A melegjogokról





A Heti Válasz 2013. július 18-i számában jelent meg „A tolerancia diktatúrája” című írás. A cikk tele van rosszindulatú csúsztatásokkal, kétértelmű célzásokkal, elnagyolt utalásokkal, elgondolkoztató tájékozatlansággal, bántó nyelvi formákkal. Már önmagában az írás címe, a szöveget illusztráló képek is jelzik a szerző – nyilvánvalóan politikai indíttatású – elfogultságát, az alig titkolt hangulatkeltés szándékát. Persze várható volt, hogy röviddel a békében lezajlott, nagyszerű hangulatú budapesti melegfelvonulás után, s az után, hogy az elmúlt hetekben a melegek jogairól folyó nyilvános vitákon, kerekasztal-megbeszéléseken a kormánypárt egyetlen képviselője sem vett részt, meg fog születni egy megrendelésre készült, a meglévő előítéleteket tápláló cikk. Olyan szöveg, amely nem a befogadást, nem a megértést, nem az elfogadást, hanem az elítélést, a megbélyegzést, a kirekesztést erősíti.


Moralizálni azonban aligha érdemes. A kormánypárttól, s az őt támogató holdudvartól nyilván (vagy inkább sajnos) nem lehet mást várni. Számukra a családnak egyetlen formája létezik, azt írják bele az alaptörvénybe, függetlenül attól, hogy a társadalmi valóság már régen túllépett rajta. A kormánypárt és kiszolgáló újságírója képtelen megérteni, hogy a társadalom változik, új családformák, viselkedési szabályok, viszonyulások jönnek létre, s ezek nem leküzdendő „járványok” vagy éppen „betegségek”, hanem a társadalom átalakulásának a következményei. A cikk azonban sokkal inkább azzal a kulturális fundamentalizmussal rokonszenvez, amely a miniszterelnök értelmezésében „négyezer éves tradíció”, s amely szerint "a házasság és a család azt jelenti, hogy férfi és nő, és mindegyikből egy, egy férfi, egy nő". Ez a kijelentés több szempontból is téves, de leginkább az a baj vele, hogy arról tanúskodik, Orbán nem tudja, nem érti, hogy a tradíciót nem lehet politikai eszközökkel védeni, fenntartani. A hagyománynak ugyanis éppen az a legfőbb sajátossága, hogy változik, átalakul, érvényét veszti, hogy egyre újabb és újabb hagyományok születnek. Éppen ezért azon sem lehet csodálkozni (legfeljebb mosolyogni), hogy a szerző úgy állítja be, mintha mára a hagyományos családfelfogás híveit fenyegetné bármiféle veszély, mintha a „természetes rend” híveinek kellene védekezni. Folyamatosan visszatérő motívum az írásban, hogy a meleg kisebbség erőszakosan követel magának jogokat, esetenként abszurd elvárásai, igényei vannak, s a gyenge európai kormányok, országok eleget is tesznek nekik. Ez egyrészt nyilvánvalóan nem igaz. A melegek sehol a világon nem követelik erőszakosan a jogaikat. Másrészt azonban durva csúsztatás, hiszen attól még nem lesz kevesebb joga valakinek, hogy másnak ugyanazokat a jogokat biztosítjuk, mint ami neki is jár. A melegeknek is járó jogok biztosítása a legkisebb mértékben sem fenyegeti a hagyományos családot. Attól, hogy azonos nemű emberek is köthetnek házasságot, fogadhatnak gyerekeket örökbe, élhetnek családban, semmi nem változik a hagyományos mintákat követő családokban. Azt sem lehet véletlennek tekinteni, hogy a szerző többször is idézi a Heti Válasznak nyilatkozó Scott Livelyt, aki egy kaliforniai konzervatív keresztény csoportosulás vezetője, bűncselekménynek minősítené a homoszexualitás nyilvános „támogatását”, s aki az először 1995-ben megjelent, Kevin Abramsszal közösen írott The Pink Swastika: Homosexuality in the Nazi Party című könyvében azt találta írni, hogy a homoszexuálisok találták ki a nácizmust, és a homoszexualitás volt sok náci gaztett hajtóereje („homosexuals [are] the true inventors of Nazism and the guiding force behind many Nazi atrocities”). Majd aktívan részt vett annak az ugandai törvénynek a kidolgozásában, amely halállal bünteti a homoszexualitást. Ennyit a szerző nyitottságáról, objektivitásáról és tájékozottságáról.


De hagyjuk magát a cikket és a szerzőjét. Nézzük inkább magát a problémát, azt a konfliktust, amelyet az Orbán-kormány az elmúlt években durván felerősített, s amelyet – más konfliktusok mellett – ugyancsak a magyar társadalom tudatos megosztására használ.



Politikai fórum a Budapest Pride fesztivál keretében: Simon Gábor, Schiffer András, Niedermüller Péter, mellette a Fidesz és a KDNP meg nem jelent képviselőit jelképező, kartonlapból kivágott figurák – MTI/Marjai János

A kiindulópontot az Alaptörvény L. cikkének első bekezdése jelenti, amely szerint a házasság férfi és nő között létrejött életközösség, és ezt – és csak ezt – az életközösséget ismeri el családként. Sokan elmondták már, hogy ez a megfogalmazás súlyosan diszkriminálja mindazokat, akik ettől eltérő formájú, jellegű családokban élnek. Nemcsak az azonos neműeket, hanem az élettársi viszonyban élőket, sőt, az egyedül élőket is. Ugyanakkor ez a cikkely a társadalmi valóságról, ennek változásairól, az új családformákról sem vesz tudomást, hanem mereven, fundamentalista módon ragaszkodik egyetlen modellhez, ezt teszi kizárólagossá. Pedig számos szociológiai, társadalomtudományi kutatás, felmérés, elemzés mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben milyen alapvető változásokon ment át a család fogalma, a családról alkotott elképzelések, elvárások, és hogyan alakultak át a családformák. A politika a világon mindenütt – vagy legalábbis a legtöbb helyen – alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Az Orbán-kormány viszont ezen a területen is értelmetlen unortodox politikát követ, nem alkalmazkodik, hanem megpróbálja rákényszeríteni a társadalomra a neki ideológiai okokból tetsző családfelfogást. S persze, tudjuk, a magyar társadalom ezen a területen is jóval konzervatívabb, mint a nyugat európai országok, a kulturális modernizáció ebben az országban jóval lassabban halad előre, mint Európa nyugati részén. Az Orbán-kormány azonban még inkább felerősítette a kulturális bezárkózás, az idejét múlt, valóságtól idegen értékekhez és normákhoz való ragaszkodás, a sokféleség elutasításának a politikáját, azzal az alig titkolt céllal, hogy még inkább leválassza Magyarországot a kulturális modernizációról és még inkább szembefordítsa vele. Enélkül ugyanis elképzelhetetlen a „centrális erőtér”, a politikai egyeduralom, a nemzeti ideológia, a kulturális egyneműség megteremtése.


Emellett nem feledkezhetünk meg egy további tényről sem. Az azonos neműek hátrányos megkülönböztetése, bizonyos jogok megtagadása alapvetően sérti az európai demokráciák legfontosabb alapelvét, az emberek közötti egyenlőséget és az emberi méltóság tiszteletben tartását. A melegek ugyanis ugyanolyan „társadalmi lények”, mint bárki más: dolgoznak, adót fizetnek, politizálnak, részei annak a társadalomnak, amelyben élnek. Életüknek csupán egyetlen szegmense, szexuális identitásuk más, mint a többieké. S ennek az eltérő szexuális identitásnak az okán tagadja meg tőlük a többség alapvető emberi jogaik gyakorlását. Fogalmazzunk egyértelműen: semmi, de semmi ok nincs arra, hogy azonos nemű emberek ne alkothassanak családot, ne házasodhassanak össze, ha úgy akarják. Nem lehet megtagadni – sem morális, sem politikai értelemben –, hogy azonos nemű emberek gyerekeket fogadhassanak örökbe, hogy a mesterséges megtermékenyítés segítségével gyerekeik legyenek, ha úgy akarják. Elfogadhatatlan, hogy ezeket a családokat bármilyen hátrányos megkülönböztetés érje akár a család-, akár az adópolitika tekintetében, vagy a társadalmi élet bármely más területén. Az azonos nemű emberek alkotta családokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a hagyományos családokat. Az államnak pedig nem az a feladata, hogy beleavatkozzon polgárai szexuális életébe, hogy előnybe részesítsen egyes és hátrányosan megkülönböztessen más családformákat. Az államnak az a feladata, hogy megteremtse azokat a kereteket, amelyek biztosítják polgárai teljes jogegyenlőségét. Ma Európában egyre több, magát konzervatívnak tartó kormány is ezt az utat járja – elfogadják az azonos neműek házasságát, lehetővé teszik, hogy családban éljenek, támogatják az örökbefogadást, s az élet minden területén megszüntetik a melegek hátrányos megkülönböztetését. Az Orbán-kormány mindezzel szembemegy. De már nem sokáig lesz rá módja.



Niedermüller Péter kulturális antropológus
a Galamus-csoport volt tagja
a Demokratikus Koalíció alelnöke
Sebián-Petrovszki László
politológus
a DK operatív igazgatója