rss      tw      fb
Keres

Magyarország ma etnokrácia



Az Alaptörvény 2011. január 1-jei életbelépésével Magyarország elvben már nem köztársaság, annak ellenére, hogy ez a fogalom egy kissé eldugott passzusban megjelenik. Az emberi méltóság és az egyetemes emberi jogok tiszteletének követelménye helyett, amely a plurális demokrácia alapja, most a „nemzet”, illetve a „nemzeti hitvallás” áll a középpontban. A preambulum első mondata így szól: „Isten, áldd meg a magyart!” Ez idézet a magyar himnuszból, amely azt jelenti: a kisebbségek többé nem számítanak.


Az Alaptörvény elfogadása ugyan jelentős politikai fordulópont, de nem volt váratlan. A „nemzeti-konzervatív forradalom” – Orbán Viktor szavaival „fülkeforradalom” – egy évtizedek óta tartó jobbratolódás eredménye volt. A völkisch-népnemzeti gondolkodásnak a háború előtti idők óta hagyománya van, megfigyelhető volt a létező szocializmus idején is, de a rendszerváltás után nagy mértékben megnőtt a jelentősége. Ez a fejlődés 2010-ben végül egyfelől a következetesen völkisch-népnemzeti Fidesz és KDNP, másfelől a Jobbik választási győzelmében kulminált. Az utóbbi kvázi az ellenzék ellenzékeként ideológiailag a kormány oldalán áll, és erős nyomást gyakorol a kormányra, hogy az következetesen keresztülvigye a völkisch-népnemzeti politikát.


Magyarország vonatkozásában félreérthető a jobb és bal kategóriáit használni, mert a társadalmi törésvonal nem a jobb és a baloldal között, hanem a népnemzeti és a nem népnemzeti erők között van, miközben a szocialista MSZP és a zöld-környezetvédő LMP tagjainak nagy része is völkisch-népnemzeti módon gondolkodik, csak nem annyira következetesen.


A népnemzeti gondolkodás évtizedek óta terjed a társadalomban. A különféle antifasiszta csoportok, amelyek egyszerűen a létező szocializmusbeli elődeik folytatásai, szintén a „kapitalizmus helyett a népközösséget” eszmét propagálják, és antiimperialista, anticionista magatartásukkal az úgynevezett baloldali antiszemitizmust képviselik, aminek azonban nincsenek tudatában.


A kormányban és az ellenzék nagy részében közös, hogy védekezni igyekeznek a „tőkével” szemben, mert a tőkét „uzsorának” tekintik, amely szemükben a kívülről jövő „idegen” hatalmi harc eszköze. Az ellenzékben azonban szintén nem tudatos a kormánnyal való ideológiai közösség.


Az ellenzék különböző pártjaiban tudatos közös nevező a kormány leváltására irányuló akarat, de nem a demokrácia iránti aggodalom. Hasonlóan a létező szocializmusban uralkodó felfogáshoz, úgy vélik, hogy egy „elnyomó hatalom” ellen harcolnak, és osztályharcot vívnak a tömegek oldalán. Holott a kormány nem osztályharcot vív, hanem az etnonacionalizmus ideológiája szerint politizál, amely így képes arra, hogy fokozatosan ellepje és átszője az egész politikai és kulturális életet. Magyarország ma etnokrácia: a „nemzeti érzelmű magyarok” uralkodnak azok felett, és elnyomják azokat, akiket ők „nemzeti ateistáknak” és anti-magyaroknak tekintenek. Gleichschaltolásról, totális nacionalizmusról még nem lehet beszélni, mert vannak még rések az ellenzéki tevékenység számára, nem utolsó sorban az internetnek, valamint egyes uniós hatóságok és a külföldi média hatalmas nyomásának köszönhetően. De az ellenzéki média szinte kizárólag Budapest lakosságát éri el. De facto tény, hogy az általános információfolyam megszűnt.


A történéseket az ellenzék sem a maga összességében értelmezi. Felcseréli az okot és az okozatot, köreiben az az elterjedt nézet, hogy az országon „maffiastruktúrák” uralkodnak. Neves ellenzéki kritikusok és értelmiségiek is főleg „a mutyi országáról” beszélnek. Közben nem látják, hogy elsősorban az etnopolitizálás az, ami a „mutyihoz” vezet. Az ellenzék érvrendszerét egyfajta gazdasági redukcionizmus uralja. Ez azzal függ össze, hogy Magyarországon az ellenzék gondolkodásmódja még mindig a marxista ortodoxiát követi, amely szerint a jelenlegi társadalmi válság – Dimitrov fasizmus-meghatározásának értelmében – kizárólag a kapitalizmus fejlődéséből vezethető le.


