Nincs új a nap alatt




Az Orbán-kormány felhatalmazás nélküli döntését, amely a paksi bővítésre vonatkozik, úgy állítja be, mintha politikai vita tárgya lenne. Holott messze van ettől, mert ez kimondottan szakmai téma kellene hogy legyen, és ebből nem az ellenzők, hanem maga Orbán Viktor csinált politikai ügyet azzal, hogy az országgyűlés ezt csak az elköteleződés után iktatta törvénybe, és maga Áder János köztársasági elnök sebtiben aláírta a törvényt fals indoklással (miért is?), sőt már tenderkiírás is történt a projekt előkészítésére. Orbán Viktor mindig azt szokta mondani „bölcsen”, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor a folyóhoz érünk. Nos, a virtuális folyón – szakértők szerint – csak a jövő évtized elején kell átkelni, így az, hogy addig döntsünk, míg kétharmad van, indokolatlan. A tudomány fejlődése beláthatatlanul felgyorsul. Nemcsak a számítástechnikában, hanem az energiatudomány terén is. Tíz év alatt olyan új dolgok születhetnek, amelyek költségek tekintetében kenterbe verhetik az atomenergia fajlagos költségeit. Annak idején a számítástechnika fejlődésének következtében számos kis cég gazdagodott meg. Nem azért, mert tőkeerősek voltak, hanem azért, mert lépést tartottak a fejlődéssel. Az eszközök döntően Nyugatról kerültek be, és mivel egy tőkeerős cégnél dolgoztam, két olyan beszerzés is volt számítástechnikai cikkekből, amelyet nem támasztott volna alá a piaci igény sem mennyiségileg, sem felhasználási lehetőségeit illetően. Az, aki aláírta ezeket a szerződéseket, ki lett rúgva a cégtől, munkaügyi per is indult ellene (az eredményéről nem tudok). Mindenesetre a cégfáma azt rebesgette, hogy jelentős csúszópénzt vett át, és Nyugaton már elavult gépeknek itt sem volt piaca, így az egészet ki kellett selejtezni. Mint a stadionbeléptető rendszert, amit a jeles prágai „hő(s)börgő” követett el, és megúszta. Mivel az emberi tulajdonságok nem nagyon változnak az évezredek során, feltételezem, hogy a háttérben itt is ilyen motiváció állhat. Csak éppen ennek a mérete jóval nagyobb, mint amit az egyszerű emberek feltételeznének, helyesebben felfognának. Éppen ezért ezt a vasat ütni kell. Ha a kormány nem szervez szakmai fórumokat, ahol szakemberek mondják el sokoldalúan véleményüket, az ellenzéknek kell ezt megtenni. Nem látom elég hatékonynak az ellenzéki kommunikációt ezen a téren, pedig ez igazán magas labda. Az emberek ne a politikusok szájából, hanem a szakemberektől hallják a véleményeket pro és kontra. Bízni kell a választók bölcsességében.