Újabb miniszterelnöki próféciák



Nekünk, magyaroknak, olyan csudálatos miniszterelnökünk van, aki nemcsak Vezér, de Próféta is egy személyben. Ezért aztán állandóan belső késztetést érez rá, hogy népének folyamatos vezérlése mellett a világnak is folyamatosan prófétáljon. Ezt tette legutóbb a kereszténydemokrata politikusok nemzetközi tanácskozásán is, bár más fölszólalók megnyilvánulásai alapján általános sikert ott sem ért el vele. Hiába, már csak ez a próféták szomorú sorsa: sosem hallgatnak rájuk. Pedig a magyar Miniszterelnök és Vezér már megint megmutatta, hogyan kell megváltani a világot.


Természetesen az általa preferált eszmékkel és módszerekkel. Mert hiszen Európában, közelebbről az Európai Unióban, mindent rosszul csinálnak, ő hiába intette őket már korábban is, hogy térjenek a jó útra. Márpedig ugye – mutat rá ismételten – alig van valaki ma Európában, aki azt gondolná, hogy Európa nem rossz úton halad, hiszen aki válságba került, az nem a válságot álmodta meg jövőképnek – akkor tehát valahol nyilván letért a helyes útról. Ó, balga európaiak! Még ezt az egyszerű logikai következtetést sem képesek levonni, hiszen egyfelől elismerik, ha nem is azt, hogy válság van, de legalább azt, hogy van válság, ámde mégis úgy gondolják, hogy igenis jó úton haladnak, s a válság megoldása után tovább fognak tudni haladni ezen az úton. Képesek azt hinni, hogy a válság nem az út vége, hanem időleges és leküzdendő jelenség. Például, amilyen elbizakodottak, ők már korábban is tudni vélték, amire a Próféta most inti őket: meg kell hozniuk azokat az integrációs intézkedéseket, amelyek nélkül egy közös pénzt lehetetlen fönntartani, különben a híres eurójuknak vége.


Ezért aztán Magyarország nem is siet az euró bevezetésével, mert a végén még nálunk is el kellene indulni az integráció felé. Holott ez az integráció, tehát az Európai Unió, már nem is egyszerűen válságban, de egyenesen csődben van. Az út elfogyott – mutat rá a Próféta –, nincs hová továbbmenni, csak a szakadékba! Európát korábban az tette naggyá és vezető civilizációvá, hogy az „Ora et labora!” jelmondatát követte: imádkozott és dolgozott, s így sikerült leraknia a modern civilizáció alapjait. Ma azonban az Európai Unió mindkettőt megtagadja, az imádkozást és a munkát is.


Legalább itt álljunk már meg azonban egy pillanatra, srófoljuk kissé lejjebb a prófétai hevületet! Először is talán tegyük föl azt a kérdést, hogy vajon meddig tartott voltaképpen az „Ora et labora” korszaka? Mert a szekularizáció folyamata, ahol már nem tették kötelezővé az imádkozást, legkésőbb a XVIII. század óta végbement. Hogyan lehetséges, hogy Európa mégis megalkotta a mai modern civilizációt? Mert hiszen a mi Prófétánk szerint a bajok csak mostanában kezdődtek, a legkorábbi évszám, amire ezek forrásaként utal: 1968. Addig az emberek netán folyamatosan imádkoztak a munka mellett, mint annakidején, a középkorban?!


Másodszor, miben is áll voltaképpen az imádkozás „megtagadása”? Erre legalább egy valamelyest világos választ kapunk: abban, hogy Európa meghamisította a saját történelmét, mert új alkotmányából kihagyták a keresztény hagyományokra való utalást, ez pedig nem más, mint „közönséges történelemhamisítás”. Nos, az Európai Unió alkotmányából éppígy kihagyták – természetesen – a görög-római antikvitás és az újkori fölvilágosodás hagyományaira való utalásokat is, pedig éppenséggel rájuk is lehetett volna hivatkozni – ez miért nem történelemhamisítás? A kérdésem persze álnaiv. Prófétánknak nem általában a keresztény hagyományok fájnak, hanem az egyház és az állam középkori összefonódását hiányolja, amelynek helyreállítására ő – bár nem prófétai, hanem vezéri minőségében – jelentős, bár nem teljes sikerrel tett kísérletet Magyarországon. Már Tocqueville megírta, hogy Amerikában azért erősebb a vallásos érzés (ha úgy tetszik, az imádkozás), mint Európában, mert ott a történelem során az egyháznak/egyházaknak sosem volt olyan politikai szerepe, mint az európai középkorban. De Prófétánk szerint az Európai Unióban „ma vadászat folyik azok ellen az elsősorban közép-európai politikusok ellen, akik a keresztény Európa értékeiről mernek beszélni”! Hát igen, a prófétai hevület néha a nevetségességbe csap át… No és melyek is lennének ezek az értékek? Hát az emberi méltóság, a szabadság, a kötelesség. Csakhogy a Próféta téved. Ezek nem a keresztény Európa, hanem általában Európa értékei, amelyek a középkorban tényleg a kereszténységben voltak ugyan képviselve (habár más egyebek, mondjuk a vallási fanatizmus mellett), de megvoltak már a kereszténység előtt az antik humanizmusban, és a kereszténység nélkül az újkori fölvilágosodás humanizmusában is.


