Romák és feketék
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2009. december 23. szerda, 07:27
Múlt pénteken Neumann Gábor (Klubrádió) hívott fel telefonon, hogy interjút készítsen velem az amerikai szociális kártyáról (Supplementary Nutritional Assistance Program/SNAP), és legnagyobb meglepetésemre olyasvalami iránt érdeklődött, ami addig eszembe sem jutott. A kérdés az volt, hogy mivel a szociális kártyát 1969-ben vezették be, volt-e valami köze az akkori fekete lázadásokhoz.
Én kétkedve csak azt tudtam mondani: „Igen?” várva, hogy valami magyarázatot fogok kapni, ami alapján a kérdés világosabbá válik számomra. És ekkor jött szóba a romakérdés. Ha feltételezzük, hogy az általános feltevés Magyarországon, hogy a szociális kártya bevezetésének cigányellenes éle van, akkor, gondoltam én, Neumann Gábor valami ilyesmire gondolhatott az itteni „food stamp”-pel kapcsolatban is.
De hát ennek nem sok értelme lenne. Fekete lázadások nagyobb amerikai városokban miért sarkallnák az amerikai államot arra, hogy „megbüntesse” a lázadókat, és ezzel olajat öntsön a már úgy is elég nagy tűzre. Lehet persze, hogy Neumann ennek az ellenkezőjére gondolt. Azt hiszi, hogy Washington a „food stamp” bevezetésével éppen tüzet akart oltani. Ez sem valószínű, legalább két okból. Az egyik, hogy egy ilyen törvényjavaslat kidolgozása hosszú időbe kerül. Az nem úgy megy, hogy van egy-két lázadó fekete negyed Los Angelesben vagy Chicagóban, és hipp-hopp, jön egy új törvény, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos jövedelem alatt kiegészítő étkezési segélyt kapjanak a rászorultak. A másik dolog, ami kétségessé teszi azt a feltételezést, hogy a szociális kártya bevezetésének valami köze lett volna a feketék társadalmi és szociális helyzetéhez, hogy egy olyan Pennsylvania állambeli megyében (Fayette County) vezették be először, próbaképpen, a szociális kártyát, ahol alig élnek feketék. Annál inkább szegény fehérek, akik valamikor az ottani szénbányákban dolgoztak, és azóta munkanélkülivé váltak.
Magyarországon szeretik az emberek a roma- és a feketekérdést egy kalap alá venni, pedig a különbségek óriásiak. Már a kezdetektől fogva, hiszen a cigányság akkoriban vándorolt be az ország területére, amikor határok modern értelemben még nem léteztek, míg az amerikai feketék rabszolgaként kerültek az Egyesült Államokba, és nagybirtokokon dolgoztak, kint a földeken vagy az udvarházban. Földhöz kötve. A többnyire vándorló cigányokkal ellentétben. Nincs lehetőségem rá, hogy a különbségeket itt részletesen ecseteljem, elég megnézni, hogy minden diszkrimináció ellenére a feketék helyzete bizonyos szempontból jobb volt már hetven évvel ezelőtt is, mint a magyarországi cigányoké manapság. Különösen igaz ez a megállapítás, ha az oktatási statisztikákat hasonlítjuk össze.
A romáknak e pillanatban mindössze 1 százaléka rendelkezik egyetemi vagy főiskolai diplomával. Nézzük, mi volt a helyzet 2008-ban az Egyesült Államokban. Adataimat az amerikai népszavazást intéző hivatal honlapjáról szereztem. A számok az egyetemet végzettek arányszámát jelentik a 25 év feletti népességben. Az 2008-as adatok szerint a feketéknek majdnem 20 százaléka egyetemet végzett ember. Az igaz, hogy a fehéreknél ez az arány magasabb (majdnem 30 százalék), de összehasonlíthatatlanul jobb ez az arányszám, mint a cigányok és nem cigányok esetében Magyarországon.
Lehet persze azt mondani, hogy szép, szép, de ez mindössze az utóbbi néhány évtized eredménye. Igen, a felzárkózás felgyorsult, de a különbségek még 1940-ben sem voltak olyan kirívóak, mint manapság Magyarországon. Hetven évvel később. Ugyanis 1940-ben fehéreknek mindössze 4,9 százaléka végzett egyetemet, míg a feketéknek 1,3 százaléka. Hasonlítsuk ezt össze a mai magyar adatokkal. Ha a romáknak mindössze 1 százaléka, míg a lakosság egészének kb. 18-19 százaléka végzett egyetemet vagy főiskolát, akkor nyilvánvaló, hogy még az 1940-es adatok is sokkal jobbak, mint a jelenlegi magyar helyzet.
Ami e téren az amerikai fejlődést illeti, az valóban az utóbbi két évtizedben gyorsult fel, de már előtte is érezhető volt a változás. 1959-ben a fehéreknek 8,6 százaléka, míg a feketéknek 3,3 százaléka végzett egyetemet, illetve főiskolát. 1968-ban megint javult a helyzet: 17,2 százalék (fehérek), 7,9 százalék (feketék). 1988-ban már sokkal komolyabb változás észlelhető: 20,9 százalék (fehérek), 11,2 százalék (feketék), és így tovább egészen napjainkig.
A legtöbb kutató és kommentátor a Kádár-korszak eredményeit nagy megelégedéssel nyugtázza, leginkább azért, mert a cigány emberek óriási többségének munkát adott. Ez valóban jobb, mint a mai helyzet, de nem ez volt az igazi megoldás. Bedugni embereket gyárakba segédmunkásnak, csak rövid időre ajánl gyógyírt az igazi problémára: a roma lakosság alulképzettségére. Mint ahogy a segély is csak ragtapasz.
Az amerikai számsorokból is látható, hány évtizedbe került, mire valamennyire sikerült a különbségeket a két népcsoport között csökkenteni. De a hatvanas évek óta eltelt időt a magyar kormányok elpazarolták. Igen, talán a rejtett munkanélküliség még mindig jobb volt, mint a segély, de most már ideje lenne nekiállni az igazi munkának, hiszen még ha holnap elkezdjük, akkor is talán fél évszázadba kerül, mire valamiképpen sikerül helyretenni a dolgokat.
