Pillanatképek az Országgyűlésről XIV.



Indul az őszi parlamenti szezon – Gladiátorok az arénában: frakcióvezetői szerepek az Országgyűlésben


A magyar parlament már csak nevében őrzi a szó eredetét: a „beszélgetés”-t. Parlament helyett már sokkal inkább anti-parlamentnek látszik, és nemcsak azért, mert a parlamentáris szokásokat és szabályokat a többség bármikor egyetlen gondtalan szökkenéssel ugorja át. Azért is, mert már szó sincs benne beszélgetésről, eszmék és gondolatok cseréjéről. Aki félszemmel rásandít a tévéközvetítésekre, az pontosan tudja, hogy az igencsak ritka békésebb órákban is inkább csak párhuzamos monológokat hallhat, a gyakoribb háborús időszakokban pedig hadüzeneteket és vádbeszédeket.


Azt persze álszentség volna tagadni, hogy a képviselők, pláne a frakcióvezetők a normálisan működő parlamenti keretek között is jórészt kifelé beszélnek. Az országgyűlés sehol sem arra való, hogy a fülbe suttogó intim beszélgetések, tapogatózó egyeztetések, a belső kételyeket is megfogalmazó meditációk helyszíne legyen. A döntéshozatal mellett legfontosabb funkciója éppen a politikai nyilvánosság egyik lényeges terének biztosítása. De éppen azért, mert kifelé beszélünk, nagyobb súlya is van, lehetne a szavaknak. A lebutított és feldúlt parlamentben viszont pótolhatatlan alkalom vész kárba, és nemcsak azért, mert a politika általános tekintélyvesztésének közepette így a közvélemény némi joggal tekinti a T. Házban ülőket kivétel nélkül tökfejeknek. Nagyobb baj, hogy az a lehetőség is elvész, hogy közérthető formában váljanak világossá különböző álláspontok, megközelítések, megoldási alternatívák, amelyek közéleti kapaszkodókat, információkat, hivatkozási alapot kínálnának a demokratikus nyilvánosságnak. Nem akarnám eltúlozni az országgyűlés potenciális szerepét a politikai kultúra alakításában, de hogy van, lehetne ilyen szerepe, az tagadhatatlan.


A parlamentnek az informativitás mellett volna más, kifelé szóló funkciója is: a pártok bázisának megerősítése, érzelmeik és véleményük visszaigazolása, a táborszervezés, vagyis a pluralizmus közjogi kereteinek élettel, emberi érzésekkel, konfliktusokkal és élményekkel való megtöltése. Ennek a mai parlamenti pártok tudatában is vannak, de a hátország összetartásához elsősorban vagy kizárólag az emóciókat, pontosabban indulatokat használják fel, fő eszközük az ellenségkép beégetése. Az intellektuális eszköztárat a megkerülhetetlenné vált agresszív harcmodor ijesztően kiüresítette.


Ilyen körülmények között nehéz jó frakcióvezetői szerepet választani. A frakcióvezető a politikai közösség véleményét tolmácsolja, annak nevében beszél. Megszólalásainak súlya van, meg kell választania hozzájuk a megfelelő alkalmat. Nem elégedhet meg a „hazudsz” – „nem, te hazudsz” típusú kétperces csatározásokkal. De mivel a produkció színvonala és a bázis egyre dühödtebb elvárásai lefelé menő spirálban kölcsönösen rontják egymást, nehéz összeegyeztetni a felelős, hozzáértő államférfi arcát az örökösen csatázó hadvezérével, a kompetenciát a militáns magatartással, az érvelő-magyarázó „néptanítói” szerepet a katonáéval.


Ki-ki más módon próbálja az akadályt megugorni. A most bemutatott szemelvények a jelenleg négy frakcióvezető (Rogán Antal, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Harrach Péter) parlamenti karakterét próbálják felvillantani, kiegészítve a frakcióját már elvesztett ötödikkel: Schiffer Andrással. Öt vezető, öt szerep. Rogán a „vadász”, akinek, mint képzett mesterlövésznek, feladata a demokratikus oldal potenciális vezetőinek levadászása, kilövése. Már nemcsak amortizál, hosszas és bonyolult technikákkal, mint elődei bevallottan tették az elmúlt ciklusban. Azonnal lő a kijelölt céltáblára, bármelyik téma, még a Fidesz számára pozitívan kifejthető tárgykörök kapcsán is. A céltábla különböző köreiben természetesen Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy és „vendégjátékosként” a Tavares – Schulz – Kroes csapat tagjai állnak. Nyilván nem véletlen és külön elemzést érdemel, hogy a célszemélyek közül mikor melyiket milyen erővel támadja, de az argumentáció nem mutat nagy változatosságot. Többnyire nincs is ilyesmiről szó: a levadászandó célpontok szándékos gonosztetteket követnek el a magyar nemzet ellen. Hogy milyen okból teszik ezt? Csak. Mert utálják a magyarokat és kész. Ne kérdezz, csak higgyél, aki kíváncsi, hamar megöregszik.


