Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. szeptember 14.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. szeptember 16. csütörtök, 04:18
- Megbeszéljük
Bolgár György.: - Demeter Ervin fideszes képviselő ma egy parlamenti bizottságban azt állította, hogy bebizonyosodott, a Gyurcsány-kormány alatt Szilvásy György pártpolitikai célokra használta föl a titkosszolgálatokat, mert alkalmazott egy úgynevezett hackert, aki informatikai rendszerekbe tud betörni. A Nemzetbiztonsági Hivatalban az Ön kérésére foglalkoztatták, és ez az ember különböző informatikai behatolásokat hajtott végre az intézményi informatikai rendszerekbe, és ráadásul politikai célokkal, politikusokkal is találkozott. Hogy pontosan miért, ez nem derült ki a tudósításokból, legalábbis nem látom. A lényeg az, hogy Ön valakit fölvetetett vagy alkalmaztatott a Nemzetbiztonsági Hivatallal, hogy kémkedjen, vagy törvénytelen eszközökkel tudjon meg valamit valakikről. Igaz ez?
Szilvásy György: - Nem. Elöljáróban hadd mondjam el, hogy elmentem egy bizottsági ülésre, ahova meghívtak, ennek a bizottságnak az a címe, hogy „Az elmúlt 8 év alatt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok működése során tapasztalható anomáliák feltárása”. Gondoltam, hogy akkor most majd szembesülök azokkal a vádakkal konkrét formában is, amiket a Fidesz az elmúlt négy évben hangoztatott, hogy ilyen-olyan törvénytelenségeket követtek el a szolgálatok, részben az én irányításom alatt, és majd legalább lesz módunk ezt megvitatni. Ehhez képest a mai bizottsági ülés egyfajta, hát nem is tudom, Demeter Ervin rehabilitációs foglalkoztatójaként tűnt föl, UD Zrt-s részügyekkel foglalkozva. Ha tudtam volna, hogy ez így van, akkor azért csak fölvetődik bennem, hogy helyes-e elmennem egy olyan bizottságra, amelynek az elnöke ebben az UD Zrt. ügyben erősen érintett, mint tudjuk a korábbi híradásokból is.
- De ha nem megy el, akkor azonnal megkapja, hogy még csak el se mert menni, hogy a demokratikus törvényeket figyelmen kívül hagyja, és úgyis megjelenik mindaz másnap a jobboldali sajtóban, amit Demeter Ervin elmondott volna.
- Igen, csak most így fölhasznál engem, mint aki úgymond igazolja az ő állításait. Ha nem megyek el, akkor legalább nem mondhatja, hogy én ezt megerősítettem. Az a probléma ezzel a mozzanattal, hogy ő egy zárt ülésről ad tájékoztatást, amely zárt ülésre nekem külön odahozzák a jelenlegi belügyminiszter fölhatalmazását, hogy ezen az ülésen fölment a titoktartás alól, elmondhatom, amit tudok. Őt nem tudom, hogy fölmentette-e vagy sem, de mindenestre a nyilvánosság előtt elmond néhány részinformációt, amelyek közül egy pár eleve kifejezetten hazugság a bizottsági ülést érintően, egy másik része torzítás, egy harmadik része pedig, ahogy szokták mondani, valós tények hamis színben való föltüntetése. És ő ezt elmondja. Ezek után én, aki ott voltam, hitelesítettem a jelenlétemmel, amit ő mondott, és abba a helyzetbe kerülök, hogy védekezek.
- De hát ott volt és nem hitelesítette, amit mondott, nyilván elkezdte pontról pontra cáfolni, hogy ez nem így volt, ez így is lehetett volna, de ennek a beállítása így hamis, és így tovább. Nem? Elmondhatta konkrétan a kifogásait?
