Közbotrány: trafikszűke
- Részletek
- Napi apró
- 2014. február 19. szerda, 09:34
- Mihancsik Zsófia
Nevezzük nyugodtan közbotránynak, az egyiknek a sok közül, hogy az állami akarnokság, a pancsertempó, a nemtörődömség következtében Magyarországon 2013. július 3-a óta, amikor a korábbi negyvenakárhányezer elárusítóhelyről már hatóságilag elszállították a megmaradt cigarettakészleteket, és a jónép már csak hatezervalahány nemzeti árudában vehette meg a napi betevőt, szóval közbotrány, hogy hét hónap után ma még mindig 800–900 olyan település van Magyarországon, ahol nem lehet cigarettát kapni. Az ország közel 3200 településének negyedrészében.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. mossa kezeit. A január 30-ai koncessziós határozatban azért mosta, mert az istenverte pályázók nem pályáztak. Most, a negyedik pályázati körben azért mossa, mert túl sokan pályáztak, és „az ennél fogva jelentkező jelentős ügyterhet” nem bírja a hivatal.
Már bocsánat, de ki nem szarja le, hogy a hivatal, így hét hónap után, mit bír és mit nem! Ki találta ki, hogy a hivatal teherbíró képessége és nem a polgárok szükségletei döntik el, mi történik ebben az országban?
De például, tudják Önök, kedves olvasók, hogy hol van Aka? Megmondom. Komárom-Esztergom megye legkisebb települése a Kisbéri járásban. Lakóinak száma 247 fő. Ki a jóisten akarna oda koncessziós pályázatot beadni a trafikberuházás ismert feltételei és pénzszükséglete mellett? Így aztán Akán hét hónapja nem lehet cigarettát kapni. Budapesten, az én környékemen öt percnyi járásra négy nemzeti gusztustalanság van, az egyik már áldozatul is esett a nemzeti dohányszégyenekre szakosodott rablóknak.
Hogy van az, hogy 800–900 település dohányosai nem lázadnak a mérhetetlenül ostoba és indokolhatatlan állami önkény ellen? És hogy van az, hogy mi, akik pontosan tudjuk, hogy nagyvárosiként kivételezett helyzetben vagyunk kisebb falvakban lakó polgártársainkhoz képest, némán eltűrjük, hogy ez a szemét állam itt is alsóbbrendű állampolgárnak tekinti őket, akiknek a szükségletkielégítési feltételeit nem köteles biztosítani, ha már az élet nem hajlandó idomulni az ő szemérmetlen szabályaikhoz?
Azért, mert cigarettáról van szó? Igen, a dohányzás szenvedély. Nevezhetjük károsnak, de akkor is szenvedély. Nem tiltott. Tehát minden dohányzó felnőtt magyar állampolgárnak joga van hozzájutni, egyenlő feltételek mellett, a szenvedélye tárgyához. Pontosabban megvásárolni a napi betevő cigarettáját, mert a cigaretta áru, piacon értékesítik. Méghozzá az államnak sok adóbevételt termelő piacon. És a trafiktulajdonosoknak sok pénzt hozó piacon. Ha nem így volna, Orbánék az egész gyalázatos tervet nem eszelték volna ki, de kieszelték, hogy megint a kistulajdonok (természetesen törvényesített) elrablásával lökjék meg a saját embereik vagyonát. Ha nem így volna, a trafikszabály egyik kiötlője, a trafikpályázatok egyik haszonélvezője, a „kizárólag magyar tulajdonú” Continental Dohányipari Zrt. nem avatott volna kétmilliárdos beruházást idén januárban (amelyhez 400 milliós támogatást is kapott – kitől?).
De az végképp az akarnokságnak, a főúri tévedhetetlenségnek és a polgárok nagyívben való leszarásának a bizonyítéka, hogy még akkor sem hajlandók változtatni az idióta rendszerükön, amikor sokszorosan kiderül, hogy az ország településeinek a negyede áldozatául esett. Naponta ötszáz jogszabályt fogadtattak el a kétharmadukkal négy éven át, de hét hónapig nem fért bele a parlamentjük idejébe, hogy legalább azt kimondják, hogy azokon a településeken, ahol fél évig nem sikerült a nemzet dohányboltját megnyitni, ott a kocsma vagy a szabad pálinkafőzéses bögrecsárda árulhasson cigarettát. Arra van eszük is, kapacitásuk is, hogy a fekete cigarettakereskedelmet üldözzék – na ja, az őket fosztja meg a bevételtől –, de arra nincs, hogy korrigálják a saját önkényes rendszerüket. Minek is, hiszen az legfeljebb néhány tíz- vagy százezer, amúgy is nyomorult magyarral szúr ki. Az államot eluralók meg semmi másra nem figyelnek, mint a saját hatalmi szempontjaikra. És a cigarettájukból kisemmizettek láthatóan nem veszélyeztetik őket, nem lázadnak. Ahogy egyetlen semmibe vett társadalmi csoport sem ebben az országban. És mi mindannyian csak hó- és árvízhelyzetben értjük a szolidaritást.
Már csak ezért is el kell küldeni őket a francba. Ez az egész ügy is napnál világosabb bizonyíték arra, mennyire nem érdekli őket ennek az országnak a népe. Az ő magyar embereik. A nagynemzeti büszkeségük alkatrészei. A világnemzetépítő magyar állam honi áldozatai. Egy istenverte jogszabálymódosítást nem értek meg nekik. Még a „nemzeti” dohányhivataluk szempontjai is fontosabbak, mint ők.
