem hagyunk magára”.)
A reform mögött hosszú évek kutatómunkája állt, és az elfogadott új szabályozás ennek az eredményeire épült, a célja pedig az volt, hogy javítsa az amerikai közoktatás nemzetközi összehasonlításban közepesnek, esetenként gyengének mondható eredményeit. Sok, most nem idézett részlet mellett az egyik legfontosabb célkitűzés a különböző hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó gyermekek segítése volt, amely cél legfontosabb eszközei az úgynevezett kora gyermekkori fejlődés elősegítése és a hátrányos helyzetű csoportok elkülönítésének csökkentése, megakadályozása, ha úgy tetszik, a szegregációval szemben az integráció támogatása.
Az idézett törvényt és számos egyéb nemzetközi tapasztalatot is felhasználva 2006 és 2008 között a kormány által felkért Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal állította össze a hazai közoktatási rendszer megújításának szakmai programját [1].
A magyar szakértők osztják azt a ma uralkodónak nevezhető szakmai, tudományos nézetet, hogy az első életévek minősége döntően befolyásolja a későbbi szellemi, érzelmi, szociális készségeket, ha úgy tetszik, a sikeres emberi életpálya esélyét. Éppen ezért – mondják a kutatók – figyelmünket először is az iskolát megelőző évekre kell fordítani.
A hazai kutatásokból ugyanakkor az derült ki – és itt érek el Pokorni szavaihoz –, hogy éppen azokon a helyeken a legrosszabbak az óvodák működési feltételei, ahol a legnagyobb szükség volna rájuk, azaz azokon a településeken, ahol a legnagyobb arányban élnek nehéz helyzetű családok. Egy 2003-ban végzett kutatás szerint például minél magasabb a településen a romák aránya, annál valószínűbb, hogy az óvoda túlzsúfolt, és még így sem tudnak minden jelentkezőt felvenni.
Idézhetnék még ezer adatot, de a lényegen nem változtatnának: a nemzetközi pedagógia ma azt az álláspontot vallja, hogy minél korábban kell segíteni és minél inkább együtt kell tartani a különböző családokból érkező gyerekeket, mert ez szolgálja a gyerekek, később pedig a társadalmak érdekeit.
Szóval szerintem Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán vitájában a nemzetközi kutatások, a tények, az emberi méltóság tisztelete egyaránt Pokorni álláspontját támasztják alá. Már csak az a kérdés, hogy érdekel-e ez bárkit is a magyar jobboldalon.
[1] Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért, 2008. Sszerkesztő: Fazekas Károly, Köllő János, Varga Júlia. Budapest, Ecostat, 2008.
[2] Zöld könyv… 127. oldal
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Tízig tud számolni…
Hír: Jövőre az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az államháztartás finanszírozására összesen 828 milliárd forint nettó finanszírozást tervez – írja a Privátbankár. (Az ÁKK dolga, hogy szervezze az új hitelek felvételét és a régiek törlesztését.)
De valami baj van ezzel a számmal. Hiszen jól emlékszem, hogy a miniszterelnök azt mondta, hála a szocialisták „országromboló tevékenységének” jövőre 2858 milliárd forintunkba fog kerülni az adósságok törlesztése.
Kérem szépen, itt valaki nem mond igazat, vagy nem érti a dolgát. Nem akarom rossz krimiíróként lelőni a poént, de előrebocsátom: nem az ÁKK igazmondásával van a probléma.
Belátom, hogy nem egyszerű átlátni az államháztartás és az államfinanszírozás részleteit, de megjegyzem, a miniszterelnöktől elvárható.
Na, akkor sorjában.
A költségvetést ismerőknek eleve feltűnhetett a 2858 milliárd forintos érték. Ha fellapozzák az idei költségvetést, azt fogják látni, hogy idén adósságszolgálatra 1215 milliárd forintot költünk. Márpedig az nem lehet, hogy egy év alatt több mint megduplázódjon a fizetnivaló! A tájékozottaknak ugyanakkor ismerős lehet a miniszterelnök által emlegetett szám. Valóban, az ÁKK hivatalos honlapján szerepel egy táblázat, amely megmutatja, hogy a következő években mennyi adósságunk jár le, azaz mennyit kell visszafizetni. Ebben a táblázatban tényleg ez a közel háromezer milliárdos érték szerepel.
Akkor itt ellentmondás van, mondhatnánk. Vagy mégsem?
Nem bizony.
A magyar központi költségvetés adóssága (ez az adat szintén ott van az ÁKK honlapján) valamivel több mint húszezer milliárd forint. Ennek az adósságnak a kamatait a költségvetés fizeti. Ez szerepel a költségvetési törvényben. Emlékeztetőül, idén ez 1215 milliárd. Ha a költségvetés jól áll, akkor arra is van pénz, hogy a tőkéből (abból a bizonyos valamivel több mint húszezer milliárdból) is törlesszünk, ha meg ellenkező a helyzet, akkor további hiteleket veszünk fel.