Mesterházy a „párbajhős” szerepét választotta. Tudatosan egyetlen ellenfélre koncentrál: természetesen Orbán Viktorra, hogy – érthető okokból – a kihívó helyzetébe hozza pártját és önmagát. Ilyenkor éles és erős. De látva a parlament kiüresedését, a frakcióvezetők közül ő az, aki fontosabb és igazi terepének már nem az üléstermet, hanem az ezen kívüli társadalmi tereket és a saját pártját látja. Sajnos, a parlamentarizmus mostani állapotát tekintve, van is igazsága.


Vona Gábor a „bosszú angyala” szerepét játssza. Komor arccal, összevont szemöldökkel, vádló, erős hangon beszél. Övéinek a Harag Napja eljövetelét ígéri, a végső leszámolást kommunistákkal, liberálisokkal, európai gyarmatosítókkal, vérszívó gazdagokkal és naplopó szegényekkel (értsd: cigányokkal), mindenkivel, aki mást gondol. Ahogy ő fogalmaz: a „kisebbségi véleménydiktatúrával”. Könyörtelen és kíméletlen azokkal, akik szerinte a magyarság ellenfelei, és ezeknek tábora meglehetősen népes. Ide tartoznak az „internacionalisták”, kozmopoliták (értsd: a zsidók), bár társaitól eltérően nyíltan és azonnal leleplezhetően nem cigányozik-zsidózik. Okosabb, mint ők.


Harrach Péter a „tábori lelkész”. Ahogy illik, erkölcsre, hitre, nemzetre, családra hivatkozik, monotonon emelkedett stílusban. De mégiscsak a tábor alkalmazottja, az ő harci kedvük és önigazolásuk kedvéért mondja a szónoklatait. Bizonyára isten szolgája is, de a hadseregé biztosan.


Schiffer az egyensúlyozó művész, a „kötéltáncos”. Jó jogászi agyával ízekre szedi a Fidesz szégyenletes vagy silány minőségű előterjesztéseit. De mivel egyidejűleg a kiegyensúlyozás politikai manőverére is törekszik, szükségét érzi annak is, hogy az „álbaloldal”, az előző kormányok bűnösségét hangoztassa. Olykor igaza van, olykor nem, de a „kötelező gyakorlat” maga által állított szabályai mindenképpen ezt kívánják.


Mi hiányzik fájdalmasan a lehetséges frakcióvezetői szerepek közül? Eltűnt az „ironikus”, az árnyaltan „elemző”, az érvelő „debattőr”, a másikra is odafigyelő „empatikus”, a kompromisszumokra képes „béketeremtő” szerep lehetősége. És nem azért, mintha a parlamenti szereplők egyike-másika nem volna képes rá. De ezt a forgatókönyvet most máshogy írták. A következőre, a mostaninál színesebb szereposztással, még várni kell.



Népszabadság/Kurucz Árpád

A „vadász”: ROGÁN ANTAL


2013. március 11. Napirend előtti felszólalás: A három lator: „Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy triász”


„Amikor Magyarország miniszterelnöke fellép az ellen, hogy az energiaszolgáltató cégek egymással összefogva megpróbálják megakadályozni a rezsicsökkentést, akkor erről Gyurcsány Ferencnek és képviselőtársainak annyi a mondanivalója, hogy ez diktatúra (Közbeszólások a kormánypártok soraiból), mert Gyurcsány Ferenc számára az a diktatúra, amikor a multik profitját elveszik, és azért emlékezzünk vissza: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, 2006. október 23-án, amikor békés tüntetőket gumibottal vertek az utcán, és törvényesen megválasztott országgyűlési képviselőt is fizikailag bántalmaztak, az volt a demokrácia – ez a gyurcsányi demokrácia. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiban - Szórványos taps a Jobbik soraiban.) Különösen szeretném erre felhívni azon képviselőtársaink figyelmét, akik épp most kötnének szövetséget Gyurcsány Ferenc egyik volt miniszterével, aztán utána magával Gyurcsány Ferenccel; őszerintük ez a demokrácia, mert ők ezt támogatják. Hát, lehet, hogy a szocialistáknál az önmagukkal történő harc egy természetes dolog, látjuk is, mert gondolom, a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy triász küzdelmét ilyennek kell tekinteni, de mi nem, mi azért harcolunk, hogy egyébként az emberek, a magyar családok érdekeit védjük meg, mondjuk, ebben az esetben éppen az energiaszolgáltatókkal szemben. Mert, tisztelt képviselőtársaim, az mégiscsak egy tűrhetetlen dolog, hogy ha egy kormány elszánja magát amellett, hogy a mindenki által tudott luxusprofitot, óriási profitot, amit zsebre tettek az energiaszolgáltatók az elmúlt években, azt lecsökkenti. Akkor ez ellen Magyarországon az energiaszolgáltatók összefoghatnak, és ezt a politika nagy részében szó nélkül hagyják, sőt vannak olyan ellenzéki pártok, amelyek ezt még meg is védik. Biztosíthatom a miniszterelnök urat arról, hogy a Fidesz–KDNP-frakciók mindent meg fognak tenni azért, hogy a kormány érvényesíteni tudja a rezsicsökkentéssel kapcsolatos elképzeléseit. (Taps a kormánypártok soraiban.)”



