A Fidesz, az emberek és az alkotmánybíróság
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2010. október 28. csütörtök, 07:05
„A demokrácia magyar hívei nem akarnak hinni a szemüknek, amikor látják, hogy a rendszerváltozáskor kiharcolt szabadság idegen megszállók nélkül, a többpártrendszer és az alkotmányosság előttünk magasodó intézményei ellenére szétporlad, kicsúszik az ujjaink közül, átadja a helyét valami másnak. Valami másnak, amit a diktatúrához deportálásokat, bebörtönzéseket, kivégzéseket társító történelmi tapasztalataink miatt túlzásnak érzünk diktatúrának nevezni. De ez a készülődő, szemünk előtt formálódó új világ biztosan nem demokrácia, s merőben más, mint amiért milliószám küzdöttünk a rendszerváltozás idején. Érezzük, hogy veszély fenyegeti a szabadságot, mert a szabadság sohasem marad talpon az őszinte beszéd támasztéka nélkül”. Az idézet Orbán Viktortól való, 2006 nyarán jelent meg a Magyar Nemzetben, s nyomasztó pontossággal írja le azt a helyzetet, ami 2010. október végén Magyarországot jellemzi.
A Fidesz vezette kormány hatalomra kerülése óta szisztematikusan dolgozott (és dolgozik továbbra is) a rendszerváltás óta felépített demokrácia visszabontásán. A lista hosszú: az önkormányzati törvény átírásától, az önálló képviselői indítványokon, a saját pártkatonák elvileg független állami hivatalokba való „beejtőernyőzésén”, a média kisajátításán keresztül a magánnyugdíjpénztárakba befizetett összegek lenyúlásáig tart – és akkor csak néhány tetszőlegesen kiragadott példát említettem meg. S noha mindezek után senkinek sem voltak vagy lehettek illúziói, mégis szemmel láthatóan mindenkit meglepett az, ahogyan a kormány az Alkotmánybíróságnak a különadót alkotmányellenesnek nyilvánító döntésére válaszolt. Hogy ez mennyire így van, azt mi sem mutatja jobban, mint a hazai közírás nagy semmitmondójának blogbejegyzése. Török Gábor ugyanis arról ír, hogy az AB megtámadását már nem lehet a „nem elegáns és a nem ízléses kifejezésekkel” leírni. Ezek szerint a kormány ezt megelőző döntéseit még lehetett ezekkel a szavakkal jellemezni. Hát ez is ízlés dolga… De persze említhetném a Magyar Nemzet jegyzetíróját is, aki szerint „nem szerencsés” a Fidesz reakciója.
De hagyjuk az udvariaskodó, óvatoskodó eufemizmusokat, s beszéljünk egyenesen. Az, amit Lázár János bejelentett, súlyos és durva támadás az ország demokratikus berendezkedése ellen. Nincs Európában még egy ország, ahol a kormány arra vetemedne, hogy az alkotmánybíróságnak számára kellemetlen döntéseire válaszolva megnyirbálja a testület jogkörét. Ez önmagában is felháborító, pártállástól függetlenül minden a demokratikus értékeket és normákat elismerő és sokra tartó ember számára. Éppen ezért mindannyiunknak tenni kell ellene valamit – mindenkinek a maga lehetőségei szerint. De talán magánál a ténynél is elítélendőbb az a mód, ahogyan a Fidesz frakcióvezetője bejelentette és megindokolta javaslatát. Erre a módra, erre a stílusra azért érdemes külön is kitérni, mert nagyon szemléletesen illusztrálja a politikai erkölcstelenségnek a Fideszt oly mélyen jellemző kultúráját, azt a cinizmust, amivel szemben Orbán Viktor ugyan nem ismer könyörületet, de hát tudjuk, önmagunk legyőzése a legnehezebb, gyakran megoldhatatlan feladat.
Mert mi más, ha nem cinizmus az, amikor Lázár arról beszél, hogy az AB döntése nem a törvény alkotmányellenességét bizonyítja, hanem azt, „hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes arra, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon.” Hogy van az, hogy ez a nyilvánvalóan intelligens ember csak most veszi ezt észre? Korábban nem tűnt fel neki? Vagy hirtelen megváltozott valami, ami felnyitotta a szemét? Lázár azt is hozzáteszi: „Ha a nép nem dönthet egy kérdésről, akkor nincs joga az Alkotmánybíróságnak sem. Ez nagyon fontos elv lesz a jövőre nézve. Egyedül az Országgyűlés, a szuverenitás letéteményese határozhat az emberek pénzéről, ha az emberek olyan döntést hoznak, hogy átruházzák ezeket a döntési kompetenciákat a parlamentre”. Na de mi is az összefüggés a népszavazás és az alkotmánybíróság között? Hol van Európában még egy ország, ahol az alkotmánybíróság kompetenciáját a népszavazás jogköréből vezetik le – méghozzá ilyen, korlátozó értelemben? Arról nem is szólva, hogy „az emberek pénzéről” hadd döntsenek az emberek. Az Országgyűlésnek nem kell határoznia az én pénzemről, és senki nem is hozott olyan döntést, amelynek nyomán ezek az itt emlegetett kompetenciák átruházódtak volna. Ez az egész nem más, mint cinikus szemfényvesztés, amire a szép jövő előtt álló Lázár a törvénymódosítás indoklásában rátesz még egy lapáttal. Itt ugyanis a következőt találja írni: „A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált”. Hadd kérdezzem meg halkan, akkor most szilárd a jogállam, avagy a „hanyatlás züllésbe fordult korszakában” élünk?
S persze ott van még Szijjártó Péter, akiről nehezen lehet elképzelni, hogy reggelente nyugodt lélekkel nézne a tükörbe. Ő azt találta mondani, hogy az AB döntése az emberek, és nem a Fidesz számára kedvezőtlen. Eközben pedig gond (és ész) nélkül összekeveri azt, hogy voltak mindenki igazságérzetét bántó, a „jó erkölcsbe” ütköző, sőt törvénytelen végkielégítések, azzal, hogy a törvény ettől függetlenül alkotmányellenes, mert rossz és túllő a célon. Tetszettek volna jó és okos törvényt írni, mondhatnánk. De nem, most sem ezzel, a törvény finomításával foglalkoznak. Inkább belefognak egy újabb kampányba, nyilván a megszokott populista és ostoba kapitalizmus-ellenes retorikával ostorozzák majd a botrányos végkielégítéseket, így próbálják meg elterelni a figyelmet arról, hogy ideológiai elvakultságuk, politikai fanatizmusuk, a differenciált gondolkodásra való képtelenségük megakadályozza őket a tisztességes törvényalkotásban. És ez ebben az egész történetben a legszomorúbb és egyben a legelgondolkodtatóbb.
