Ha valaki nem sért érdeket, nem tud javítani
- Részletek
- Cserni János
- 2010. március 09. kedd, 06:29
- Cserni János
– A bírókat valóban sok támadás érte, és ezeknek a támadásoknak, illetve a kritikáknak egy része jogos volt, az igazságszolgáltatás rendszerének problémái tükröződnek bennük. Van bizonyos elégedetlenség amiatt, hogy az ügyek elhúzódnak bizonyos helyeken, általában a központi régiókban. Aminek persze számos oka van, például az, hogy történeti okokra visszavezethetően nagyobb, nehezebben kezelhető bíróságok alakultak ki. Már a két világháború között is nagy munkateher nehezedett a fővárosra, és az elmúlt ötven-hatvan év sem tett jót neki, hiszen centralizálták a kis kerületi bíróságokat. Helyettük az ötvenes években összevont kerületi bíróságok alakítottak ki: a PKKB-t [Pesti Központi Kerületi Bíróság] Pesten és a BKKB-t [Budai Központi Kerületi Bíróság] Budán. Ennek a centralizációnak a következményei sokszor jogos kritikákat váltanak ki a közvéleményben és a sajtóban. Ugyanakkor a bíróságokat nagyon sok alaptalan támadás is éri, mert nem biztos, hogy azok a társadalmi problémák, amelyek megoldásra várnak az országban, és amelyek végül a bíróságokon csapódnak le, kizárólag a mi problémáink lennének. Az igazságszolgáltatás alkalmatlan olyan társadalmi problémák kezelésére, amelyek más, nem jogi eszközöket, igényelnek. Ráadásul az igazságszolgáltatás nem sokkal jobb, vagy nem lehet sokkal jobb - jelentős ráfordítások és eszközök nélkül -, mint amilyen a társadalmi környezete. Szerintem azért annál még most is jobb. Ezt persze nem azért mondom, hogy most leüljünk, és ne csináljunk semmit, hanem azért, hogy határozzuk meg azt, hogy mi a miénk és mi nem az ebből a problémahalmazból.
– A sajtókapcsolatok javítása ezek közé tartozik?
– A sajtóval való kapcsolatot jobbá kell tenni. Jóval nagyobb nyitottság szükséges a részünkről. Jogos igénye a társadalomnak, hogy a bíróságok tevékenységét vizsgálhassa, és meg kell adnunk a társadalomnak ezt a lehetőséget, hiszen közpénzt használunk fel, és ebből következően el kell számolnunk a felhasználásával. Nincs semmi titkunk azon túl, ami a bírósági szolgálati titkokat illeti. Nincs titok sem az igazgatásban, sem a tárgyalóteremben. A tárgyalótermekben azonban fel kell számolni azokat a kaotikus viszonyokat, amelyek az elmúlt néhány évben keletkeztek.
– A már említett HVG-interjúban ezzel összefüggésben volt egy olyan mondata, amivel – bírói szemszögből – csak egyet lehet érteni. Azt mondta, idézem: „Maximális tájékoztatás, nulla szórakoztatás”. Magyarul: a sajtónak segítünk ugyan, de nem neki dolgozunk.
– Két része van a dolognak. Magát a szervezetet, az igazgatást hassa át a nyilvánosság, aminek megvannak a maga módszerei. És itt nagyon sok tennivaló van. A közvélemény tájékoztatása ma még kívánnivalókat hagy maga után, de dolgozunk egyfajta tájékoztatási stratégián és koncepción. Ez az egyik része a dolognak. A másik része a tárgyalótermi nyilvánosság, amiről nekem elég határozott nézeteim vannak. Úgy gondolom, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a nyilvánosság érdekei és a tisztességes eljárás követelményei között. A tárgyalótermi nyilvánosság sokféle eszközzel biztosítható, de ez nem jelenti azt, hogy valamennyi eszköznek egyszerre rendelkezésre kell állnia. A nyilvánosság fő formája az, hogy a tárgyalásra - annak zavarása nélkül - bárki beülhet, így az újságírók is. A nyilvánosság gyakorlásának azok a módjai azonban, amelyek a tárgyalás, az ügyfelek zavarásával járnak, és ha úgy tetszik, a munkát, a munka eredményét veszélyeztetik, véleményem szerint a bírósági eljárás tisztességét veszélyeztetik. Ezeket a tisztességes eljárás biztosítása érdekében bizonyos keretek közé szeretném szorítani. Ennek többféle módszere lehetséges. Magyarországon a tárgyalások nyilvánossága túlszaladt, egyfajta cirkusz jellege lett a dolognak. Véleményem szerint nekünk az európai modellt kell követni: nem szórakoztatnunk kell, hanem hitelesen tájékoztatni, és ezt más módszerekkel is megtehetjük. A kamerák és fotósok részvételét a tárgyalás elején állóképek készítésénél, a végén esetleg az ítélethozatalról való tájékoztatásban tartom indokoltnak. Adott esetben még fix kamerák elhelyezésére is látok lehetőséget, de a használatukról pontos szabályozás szükséges. Fontos, hogy minden nagy bíróságot előbb-utóbb lássunk el egy ilyen többfunkciós rendszerrel, ami nemcsak a tájékoztatásra szolgál, hanem a tárgyalóterem biztonságát is védi, videokonferenciákra, távmeghallgatásokra és egyéb célokra is alkalmas vagy alkalmassá tehető.
