rss      tw      fb
Keres

Egy nem rendes feltámadás




Orbán Viktor csütörtökön válaszolt arra levélre, amelyben a Mazsihisz a Szabadság téri emlékmű ellen tiltakozott. Ebben holmi választások előtti, politikai fűtöttségű idegességként értelmezi az emlékműnek a magyar állami felelősséget elhárító, a tetteseket és az áldozatokat egybemosó szimbolikája ellen a tiltakozást: „Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondjuk el a véleményünket egymásnak.


Ezért azt javasolja, hogy „a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után”-ra halasszák a tárgyalást.


Aminek megint megvan az üzenete. Ha a mindannyiunk – szokásos módon – a levél írójára, a saját csoportjára és a megszólítottakra egyaránt vonatkozik, akkor a miniszterelnök komoly hibát követett el. A magát „bibliás ember”-ként aposztrofáló Orbán ne tudná, hogy a zsidók nem ünneplik a keresztény felekezetek által feltámadási ünnepként tisztelt húsvétot? A félrevezető módon „zsidó húsvét”-ként emlegetett pészach ugyanis az egyiptomi rabságból való megszabadulás ünnepe.


Ha viszont a mindannyiunk kizárólag a levél írójára és a saját csoportjára vonatkozik, vagyis azokra, akik számára a húsvéti ünnepek „megújulást hoznak”, akkor mindazok, akiket a Mazsihisz képvisel, a szimbolikus térnek a levélíróval ellentétes helyére transzponálódnak. Szóval vagyunk „mi” és vannak „ők”.


Ezt a levelet az az Orbán írta, akit valóságos megváltóként ünnepel némely református véleménymondó, évértékelő beszédének „transzcendens értelmezési lehetőségeitől” megittasulva.


A húsvét mozgóünnep, amelyet a kereszténység hagyományosan Krisztus körülmetélésétől, a circumcisiótól számít. Az idén ez április 20-ra esik, tehát két héttel az országos választások utánra. Orbán nyilván a saját kormánya megújulását reméli ettől az eseménytől. Addig is megnyugtatja a megszólítottakat: „kormányaim, az előző és a mostani is, zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmus ellen”.


Nyilván nem tesz majd másként a reményei szerint a húsvéti várakozásban megszülető „harmadik kormánya” sem. Orbán érti a csíziót. Református körökben arra az ügyes emberre mondták ezt, aki a circumcisiótól számítva pontosan meg tudta mondani, mikorra esik abban az esztendőben a feltámadás ünnepe.


De az ország népe, mindannyiunk számára nem lesz ez – Tamási Áron egyik novellájának címét kölcsönvéve – „rendes feltámadás”.