Jacques Le Goff és az elhíresült Henry-kezezés
- Részletek
- 2009. december 19. szombat, 07:29
- Mihancsik Zsófia
Jacques Le Goff (Forrás: flickr.com)
A sport az antikvitás óta létezik, csak éppen a középkorban eltűnt, sok más antik intézményhez hasonlóan. Vagy a valós harci aktivitások váltották fel, vagy olyan játékos gyakorlatok, mint a lovagi vagy paraszti játékok – az egyház mindkettőt elítélte, hiszen a sport középkori eltűnése épp annak volt köszönhető, hogy a papság ellenségesen tekintett bizonyos testi tevékenységekre (sem cirkusz, sem stadion nincs a középkorban). Jacques Le Goff itt saját munkásságára utal, hogy ugyanis több könyvében (például) (2) kimutatta, milyen kettős játékot űzött az egyház a testtel: egyfelől diabolizálta, másfelől istenítette és dicsőítette (a test feltámadása).
Id. Pieter Bruegel: Farsang és böjt harca. Részlet. (Forrás: Wikimedia, szerző: Rama)
A sport a 17. század végétől születik újjá (3), és a 19. században, az antik sportra emlékeztető formákban szerveződik meg (1896: az olimpiai játékok visszaállítása). Megtartotta az antikvitásra jellemző egyéni versenyformákat, de létrehozott kollektív játékokat is: születésük egyidős a demokrácia elterjedésével Nyugaton. Ma már világméretű látványosságnak számít (elég csak megnézni például a nagy futballklubok szurkolói szervezeteit. A Liverpoolnak például világszerte több mint kétszáz ilyen hivatalos szervezete van, köztük a magyar – amely csak bizonyos böngészőkkel működik).
Így aztán, folytatja Le Goff, egy olyan eset is, mint Thierry Henry kezezése, már-már globális ügynek számít, amelyben nemcsak egyes személyek, hanem a mai társadalom intézményei és alapértékei is megkérdőjeleződhetnek.
Ez után Le Goff sorra veszi a bíráskodnak azokat a problémáit, amelyeket ő, szurkolói tapasztalatai alapján is (kíváncsi lennék, melyik csapatnak drukkol), megoldandónak tart, és hozzáfűzi a saját megoldási javaslatait (egyet emelek ki közülük, amellyel mélyen egyetértek: a fociban csak a nyilvánvalóan szándékos kezezést volna szabad büntetni. Sem az akaratlan kezezést, sem a reflexmozdulatot – amilyen Thierry Henryé is volt – nem). Illetve ő is odacsap kettőt a francia válogatottnak és Domenechnek („itt lenne az ideje, hogy a nemzeti válogatottak válogatóinak a kiválasztását is megszigorítsuk”)
Még egy fontos észrevételt emelnék ki a Le Goff-beszélgetésből. A történész itt a közönség és a sport, elsősorban a futball kapcsolatának vadhajtásairól beszél. Azt mondja: „A rendzavaró csoportocskák elleni rendőri megtorlás evidens, elengedhetetlen azonban, hogy azok a tekintélyek, amelyek hatni tudnak a közönségre – iskola, család, kormány és mindenekelőtt a média – újra és újra mondják el, hogy a sport nem háború, és egy meccs nem csata… A sport intézménnyé vált. Két értéknek kell uralnia: az igazságosságnak és a békés versengésnek… Ideje, hogy mindannyian felemeljük a szavunkat az ellen a szomorú fejlemény ellen, amely a demokráciával együtt született sportot a szégyenteljes nacionalizmus és siralmas magatartások tombolásává változtatja.”
(1) A videót – mint kiderül – egy 15 éves ír drukker és hazafi tette fel a youtube-ra, aki a nemzetén, illetve a saját nemzeti büszkeségén és írfoci-elkötelezettségén érzett sérelmét nemzetközi tiltakozókampánnyal kívánta volna megtorolni, mert nem akarta, hogy „ez az egész így érjen véget”.
(2) Nicolas Truonggal közös könyve, az Une histoire du corps au Moyen Age (A test története a középkorban), (Liana Levi, 2003), tudomásom szerint nincs lefordítva magyarra.
(3) Ugyancsak nincs magyar fordítása annak az alapműnek, amely a tömegsport társadalomtörténetével foglalkozik: Norbert Elias–Eric Dunning: Sport et civilisation – La violence maitrisée (Quest for Excitement – Sport and Leisure in the Civilising Process), csak részletek jelentek meg belőle.