- Természetesen, csak a zárt ülésről ez nem jön ki. Azt követően pedig ő kiáll a nyilvánosság elé, és sajtótájékoztató keretei között hamisítja meg, ami történik. Én pedig alkalmat kapok Öntől - amit megköszönök - vagy más korlátozott számban működő médiától, hogy elmondhassam azt, ami nem úgy van.
- Mi az, amit egyáltalán nekünk a nyilvánosság előtt elmondhat? Szóval mire kapott Ön fölmentést a belügyminisztertől?
- Azt pont nem mondhatom el, amire fölmentést kaptam, mert az az államtitok körbe tartozik. De itt Demeter Ervin azt csinálja, és nem is érdemes vele foglalkozni, nem érdemes belemenni, mert ha belemegyünk, akkor az ő utcájába megyünk bele, hogy egy konkrét információt elővesz, és azt olyan körítéssel tálalja föl nekünk, mely körítést maga szervírozza, és akkor beszélgessünk erről. Ahelyett, hogy a körítésnek azon részeiről beszélnénk, amely a valóság, de arról nem beszélünk, mert az államtitok. Itt sajnos ez a csapdahelyzet.
- Ajjaj! Ez akkor tényleg egy csapdahelyzet.
- Hát igen. Tehát ő most fölvet valami konspirációs vádat valakivel kapcsolatban, akit én ajánlottam, aki dolgozott, de a körítést maga tálalja föl. A bizottsági ülésen ez érdemben nem volt kitárgyalva, úgy tudom, korábban sem. Meg se várja, hogy a bizottság földerítse érdemben az ügyeket. Bizottsági elnökként nem tudom kitől kért fölhatalmazást, hogy ilyeneket mondjon - gondolom senkitől -, és kiáll a nyilvánosság elé, elmondja a saját elméletét, ami nem más, mint egy koncepció. Ezért használtam az előbb a rehabilitációs játszótér kifejezést, mert én azt gondolom, arról van szó, hogy ő ezzel próbálja magát tisztára mosni saját kenyéradó gazdái előtt.
- Egy másik ügyben, mondja Ön.
- Igen.
- Erről a konkrétumról, ami a nyilvánosság elé került Demeter Ervin jóvoltából, tehát, hogy egy hackert alkalmaztak az Ön ajánlására, és ez a hacker megfelelő törvényi felhatalmazás nélkül hajtott végre olyan lépéseket, amelyeket nem lett volna szabad, mondhat Ön egyáltalán valamit? Vagy csak azt mondhatja, hogy ez nem igaz.
- Erre biztosan mondhatom, hogy nem. Pontosabban arról, amit ő sugall ezzel, hogy én tudnék ilyenről, arra biztosan tudom mondani, hogy nem igaz. Tehát én nem tudok ilyenről, hogy valaki…
- Ha volt ilyen, akkor Ön ilyenről nem tud?
- Ilyenről nem tudok, így van.
- Hogy volt valaki, akit Ön beajánlott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, arra mit tud mondani?
- Ez sem pontos, de már belemegyünk abba az utcába, amit Demeter Ervin jelöl ki nekünk, hogy erről beszélgessünk mi itt egymással. Volt olyan szakember, akit az én figyelmembe ajánlottak valamikor 2006-ban, akkor én még messze nem voltam a titkosszolgálatok közelében, és én, mivel nem volt kompetenciám a dologban, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának bemutattam, és mondtam, hogy beszéljék meg, lehet vagy nem lehet közös dolguk. De természetesen az, hogy törvénytelen lenne ez az együttműködés, vagy én egyáltalán azt mondtam volna, hogy legyen együttműködés, az nem igaz.
- Hogy működhet valaki együtt a Nemzetbiztonsági Hivatallal? Azt tudjuk, hogy léteznek különböző együttműködési formák, de mondjuk egy ilyen technikai szakember, ha valóban arról volt szó ebben a jelenleg fölemlített esetben, milyen módon működhet együtt az NBH-val, megvizsgálják-e az illetőt, hogy alkalmas-e vagy megbízható-e, és milyen törvényi kereteket alkalmaznak vagy állapítanak meg az ő működésére?
