Emlékezés egy régi emlékezésre




Az, hogy a jobboldal hogyan viszonyul Károlyi Mihályhoz, az őszirózsás forradalom emlékéhez és az 1918-as első magyar köztársaság emlékéhez, jól ismert. Gyakorlatilag átvették a Horthy-korszakban sulykolt bűnbakképző paneleket, Károlyi politikai személyiségének negatívumait ezerszeresre nagyítva teszik őt felelőssé Trianonért, a tanácsköztársaságért, minden elképzelhető rosszért. Ennek a jobboldali megítélésnek aztán meglettek a következményei, a szélsőjobboldaltól indult, majd a Fidesz által is felkarolt kezdeményezéssel elvitették a parlament melletti Károlyi-szobrot, és egyre inkább csak nő a 18-as köztársaságra és az első köztársasági elnök emlékére halmozódó szenny, ahogy az Orbán-rendszer történelemszemlélete egyre nagyobb teret kap. De az utóbbi időben, mintha a demokratikus ellenzék is kevesebb figyelmet szentelne az őszirózsás forradalom emlékének.


Az idén október végén már nem szóltak a hírek központi megemlékezésről, mintha az MSZP és a többi baloldali, ellenzéki párt nem tartaná fontos – értelemszerűen az aktualizálható áthallások demonstrálására is alkalmas – ünnepnek. Ez nem volt mindig így. A rendszerváltás után a demokrácia és a köztársaság eszméinek felmutatásában elmaradhatatlan volt Károlyi és az őszirózsás forradalom hagyományára való emlékezés. Az első Orbán-kormány idején a jogállamot féltő baloldali és liberális politikusok civil szervezetekkel együtt közös megemlékezésre hívták szimpatizánsaikat a Károlyi-szoborhoz. Tanulságos például a 2001. október 30-i megemlékezés felidézése. Kovács László, az MSZP akkori elnöke összefogásra buzdította „a köztársaság és a demokrácia híveit” azért, hogy a 2002-ben esedékes választásokon Orbán leváltásával véget érjen a „narancs-köztársaság”. Kétségtelen, hogy ma ez újra elmondható lenne, azzal együtt, hogy „ami ebben az országban a demokrácia és a jogállam sérelmére nap mint nap megtörténik, nem történhetne meg a jelző nélküli köztársaságban”. Károlyi Mihályra emlékezve Kovács úgy vélte, a fideszesek ellenszenvét az is kiváltotta, hogy Károlyi számára fontosabb volt a demokrácia a hatalomnál, saját vagyonának szétosztása pedig a mindenáron való vagyonszerzésnél. Pető Iván, az akkor még létező és jelentős SZDSZ ügyvivője annak a reményének adott hangot, hogy a levert forradalmaknak is megvan az a tanulsága, hogy „a hazugság és a megtévesztés csak ideig-óráig működik”. Pető úgy látta, hogy leváltható lesz az Orbán-párt a választásokon, amelyet az első köztársaság tanulságaira gondolva, így jellemzett: „Ma van egy sok gonddal bajlódó, de egészében biztató helyzetben lévő országunk, és van egy hazug, a hatalmát öncélnak tekintő, a polgári demokrácia legszebb hagyományait zárójelbe tevő, nem is csak kicsit ’lopikálni’ szerető, a választási siker reményében a szélsőjobbal is összekacsintó és mindennek tetejébe még rossz ízlésű, a giccset állami rangra emelő kormányunk.” Vitányi Iván hasonló gondolatokról beszélt: „Volt olyan, aki feltalálta a király nélküli királyságot, nehogy olyan is legyen, aki feltalálja a koronás köztársaságot.” Azóta ezen már túlvagyunk, abban az értelemben, hogy országunk hivatalos nevéből is száműzték a köztársaság szót.


Látjuk, érdemes emlékezni az őszirózsás forradalomról szóló egykori emlékezésre. Igaz, a következő évi választási küzdelemre készülő demokratáknak akkor nem kellett görcsöt kapni az összefogás-kényszertől, mint a mai utódaiknak. Megtehették, hogy különböző nézőpontokból, de egy színpadon bírálják a Fidesz-kormányt. Megtehették, hogy Károlyi Mihály szobránál gyűlnek össze, ma már erre sincs lehetőségük. De az első magyar köztársaság emlékének megidézéséről azért nem kellene teljesen elfeledkezni. A 2000-es években e megemlékezések még folytatódtak, bár egyre inkább a szélsőjobboldali ellentüntetők fellépése miatt kerültek a híradásokba. Ma ugyan – legalább is egy nyári MSZP-s vitairat szerint – a legnagyobb ellenzéki párt a pozitív történelmi előképek, progresszív hagyományok között említi Károlyit és az őszirózsás forradalmat, de mintha csökkenne ez az igény. Pedig az őszirózsás forradalom – forradalom volt, méltón illeszkedik 1848 és 1956 forradalmainak sorába, Károlyi törekvése a demokratikus köztársaság megteremtésére – őszinte törekvés volt. Volna tehát mit felidézni. Az áthallásokról már nem is beszélve.