Az egyik Viktor már menekülAz egyik Viktor már menekül



Sokkolva és döbbenten szemléljük az elmúlt 24 óra ukrajnai eseményeit. Semmiféle körülmény sem igazolhatja ezeket a jeleneteket. Mélységes részvéttel fordulunk az áldozatok és családjaik felé. A legerőteljesebben elítéljük az erőszakot, amelyet a politikai és intézményes válság megoldásaként alkalmaznak. Az ország politikai vezetésének a felelőssége, hogy az alapvető jogok és szabadságok védelmét biztosítsa. Minden oldalt felszólítunk, hogy azonnal vessen véget az erőszaknak, és kezdjen értelmes párbeszédbe, így adjon választ az ukrán nép demokratikus vágyaira. Az Európai Unió őszinte segítséget kínál a felek közötti politikai párbeszéd előmozdításához és a helyzet eszkalálódásának megelőzéséhez. Továbbra is hisszük, hogy ebből a mély és elhúzódó politikai válságból az egyetlen kiút az alkotmányos reform, egy új, sokakat bevonó kormány felállítása és a demokratikus választások feltételeinek megteremtése. Egyértelművé tettük, hogy ezen a demokrácia, a stabilitás és a gazdasági fellendülés felé vezető úton készen állunk Ukrajna támogatására. Egyértelművé tettük, hogy továbbra is a tárgyalóasztalon van a politikai társulást és gazdasági integrációt tartalmazó ajánlatunk – és együttműködésünk végső célja ezen is túlmutat.”




A fentieket Barroso európai bizottsági elnök tette közzé a február 19-én kiadott nyilatkozatában. Akkor még nem lehetett látni, mi lesz a dolgok végkifejlete. Nem lehetett látni, hogy Viktor Janukovics államelnök hajlandó lesz-e tárgyalni a kijevi Majdant elfoglaló felkelőkkel. Arra sem számítottunk, hogy az államfő kérlelhetetlen magatartása következtében egy-két napon belül valóban elszabadul a pokol, és véres polgárháborúvá eszkalálódik az addig se erőszakmentes demonstráció-sorozat.


Ma, február 24-én, hétfő délelőtt azonban már sokkal többet tudunk. Tudjuk, hogy a több mint 80 áldozatot és több száz súlyos sebesültet követeltek a péntek-szombati összecsapások.



Virágok a harcok áldozatainak emlékére a barikádokon a kijevi Függetlenség terén, 2014. február 24-én – MTI/Beliczay László

Tudjuk, hogy Janukovics elnök a pereputtyával, ideértve a legfőbb ügyészt és a belügyminisztert is, mentendő az irháját, elhagyta Kijevet, és kelet-ukrajnai hátországába, valószínűleg Donyeckbe menekült. Ahonnan legott el kívánta hagyni Ukrajnát, de ebben – az időközben a felkelők oldalára átállt – határőrök megakadályozták. Pillanatnyilag nem ismert, hogy az ukrán parlament által elnöki jogkörétől megfosztott Janukovics hol bujkál. Annyit azonban tudunk, hogy még szombaton kiszabadult a börtönből Julija Timosenko, az ellenzék emblematikus személyisége, és pár órával az után, hogy kiszabadult a harkovi börtönből, már a Majdanon volt, a győztes forradalom színpadán. Még ha tudjuk is, hogy Timosenko sem biztos hogy precízen el tudna számolna az első millió dollárjának eredetével, még ha tudjuk is, hogy ő sem hibátlan, nem ma született bárány, még ha tudjuk is, hogy miniszterelnöksége idején Ukrajna nem volt nagyságrendekkel sikeresebb, és az egyszerű – ukrán, orosz vagy magyar nemzetiségű – polgár számára élhetőbb ország, mint amilyen ma, akkor is lehetetlen volt megindultság nélkül hallgatni ennek a megtört asszonynak a tolószékből elmondott, érzelmileg túlfűtött szavait. Timosenko úgy beszélt, ahogy egyetlen mai magyar politikus se lenne képes: hitelesen és szívből. Nem hölgyeim és uraimozta a hetek óta tüntető, kimerült, sebesült, a hidegtől, éhségtől-szomjúságtól, stressztől elgyötört felkelőket, hanem úgy szólította őket: drága csillagaim! Szívből beszélt és a szívekbe találtak a szavai. Az enyémbe is, pedig nem vagyok ukrán, s bevallom, eddig nem is igen foglalkoztatott Ukrajna sorsa. De még én, aki alig tudok valamit arról a tengernyi szenvedésről, amelyen ezek a jóravaló emberek az utóbbi pár évtizedben átmentek, még én is mélyen meghatódtam ezeken a szavakon.



Julija Timosenko február 22-én, a Majdanon – MTI/Beliczay László

Igen, van olyan, amikor az ember túlnő önmagán, és az aktuális kiállásával kiérdemli múltbeli bűneinek azonnali bocsánatát. Timosenko éveket ült börtönben, mert a politikai ellenfelei el akarták tenni láb alól. Nem az érvek erejével akartak megküzdeni vele, hanem az ügyészség és a bíróság állami erőszakát szegezték vele szembe. Börtönbe zárták, de nem tudták megtörni, pedig nagyon szerették volna. Timosenkót azonban kemény fából faragták, nem hódolt be a rezsimnek. Most pedig a sírással küszködve, kerekesszékből, de rendíthetetlen elszántsággal beszél a forradalmát győzelemre vivő tömeghez – akiket a Kossuth Rádió pár napja még terroristaként aposztrofált.



Egy másik megagiccs dácsa*

Janukovics exelnök és bandája menekül, már körözik is. Hátrahagyták a milliódolláros, kacsalábon forgó, de megagiccs dácsáikat, vadasparkjaikat, elképesztő luxusautókkal zsúfolt garázsaikat, magán-golfpályáikat és az összelopkodott műkincseket. Vélhetőleg Oroszországba szeretne eljutni valahogy, ahol legalább két szempontból is otthon érezhetné magát. Részint azért, mert ő maga nem ukrán, hanem orosz nemzetiségű, másrészt mert Ukrajna – reméljük – sohasem lesz már biztonságos a Janukovicshoz hasonló, a politikai hatalmat pénzre, a pénzt még több hatalomra, majd a még több hatalmat még több pénzre váltogató keleti oligarchák számára. A maffiaállamok maffiózói számára. Ők Putyin Oroszországában érezhetik magukat otthon és biztonságban, esetleg pár hétig még Magyarországon is. Az ukránok tízmilliói azt remélik most, hogy Ukrajna képes lesz maga mögött hagyni szomorú múltját, és egy sokkal jobb, biztatóbb jövő áll ez előtt a nagy, gazdag ország lakói előtt.


Abban semmi meglepő nincs, hogy a magyar kormány ebben a történelmi pillanatban hallgat: azon lennék meglepve, ha üdvözölné a győztes forradalmat, a maffiaállam lebontásának nagyszerű és felemelő pillanatát. Azon csodálkozom csak, hogy miért hallgat minderről a demokratikus ellenzék?


Az egyik Viktor, a Janukovics már menekül és reszket. A másik április 7-én fog.





* A szerk. megj.: újabb képeket tettek közzé, ezúttal a főügyész "házáról", itt.





Szlávnits László, ügyvéd