Ami ma Magyarországon forradalminak számít, az „a nemzet megváltása a völkisch-népnemzeti misszió révén”. Ezért érzi magát Orbán Viktor „konzervatív forradalmárnak”. Úgy véli, Európát a marxizmus uralja, noha ő maga is – az ellenzék nagy részéhez hasonlóan – csak az ortodox marxizmust ismeri. Az általánosan uralkodó etnikai látásmód, amelynek az alapját a világosan meghatározható etnikumokba vagy „népcsoportokba” vetett hit képezi, oda vezet, hogy a kirekesztés elleni harc sem tudja áttörni az etnikai ördögi kört. Így például általános jóindulattal fogadják, ha Orbán Viktor azt mondja, hogy meg fogja védeni „a zsidókat” Magyarországon. Az Európai Parlament megdicsérte az Orbán-kormány által 2011-ben elfogadott „roma stratégiát” is, amelynek fő protagonistáját, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterét Joachim Gauck német államfő nemrég tüntette ki a Szövetségi Érdemkereszttel.


Az antiszemitizmus és az anticiganizmus elleni fellépés helyett „a zsidók védelmére” és „a romapolitikára” dolgoznak ki programokat. A problémamegoldást tehát a kisebbségeknél kezdik. Hogy eközben nem visszaszorítják, hanem inkább elősegítik az antiszemitizmust és az anticiganizmust, azt Magyarországon alig látják, és az ellenzék is alig látja. Az ellenzéknél csak a homofóbia témájában tudatosul igazán az uralkodó sovinizmus. A völkisch-népnemzetiek úgy vélik, a problémát a melegeknél kell megragadni. Sokan közülük úgy hiszik, a homoszexualitás betegség, amely gyógyítható. Vida Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a homoszexualitást az ágyba vizeléshez hasonlítja, és „az emberiséget fenyegető veszélynek” minősíti. Ezért érzi úgy Tarlós István, Budapest főpolgármestere, hogy vele van az igazság, amikor újra és újra meg akarja tiltani Budapesten a „melegfelvonulást”.


A politikai propaganda az agresszív indulatoknak egy politikai ellenfél vagy bűnbak elleni mozgósítása révén működik. Összeesküvés-elméletek és kollektív kényszerképzetek az ellenzék soraiban is léteznek, és olyan kollektivizálási tendenciákhoz vezetnek, amelyek agyonnyomják az individualizmus eszméjét. Ezért nem meglepő, ha az ellenzéki vagy antifasiszta kritikát is a regresszív antikapitalizmus határozza meg. Így például az MSZP, a legnagyobb ellenzéki párt nemrég azt vetette a miniszterelnök szemére, hogy „a nagytőkével paktál”. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke még néhány hónappal ezelőtt is azt ígérte, hogy felelősségre vonja „a globális tőkét”. A demokratikus ellenzékben alig vannak olyan erők, amelyek határozottan megkérdőjelezik az etnikai kultúrnemzet koncepcióját, és a kapitalizmus bírálatát nem nemzeti, hanem rendszerkérdésként fogják fel.


Eközben az egyetlen olyan pártot, amely következetesen demokratikus és antifasiszta, továbbá kiáll az egyetemes emberi jogokért és a plurális demokráciáért, nevezetesen a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök körül szerveződött kis pártot, a Demokratikus Koalíciót (DK) a többi ellenzéki erő kirekeszti. Ennek a kirekesztésnek vannak antiszemita felhangjai is, és heves gyűlölettel átitatott. Gyurcsány nemrég egy interjúban azt mondta, tudatában van annak, hogy a „jobboldaliak legszívesebben megölnék, a baloldaliak deportálnák”. Ő és a DK ma a kollektív ellenségkép. Ebben az értelemben állította a budapesti főpolgármester is, hogy a DK tagjai „mindig csak az Ótestamentumot” olvassák.