Az Államadósság Kezelő Központ megnézi, a következő évben hogyan járnak le a hitelek, mennyit kell visszaadni, jut-e pénz a költségvetésből arra, hogy csökkentsük az adósságállományt, vagy hiteleket veszünk fel, hogy visszaadjuk a régieket. Ez utóbbit hívják a lejáró adósság megújításának. Ez majdnem úgy működik, mint a hétköznapi életben. Ha valakinek lejár az adóssága, akkor vagy visszaadja saját pénzéből (persze csak ha van neki), vagy felvesz éppen annyi hitelt, amennyivel tartozik valakinek, ezzel törleszti korábbi adósságát, de az összes hitele egy szemernyit sem változott.
Tegyük akkor világossá: jövőre nem fogunk az adófizetők pénzéből közel háromezer milliárd forintot adósságtörlesztésre fordítani. Így tehát nem igaz az sem, hogy ebből akár megduplázhatnánk a nyugdíjakat, ahogy ezt a miniszterelnök hétfőn a Parlamentben mondta. (Dehogy hazudott! Ő ilyet soha nem tesz. Csak nem ért hozzá. Mindenki döntse el, hogy melyik a rosszabb.) Jövőre is kamatokat fogunk törleszteni, amelyek összege két okból is magasabb lehet az ideinél. Részben azért, mert idén növekedett az adósságállomány (sőt, a kormány még jobban növelni akarta, amikor – emlékszünk – növelni akarta az idei hiányt), részben pedig azért, mert az elmúlt hónapokban (hála kormányunk nagyszerűségének) emelkedtek az elvárt kamatok, azaz drágábban kaptunk hitelt. Összességében valóban megeshet, hogy valamivel (nagyságrendileg mondjuk ötven-százmilliárd forinttal) többet fizetünk adósságszolgálatra, mint idén, de ebből nem lehet kétszeres nyugdíjat fizetni.
És akkor mi lesz a jövőre lejáró adóssággal, azzal a közel háromezer milliárddal? Természetesen az lesz, hogy az ÁKK felvesz annyi hitelt (kibocsát kötvényt), amennyit törleszteni kell, és ahogy a hírben szerepel, ezen felül még további 828 milliárdot, hogy finanszírozza a jövő évi, máshonnan nem finanszírozott hiányt.
A miniszterelnök biztosan tud tízig számolni, de ez sajnos nem elég ahhoz, hogy az állam finanszírozásáról pontos képet adjon nekünk. Ahhoz több kell ennél. Tudás és tisztesség.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Gáz van babám
A hír: „Orbán Viktor jókorát rúgott a Nabucco gázvezetékbe” – írta a tegnapi Népszabadság azt követően, hogy a miniszterelnök a hét elején politikai szándéknyilatkozatot írt alá Azerbajdzsán és Grúzia elnökével együtt egy új gázvezeték (AGRI) megépítéséről.
Szerintem ez túlzás.
Nézzünk meg néhány adatot. Európa gázfogyasztása nagyságrendileg a 2007-es csúcsévben 500 milliárd köbméter körül volt. Azóta, a válság és egyéb tényezők hatására (lásd: energiahatékonyság javítása, zöldenergia részesedésének növekedése) a fogyasztás csökkent, ma 450 milliárd köbméter körül van. Ez a gázfelhasználás jelenleg három, nagyságrendileg egyenlő arányú forráson alapul. Egyharmad az európai kitermelés, egyharmad az orosz gázimport (ez az arány egyébként évek óta csökken), további egyharmad a más országokból származó gázimport.
A magyar fogyasztás évi 13–14 milliárd köbméter, amelynek 80 százaléka 10–11 milliárd köbméter orosz gáz.
Az orosz gáztól való függésünk kockázatosan magas, csökkentése valóban nemzetbiztonsági érdek.
Magyarországnak két kockázatot kell kezelni. Az első az útvonalkockázat, amely abból származik, hogy a gáz jelenleg egyetlen vezeték jön Ukrajnán keresztül. Ha azzal bármilyen gond van, nincs másik szállítási útvonal. Ezt a kockázatot csökkentené a délről érkező Déli Áramlat vezeték. A második kockázat a forrás kockázat, az a tény, hogy ma egyetlen exportőrtől, Oroszországtól függünk. Ezt a kockázatot úgy lehet csökkenteni, ha mástól is tudunk vásárolni. Itt két térség jön szóba. Az egyik a Kaukázus és a Kaszpi-tengeren túli térség (elsősorban Azerbajdzsán és Türkmenisztán), a másik az Öböl-menti országok, például Katar. Az előbbi forrást célozza a Nabucco vezeték és a most szóban forgó AGRI, az Öbölből pedig cseppfolyósított gázt lehetne szállítani a még megépítésre váró horvátországi, úgynevezett LNG (cseppgolyós gáz fogadására alkalmas) kikötőbe, onnan meg vezetéken továbbítani Magyarországra.
