rss      tw      fb
Keres

A közgazdászprofesszor árulása

Bauer Péter

Azt hiszem, a londoni City levegőjében lehet a hiba. Rákosi Mátyás londoni banktisztviselőből lett szélsőbaloldali diktátor, Róna Péter pedig londoni bankigazgatóból lett a magyar szocialisták legszigorúbb baloldali kritikusa.

Mindez a közgazdász professzornak a Népszava online változatában megjelent írásából derül ki, amelyben Bauer Tamásnak a Népszava karácsonyi számában megjelent írására reflektál. Bauer írásában nyugtázza, hogy a magyar szocialisták az európai szociáldemokraták háború utáni irányvonalát (Bad Godesbergtől Blairig) követték a rendszerváltás után, megküzdve a populista jobboldal kritikájával (a „neoliberalizmus”, mint szitokszó!) és  pártjuk belső, balos ellenzékével.

Róna szerint viszont a liberálisok és szocialisták félremagyarázták a modern közgazdaságtant megalapító Adam Smith tanításait és „megállapodtak a közösség szétverésében”, noha - szerinte - Smith tanításának lényege a társadalmi jólét elemzése. Róna szerint a magyar liberálisok nem tudják, amit Smith tudott: közösség nélkül nincs erkölcs és erkölcs nélkül nincs élet. Ebből következik a hazai liberálisok és szocialisták összes – Róna szerinti – bűne: a szövetkezetek szétverése, a közjavak kisajátítása, a szegények támogatásának megvonása, az egészségügy, a közlekedés, az oktatás és a környezet tönkretétele.

A nyugat-európai szociáldemokraták védelme nem tisztünk: ők majd megvédik magukat, ha Róna kritikája eléri az ingerküszöbüket. A magyar szocialisták (és liberálisok) bűnlajstroma azonban olyan hosszú a szerző szerint, hogy az megérdemel néhány szót.

Tény, hogy a szocialista-liberális koalíció kormányzott a rendszerváltás óta eltelt öt ciklusból háromban, felelősségük nem vitatható, sok hibával kormányoztak. Mégis, aki itthon élte végig az eltelt húsz évet, árnyaltabban látja a dolgokat.

A koalíció ugyanis először 1994-ben vette át a kormányzást, Róna szerint akkor a termelőszövetkezetek, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a szegényekről való gondoskodás és a környezetvédelem rendben volt, mindezeket a szoclib koalíció tette tönkre.

Ezt persze Róna sem gondolhatja komolyan. Magyarország romhalmaz volt ekkor, és ez csak kis részben volt tulajdonítható az első, szabadon választott kormánynak: a rendszerváltás válságát éltük.

Vegyük sorba: a termelőszövetkezeteket az első, jobboldali kormányzati ciklusban ideológiai okokból szétverték. Ezzel nemcsak a korábbi, nyugati színvonalú termelés esett vissza majd a felére, de százezrek vesztették el legális, bejelentett munkahelyüket. Ráadásul még meg is szűnt a fő felvevő piac, a Szovjetunió fizetőképessége.


Pótkocsis Ikarus a hősök terén

Forrás: Gyulai Géza Fényképtára - a kép Sz: Dr. Szabó Dezsõ: A budapesti autóbuszközlekedés története 1915 - 1955 c. kéziratából származik

Az ipar fő termékeinek (autóbuszok, festőberendezések, haditechnikai berendezések) felvevő piacai megszűntek, illetve fizetésképtelenné váltak. Az ipar zászlóshajóit (Ikarus, Videoton) egy magyar nagyvállalkozó kapta meg kvázi ajándékba a kormányoktól. Igaz, a másodikat már Horn Gyuláétól, de ő nagy nyomás alatt állt: maradjon az Ikarus magyar kézben! Piac nélkül, húsz évvel elmaradt színvonalú termékekkel, de nehogy a VOLVO megkaparintsa! (most Lengyelországban gyártott VOLVO buszokat veszünk százával…)

A nagyvállalkozó persze a megkapott ingatlanvagyonból milliárdos lett, ebből még szélsőjobboldali média fenntartására is telik. Az ipar (és vele az építőipar) szétesése révén viszont újabb, több mint félmillió ember vált munkanélkülivé, és többségük szegénnyé egyben.

De vegyük az egyéb vádakat: az oktatásügy, az egészségügy és a közlekedés: előbbi kettőben a racionalizálási kísérletet az ellenzék verte szét alkotmánybírói segédlettel, mint ahogy a MÁV renbetételét is a legócskább demagógiával gátolják mind a mai napig.

Érdekes lenne tudni, hogy a professzor mit hiányol a kormánypártoknál a „közösség védelme” ügyében? A permanens Trianon-siratást vagy a szlovákiai és romániai magyarok kettős állampolgárságát, ami végképp kiélezné a többségi nemzetekkel való viszonyt? Mi ad közösségi élményt? A százezres utcai nagygyűlések üvöltöző, átkozódó légköre?

Másrészt viszont hogyan működhet a kapitalizmus az individuum háttérbeszorításával, ahogy a szerző gondolja?

Vagy ami fontosabb: hogyan lehetne a szegénység ellen küzdeni? A Róna által preferált háromszáz forintos Euróval, az infláció felpörgetésével?

Ezekre a kérdésekre kellene válaszolnia a professzornak.

Persze a fentebb írt tények közhelyszerűek, azokat Róna Péter is ismeri. Azzal, azonban, hogy szembemegy a mértékadó közgazdászok konszenzusával, lénygében elárulja a szakmát. Vagdalkozását semmi más nem indokolhatja, mint személyes indulatok akár Bauer Tamás, akár a kormánypártok ellen.

Márpedig erős felindulásból nem lehet értelmes elemzést írni. Reflexiója az online Népszavához méltatlan, a Magyar Nemzetben lett volna a helye.


Ajánlja az írást másoknak is!