Abszurd
- Részletek
- 2013. október 13. vasárnap, 08:58
- Politzer Tamás
„Olyan környezetben, ahol a résztvevők egyöntetűen ugyanazt a nézetet vallják, nem beszélhetünk uszításról, hanem inkább a résztvevők egyetértéséről.”
Ez az idétlenül képmutató és abszurd mondat alapozta meg azt a nyomozást megszüntető határozatot, amely szerint nem minősül közösség elleni izgatásnak, ha szónoklatában valaki olyan kormányt sürget, amelyik azt a „bizonyos embertípust újra marhavagonokba rakná…”
„A résztvevők egyöntetű egyetértése” nálunk mindig jól működött. Az egyöntetű egyetértés letéteményesei pár tucat zsidótörvényt, házasságot, egzisztenciát korlátozó, jogfosztó kormány- és miniszteri ukázt, hirdetményt alkottak és hajtottak végre sikerrel ama „ bizonyos embertípus” egyedeinek, családot alkotó egyes csoportjainak megbélyegzésében, üldözésében, vagyonkájuk elzabrálásában, irtásában, elűzésében.
Egyöntetű nézet, a résztvevők egyetértése vezetett oda, hogy meghurcolt eleink nem kerülhették el az egykori fajvédő, fajgyűlölő, antiszemita törvényhozó, végrehajtó, vagonírozó „honfitársaik” szégyenletes bánásmódját.
Igen, az uszítással kezdődött pusztításban résztvevők egyöntetű egyetértése eredményezte a sárga csillagot, a gettóba terelést, a bevagonírozást, az Arbeit macht frei cégér alatt az öldöklést.
Kolos Laci, ha rád nem vonatkozott volna a numerus clausus, bejutottál volna az orvosira? Minden bizonnyal. És ha nem lett volna az a fene nagy egyetértés, nem gyújtották volna rátok, flekktífuszos muszosokra azt az orosz pajtát.
Friedmann Endre, túlélted a munkaszolgálatot, Bergenbelsent. Aztán tolószékben is töltögetted a szódásüvegeket, táborban maradt apád helyett is. Tudtad, hogy a szovjet hó- és aknamezőkön kezed, lábad itt-ott az egyetértők akaratából fagyott el.
Rózsa László! Éhező, fagyoskodó munkaszolgálatosként azokról az általad kedvelt ebédmeghívásokról és az azt követő sakkpartikról álmodoztál, amelyek egyesek egyöntetű egyetértése miatt maradtak el hosszú időre?
Samu bácsi, te, aki évtizedekig beretváltad az újfalusi parasztokat, nyírtad a hajukat, eszedbe jutott-e, hogy azért nem láthattad asszonyodat, gyerekeidet, Lacikát és Évikét negyvennégy nyarát követően, mert az egyöntetű karlengetés híveként borostás vendégeid többsége őket is marhavagonba terelte?
Feld Lajos, grafikáid, festményeid nagy-nagy fantáziáról tanúskodnak. Valamilyen módon ki kellett volna találnod a törpe termetednek kijáró „orvosi” kísérletektől megmentő „egyetértés” módját.
Szera néni, jobb lett volna, ha nem pörgeti még éjszaka is a Singer varrógépet! Abból nem jött össze annyi, hogy a mamával együtt keresztlevelet tudjanak venni. Maradt hát a pesti gettó, ahová magát az egyöntetűen egyetértő nyilasok űzték.
B. Sándor nem kényszerült volna Buchenwaldban a hullaszállító szakmát kitanulni és nem lettek volna izzadságos rémálmai Kanadában ötven éven át, ha nincs egyetértés.
Czukor nénit nem vitte a marhavagon sehová. Nem, mert már a gettóban agyonkínozták az őrzői, akik egyöntetű egyetértésben a családi ékszerek után kutattak.
Magda néni karjából a rámpán cibálta ki a német egyetértő a kisfiút. Az egyedül hazavergődött, özveggyé vált asszonynak többé nem lehetett gyermeke. A „kísérlet” tehát sikeres volt, a náci „tudomány” egyöntetűen tapsolhatott.
Kérdem tőletek, tőlünk: haza az, ahol ismét marhavagonba tuszkolna benneteket, bennünket – egyáltalán akárkit – a veletek, velünk állítólag egy anyanyelvet beszélő szónok és bandája? Haza az, ahol erre az észt és emberséget, emlékezetet nem ismerő hivatali álláspont azt mondja, amit mond?
Ilyen kérdéseket vet fel a kezdő mondat, a közel egy év alatt „kidolgozott” indoklás.
Megint van hivatali erő arra, hogy az egyöntetű egyetértés manapság is felment, mentesít bármilyen döntés, ütlegelés, korlátozás, kínzás, kifosztás, gonoszság bűne alól? S erről még papírt is kapnak az egyetértő, egyöntetű egyesek?
Hol lehet jelentkezni egyetértőnek? Olyannak, aki egyetért azzal, hogy nem kell például 1945 előtti Kossuth tér, Horthy, Wass, Nyirő, Tormay-szobor, utcanévtábla, díszkiadás, vagy hogy nem szolgálhat rá működő országvezető, hogy róla szobrot szoborjanak… Mert az ilyesmik öklendezik ki a vagonírozni akaró szónokot és híveit.
Azzal is egyetértenék, hogy azok, akik egyik nap a rosszemlékűek szobrát, tábláját avatják, másnap meg beülnek a vészkorszaki megemlékezők közé, s a számukra kirótt együttérző szereposztásban, hamis pátosszal csak a jövőre várt sok-sok voksért szónokolnak egy kicsit, ne lehessenek tovább közszereplők, közszolgák.
Menjenek!
Ha nem akarnak önként menni, akkor ki kell őket szavazni minden listáról, stallumból, bársonyszékből, Audiból.
Ha erre biztatjuk egymást, „nem beszélhetünk uszításról, hanem inkább a résztvevők egyetértéséről” – hogy a legfrissebb nemzeti klasszikus mondást idézzem.”
A szerző ügyvéd