2013.május 6. Napirend előtti felszólalás: Zsák a foltját, Bajnai és Brüsszel


„Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárást folytat az Európai Unió brüsszeli Bizottsága. Miért folytat túlzottdeficit-eljárást? Azért, mert a 2004-es európai uniós csatlakozás óta a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vezette szocialista kormányok egyetlenegy évben sem tartották be a 3 százalék alatti költségvetési hiányra vonatkozó európai uniós elvárásokat. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szégyen!) Tehát a brüsszeli Bizottság a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok bűnei és hibái miatt bünteti a jelen Magyarországát. Ehhez képest az elmúlt három esztendő kormányzása során a mostani kormány 2011 óta minden évben betartotta, be tudta tartani, és 3 százalék alá szorította a költségvetési hiányt. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) (Lukács Zoltán: Tessék rendesen tapsolni!) (Nyakó István: Nem lesz dohány! - Lukács Zoltán: Aki nem tapsol, nem kap trafikot!) Ezek után természetesen joggal adódik a kérdés, hogy miért igazságtalan az Európai Bizottság Magyarországgal szemben. Hogy mit szeretnének az Európai Unióban, azt rendszerint nem Brüsszel, hanem magyar hangjaik mondják el idehaza. A brüsszeli Bizottság sajtótájékoztatójával azonos napon Bajnai Gordon pártja is megszólalt a médiában, és Bajnai Gordon azt mondta, Magyarországon sok száz milliárdos megszorításra lenne szükség.”



2013. május 21. Napirend előtti felszólalás: Szocialisták kint és bent


„A magyar gazdaság első negyedéves növekedési nagyságrendje és üteme alapvetően eltér az európai környezettől, sokkal jobb annál. Természetesen az elmúlt három évben a legnehezebb körülmények között, a legnehezebb időszakban is jobban teljesített a magyar gazdaság és Magyarország, mint a Bajnai-kormány idején 2009-ben. Éppen ezért, azt gondolom, a leghatározottabban vissza kell utasítanunk minden olyan hangot, amely magyar emberek, magyar gazdasági szereplők teljesítményét becsüli alá. Az egyik legnagyobb probléma pont az volt a Szocialista Párt e téren kiadott közleményeivel és megnyilatkozásaival, hogy az nem a magyar kormányról, hanem Magyarországról, a magyar gazdaságról, a magyar emberek teljesítményéről mutatott lebecsülő képet. Sajnálatos módon ez a hang azonban nem egyedüli, hanem csatlakozik az európai szocialisták kórusához. Megnyilvánult ez a Tavares-jelentésben, abban a jelentésben, amely azt állítja Magyarországról, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Holott, csak saját magam példájából is kiindulva, legutóbb berlini látogatásom során is, még az ellenzéki képviselők is elismerték számomra, hogy egyébként Magyarországon az ő véleményük szerint is demokrácia van. (Nyakó István: Szívesen cserélnék velük.) Ugyancsak ebbe a körbe tudom sorolni az Európai Szocialista Párt egy meghatározó politikusának, az Európai Parlament elnökének, Martin Schulznak a nemrég tett kijelentését, amelyben gyakorlatilag Magyarországot egészében nevezte antiszemitának. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy ilyen megfogalmazás tűrhetetlen, elfogadhatatlan. És ilyenkor joggal teszi fel az ember a kérdést, hogy mit tesznek ilyenkor a magyar szocialisták. A magyar választók joggal kérhetik a Magyar Szocialista Párttól, hogy álljanak ki az európai szocialisták köreiben is Magyarország mellett. Tegyék mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy a magyar gazdaság most jó teljesítményt nyújtott, segítsenek abban, hogy Magyarország kikerüljön az ő kormányzásuk idején és az ő kormányzásuk bűnei miatt indított túlzottdeficit-eljárás alól, mert azt gondolom, ez a minimális erkölcsi kötelességük. Azt kérem a Fidesz-frakció képviselői nevében, és egyébként, azt gondolom, az ország választói nevében is a magyar szocialistáktól, hogy álljanak ki az európai szocialistákkal szemben is, és védjék meg Magyarországot. (Taps a kormánypárti padsorokban. Közbeszólás ugyanott: Úgy van!)”