- Természetesen a törvényi keretek meg az egyéb utasítások, illetve jogszabályok határozzák meg azokat a kereteket, amelyek között a Nemzetbiztonsági Hivatal egyáltalán alkalmazhat valakit. Többféle formában, belső munkatársként is, meg nem belső munkatársként is. De mindegyiknek megvannak a szigorú kritériumai, amelyek közé tartozik az is, amit Ön fölvet, hogy alaposan meg kell vizsgálni az illetőt, nem jelent-e kockázatot az ő alkalmazása vagy foglalkoztatása bármilyen formában. Ez a hivatal feladata, természetesen nem a miniszter ellenőrzi ezt, hanem a belső szervezeti mechanizmusok eredményeként jön létre.
- Tehát alkalmanként előfordulhat, hogy még egy ilyen titkos szervezet is, vagy titkos dolgokkal foglalkozó szervezet, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal, alkalmaz nem a saját apparátusába vagy munkatársi gárdájába tartozó, mondjuk így, külsős szakértőt, mert ilyenje neki nincs, viszont a szakértelmére szükség van. Akkor viszont ellenőrzi, hogy megbízható-e, nyilván megszabja azokat a kereteket, amelyekben működhet, és aztán ugyancsak a törvényi keretek között használja föl, amit az illető elvégez.
- Így van.
- Akkor ebben semmi törvénytelen nincs, ez így volt 2006-ban és később is, meg így volt 2006 előtt is.
- Természetesen igen. Hangsúlyozom, hogy ezek a szabályok protokollszerűen is működnek, azaz amennyire lehet, a szubjektív tévedés kockázatát megpróbálják kizárni, de nyilvánvalóan lehetetlen. Az elmúlt években is mindannyian ismerünk olyan nyilvánosságra került ügyeket, amikor kiderült, hogy akár belső munkatárs foglakoztatásánál is tévedett az, aki fölvette az illető belső munkatársat. Emlékeztetnék a Mucuska-ügyre, amikor rengeteg információ szivárgott ki - és érdekes módon az is a Fidesz javára történt egyébként - a Nemzetbiztonsági Hivatalból. Ott nyilvánvalóan az történt, hogy valakik nem kellő objektivitással és utánanézéssel alkalmaztak valakit, aki aztán kiszivárogtatta az információkat.
- Visszaélt a rendelkezésére álló információkkal.
- Visszaélt, így van. Most az UD Zrt-ügyben is tetten érhető volt ez egyébként, erről is beszámoltunk annak idején a sajtónak. Ott is voltak ilyenek, akiknél sajnos ez a probléma fölvetődött. A részletek itt is államtitokkörbe tartoznának, ha ezt valaki vizsgálni akarja.
- Mit tehet egy volt politikus, akit a most kormányon lévő többség egyik képviselője megvádol, gyakorlatilag súlyos törvénytelenséggel?
- Egyrészt azt tehetem, hogy visszautasítom, és ahol lehet, elmondom, és gondolom az is elvárható, hogy azok, akik ismerik ezt a munkát, ezt a tevékenységet, vagy akik a bizottsági ülést is nyomon követik, azok is elmondják, ha úgy tetszik, az én védelmemben, most leginkább az MSZP-s képviselőkre gondolok…
- Vagyis akik értenek hozzá, tudják, miről van szó, és államtitkot nem sértve elmondhatják, hogy ez így nem igaz.
- Igen. Azt viszont fölvetném a jelenlegi titokgazdáknak - ez most nem én vagyok, azért is kellett engem fölmenteni az államtitok őrzése alól a bizottsági ülésre - tehát fölvetném nekik, hogy vizsgálják meg, vajon Demeter Ervin, amikor részinformációkat közölt a bizottságról, nem sértett-e államtitkot vagy mondjuk házszabályt. Az, mondjuk, enyhébb súlyú bűn, vagy probléma.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő