Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. szeptember 17.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. szeptember 19. vasárnap, 17:57
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Azt még értem, hogy az MSZP az LMP politikai ellenfele a mostani önkormányzati választásokon, még azt is el tudom fogadni, hogy akár egymás rovására tudnak szavazatokat szerezni, vagy mondhatnám úgy is, veszíteni, de ennek ebből a szempontból most nincs értelme. De azt már végképp nem értem, hogy a Magyar Hírlapnak Ön azt nyilatkozta, hogy az MSZP omoljon össze az október 3-i választásokat követően, s akkor már mindegy lesz, hogy merre menjen az MSZP. Miért omoljon össze az MSZP?
Jávor Benedek: - Azt, hogy omoljon össze az MSZP, nem én mondtam, ezt a Magyar Hírlap főszerkesztője írta egy interjú fölé főcímnek, amiben nem az MSZP sorsa volt a kérdés, hanem az önkormányzati választások tétje. Én ebben az interjúban azt mondtam el, hogy az önkormányzati választások legfontosabb tétje most országos politika tekintetében is az, hogy meg tudjuk-e akadályozni a Fidesz-többség megvalósulását a Fővárosi Közgyűlésben, és hogy ehhez az kell, hogy az MSZP is tűrhető eredményt érjen el. Tehát az ellenzéki pártok, az LMP és az MSZP is megfelelő eredményt érjen el ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen közgyűlési többsége. Hozzátettem, hogy ezt követően az MSZP tőlem akár össze is omolhat, de most ez a lényegi cél, hogy az önkormányzati választáson összességében 50 százalék fölött tudjunk teljesíteni együtt.
- Akkor azért tisztázzunk valamit. Tehát Ön mondta azt, hogy az MSZP Öntől akár össze is omolhat, de legalábbis az internetes változatban, a Magyar Hírlap online-on - mert az van előttem, maga az újság nincs - két dolog szerepel. A főcímben az, hogy "Jávor Benedek: Omoljon össze a választás után az MSZP", magában az interjúban pedig arra a kérdésre, hogy "Az MSZP stabilizálódása nem lenne túl nagy ár?" - mármint hogy Ön azt akarja, hogy szerepeljen jól az ellenzék, ezt most az imént elmondta – a válasz az, hogy "Az MSZP omoljon össze az október 3-i választásokat követően, akkor már mindegy lesz, hogy hol, merre." Most akkor mondta, vagy nem mondta, vagy nem úgy mondta?
- Azt mondtam, hogy az október 3-i választásokat követően azok a folyamatok, amelyek az MSZP-n belül zajlanak, tőlem akár oda is vezethetnek, hogy összeomlik az MSZP.
- De addig szerepeljen jól?
- Azt gondolom, hogy az október 3-i választáson ez lenne a cél, hogy az LMP és az MSZP is jól szerepeljen. A túl nagy politikai árral kapcsolatban pedig azt mondtam, hogy a Jobbik előretörése lenne túl nagy politikai ár annak érdekében, hogy a Fideszt megállítsuk. Tehát ezért az MSZP-nek is az az érdeke, hogy az LMP jól szerepeljen a fővárosban, és az LMP-nek is az az érdeke, hogy az MSZP tűrhetően szerepeljen a fővárosban. Ez a záloga annak, hogy a Fidesz-többséget meg tudjuk akadályozni a fővárosban. Az egy másik kérdés, hogy mellesleg én azt gondolom, hogy a szocialisták amúgy a szóban sokat hangoztatott megújulásnak nem sok jelét mutatják. A fővárosi lista mondjuk első tíz helyezettjéből kilenc korábban is a Fővárosi Közgyűlésnek tagja volt, tehát nem látszik az az elszakadás az elmúlt évek, évtizedek korrupcióba süppedt fővárosi politikai gyakorlatától, ami mondjuk bíztató jelként lenne értékelhető a tekintetben, hogy egy eddigiekkel szakító, megújuló Szocialista Párt felé mutatnának a folyamatok. De ez már nem az én dolgom, nem az én bajom. Ezzel a kérdéssel én azt gondolom, hogy az MSZP-nek kell megküzdenie.
- Ez így rendben is van. Meg azt is elfogadom, bár Ön most ezt nem mondta, hogy szocialista oldalról is vannak olyan megnyilatkozások, célzások, hogy ez a mostani LMP, ha nem is mondják ezt, akár össze is omolhat, de hol a Fidesznek tesz gesztusokat, hol másfele…
-… Hol az MSZP-nek tesz gesztusokat.
- Igen, hol az MSZP-nek, de nincs igazán markáns vonala, egy ilyen párt akár szét is eshet. De őszintén szólva, nem az volna például az Önök érdeke, hogy egy markáns, határozott körvonalú, határozott irányt vevő MSZP alakuljon ki? Nem pedig az, hogy omoljon össze. Vagy pedig Önök megcélozták a baloldali térfelet is, és azt szeretnék, ha Önök vehetnék át az MSZP helyét, mert ezt is el lehet képzelni.
- Nyilvánvalóan számos baloldali szavazó hitelesebben találta meg az általa képviselt értékeket az LMP-ben, mint az MSZP-ben, ilyen értelemben van politikai verseny a két párt között. De ezzel együtt én azt gondolom, hogy Magyarországnak jót tenne egy hiteles baloldali értékeket képviselő szocialista, szociáldemokrata típusú párt megerősödése. Nekem erős kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy az MSZP ilyen párt lenne, vagy hogy képes lenne ilyen párttá válni. Ezt megint csak arra alapozva mondom, hogy igazából az elmúlt hónapokban, a tavaszi választási vereséget követően sem indultak meg azok a folyamatok, amelyek ennek a megújulásnak a jeleit mutatnák. Azt gondolom, hogy tényleg nagyon sok mindent az alapoktól kéne elkezdeni. Ehhez kéne egy olyanfajta bátorság, amit egyelőre én nem látok az MSZP-ben. De ezek külső okoskodások, ebben az ügyben nem én vagyok az illetékes, ezt az MSZP vezetőinek kell mérlegelni, hogy ők vajon hogyan látják a magyar baloldal jövőjét és lehetőségeit.
- Stimmel. De akkor miért halljuk azt, vagy olvassuk azt egy abszolút újonnan alakult párt, ráadásul a nevében is a mai gyakorlattól, a mai stílustól elütni szándékozó párt, az LMP főpolgármester-jelöltjétől, hogy omoljon össze az MSZP az októberi választások után. Hiszen Önöknek éppen az volna az érdeke, hogy igenis legyen többféle választási lehetőség, férjen bele az LMP is, egy teljesen új párt, férjen bele, tegyük föl, egy megújult MSZP is. Nem az az érdeke, hogy bukjanak el az ellenfelek, omoljanak össze. Hogy engedhet el egy ilyen mondatot egy újfajta politikus?
- Egyfelől én azt gondolom, hogy az MSZP nagyon keményen megdolgozott azért, hogy nem sok bizalommal tekintünk a közéleti tevékenysége felé. Tehát az elmúlt 20 évben Budapesten, illetve az elmúlt 8 évben az országban folytatott kormányzása valóban igen sok kárt okozott Magyarországnak, intézményessé tette a korrupciót a fővárosban. És ezen az se változtat, hogy természetesen a Fidesz által képviselt program, hatalomgyakorlási stílus, antidemokratikus allűrök legalább ilyen utálatosak a számunkra, és hogy a Fidesz jelenlegi hatalmi pozíciójának a korlátozása, a térnyerésének a megakadályozása jelen pillanatban a legfontosabb politikai célunk. Én azt látom, hogy igazából ezt a dolgot az MSZP nem veszi tudomásul, hónapok óta és az egész önkormányzati kampányban a legfontosabb ellenfelének és a legtöbbet támadott politikai riválisának az LMP-t tekinti, eszközökben abszolút nem válogatva igyekeznek lejáratni az LMP-t, amivel egyetlen dologhoz tudnak hozzájárulni, ez pedig a Fidesz budapesti közgyűlési többsége. Tehát én úgy látom, hogy ezt a dolgot az MSZP nem volt képes megérteni és felfogni, hogy az, hogy ők az LMP-t próbálják minden eszközzel befeketíteni és eltántorítani a választókat az LMP-től, az ő helyzetüket is nagyon nehézzé fogja tenni az elkövetkezendő években.
- De ha az MSZP, tegyük föl, hibázik, vagy Önök szerint hibázik, miért esnek Önök is ugyanebbe a hibába, és miért mondják azt, hogy omoljon össze az MSZP? Ez ugyanazt jelenti, csak még talán súlyosabb szavakkal.
- Mondom, én azt mondtam, hogy a választásokon szükség van az MSZP kielégítő szereplésére. A kérdés az volt, hogy az MSZP-ben zajló folyamatok, amikről mindannyian tudjuk, hogy belső harcokról szólnak és előrevetítik akár a párt széthullását is, vajon kedvező helyzetbe hozzák-e az LMP-t az önkormányzati választásokon. Erre mondtam én, hogy nekünk az MSZP tűrhető szereplésére szükségünk van az önkormányzati választásokon, tehát október 3-ig semmiképpen nem áll érdekünkben, és nem kívánatos az MSZP szétesése, október 3-a után akár tőlem össze is omolhat. Egyébként én tényleg azt gondolom, hogy az MSZP nem egy olyan hiteles baloldali alternatíva, ami igazán nagy reményekkel kecsegtetné Magyarországot a jövőre vonatkozóan, de a kérdés, amire válaszoltam, nem ez volt, hanem hogy az önkormányzati választásokon vajon az MSZP milyen szereplése, milyen eredménye számunkra a kívánatos.