rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. október 20.

Bolgár György kérdései a 2010. október 20-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy egyre nagyobb a zűrzavar a magánnyugdíjpénztári befizetések állami elvonása körül. Tegnap ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az állam a jövőben egyetlen fillért sem utal a magánnyugdíjpénztárakba. Ez pedig a mostani rendszer megszüntetését vetíti előre, még akkor is, ha az állam eddig sem adott egy forintot sem a pénztáraknak, csupán az állami nyugdíjkasszából, illetve az állami nyugdíjkasszában kipótolta a magánnyugdíjakra befizetett összeget. Most akkor pontosan mit is akarnak, ha egyszer maga Orbán mondta még hétfőn a parlamentben, hogy nem államosítanak.

Másik témánk a kormány adócsomagja, amely a mai Blikk szerint évi hatmillió forintnál többet hagy Kövér László házelnöknél és évi ötmilliót a miniszterelnöknél a tizenhat százalékos kulcs és a gyerekkedvezmények miatt. De ez a dolognak az egyik, ha tetszik, demagóg oldala. A másik azonban, hogy a Költségvetési Tanács elnöke Kopits György szerint a csökkentések várhatóan nem hoznak többletbevételt az államkasszába, viszont több száz milliárd forinttal növelik a költségvetés hiányát. Gyurcsány Ferenc mai blogjában azt írta, hogy Orbán tönkretesz bennünket.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az oktatási államtitkár százforintos gyűjtőakciót indított az iskolákban. Arra kérve minden diákot és pedagógust hogy legalább száz forinttal járuljon hozzá az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítéséhez. Jó kezdeményezés?

És végül mi a véleményük arról, hogy egy fideszes képviselő szerint, aki részt vesz az új alkotmány kidolgozásában, választójogot kellene adni a határon túli magyar állampolgároknak. Ezért valószínűleg kiveszik az alkotmányból azt az előírást, amely a szavazati jogot Magyarországi állandó lakhelyhez kötné. Korábban mintha nem ezt mondták volna.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!