Harmadszor azonban a Próféta szerint Európa nemcsak ezt az erőforrását, az imádkozást tagadta meg, hanem a munkát is. Szerinte Európában ma nemcsak a keresztény kultúráról, de a munkáról is lebeszélik az embereket. Szerintem meg egyikről sem, de míg a keresztény kultúráról való „lebeszélés” valódi jelentését lehetett valamelyest értelmezni a föntebbiekben, a munkáról való lebeszélés jelentése jóformán teljes homályban marad. Bár némi utalásokat azért kapunk. A munka és az imádság együttes megtagadása, ami Európa meggyengülésének oka, ugyanis nem ment végbe például Kínában, Indiában, Brazíliában! Ott imádkoznak és dolgoznak! És bizony, van is föllendülés! Csak tudnánk, az miért van akkor, hogy aki csak teheti, kivándorol onnan a hanyatló Nyugat-Európába meg Észak-Amerikába?! Talán csak nem azért, mert az imádkozó és dolgozó munkásembereket végletesen kizsákmányolják a föllendülés érdekében?!


A Próféta szerint Európában ma az számít haladónak, aki hátrafordul, és megkeresi azt az elhagyott jó utat, amely a múltunkból kiolvasható. Az ilyenfajta visszafelé haladásra, a modernitás összes eszméjének és eredményének tagadására, a „természetes emberi közösségek”, azaz a „család” és a „nemzet” fetisizálására már láttunk példákat Európa XX. századi történelmében. Láthatólag a mi Vezérünk is ezt az utat szeretné járni, s ezt eléggé világosan ki is mondja. Szerinte Európában ma a személytelenség (vagyis a törvények tisztelete alapján működő intézmények) elhatalmasodásától kell félni, nem pedig az erős személyiségektől. Mert az intézményi működés csak olyan, mint egy számítógép, s most attól szenved Európa, hogy nincsenek olyan vezetők, akik az intézményeket újraprogramozzák. Az ügyek folyamatos kézivezérlése, a visszamenőleges törvényalkotás, a havonkénti alkotmánymódosítás: így kell az államgépet folyamatosan újraprogramozni. Erős személyi vezetés, új gondolatok, bátor döntések és elkötelezettség – ez a jelszó!



A korona kísértése – Orbán Székesfehérváron – Facebook

Jól ismert jelszó – és ma egyre inkább ennek jegyében folynak Magyarországon az ügyek. Mert „a magyar recept más, mint a többieké”. A magyar erőforrások eszerint: az új tehermegosztás, a devizahitel-terhek csökkentése, a monopóliumok korlátozása, az oktatási rendszer átalakítása, a segélyalapú helyett egy munkaalapú gazdaság kiépítése, a keleti kereskedelem föllendítése és az egyoldalú energiafüggőség fölszámolása. Vagyis normális nyelvre lefordítva: védelmi pénzek beszedése a kiszemelt cégektől, ajándékosztogatás preferált választói csoportoknak, a normál üzletmenet normál hasznának megdézsmálása, az oktatás ideológiai kormányellenőrzése, a közmunkának csúfolt kényszermunka bevezetése, elfordulás a nyugati civilizációtól és önkényeskedő energiapolitika. Ez a komplex őrültség jelenti állítólag azt, hogy Magyarország egy olyan kísérletet hajt végre, amellyel a modern kor nehéz kihívásaira a hagyományos keresztény értékrend alapján próbál választ találni. Vigyázz, Európa, ez lesz a te utad is! Imígyen szóla a Próféta.




Lendvai L. Ferenc