Nézzük a kapacitásokat. A Déli Áramlat és a Nabucco egyaránt 10–30 milliárd köbméteres lehet. Ennek a a kapacitásnak a felét az érvényes EU-normák miatt fenn kell tartani olyan EU-tagországoknak, amelyek közvetlenül nem érintettek a programban. A maradékon osztozhatnak a részes országok, azaz nekünk maximális kapacitás esetén 2 milliárd, minimális kapacitás esetén 7–800 millió köbméter jutna.
Az AGRI kapacitása a hírek szerint 2–8 milliárd köbméter lehet, ebből nekünk néhány százmillió juthat.
Ezekből az adatokból az látható, hogy Magyarország jelentős orosz gázfüggését önmagában egyik program sem tudja feloldani, ezért szerintem helyes, ha egyszerre több programon dolgozunk.
Az AGRI ugyanakkor nagyon kezdeti stádiumban van. Nézzük a tényeket!
Kapacitás: 2-8 milliárd köbméter/év
Beruházási költség:1,5–4,5 milliárd euró
Tulajdonrészek: a négy részes ország újraosztotta a részvényeket, mindenkit (azaz bennünket is) 25 százalék illet meg.
A két legfontosabb kérdés a finanszírozás és a gázforrás rendelkezésre állása. Ami a finanszírozást illeti, itt Grúzia helyzete a legnehezebb. Az ország szuverén adóssága tavaly 1,3 milliárd dollárral nőtt, és ma már 8,6 milliárd dollárt tesz ki. Ez a grúz GDP 80,3 százaléka. 2013-ban a szuverén adósság refinanszírozása eléri a költségvetés 20 százalékát. Ebben a sérülékeny pénzügyi helyzetben Grúzia részvétele komoly nehézségeket okozhat. (Tegyük hozzá, hogy nekünk is fel kell kötni a nadrágunkat, ha a kormány ismert tervei mellett – lásd például egyensúlyközeli költségvetés szerkezeti reformok nélkül, energetikai államosítás – további sok száz milliárdos beruházásokban akarunk részt venni.)
A finanszírozásnál van egy nagyobb probléma: a vezeték feltöltése. Ma Azerbajdzsánnak a következő szerződéses kötelezettségei, illetve „ígérvényei” vannak érvényben: a törököknek 6, az oroszoknak 2, a grúzoknak 1–1,5 milliárd, és néhány százezer köbméter/év az irániaknak. Ez a szerződésekben vállalt kötelezettség 9–10 milliárd köbméter/év. Ehhez jön a 10 milliárd köbméter/év belső fogyasztás. Ez együttesen 19–20 milliárd köbméter. És akkor még egy szót se szóltunk a Szíriának (1 milliárd), Jordániának (1 milliárd köbméter) tett ígéretekről, a Nabuccónak tett 10–12 milliárd és az AGRI-nak tett 2–8 milliárdos ígérvényről. Ezt érdemes összevetni azzal, hogy az azeri teljes kereskedelmi gázkitermelés 2009-ben 16,9 milliárd volt, míg az idei prognózis 17,2–17,9 milliárd köbmétert valószínűsít. Azerbajdzsán minden reménye a Sah-Deniz mező második fázisának üzembe állítása. A munka operátora a British Petrol (BP), egyben a 20 milliárd dollárosra becsült beruházás 25 százalékának tulajdonosa is. A beruházás megkezdése folyamatosan csúszik, nem kis részben a BP nehézségei miatt.
Aztán csavarjunk még egyet a történeten. A globális gázipar egyik legizgalmasabb fejleménye, hogy az elmúlt évtizedben megjelent új technológiával gazdaságosan lehet kitermelni nem hagyományos, hanem úgynevezett palarétegekbe zárt gázmezőket. Ennek a technológiának az alkalmazása révén csökkent az amerikai cseppfolyósgáz-import, és ez a gáz jelent meg Európában, lefelé nyomva az árakat. Ha majd ez a technológia átjön Európába (a balti térségben, Svédországtól Lengyelországig, jelentős mennyiségű palagáz található, sőt Romániában is), akkor fog radikálisan csökkenni kitettségünk az orosz gáznak. Magunk közt szólva ez az igazi kihívás az oroszoknak, nem pedig a sok bizonytalansággal küzdő jelenlegi vezetéképítési tervek.
Egy valami biztos. A magyar miniszterelnöknek az a dolga, hogy a növelje az ország szuverenitását. Ezért szerintem valamennyi vezeték és egyéb szállítási alternatívát gondosan elemezni kell, és a tömérdek kockázat miatt egyelőre valamennyiben részt kell venni.
És semmit sem von le ennek az érdeknek a helytállóságából, hogy ellenzékben a Fidesz nem látta a fától az erdőt (a Nabuccótól ezen összetett probléma egészét), és kígyót-békát kiabált ránk.
Így aztán jól tette Orbán, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment. Ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni.
Sokadszor mondom: felelős ellenzéknek kell lenni. Akkor is, ha a Fidesz nem az volt. Ne legyünk olyan pitiánerek, mint amilyenek ők voltak. Sokba került az országnak.