A hit győzelme



A jobboldali populista kormánypárt kongresszusán többször is elhangzott az egykori kampányindulójuk és jelszavuk, amely szerint nekik mindig a szívükre kell hallgatniuk, ma is, akárcsak annakidején. És ahogyan akkor azt hitték – ezt mondta a szónokló vezér –, hogy csakis ők tudják megváltoztatni a világot, eléggé nyilvánvalóan ezt hiszik most is. Ehhez tényleg hit kell, fanatikus hit. Akkor is, ha némely vezetőben, magában a vezérben is az őszinte hitet mára a cinikusan manipulált hit váltotta föl, de a hívek – vagy még inkább hívők – számára ennek az eredeti hitnek kell megmaradnia. És úgy tűnik, meg is marad – hát hiszen éppen ettől hívők, nem pedig gondolkodó emberek. A „hallgass a szívedre!” jelszavának számukra most az a világos üzenete van, hogy ne gondolkodj, ne az eszedre hallgass, mert akkor esetleg még rájössz, hogy milyen eszement ostobaságokkal etetnek.


El kell hinniük például, hogy a miniszterelnöki tisztségért most nagy tülekedés van a baloldalon (nyilván legalább huszonöten szeretnének miniszterelnökök lenni), méghozzá azért, mert az állam hajója, amelynek kormánykerekéről szó van, most már jobban működik, sőt egyáltalán újra működik. Ehhez természetesen nem szabad tisztában lenniük azzal a helyzettel, amelyben a Bajnai-kormány az országot 2010-ben átadta, s amely helyzeten az Orbán-kormány azóta szinte minden tekintetben és folyamatosan csak rontott. De ez nem hatolhat el a hívők tudatáig, nekik azt kell hinniük, hogy a mai ellenzék csak károg, mert valójában azt szeretné, ha az ország sikertelen lenne. Nem szabad eszükbe jutnia, hogy ehhez az ellenzéknek már nem is hazaárulónak kellene lennie, hanem elmebetegnek, hiszen különben miért szeretne majd egy tönkrement országot átvenni kormányzásra.


El kell hinniük továbbá, hogy az ország, vagyis az ő kormányuk csakugyan „jobban teljesít”, olyannyira, hogy a nyugati „vészmadár elemzők” már nagyobb gazdasági föllendüléssel számolnak, mint maga a kormány. Vagyis egyrészt abban kell hinniük, hogy a nyugati elemzők egyszerűen vészmadarak (és azt a kérdést nem szabad föltenniük maguknak, hogy ugyan mi a csudáért lennének azok, méghozzá egytől-egyig), másrészt abban is, hogy most viszont a kormány nagyszerű teljesítménye láttán már mégiscsak valami nagy magyar – unortodox – gazdasági csodára számítanak (és itt azt a kérdést nem szabad föltenniük, hogy ugyan hol vannak ezeknek az optimista véleményeknek a bizonyítékai).


Azt is el kell hinniük természetesen, hogy amennyiben a kormánynak (a jobban teljesítő országnak) még mindig nehézségei vannak, ezt kizárólag az okozza, hogy „nehéz sikeresnek lenni” a folyton gáncsoskodó brüsszeli bürokratákkal szemben. És hogy voltaképpen miért is gáncsoskodnak folyamatosan? Hát mert ők is csak Magyarország ellenségei abban a hatalmas nemzetközi összeesküvésben, amelynek résztvevői „bülbülszavú bankárok, mohó multinacionális cégek, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és az ő hazai apródjaik”. Hát egy ilyen mondatnál egy igazi hívőnek tényleg csak a szívére, vagyis a hitére szabad hallgatnia, különben, ha az eszére hallgat, még majd azt találja mondani, hogy ennél nagyobb blődséget soha életében nem hallott, magától a Vezértől sem.



MTI/Koszticsák Szilárd

Legfőképpen pedig abban kell hinniük, hogy az ellenzék már most, a választások előtt hét hónappal, szövetséget ajánlott föl a bankoknak és a multiknak „a magyarokkal” szemben, s ennek jegyében már be is jelentettek (ki? mikor? hol?) egy 532 milliárd forintos megszorítást! Esetleges választási győzelmét a mostani ellenzék – így mondta a Vezér – arra fogja majd felhasználni, hogy eltörölje a bank- és a különadókat, a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, és újra szabad kezet adjon a bankoknak, a spekulánsoknak és a multiknak a szabad rabláshoz! Úgy bizony, a szabad rabláshoz! Fölháborító! Hiszen ahhoz csak nekünk van jogunk!


Ezért hát folyamatos harckészültségben kell állni: a jövő évi választások nem egyszerűen parlamenti választások lesznek, hanem a „rezsiharc” és mindenféle egyéb harcok terepei is. Mert meg kell védeni az ország gazdasági függetlenségét, amelynek fő megnyilvánulási formája most nyilvánvalóan a rezsicsökkentés. Magyarországnak tulajdonképpen már csak egy csatát: a gazdasági függetlenség csatáját kell megnyernie. (A gazdasági függetlenségét, egy olyan világban, amelyben maga az Amerikai Egyesült Államok sem tud gazdaságilag teljesen független lenni.) Ez lesz majd az igazi magyar csoda, az igazi nagy győzelem. A hit győzelme – rövidesen talán filmet is csinálnak róla. Bár kérdéses, találnak-e majd hozzá egy olyan tehetséges rendezőt, mint amilyen Leni Riefenstahl volt. Ahhoz ugyanis a hit nem elég, ész is kell.




Lendvai L. Ferenc