Bauer Tamás
- Részletek
- G-7
- 2010. október 18. hétfő, 05:17
Szabadságok harca
A hír: „Tipikus példája a magánérdek ’agresszív térnyerésének a közérdek kárára’ a magánnyugdíj-pénztárak esete. Orbán Viktor szerint az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kabinet; ’ezért lehetőséget adunk a visszalépésre az állami nyugdíjpénztárba, és aki visszalép, annak az állam garantálja, hogy nem éri veszteség’. Kijelentette, az állami nyugdíj az egyetlen, amely garantálni képes mindenki számára az értékállóságot. Csak az állam olyan erős, hogy átvészeljen egy gazdasági válságot. Orbán szerint nem lehet erőszakkal kényszeríteni, hogy bárki ’feltegye megtakarított pénzét egy rulettasztalra’.”
A miniszterelnök is, a gazdasági miniszter is azzal érvelt a magánnyugdíjpénztárak ellen az Országgyűlésben, hogy azt állította: a szocialista-szabaddemokrata kormány belekényszerítette az embereket a magánnyugdíjpénztárakba. A Fidesz-kormány szerzi vissza az emberek szabadságát, amikor lehetővé teszi számukra a visszatérést az állami rendszerbe. Érdekes módon hozzászólásában az MSZP elnök-frakcióvezetője is azzal érvelt, hogy neki kötelező volt belépni egy magánnyugdíjpénztárba, és erre hivatkozva kifogásolta, hogy most elvonja az ő járulékát a kormány. Orbán és Matolcsy hallgatott arról, és Mesterházy is mintha elfelejtette volna, hogy a pénztárakba csak a pályakezdőknek volt kötelező belépni, a korábban a munkaerőpiacra lépetteknek nem. Nekik a rendszer indulásakor szabad választásuk volt: átlépnek-e járulékuk egynegyedével a magánpénztárakba, vagy maradnak az állami nyugdíjrendszerben. Emlékezetes: minden várakozást felülmúlva kétmillióan döntöttek egy éven belül az állami helyett a magánnyugdíjpénztárak mellett. Szabadon, önként. Mert jobban bíztak a magánpénztárakban, mint az államban.
A kormány most benyújtott törvényjavaslata azt tartalmazza: a járulékfizetőktől levont összeget most november 1-jétől jövő év december 31-ig nem az általuk választott pénztárhoz továbbítják, hanem az állami nyugdíjalapba. Nem ők döntenek, hogy ebben a tizennégy hónapban inkább az állami alapba fizetnek, hanem a kormány, illetve az Országgyűlés fideszes többségének dönt a megtakarításukról. Ez lenne a Fidesz által kiharcolt szabadság? Azt is megígéri a gazdasági miniszter: utána majd szabadon eldönthetik az emberek, hogy végleg átlépnek-e a biztonságos állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak a magánpénztárakban. Aki átlép, annak garantálják, hogy ne érje veszteség. Arról, hogy kompenzálják-e a kiesett tizennégy havi összegért azokat, akik maradnak a magánpénztárakban, nem mond semmit. Tehát nyomatékosan világossá teszik: az jár majd jól, aki átmegy az államhoz, aki nem, az magára vessen. Ez lenne a szabadság Orbán és Matolcsy módjára.
Van ennek a történetnek két fontos tanulsága. Az egyik: ott vagyunk szabadok, ahol érvényesülnek szabadságunk garanciái. Akkor dönthetünk szabadon arról, hogy magánpénztárba vagy az állami nyugdíjalapba kerüljön-e nyugdíjcélú megtakarításunk, ha a jogállam garantálja mind az állami nyugdíjalap átlátható gazdálkodását, mind a magánpénztárak működésének biztonságát. Ha, mint most, ez nem áll fenn (tegyük hozzá: sem az egyik, sem a másik), akkor nem dönthetünk szabadon.
A másik tanulság a következő. Az elmúlt hónapokban sokan keseregnek azon, hogy a magyar közvélemény tétlenül szemléli a jogállam felszámolását. A Fidesz-kormány hívei elégedetten, az ellenzékiek kiábrándultan nyugtázzák: nem érdekli az embereket, hogyan alakítja át a Fidesz például az alkotmánybírák választásának szabályozását. Most fog kiderülni, hogy miért fontos ez mindannyiunknak. Az Alkotmánybíróság korábban kimondta: a járulékfizetés fejében a jövőben majd a társadalombiztosítástól kapott várományt úgy kell kezelni mint tulajdont, vonatkozik rá a tulajdon védelmének alkotmányos elve. Ha az Alkotmánybíróság tartja magát korábbi álláspontjához, akkor a benyújtott törvényjavaslatnak esélye sincs arra, hogy átmenjen az alkotmánybírósági rostán. Ha olyan köztársasági elnöke lenne az országnak, aki nem motorja akar lenni a törvényalkotásnak, hanem adott esetben maga is ellenőre, akkor egy ilyen törvényt ki sem hirdetne. Mindjárt ki fog derülni, mi a gyakorlati jelentősége annak, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerének első hónapjaiban a közjogi intézményrendszerben történt.
Lehet egyszerűbben is fogalmazni. Ahhoz, hogy most – egyelőre a magánnyugdíj-pénztárak ügyében – elvehessék gazdasági szabadságunkat, előbb a politikai szabadságunkat kellett elvenni.
