rss      tw      fb
Keres

Tetszik is? Vagy csak hasznos? Vagy még az sem?




„Járványként söpör végig az internet magyar szegletében a magaskultúra. Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című versét például két nap alatt már százezernél is többen [azóta 360 ezren] látták a Youtube-on, de Juhász Gyula Milyen volt szőkesége című művét is már vagy húszezren nézték meg négy nap alatt [azóta már százezren]. A trükk egyszerű. Az elsőt John Rambo, a másodikat Frank Slade alezredes szavalja, vagyis hát a Rambo és az Egy asszony illata egyik jelenetére van rákeverve a szinkron.”


Ezt írja a 444.hu. Aztán arról is beszámol, kinek az ötlete volt a sajátos internetes szülemény, ki készíti a kevercseket.


Az én versolvasó, Gáti Józsefhez és Latinovitshoz szokott ízlésemnek ez maga a rettenet. A költészet kifigurázása, megcsúfolása.


Aztán megnézem a nézettségi adatokat a videók alatt, és azt mondom, ha Karinthy Előszó című versét százezren hallgatták meg Samuel L. Jackson (akit persze kedvelek) „előadásában”, és ha az egyik kedvenc filmem, a Blöff egyik jelenete kell hozzá, hogy majd ugyanennyien meghallgassák Kölcsey Husztját, akkor felteszem a kezem.


Tudomásul veszem, hogy minden kornak és kultúrának megvan a maga versmondó és versnépszerűsítő technikája. És bízom benne, hogy több is, más is történik, mint hogy a Youtube-on százezren végigröhögik a Milyen volt… című költeményt – Al Pacinóra vágva.







Ha mégis olvasni támadna kedvük a verseket:


Karinthy Frigyes: Előszó
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Juhász Gyula: Milyen volt…
Kölcsey Ferenc: Huszt