– Ez nyilvánvalóan központi költségvetés kérdése, vagyis az OIT döntés függvénye, hogy bekamerázza-e a bíróságokat vagy sem.
– Igen. Van egy bizonyos költségvetési keretünk erre. Nyilvánvalóan a legolcsóbb, legegyszerűbb, leghasznosabb és műszakilag is legmegfelelőbb megoldást választjuk ki. Felszerelünk bizonyos számú kamerát a tárgyalótermekbe, megnézzük, hogy a kísérlet hogyan válik be és annak megfelelően építjük tovább a rendszert. […] Visszatérve a tárgyalóteremben folyamatosan jelen lévő televíziós stábokhoz: ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a kameráknak történik a tárgyalás: a résztvevők műsort csinálnak a kameráknak, attól kezdve a közönségnek beszélnek, kifelé beszélnek, nem a konkrét jogi munkára koncentrál a tárgyalás. Ez nagy baj. Ráadásul ez egy eszköz arra is, hogy bizonyos propagandát lehessen kifejteni, adott esetben a hallgatóság részéről. – Egyébként ebben a tárgyban rendeztünk egy konferenciát március 4-én. Meghívtunk külföldi résztvevőket Németországból, Ausztriából és Franciaországból és megnéztük a nemzetközi bíróságok gyakorlatát is. Az elhangzottak alapján egyértelmű, hogy Európában a tárgyalótermi nyilvánosságot mindenhol sokkal szűkebben szabályozzák, mint amilyen a hazai gyakorlat. A konferencián más témákat is érintettünk, például azt, hogy nyilatkozzanak-e a bírók vagy sem.
– A jelenleg hatályos törvény szerint saját ügyben, valamint folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak. A törvényi rendelkezés alkotmányos voltával kapcsolatos problémát lassan eldönti az Alkotmánybíróság – legalábbis a jogszabályi részét. Más kérdés, hogy ha a nyilatkozás joga adottá válik is, kell-e nyakló nélkül élni vele.
– Európában bíró nem szokott nyilatkozni, még akkor sem, ha az adott ország jogszabályai erre lehetőséget adnak. A szakma nem szokott magyarázkodni: ha az ítélet jó, akkor nincs magyarázatra szükség, ha az ítélet rossz, akkor meg kifejezetten káros nyilatkozni abban a dologban. Ha kollégájáról akar az illető nyilatkozni, tehát más bíró ítéletéről, nem a sajátjáról, az meg etikátlan. Ennél fogva nincs sok tere a nyilatkozásnak. Csak azt tudom tanácsolni minden bírónak, hogy még akkor se nyilatkozzon, ha a jövőben a jogi lehetősége lenne rá.
***
– Elnök Úr puritán ember hírében áll, olyanéban, aki nem használja ki a pozícióját, hogy utazgasson. Az utóbbi időben ellenben megszaporodtak a bírósági vezetők egzotikus útjai. Olyannyira, hogy például egy-egy távol-keleti út már jutalmazási eszközként is funkcionál. Néha egyes elnökök mintha magukat is így jutalmaznák. A Fővárosi Bíróságon az elmúlt néhány évben, még az ön megválasztása előtt, az elnök és elnökhelyettes Mexikóban, Ausztráliában és Dél-Afrikában is járt – menekültügyi konferencián. Mondanom sem kell, egyikük sem tárgyalt soha ilyen ügyeket, mindketten büntetőbírák.
– Attól kezdődően foglalkozom a dologgal, mióta hivatalba léptem. Úgy gondolom, hogy vannak nagyon fontos külföldi részvételek és jelenlétek, de ezek minket elsősorban az Európai Unió országaihoz és a környező államokhoz kötnek. A strasbourgi bíróság például erősen korlátozta a részvételt az olyan meghívások esetében – és ilyenek tömegével vannak –, amelyek ezen a régión kívül estek, egzotikus helyekre szóltak. Az nagyon nehezen indokolható, hogy erre jelentős közpénzt fordítsunk. Ezért írattam össze, hogy milyen hivatalos utak voltak, mert úgy gondolom, ezekről a hivatalos kiküldetésekről számot kell adni. Ilyen gazdasági helyzetben indokolt az ilyenfajta kiküldetések egyfajta centralizált engedélyezése is, mert még akkor is, ha egy bíróság ki tudná gazdálkodni, vannak fontosabb célok, amelyekre azt a pénzt fordítani lehet.
– Hozzá kell tennem, „gyalog bírónak” ma sem könnyű engedélyt kapni az említett vezetőktől egy-egy közeli, mondjuk Pozsonyban tartott szakmai konferenciára.
– A nélkül, hogy a konkrét dologban állást foglalnék vagy a konkrét ügyeket, utazásokat minősíteném, elvi szinten és általában az az álláspontom, hogy hivatalosan az utazzon, aki mellé nem kell tolmács kísérő, oda utazzon, ahol az utazó szakterületébe vágó értelmes szakmai konferenciát szerveznek, meghatározóan az Európai Unió tagállamaiba, illetve régiónk országaiba. Az ilyen szakmai utakat, különösen, ha aktív szakmai részvételt is feltételez, egyértelműen támogatom.
***
– Ön a magyar bírósági szervezeten kívülről jött, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai. Kimaradt az elmúlt évek intrikáiból, ami előny, de nem is ismerheti ezeket az intrikákat, ami talán hátrány. Tapasztalt olyan aknamunkát, amely az elképzelései megfúrására irányul?
– A rövid válasz az, hogy különösebben nem érzek ilyet. Vannak bizalmatlanságok és jelentős ellenérzések, ezt látom, tudom – már tudom -, hogy mire vagy kire kell figyelnem.. Azt is vállalom, hogy időnként érdekeket sértek, de ha valaki nem sért érdeket, nem tud javítani. Egyébként nagyon pozitív tapasztalataim is vannak. Ebben a szervezetben nagyon sok olyan ember van, aki akar, aki cselekszik, aki változtatni szeretne, és azt hiszem, hogy ebben a folyamatban jut hely mindenkinek. Nem egyszemélyben akarok dönteni, bizottságokat hozunk létre, a lehető legszélesebb körben megvitatjuk, amit lehet, és a tudásunk szerint a lehető legjobb döntést igyekszünk hozni. Azt nehéz prognosztizálni, hogy mikor lesz ebből jelentős eredmény, változás, mert bármilyen javulást szeretnénk az igazságszolgáltatás működésében elérni, ahhoz jogszabályi változtatások szükségesek. Ezekhez pedig a politika támogatásának megszerzése elengedhetetlen.
– Kívülről jött vezetőnél egyértelműen hátrány, hogy a szervezet napi működését nem ismeri, beleértve az adminisztrációs munka rejtett buktatói is. Van már ehhez megfelelő hátországa?
Valószínűleg nem ismerem úgy a részleteket, mint aki kizárólag ebben nőtt fel, évtizedekig nap-mint nap ebben dolgozott. Viszont tudom, hogyan működnek a bíróságok máshol, ismerem a bírói munkát, majdnem két évtizedes bírói gyakorlatom van. Ráadásul mostanában elég „intenzív tréningen” veszek részt, igyekszem gyorsan tanulni, ítélőtáblai bíróként is sokat tapasztaltam a szervezet működését illetően. Kérdésére válaszolva, én megszüntettem a kabineteket a Legfelsőbb Bíróságon. Itt különböző kabinetek voltak, tudományos kabinet, külügyi kabinet, OIT-kabinet és így tovább. A közvetlen munkatársi gárdám nagyon kicsi, viszont széles körben igyekszem támaszkodni azokra, akiknek a munkáját látom. Budapesti, vidéki szakemberekre, kollégiumvezetőkre, kollégiumvezető-helyettesekre vagy bírókra, informatikusokra és másokra. Mindegyiküket igyekszem bevonni. Most is hat bizottság működik az OIT felkérésére, átlagosan hat taggal. Tehát igyekszem bevonni az embereket abba, hogy amit tudnak, azt adják hozzá a közös munkához.. Ehhez önmagában nem feltétlenül kell külön stáb. Mindenesetre gondolkozom egy elnöki tanácsadó testület létrehozásán, és az új sajtószóvivő mellett egy-két új, közvetlen munkatárs alkalmazásán is.
– Gondolom, házon belül, tehát a Legfelsőbb Bíróságon is vannak megoldásra váró feladatai, hiszen az OIT elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.
– Hogyne. A jogegység koncepcionális kérdés, elkezdtük az erről szóló gondolkodást, új szervezeti és működési szabályzat kidolgozását végezzük, átalakítjuk a sajtószóvivői rendszert. Itt van mindjárt a Legfelsőbb Bíróság állásainak a betöltése, ami szintén átgondolást kíván. Feltettem azt a kérdést, hogy ki jöhet a Legfelsőbb Bíróságra, kiből lehet legfelsőbb bírósági bíró azon kívül, hogy az általános szabályoknak megfelel. Bizonyos gyakorlat, bizonyos ismeret kell ugyan, de tulajdonképpen a jogszabályok különösebb feltételeket nem írnak elő. Azt azonban természetesnek tartom, hogy a Legfelsőbb Bíróság bizonyos állásokra vagy az összes bírói állására támasszon bizonyos többletkövetelményeket. Ilyen lehet az adott területen szerzett nagyobb gyakorlat és az elméletben való jártasság, hiszen itt jogszabályok véleményezése folyik, továbbá jogegységi, elemző munka is szükséges. El tudom képzelni például azt is, hogy bizonyos bírókat kipróbálunk, határozott időre berendelünk. A Legfelsőbb Bíróságon nagy probléma, hogy mostanában sokan érik el a nyugdíjkorhatárt, vagy nagy tapasztalatú, kiváló bírók 70 éves koruk előtt nyugdíjba mennek.
– A Legfelsőbb Bírósági bírák életkora természetszerűleg magasabb, mint az átlag.
– Nem feltétlenül a kor a meghatározó, hanem egyre inkább az a tendencia, hogy nem várják meg a hetven évet, ameddig ítélkezhetnének, hanem korábban nyugállományba mennek. Nagyon nagy tapasztalatú, nagy tudású, nagy veszteséget jelentő bírók távoznak, akiknek a pótlása a jelenlegi nagy létszámban komoly gondot okoz. A szép elveket nem mindig lehet tartani, de mégis kívánatos, hogy jobban megnézzük, mi áll egy-egy pályázó mögött, milyen szakmai munka, milyen tevékenység. Fontosnak tartom, hogy legalább magunknak definiáljuk, nem azt, hogy konkrétan kit akarunk, hanem azt, hogy milyen szakmai kvalitásokkal rendelkező kollégát szeretnénk.
– A napokban került a kezembe egy meghívó: olyan sajtótájékoztatóra szólt, amelyen az előadók a volt miniszterelnök elleni sikertelen feljelentésükről tartottak előadást. Az egyik előadó neve mellett a „nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök” cím szerepelt. Helyénvaló ez így? A volt legfelsőbb bírósági bírák vagy általában a volt bírák magatartásával nyilván nem tud mit kezdeni sem az elnök, sem a szervezet, mégis visszaüthet időnként, ha korábbi kolléga a felmentése után látványos és a nem egyértelműen pozitív megítélésű közszereplésbe kezd.
– A bírói szemlélet, a bírói magatartás véleményem szerint egy élet magatartása kell, hogy legyen. Amikor az ember fogalmazó lesz, elindul a bíróvá válás útján, majd egy folyamat eredményeként bíróvá válik, minden vonatkozásban, a gondolkodásában, a cselekvésében is. Ez a gondolkodás is kizárja, hogy egy bíró részt vegyen politikai küzdelmekben. Erre az aktív ideje alatt korlátozó jogszabályok vonatkoznak. Az aktív ideje után ezek a szabályok már nem érvényesek ugyan, viszont kívánatosnak tartanám, és az igazi bírói életpálya részének tekintem, hogy azokat az elveket, azokat a mércéket, amelyek bírói életpályájának meghatározó részét képezik, a bíró nyugdíjas évei során is kövesse. Ezt természetesen kikényszeríteni nem lehet, és természetesen az egyén döntése, hogy milyen magatartást és milyen tevékenységet folytat nyugdíjba vonulása után, de talán nem célszerű feltüntetni ilyen esetben, hogy az illető nyugalmazott bíró vagy tanácselnök, mert a politikai tevékenység már más cselekvési terület.