Néhány éve megfigyelhető, hogy „az örök zsidó” mint kollektív ellenségkép a kis liberális SZDSZ pártjáról lassan áttevődik az új pártra, a DK-ra. Ez alighanem azzal is összefügg, hogy a liberálisok az elmúlt évek során lassú nacionalista fordulaton mennek át. Jelenleg az látható, hogy a tendenciájában népnemzeti MSZP felszívja szinte az összes kis ellenzéki pártot.


Ezzel kapcsolatban érdekes az ellenzék nagy reménységének, Bajnai Gordonnak az útja, aki 2009–2010 között a szocialista kisebbségi kormány miniszterelnöke volt. Meglepő visszatérésekor, 2012. október 23-án rezsimváltást követelt, és megalapította a Milla (Egymillióan a sajtószabadságért) mozgalommal és a zöld-környezetvédő LMP egy részével az Együtt 2014 (E2014) pártot. Most azonban őt is magával rántja a szocialisták népnemzeti szívó hatása. Az E2014 népszerűsége időközben jelentősen csökkent, alighanem azért, mert a lakosság észleli, hogy ez a párt sem tud úttörő elképzeléseket nyújtani.


Ha néhány hónapja a felmérések szerint az ellenzéknek volt is esélye az Orbán-kormány leváltására a jövő tavaszi választásokon, ez mára elillant. Ennek ellenére elkerülhetetlen, hogy az ellenzék összefogjon.


Az elterjedt völkisch-népnemzeti gondolkodásmód azt is magával hozza, hogy a progresszív aktivisták rendszeresen együtt tüntetnek jobboldali csoportokkal „a hatalom birtokosai” ellen, és hogy az önkormányzati politikában – ahogyan ilyenkor szeretik megfogalmazni – „átnéznek az ideológiai különbségek felett”. Ez az oka annak, hogy a zöld LMP együttműködik a náci Jobbikkal a Fidesz nepotizmusát vizsgáló bizottságban, és ez az oka annak is, hogy a Milla időnként közösen lép fel a Gój Motorosok elnevezésű, határozottan antiszemita motorosklub tagjaival. Az ilyen szövetségeket illusztrálja egy fotó, amelyen Bajnai Gordon látható, amint barátságosan mosolyogva együtt építi a gátat homokzsákokból az idei, kora nyári árvíz idején a Jobbik egyik szimpatizánsával: a képet kitették Bajnai és az Együtt 2014 honlapjára is.


Nem meglepő tehát, hogy ebben a politikai klímában a Fideszből és a KDNP-ből álló koalíció 2010-ben megszerezte az abszolút többséget, és most uralja a jelentéstartalmak diszkurzív értelmezését.



Fotó: MTI

Eljött az ideje a „völkisch-népnemzeti misszió” beteljesítésének. Az új alkotmány, az új médiatörvény, a kultúra, az oktatás és a gazdaságpolitika terén hozott intézkedések, az igazságszolgáltatás, a végrehajtó hatalom – egyszerűen az állam teljes tevékenysége – völkisch-népnemzeti eszmei kategóriáknak van alárendelve. A hatalmi ágak megosztása ezáltal okafogyottá válik. A romák számára kidolgozott új „integrációs stratégia” Magyarországon strukturálisan rasszista szociálpolitikaként csapódik le, amelyben nem csupán a romákat, hanem a szegényeket és a hajléktalanokat is kriminalizálják és kirekesztik.


Néha úgy tűnik, hogy a magyar kormány mégiscsak fittyet hányhat Európának. Ahogyan Balog miniszter nemrég kilátásba helyezte a romáknak a „szeretetteljes szegregációt”, a napokban Kövér László parlamenti elnök beszélt „nem negatív értelemben vett rendeleti kormányzásról”.





A cikk eredetileg a Jungle World című német baloldali hetilapban jelent meg Orbán Viktor völkisch-népnemzeti missziója címmel. Horváth Júlia fordította. A szöveget a szerző némileg átdolgozta a Galamus számára.





Marsovszky Magdolna a Fulda University of Applied Sciences óaradója, a Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus, Antisemitismus und Rassismus e.V. tagja és a magyarországi Polgárjogi Mozgalom a Köztarsaságért vezetőségi tagja. Kultúrpolitikus, korábban tíz éven át a Németországi Kultúrpolitikai Társaság Bajor szekciójának vezetőségi tagja.