Történelemóra
- Részletek
- 2014. január 11. szombat, 06:35
- Aczél Endre
Kezdjük talán azzal, hogy önmagában is perverziónak gondolom, ha egy történelmi év (1989) fölidézését a Magyar Televízió egy olyan emberre bízza, aki a kérdéses időben még érettségi előtt állt, és a politikai újságírásban azóta se jegyezte fel senki, sehol a nevét. Egyszóval annak, amit mond, eleve nincsen hitele, mert az ilyen típusú műsorokat alapjában egy ötven fölötti nemzedék nézi, ha nézi. Dupla perverzió, hogy ez a becsvágyó ember – Rákay Kálmán (Philip), az Orbánnak tett személyes szolgálataiért az MTV vezérigazgató-helyettesévé emelt ember – a Szabadság tér ’89 című, 52 hetesre méretezett sorozat első részében még magánál is fiatalabb értelmiségieket faggatott, akiknek még nálánál is kevesebb személyes élményük lehetett 1989-ről, pláne magáról a Kádár-rendszerről, amelyről a műsor voltaképp szólt.
Maga a műsor egy egészen elképesztő „felütéssel” kezdődött: „Huszonöt éve egy nemzet megváltoztatta a világ történelmét.” Ez a nemzet ugyebár mi lettünk volna. Gorbacsov Szovjetuniója, idősebb Bush Amerikája talán nem is létezett, szuperhatalmi megállapodások se voltak, lengyel rendszerváltozás se (a miénknél jóval korábban), csak Magyarország fordított a történelem kerekén. Ezt a hazaffyas szólamot már ezerszer hallottam, majdnem olyan szépen szól, mint az, hogy 1956-ban mi vertük be az első szöget a kommunizmus – még jó három évtizedig érintetlen – koporsójába. Az egyik épp annyira igaz mint a másik. A rákövetkező tévedéseket – amelyek a szerkesztők, a műsorvezető és a behívott „pázmányista”, „terrorházas”, „századvéges” (tehát Fidesz-közeli) szakértők tárgyismeretét dicsérik – megpróbálom listába szedni.
1. Ezt történetesen nem is értem. A kísérőszöveg az 1989. január 9-i drámai áremeléseket elintézte annyival, hogy „az élelmiszerek ára 20, a gyógyszereké 80 százalékkal emelkedett”. Holott csak annyit kellett volna mondani, hogy mindennek felemelték az árát, ami állami hatáskörbe tartozott: az élelmiszerekét, a háztartási energiáét, a tömegközlekedését, a mosószerekét, a gyógyszerekét, a telefonét, a gépkocsikét és számos más árucikkét, amivel átlagban 20-22 százalékos áremelést és legalább 10 százalékos életszínvonal-csökkenést generáltak. Kimaradt a történetből, hogy az állam a nyugdíjasokat és a szociális ellátásban részesülőket (ha nem is teljesen) kompenzálta. Ez se lett volna több egy mondatnál.
2. Az áremelés hallatán Szabolcsban „negyven év óta először” sztrájkoltak – hallottam a kísérőszövegben ezután. Tévedés. Nemcsak azért, mert Szabolcson kívül még három másik megyében is, hanem azért, mert az első sztrájk négy hónappal korábban, a Mecseki Szénbányákban zajlott le.
3. Egy sorbaállás képei: „először állunk sorba szja-bevallásért”. Tévedés. Az szja és az áfa bevezetéséről szóló törvényt a parlament 1987-ben fogadta el, 88-ban már fizettük mind a kettőt – sorbaállás nélkül. Vagy eleve levonták a munkáltatók, vagy a kasszánál. Akik sorbaálltak, magánvállalkozók voltak.
4. Rejtély, hogy Rákay vagy a szerkesztői miért csempészték be 89 történetébe a népi-urbánus szembenállás egész múltját, és miért fűszerezte mindezt a behívott (még diploma előtt álló) „szakértő” fiatalember azzal, hogy Aczél György a 80-as évek második felében „már” az urbánusok felé hajlott. Aczélt 1985-ben Kádár leváltotta és a Társadalomtudományi Intézetbe száműzte. Onnantól neki nem volt az ilyen típusú irodalmi vitákra ráhatása – amíg egyébként volt, nem hogy jó, hanem kifejezetten intim-baráti kapcsolatban állt a népi oldal olyan nagyjaival, mint Illyés Gyula vagy Németh László. Egyébként a népi-urbánus vita lecsapódott a 89-es politikai ellenzék vitáiban, az MDF és az SZDSZ/Fidesz engesztelhetetlen szembenállásában, de erről a műsorban egy árva szó, annyi sem esett. (Rákay szerint a Kádár-rendszer nemhogy megbékíteni akarta volna a feleket, hanem még „olajat is öntött a tűzre”. Nekem ez újdonság volt, az olajból semmit se láttam. A szakértő azonban buzgón egyetértett a műsorvezetővel.)
5. Szuperpoén! Philip azt mondja, ha a Kádár-rendszer nem annyira megengedő az abortusszal szemben, akkor ma Magyarországon 4 millióval többen élhetnénk. Eltekintve most már attól, hogy a műsorban az abortusz-rendelet „anyjának”, Ratkó Annának – Rákosi egészségügyi miniszterének – a tevékenységét 1956-ig tolták ki, holott Ratkó már a Nagy Imre-kormányba sem került be (1953), az abortusz-tilalmat 1956-ban (még Kádár előtt) valóban feloldották, mert az óvodák és iskolák képtelenek voltak befogadni a „Ratkó-gyerekeket”. Ami 1950 és 1957 között történt, azért Kádár nem felelős, ilyenformán azért a „4 millióért se”. És talán megérdemelt volna egy mondatot, hogy akkor, amikor a születésszámok apálya manifesztté vált, a Kádár-rezsim tucatnyi új intézkedéssel bátorította a gyerekvállalást (gyes, gyed, bölcsőde- és óvodaépítés a terhességből visszatérők kötelező visszafogadása),egészen odáig, hogy a többgyerekesek sokkal gyorsabban jutottak lakáskiutaláshoz. Puszta érdekesség: ott se volt (Európában) magasabb a népszaporulat, mint minálunk, ahol az abortusztilalom érvényben maradt. Spanyolországtól a Szovjetunióig.
6. Magyar adósság. Mint tudott, 1989-re 20 milliárdra hízott. Az okok keresése közben Rákay egyetemi adjunktus-szakértője egyfolytában a két olajválság (1973, 1978) okozta veszteségeinkre célzott, holott a kőolaj világpiaci árának emelkedése bennünket szinte egyáltalán nem érintett, mert folyamatosan „baráti áron” kaptuk a Szovjetuniótól az olajat. Ezért is vált közmondásossá az az önáltató hazugság, hogy az olajválság nem gyűrűzik be hozzánk, megáll Hegyeshalomnál. Begyűrűzött. A tudós szakértőnek helyesebb lett volna azzal érvelnie, hogy mit vesztettünk az ún. cserearányokon. Tudniillik amit tőkés ipari importban behoztunk (nagyon sokat), abban mindben benne volt a brutálisan megemelt olajár, miközben a mi élelmiszer- és félkésztermék-exportunk árai egyfolytában lefelé mentek. Rákaynak megjegyzése sem volt az ügyhöz, láthatóan fogalma sem a szóban forgó tárgyról.
A műsorvezető – Forrás: MTVA/Reviczki István
7. Kiszemezgethetnék még néhány baromságot, de igazán méltó befejezése volt az opusznak Ronald Reagan állítólagos budapesti látogatásának „megvétózása” Kádár, illetve az MSZMP Politikai Bizottsága által (1985). Közlöm: soha, semmikor, semmilyen formában nem merült fel, hogy Reagan Magyarországra jöjjön; hogy őt ide meghívják. Bush alelnökként itt járt, itt volt Mrs. Thatcher és Helmut Kohl is, de Reagan egyetlen kommunista országban sem szándékozott felbukkanni. Meglehet, volt olyan tanácsadója, aki az ellenkezőjét javasolta neki, de hogy egy budapesti meghívásra vártak volna??? Kíváncsi vagyok, honnan vették ezt Rákayék? Mert én akárkit kérdeztem meg az akkori, ma még életben levő külügyi illetékesek közül, mind azt mondták: még csak nem is hallottak ilyesmiről. Mindazonáltal a műsor a hipotézisre magyarázattal szolgált: a szovjetek még az 1983-as Bush-vizitet is rossz néven vették. Tévedés. Nem azt, hanem Szűrös Mátyásnak a MÚOSZ-ban tartott tájékoztatóját, amelyben az hangzott el, hogy Bush jó szándékai őszinték. Szűröst valaki följelentette a szovjet nagykövetségen, és az egész dolog kapott egy „gellert” azáltal, hogy Budapestről távoztában Bush Bécsben mondott egy hevesen antikommunista beszédet. Ezután Andropov szovjet pártfőtitkár levélben kérte számon Kádártól Szűrös szavait, amit a magyar vezető azzal hárított el, hogy pletykálkodás az egész. Egyébként letolta Szűröst – akkor a KB külügyi titkárát, volt moszkvai nagykövetet – de mivel a kedvence volt, nem nyúlt hozzá.