MTI/Földi Imre

A „párbajhős” MESTERHÁZY ATTILA


2012. június 14. Vezérszónoklat a kormány első két évéről szóló politikai vitában


„Szembesíteni a kormánypártokat és a miniszterelnököt saját két évvel ezelőtti ígéreteivel, és azzal, amit Önök azóta tettek. Az emberek joggal várták, hogy Orbán Viktor most itt legyen, a jobbkezével együtt, és vállalja ezt a szembesítést. Szégyen, hogy nem volt hozzá elég bátorsága. Ez a két év a leépülés időszaka volt. Leépült a jogállam, leépült a gazdaság, leépülnek a munkahelyek, leépül az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer. Kizárólag három dolog épül ebben az országban Orbán Viktor uralkodása alatt: a Simicska-Nyerges-birodalom, vagyis a Közgép-osztály (Moraj a Fidesz soraiból.), a Horthy-kultusz meg a focistadionok. Ahol tízezrével mennek csődbe a kis- és középvállalkozások, ott válság van. Ahol minden második fiatal azon gondolkodik, hogy elmegy külföldre, csak hogy tanulhasson vagy dolgozhasson (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyurcsány!), ott válság van. Ahol 4 millió ember él a létminimum alatt, és minden ötödik gyerek éhezik, tisztelt képviselők, ott brutális válság van.. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Jaj! – Nyolc évig mit csináltatok?)


Két évvel ezelőtt Orbán Viktor azt ígérte, hogy megerősíti hazánk tekintélyét a világban. Ehelyett lerombolta az ország nemzetközi tekintélyét, ma már senki nem bízik a magyar miniszterelnökben. Orbán Viktor megtagadta a rendszerváltás alapját adó euroatlanti értékeket is. A kormány nemzetpolitikája pedig a felvidéki és a vajdasági magyarok után súlyos károkat okoz az erdélyi magyarságnak is. Önző pártpolitikai érdekből folyamatosan beavatkozik az életükbe, és Budapestről akarja megmondani nekik, hogy mit tegyenek. Két éve a kultúra kiemelt támogatását és védelmét ígérte a Fidesz, ehhez képest csak romboltak, totális támadást intéztek a tudósok és művészek ellen, kultúrkampfot indítottak minden fronton, hogy saját képükre formálják a köztereket, a filmeket, a színházakat, a könyveket, sőt még a tankönyveket is. És két éve, még ellenzékből a jogállam és a demokrácia megerősítését ígérték. Ehhez képest mára közelebb vagyunk Fehéroroszországhoz, mint Ausztriához. (Moraj a kormánypártok soraiban.) A választók 80 százaléka, és tisztelt hölgyeim és uraim, a Fidesz-szavazók 38 százaléka ma már azt mondja, hogy rossz irányba tart az ország. Úgy is mondhatnám, hogy az igazi kétharmad változást akar.”



2012. szeptember 10. Reakció Orbán Viktor napirend előtti felszólalására


„Miniszterelnök úr nagyon sokat beszélt az IMF-ről, de egy dolgot elmulasztott, és ezt kérnénk a miniszterelnök úrtól. Azt a levelet, amiből Ön dolgozott, ami alapján felsorolta, hogy milyen követelései vannak az IMF-nek, kérem, hozza nyilvánosságra. Ugyanis, miniszterelnök úr, ha valósak ezek a követelések, amik a médiában és az egyik Önökhöz közeli lapban megjelentek, akkor szeretném mondani: ilyen feltételekkel a magyar kormánynak nem szabad az IMF-fel megállapodást kötnie. (Taps és közbeszólások a kormánypárti sorokból.) De, miniszterelnök úr, ha nincs ilyen papír, ha nincs ilyen levél, nincsenek ebben a papírban ilyen követelések, akkor, miniszterelnök úr, Ön egyszerűen szemérmetlenül hazudott (Felzúdulás a kormánypárti sorokból), hazudott a magyar embereknek (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így bizony! Hol a papír?), hazudott Magyarországnak. (Az elnök csenget.)


De nemcsak az elmúlt hetekben hazudott akkor a magyar miniszterelnök, hanem ma is hazudott a miniszterelnök. Ön a 2008-as megállapodás kapcsán arról beszélt, hogy az egy rossz megállapodás volt. De akkor nézzük meg, miről szólt ez a megállapodás. Ez egy 20 milliárdos hitelkeret volt, amiből 7 milliárd forintot a kormány arra használt föl, hogy az országot finanszírozhassa, olcsóbban, mint ahogy akkor a piacokról megtehette, egy másik 7 milliárdot a devizatartalékba helyezett a Magyar Nemzeti Bankba, és a maradék 6 milliárd forintot pedig nem hívta le az előző kormány, mert olyan helyzetben volt az ország, hogy már nem volt szükség rá. Ön nyúlt először hozzá ehhez a 6 milliárdhoz, amikor MOL-részvényeket vásárolt belőle. (Moraj a kormánypárti sorokból.) Ön arról beszélt, hogy egy jó megállapodáshoz erő kell. Biztos az is kell hozzá, de még egyvalami, miniszterelnök úr: ész is kell hozzá. (Felzúdulás a kormánypárti sorokból.)


Az elmúlt időszakban a magyar miniszterelnök most már másodszor járatta le ezt a magyar világnemzetet, hogy az ön szóhasználatát használjam. Lejáratta azzal, hogy szemérmetlenül hazudott, másodsorban pedig azzal járatott le bennünket, hogy pénzért eladott egy baltás gyilkost, remélt pénzért, és ezáltal Magyarország becsületét is eladta. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szégyen!) Egy biztos, hogy ez tényleg az elrugaszkodás éve Orbán úr számára, csak ez a valóságtól való elrugaszkodás éve. Én úgy látom, hogy egy alternatív valóságban él, és jó lenne, ha a fellegekből a hétköznapokhoz közelebb sétálna a miniszterelnök, ugyanis ha bárhová megyünk az országban, nem ezt a sikersztorit látják a magyar választópolgárok. A költségvetésük pár nap alatt összedőlt és összeomlott, és módosításra szorul. Nem sikerült új forrásokat bevonnia sem az arab világból, sem Oroszország, sem Kína, sem Azerbajdzsán irányából. Úgyhogy, miniszterelnök úr, ma már az ön politikája nemcsak hogy nem kiszámítható, hanem sajnos most már nem beszámítható.”



Origo/Tuba Zoltán

A „bosszú angyala”: VONA GÁBOR


2013.március 4. Interpelláció: „Aljas gyarmatosítás volt”


„A kormány egy új kampányt indít az Európai Unió népszerűsítésére, és különösképpen a fiatalok körében kívánja népszerűsíteni az Uniót. Úgy látszik, nagy lehet a baj. Nagy is a baj, hiszen lassan tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A gazdasági mutatóink szinte mindegyike romlott, elképesztő méretű profitot repatriáltak az itt lévő külföldi cégek az országból, az ideérkező források 43 százalékát tudjuk csak felhasználni, annak is nagy részét rossz célokra, és szintén egy jelentős részét pedig korrupció mellett. Miniszterelnök úr nemrégiben arról beszélt, hogy az uniós csatlakozás számunkra egy történelmi kompenzáció volt, ahol Nyugat-Európa egyfajta szociális érzékenységtől hajtva jóvátette nekünk azt, hogy milyen sokat kellett szenvednie a magyarságnak a kommunizmus ideje alatt. Miniszterelnök úr, ezt szerintem én is, ön is, meg mindenki tudja, hogy nem igaz. Ez egy aljas gyarmatosítás volt, amelyért az összes kormánya és az ön kormánya is felelős.”



2013. április 9. Vezérszónoklat a tiltott jelképekről szóló vitában


„Azt számtalanszor elmondta már a Jobbik, hogy a rendszerváltozással kapcsolatban a megítélésünk egészen más, mint a Fideszé vagy az MSZP-é; mi a rendszerváltozást végső soron nem is tekintjük valódi rendszerváltozásnak. Mind a mai napig vannak ebben az Országgyűlésben olyanok, akik a vörös csillagnak az ilyen-olyan – burkolt vagy kevésbé burkolt – formában történő visszahozatalára törekednek. Nemrégiben Gyurcsány Ferenc és több baloldali közéleti, politikai szereplő petícióban állt ki Vajnai Attila mellett. Nagyon sajnálom, hogy most nincsenek jelen itt a DK képviselői, ezt általában nem szoktam sajnálni, sőt kifejezetten örülök neki, jelen esetben azért szerettem volna a szemükbe nézni, hogy ezt hogyan értékelik. Az is elszomorító volt, hogy ezt a fajta cselekedetet, mármint Vajnai Attila vörös csillagos akcióját nem kísérte semmiféle komolyabb társadalmi, politikai felháborodás, demonstráció vagy valamiféle akció, ami különösképpen érdekes annak a fényében, hogy ha visszaemlékszünk a tavalyi év végére és a mellettem ülő Gyöngyösi Mártonnak a beszédére, aki egy félresikerült mondatával micsoda nagy hisztériakeltésre adott lehetőséget. Mi történt akkor? Emlékezzenek vissza: hatalmas tüntetések, felháborodások zajlottak, pedig annak a felszólalásnak a lényege az volt, hogy lehet-e a magyar országgyűlésben a kettős állampolgársággal rendelkező képviselőknek a másik állampolgárságukat eltitkolni. Ebből a felszólalásból pedig aztán az lett, hogy Együtt Jeruzsálemért címmel a Fidesz, az MSZP és a Hit Gyülekezete közös demonstrációt tartott itt a Kossuth téren, sőt akkora hullámokat kavart ez az egész hisztériakampány, hogy még a Colosseumnál is kiverte a biztosítékot. (Derültség a Jobbik soraiban.) Miközben Vajnai Attila és a hozzá kapcsolódó Gyurcsány Ferenc és egyéb baloldali képviselők egyértelmű – tehát nem egy félresikerült mondatról beszélünk: egy egyértelmű – cselekedete semmiféle ilyen reakciót nem váltott ki.


Azt a provokatív mondatot fogom mondani, hogy nem, jelen pillanatban nem a holokausztrelativizálás jelent társadalmi problémát Magyarországon, hanem a kommunizmus relativizálása, nem a náci bűnök tagadása élő probléma, hanem a szocialista rendszer bűneinek a tagadása – gondoljunk csak Biszku Bélának az esetére! És nagyon sajnálom, hogy ennek kapcsán és ezen érzelmek felkavarásának figyelembevétele nélkül Bárándy Gergely képviselőtársam most már rendszeresen ennek a sörmárkának a problémája mögé bújik. Nagyon remélem, hogy nem valamifajta tudatos vagy tudattalan szándék vezérli őt vagy frakcióját arra nézve, hogy esetleg valami kiskaput lehet nyitni a vörös csillag visszacsempészésére egy korsó sörnek a keretében. Miféle bátorság kellene ahhoz, hogy azt mondjuk – és ezt is kellene mondanunk –, hogy ha ennek a sörmárkának a címkéjén vörös csillag van, akkor, köszönjük szépen, nem kérünk ebből a sörmárkából, keressen magának más országot, vagy csináljon Magyarországon más címkét! Tudom, hogy a történelemben voltak már olyanok, akik egy tál lencséért eladták az életüket – mi egy korsó sörért nem fogjuk.


Történelemtanárként ha azt mondom ma, hogy a Horthy-rendszernek a vizsgálatát, szereplőinek, személyiségeinek a vizsgálatát el kell végezni, akkor az ember szinte azonnal kiérdemli a médiában a fasiszta, antiszemita, rasszista és egyéb jelzőket. Ha azt mondom – mint a keresztény kultúrában, a keresztény kultúrkörben felnőtt magyar ember –, hogy számomra Prohászka Ottokár meghatározó személyisége a keresztény nemzeti politizálásnak, akkor abban a pillanatban nyilassá válok. Ha azt mondom, hogy a holokauszt is ugyanolyan történelmi tény, amely egyéb történelmi tényekkel, mindenféle tragédiája ellenére ugyanolyan történelmi tény, amely vizsgálatot érdemel, és amelyet meg kell vizsgálni és meg lehessen megvizsgálniuk a történészeknek, abban a pillanatban holokauszttagadóvá válok. Ha azt mondom, hogy Magyarországon a finnugorizmus hosszú-hosszú, évtizedes vagy évszázados uralmát végre meg kellene törni és a valódi gyökereinkre kellene koncentrálni, akkor pedig tudománytalannak lesz az ember kikiáltva. Én azt gondolom, itt lenne az ideje végre, hogy ezekkel a babonákkal meg ezekkel a dogmákkal is leszámoljunk. Végül a nemzeti büszkeséghez való jog: ez a legfontosabb, amiről most itt beszélni szeretnék. Nekünk van két olyan tradíciónk, a turáni tradíciónk, az ősi magyar tradíciónk és a keresztény középkori tradíciónk, amelynek a jelképei a mai Magyarországon szinte mindennap támadások kereszttüzében vannak, és amelybe bárki beletörölheti a lábát a saját hazánkban. Gondoljunk csak a turulmadárra, gondoljunk az Árpád-sávos zászlóra, gondoljunk a Szent Koronára vagy gondoljunk arra az Imre-pajzsra, amely a házelnöki széktől jobbra található, a kilencoroszlános, Árpád-sávos pajzsra, amely a Magyar Gárdának volt és mind a mai napig több szervezetnek a jelképe és szimbóluma.”



2013. június 26. Napirend előtti felszólalás: Egy „unortodox lépés”


„Amit mi tettünk, az elnöki pulpitus elfoglalása, egy unortodox lépés volt. Semmi más, egy unortodox lépés volt. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) És lehet sápítozni, lehet kiabálni (Az elnök csenget), lehet visszautasítani ezt, lehet felháborodni, de nem mi szegtük meg az ígéretünket a múlt héten pénteken, hanem Önök! (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiból: Ti szégyelljétek magatokat!) Mindenféle szankciót örömmel fogadunk és örömmel vállalunk, büszkén vállalunk ezért a tettért. Ennyi áldozatot nekünk a magyar föld megér. Ennél többet is. Arra kérjük az Országgyűlést, hogy ezt a 17 millió forintos rendkívüli bevételét, amihez most hozzájut az Önök támogatásával majd, a Heim Pál Gyermekkórház részére ajánlják föl, ne pedig országgyűlési pogácsákat vásároljanak saját maguk számára. (Nagy zaj.) Ha azt hiszik Önök, hogy bennünket ilyen büntetésekkel, szankciókkal megtörnek, megijesztenek, megfélemlítenek, hogy ezzel lezárult az ügy, ennek vége, akkor hatalmas tévedésben vannak! A dolog csak most kezdődik! Ha ilyen földtörvény lesz, abból ribillió lesz. És ribillió is lesz. Nem a pénteki volt a ribillió, az egy unortodox lépés volt. A ribillió még csak most kezdődik. Erre jó, ha fölkészülnek! Fenyegető leveleket kapnak? A Jobbik nem szokott fenyegető leveleket írni, de egy tényt hadd közöljek Önökkel. Ha egy unortodox lépés egyhavi fizetésbe kerül, akkor mennyibe kerül a hazaárulás? Készüljenek arra, hogy a hazaárulás, ha a Jobbik kormányra jut, teljes vagyonelkobzással fog járni!”



