Tüntetések szombatonTüntetések szombaton
- Részletek
- Napi apró
- 2014. január 30. csütörtök, 06:02
- Lángh Júlia
Egyre nehezebb hinni a tüntetésekben, de muszáj, mert nincs más kifejezési módunk. Csak sokkal jobban kellene szervezni és összehangolni. Megint kezd pezsegni a civil polgári öntudat, jönnek egymás után a tüntetésekre invitáló ímélek, „segítsetek megosztani, hogy sokakhoz eljusson, olyanokhoz is, akik nincsenek fenn a facebookon”, ezúttal február 1., szombat 15 órára hívnak (többek között, mert máshová is) a Szabadság térre, hogyne mennék el, ott a helyem, a körímélnek igaza van, „a civilek ereje a tömegben rejlik, meg kell mutatnunk, hogy sokkal többen vagyunk normálisan gondolkodó, kirekesztés ellen küzdő emberek, demokraták, mint ők”.
Egyetértünk, annál is inkább, mert nemcsak (csak?!) szélsőjobboldali szervezetek „becsületnapi”, február 8-ára várható gyülevész serege ellen tiltakozunk, hanem teljes erővel (teljes erővel? hányan leszünk?) a történethamisítás ellen, a múltunkkal való becsületes szembenézésért, szombaton koradélután a Szabadság téren, hogy betegagyú kis hazai újnyilasainknak és pártunk és kormányunk nem kevésbé elmezavart gondolkodású vezető képviselőinek megmutassuk, hogy nem, nem hagyjuk a történelemhamisítást giccses (vagy akármilyen) szobrokba önteni, álszent és hazug emlékművel fölmentést adni bűnös eleinknek. Mert ezzel cipeljük tovább a bűnt magunk.
Ugyancsak szombaton du 3 órakor tüntetés lesz a József nádor téren is, akkor és ott a paksi atomerőmű orosz érdekeknek megfelelő bővítése ellen. Vagyis nemcsak eladósodunk Putyin rendszerének, amitől a szovjet korszak függőségének nyomasztó emléke ködlik föl, de éppenséggel az atomenergiára voksolunk, amitől a művelt világ egészségvédelmi okokból már régóta szeretné inkább józanul távol tartani magát.
A Szabadság téren a szellemi egészségünkért, a kollektív tudatunk tisztaságáért, a József nádor téren a gazdasági és testi egészségünkért tüntetünk. Hogy legyünk egyszerre két helyen? Nem tudnának a mindenkori tüntetésszervezők egyeztetni? Talán meg kellene ismerkedniük egymással!