Hiányolom




Elolvasva a holokauszttal kapcsolatos írásokat (ami az interneten megjelent), egyetlen dolgot hiányolok a történészektől: ez pedig a nemzetközi intézkedések elmulasztásának megírása.


Az I. világháborút lezáró szerződés meghatározta a résztvevők további gazdasági, politikai, katonai lehetőségeit legalább 25 évre (1946-ig). Ennek ellenőrzését, és a jóvátételi kötelezettségeket.


Így a békeszerződésben részt vevők kötelessége kellett volna hogy legyen egy olyan nemzetközi összefogás, amely Hitler hatalomra jutása (1933) után a világuralmi törekvéseket kellett volna hogy megakadályozza, a fasizmus olaszországi kialakulását, majd a német fajelmélet következtében előállt „fajtisztítás” végrehajtásában olyan – a békeszerződés felhatalmazásával élve – ellenállást kellett volna kifejtenie, amely megakadályozza a háború meginídtását és a holokauszt elrendelését.


Igenis hibáztatom a történészeket, hogy erről nem írnak (legalábbis én nem láttam ilyeneket), erről nem beszélnek (nem hallottam ilyeneket) és ez nem is szerepel a tiltakozási pontok között.


Okvetlenül kell még egy dologról írnom: ez pedig a törvények, amelyek korlátozták a zsidó és izmaelita emberek tevékenységét Magyarországon. Azaz bevezették a vallási alapú megkülönböztetést, amelynek hatása volt a hivatalos szervekre, az iskolákra (inkább tanítási helyekre), és ezzel megteremtette az antiszemitizmus hivatalossá vált alapját.


Ez a hivatalos magatartás oda vezetett, hogy a hivatalos lakhelybejelentéseken (Mária Teréziától kezdve) a vallás is szerepelt.


Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy ezzel a módszerrel hány olyan magyar(zsidó) család örökös megbélyegzését tették lehetővé, amely hozzájárulhatott a holokauszt eseményeihez.


Végezetül még valamit: a zsidó származású (magyar) emberek 1945 után született leszármazottaiba szinte beleivódott a félelem az ismételt üldöztetéstől.


Nagyon sokkakkal beszéltem erről, és ez alapján vélekedem így.