MTI/Kovács Tamás

A „tábori lelkész”: HARRACH PÉTER


2011. december 9. Előterjesztői expozé a családvédelmi törvény tárgyalásakor


„Értékcentrikus és nem értékközömbös ez a törvény. A családpolitika nem szegénypolitika. Volt olyan időszak a magyar családpolitikában, amikor a kettőt összetévesztették, és ennek súlyos társadalmi következményei is lettek. Amikor a segélyszerű támogatás kizárólagossá válik, akkor annak hatása az, hogy egy olyan réteget erősít meg, amely nem munkajövedelemből kíván élni, hanem segélyből, és a gyermekvállalás célja saját maga fenntartása. Erre nem lehet mást mondani, mint megélhetési gyermekvállalás. Ez semmiképpen nem lehet – mint cél – a családpolitikának a feladata. A családpolitika célja az, hogy a társadalom egészséges szerkezetét is biztosítsa, a családok jólétét megteremtse és a nemzet fennmaradását szolgálja. Ha bekapcsoljuk a televíziót, akkor előbb találkozunk nemcsak mi, hanem kiskorú gyermekek is, olyan műsorokkal, amelyek rombolják a családot. Olyan modellt mutat a fiataloknak, amely nemkívánatos. Az ürességnek, a céltalanságnak, az értéktelen életnek az ábrázolásával és példaként való állításával rombolják a társadalmat. A házasságok száma csökken, az élettársi kapcsolatok száma növekszik, de ami nagyon szomorú jelenség, növekszik az egyedül élők aránya. Ebben az állapotban sokkal nehezebb az élet gondjait elviselni, mint családi állapotban, és ami a társadalom egésze számára fontos: nem termékeny életforma. Úgy érzem, hogy a házasságban megvannak azok az értékek, amelyek fontosak az egyén, a család és a társadalom számára: az erőteljes kötődés és a stabilitás, és természetesen, ahogy már utaltam rá, a gyermekvállalási kedv erősebb volta. A teljes család tölti be elsősorban azt a funkciót, amit a családnak be kell tölteni. Amikor autóról beszélünk, akkor nem a sérült, a karambolozott autót akarjuk mi emlegetni, hanem az épet. Ismét mondom, ez nem jelenti azt, hogy érzéketlenek lennénk a problémák iránt. Az a két értékrend, ami jelen van a parlament soraiban is, ennek a törvénynek a kapcsán előjött, és a közösségekre épülő társadalomkép, illetve az egyénre, az individuumra épülő társadalomkép ütközött itt össze. Én remélem, hogy a közösségi volt az, ami meggyőzőbb volt, és a jövőt mégiscsak ez szolgálja.”



2011. december 22. Hozzászólás az egyházi törvény vitájában, miután a Fidesz teljesen átírta a KDNP tervezetét


„Magam is részt vettem az eredeti törvénytervezet kidolgozásában, különösen az egyeztetések nagyon hosszú folyamatában az egyházakkal. Igaz, hogy a változtatásokban már nem vettem részt, de el tudom fogadni őket, még akkor is, ha nem könnyű néha lépést tartani egyes törvényalkotók tempójával, de mindenesetre kísérletet teszünk, és sikerült megismerni a változtatásokat most a tárgyalás idejére.”



2013. július 5. Napirend előtti felszólalás: a karizmatikus vezetőről és a „heterofóbokról”


„A Fidesz–KDNP-szövetség a többséget képviselve egy olyan eszmerendszer birtokában hozza meg a döntéseit, amelynek az alapjai visszanyúlnak még a rendszerváltás kezdetére is, amikor az MDF, a Kisgazdapárt és a kereszténydemokraták képviselték azt a politikai erőt, amelynek közös kulturális gyökerei vannak. Ez az erő, amely eszmeileg elkötelezett, találkozott a Fidesz profizmusával és karizmatikus vezetőjével, és így alkotja ezt az erős szövetséget. Milyen eszmei alapon álltunk mi akkor, amikor a döntéseinket meghoztuk? Hosszú lenne azt az ember- és társadalomképet elemezni, amely ezt az alapot jelenti, de egyetlen példán talán lehet érzékeltetni. Az egyik legfontosabb döntésünk a Ptk. elfogadása volt. Itt elsősorban a családkép jelentett sokaknak problémát, többek között az ombudsmannak és az Alkotmánybíróságnak is. Egy olyan pillanatban vagyunk, amikor a melegfelvonulás kapcsán érdemes erről a képről beszélni. Szeretném leszögezni, hogy ezt a problémát mint a magánélet területén hozott szabad döntést tiszteletben tartjuk, de nem kívánunk egy olyan, minket homofóbiával vádoló, valójában heterofób törekvésnek az elismerőjévé lenni, amely egy ideológiai alapon álló kérdést visz az utcára.”



MTI/Soós Lajos

A „kötéltáncos”: SCHIFFER ANDRÁS


2013. április 9. Hozzászólás a tiltott jelképek vitájában


„Hogy megtörjem ezt a nagy egyetértést, szeretném elmondani, hogy a Lehet Más a Politika, hasonlóan ahhoz, ahogyan 2010-ben is állást foglaltunk, továbbra sem támogatja azt, hogy a büntetőjog eszközeivel próbáljunk meg elintézni politikai vitákat. A 93-as Országgyűlésnek egy szégyene volt az, hogy belement abba a játékba, amibe nem lett volna szabad a politikai elitnek belemennie 1990-ben, hogy elkezdte méricskélni a XX. század rémtetteit. Igen, furcsa mód egyet tudok érteni Murányi Leventével, hogy nincs szükség sem horogkeresztre, sem vörös csillagra a magyar utcákon. És egyet tudok érteni azzal is, hogy összemérhetetlenek ezek a bűntettek. És pontosan ezért ezt a méricskélést a magyar politikának abba kellene hagynia, és a politikai elitnek ki kéne szállnia a történelemkönyvekből. A jelképhasználat esetén, még akkor is, ha ez a köznyugalom megzavarására alkalmas, az erőszak nyilvánvaló és közvetlen veszélye, függetlenül attól nem forog fenn. S akkor nézzük az elmúlt évek gyakorlatát! Ötletrohamok voltak az akkori parlamenti többség részéről, hogyan lehet politikai alapon korlátozni a szólásszabadságot. A rendőrség azzal szórakozott, hogy ha meglátott egy úgymond tiltott önkényuralmi jelképet valakinek a hátitáskáján, az illetőt elfogta, elvitte, megindította a büntetőeljárást. Aránytalan korlátozását jelentik a politikai véleménynyilvánításnak.”



2013. április 29. Hozzászólás a PTK vitájában: párharc Papcsákkal


„Úgy látszik, ma egy olyan ülésnap van, amikor a Fidesznek valamiért minden ilyen rettenetesen sürgős lett. Hirtelen, ahogy az ellenzéki szervezetek kíváncsiak lettek például arra, hogyan mutyizták le a trafikkoncessziót, benyújtanak kivételes és sürgős eljárásban egy olyan törvénymódosítást, ahol immáron a fideszes kényurak kényük-kedvük szerint utasíthatnak vissza adatkérési kérelmeket. Papcsák képviselő úr, miért ilyen sürgős ezt betolni ide, a Ház elé? (Dr. Papcsák Ferenc: Nem sürgős!) Önök szórakoznak továbbra is azzal, hogy ki tudja, milyen ügyfelek érdekeiből, úgy látszik, törvényjavaslatokat tolnak ide. (Dr. Papcsák Ferenc: Szégyellje magát!) Ön szégyellje magát, Papcsák képviselő úr, hogy már többedjére játssza azt a Magyar Országgyűléssel, hogy betol ide egy javaslatot anélkül, hogy megindokolná azt, hogy ez mitől ilyen sürgős, milyen szakmai okok indokolják ezt a törvényjavaslatot. (Dr. Papcsák Ferenc: Felelőtlen vádoló vagy.) Ne ordítson, arra adjon magyarázatot, hogy miért nem a közigazgatási és igazságügyi tárca hoz be a Ház elé egy eljárásrendi módosítást. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Állítsd már le magad!) Miért van arra szükség, hogy Ön és Vas Imre többedjére ráncigálják szinte paragrafusonként a polgári perrendtartást? (Dr. Papcsák Ferenc: Mi vagy te? Elszámoltató szék?) Erre adjon választ, mert amíg erre nem ad választ, teljesen értelmetlen ezekről a rendelkezésekről érdemben vitatkozni. (Dr. Papcsák Ferenc: Felháborító!) Igen, én egy ellenzéki képviselő vagyok, Papcsák képviselő úr, és szerencsére a magyar országgyűlés még nem a zuglói képviselő-testület, ahol Ön kénye-kedve szerint ad meg, von meg szót. (Dr. Papcsák Ferenc: Vádaskodás.)



2013. június 17. Hozzászólás a közszolgálati tisztviselőkről szóló vitához


„Mindig az elmúlt nyolc év, és oda-vissza megy ez a pingpong, hogy hány törvényt semmisített meg az álbaloldali kormány működése alatt az Alkotmánybíróság. Valószínűleg sokkal többet, akár időarányosan is, mint az Önök működése alatt. Az is igaz, hogy az álbaloldali kormányok, a szocialista-liberális parlamenti többség valóban nem nagyon tisztelte az alkotmányos korlátokat, föl is bukott benne. Önöknek van képük most azzal jönni, hogy az előző kormány idején az Alkotmánybíróság hány törvényt dobott ki. Most azért dob ki kevesebb törvényt, mert először is a csatornát Önök eldugaszolták, megfosztották az embereket attól, hogy Alkotmánybíróság elé vigyenek törvényeket. Ez az egyik. A másik kedvelt módszerük viszont az, hogy ebben az érában, a nemzeti cinizmus rendszerében ha az Alkotmánybíróság egy szabályt alkotmányellenesnek talál, akkor a miniszterelnök kiadja az utasítást, holnap bejön egy egyéni képviselői indítvány, most éppen nincs itt Vas Imre képviselőtársam, általában ezeket ő szokta előterjeszteni, és lássunk csodát, az alkotmányellenesnek nyilvánított javaslatból alaptörvényi rendelkezés lesz.”



Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa