rss      tw      fb
Keres

A megtévesztő nevű Együtt 2014 pártól




Az országos listát állító pártok közt szerepel Tiner György, volt MSZP-s önkormányzati képviselő, Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes egykori parlamenti államtitkárának pártja, az Együtt 2014. Miért foglalták le Bajnai 2012. októberi színrelépése után azt a nevet, amellyel Bajnai elindult, miért nem lehet semmit sem tudni a programjukról és a jelöltjeikről három és fél héttel a választás előtt, igazából miért indulnak el és kinek használ az indulásuk. Erről szól az alábbi összeállításunk.


1. Az országos pártlisták


Március 1-jén, kedden jogerőre emelkedett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése, amellyel 18 országos pártlistát vett nyilvántartásba (az országos listához állításához 27 egyéni jelölt indítása volt szükséges kilenc megyében és a fővárosban). Az NVB magát a szavazólapot is jóváhagyta, így ebben a sorrendben szavazhatunk április 6-án a következő pártlistákra.


1. Magyarországi Cigánypárt
2. A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt
3. Seres Mária Szövetségesei
4. Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt
5. Új Dimenzió Párt
6. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt
7. Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
8. Lehet Más a Politika
9. Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
10. Új Magyarország Párt
11. Magyar Munkáspárt
12. Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja
13. Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt
14. Együtt 2014 Párt
15. Zöldek Pártja
16. Összefogás Párt
17. Magyar Szocialista Párt – Együtt-A korszakváltók Pártja – Párbeszéd Magyarországért Párt – Demokratikus Koalíció – Magyar Liberális Párt
18. Jobbik Magyarországért Mozgalom.


2. A 14. helyen szereplő Együtt 2014 párt


A párt természetesen nem azonos Bajnai Gordon pártjával. „Az alternatív Együtt 2014 – ez az a párt, amely már 2012 novemberében, Bajnai Gordonékat négy hónappal megelőzve kérte a név bejegyzését, ami miatt utóbbi párt végül az Együtt – a Korszakváltók Pártja nevet vette fel. A hivatalosan Együtt 2014 néven bejegyzett pártot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) január 30-án vette nyilvántartásba mint jelölő szervezetet”, írta keddi cikkében az Index.


Bolgár György a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában interjút készített Tiner Györggyel, nevezett párt elnökével. Az alábbiakban részleteket olvashatnak az interjúból.


Megjegyzem azonban, hogy a pártnak az interjúban említett Facebook-oldalát, amelyen a program is olvasható volna, én nem találtam meg. Egyetlen hasonló oldalt találtam, ennek ez a neve: Együtt2014 párt. Zárt csoport, 300 tag”. Ami pedig a párt „feltöltés alatt álló” honlapját illeti: A Google nem ismer ilyen honlapot, a doménnév-információs oldal szerint regisztráltak ugyan ilyen doménnevet 2014. február 18-án, de nem tettek mögé weboldalt („egyutt2014.org has been registered on 02/18/2014. egyutt2014.org doesn’t have any IPv4 address associated”). És én is hangsúlyozom: három héttel a választás előtt van mindez így – mzs.


3. Bolgár György interjúja Tiner Györggyel, az Együtt 2014 párt elnökével


Tiner György: – A párt „operatív törzse” kicsi, 80–90 ember mindössze, az aktivista hálózatuk „ezt meghaladja”. „2012 elejétől a barátainkkal már beszélgettünk, hogy érdemes lenne új formációt létrehozni, mert sekélyesedik a magyar politika. Őszre jutottunk el addig, hogy megérett a párt a bejegyzésre. És meglepve láttuk, hogy Bajnai Gordonék ezt a nevet kirakták egy molinón az október 23-ai ünnepségükön. Mi aztán október végén-november elején adtuk be a papírokat a bíróságra.”


Bolgár György: „Magyarán azok után, hogy kiderült, Bajani Gordon is ugyanezen a néven szeretne valamiféle demokratikus ellenzéki mozgalmat. Miért akarták őt megelőzni?”


Tiner: „Megelőzni? Nekünk akkor már elő volt készítve az egész.”


Bolgár: Bajnai Gordon nem akárki, akkor úgy képzelte, ezzel a névvel egyesíteni lehet a demokratikus ellenzék fő erőit, beleértve az MSZP-t és az LMP-t is. „Ehelyett Önök, akik korábban nem léteztek a politikában, azt mondták, nehogy már Bajnai Gordon csináljon egy ilyen pártot, majd mi!... Önök akarták megcsinálni a nagy demokratikus ernyőszervezetet?


Tiner: – Bajnai Gordonéknak úgy tűnik, egyik névvel – most az ötödiknél tartanak – sem megy túl sikeresen az ellenzéki összefogás megszervezése. Másrészt nem ez volt a célunk, mi nem foglalkozunk Bajnai Gordonnal, sem Orbán Viktorral, mi egy új alternatívát szeretnénk kínálni Magyarországnak. Van programunk is. Mi nem a többi párthoz képest határozzuk meg magunkat. Azt mondjuk, hogy itt rengeteg probléma van, és a sok problémából számtalanra mi is tudunk megoldást nyújtani.”


Az Index idézett írása szerint „a Tiner György-féle Együtt 2014-ről csak annyit lehet tudni (lásd a Nemzeti Választási Iroda honlapját), hogy 17 jelölttel sikerült országos listát állítaniuk, és 34 körzetben indulnak egyénileg”.


Bolgár: „De mégis csak akkor léptek, amikor tudták, hogy más is ugyanezen a néven akar szerepelni.” A párt „operatív törzséből”, a párttagok és jelöltek közül senkit sem ismerünk, és „azt sem tudjuk, hogy Önök mi a fenét is akarnak”.


Tiner: „Mi elsősorban nem emberek, hanem programok és mondanivaló mellett szeretnénk politizálni”


Bolgár: „Akkor mi a programjuk?”


Tiner: „A programunk több lépcsőből áll. Van egy gazdasági, egy államreform vetülete, és van egy nyugdíjkérdés.” A gazdasági programjuk az, hogy „Magyarország legnagyobb gazdasági potenciálja a szolgáltatóiparban rejlik, ezen belül is a turisztikai és szórakoztatóiparban”, mint kultúra, vendéglátás stb. Ebben látják a gazdasági kilábalás kulcsát.


Bolgár: „Akkor miért nem turizmuspártnak nevezték magukat? Az Együtt-2014 névnek semmi köze a turizmushoz, a szolgáltatáshoz.”


Tiner: „Hát hogy együtt valósítsunk meg egy jobb Magyarországot.” „Nekünk Barack Obama kampánya adott ihletet, aki úgy kampányolt, hogy Obama 20-12.”


Bolgár: „Az Önök pártjának semmiféle esélye nincs a céljaik megvalósítására.” Lett volna, ha csatlakoznak a nagyobb ellenzéki szövetséghez. „De Önök úgy léptek fel, mint akik meg akarják fúrni azt a kezdeményezést, hogy sikerüljön a demokratikus ellenzéket valahogyan egyesíteni. Miért tették?”


Tiner: „Az elmúlt 25 évben senkinek nem sikerült olyan gazdaságot és államot építenie… amivel a többség elégedett lenne. Tehát valószínűleg ezeknek a politikai erőknek ennyi telik az erejükből. Akkor közülük kell megint választanom? Miért?”


Bolgár: „Azért, mert ezek legalább létező és mérhető pártok, létező politikusokkal. Önök viszont mérhetetlenek. Önöknek egyetlen előnyük van, hogy a nevük az, amit eddig Bajnai mozgalmával azonosítottak, és ott lesznek az országos választási listán Együtt 2014 néven. És sokan azt hihetik, hogy ja, ez az a Bajnai-féle párt. Holott nem.” „Az Önök jelöltjeit, programját nem ismerik, de Bajnait, a jelöltjeit, a programját is ismerik. Vagyis Önök azok, akik nem tisztességes hasznot húznak ebből a névválasztásból.”


Tiner: „De Ön is azt mondta, hogy az Ön által demokratikusnak nevezett ellenzék erői ott vannak a szavazólapon az MSZP mögött felsorakozva. Nyilván egy választó tudni fogja, hogy a szegfűt kell keresnie, nem a 2014-et, ha Bajnai Gordonra akar szavazni. Bajnaiék úgy használtak egy nevet, hogy az sosem volt az övék.”


Bolgár: „De Önöké sem volt, csak Bajnaiék tervének nyilvánosságra kerülése után jegyeztették be. Minden jel szerint azért, az ember nem tud mást feltételezni, hogy Bajnaiékat futtassák lyukra. És ez sikerült is.”


Tiner: „Nekünk ilyen szándékaink nem voltak.”


Bolgár: Annyit biztosan nem profitálnak ebből a névből, hogy bejussanak a parlamentbe, „de annyit valószínűleg igen, hogy néhány ezer vagy tízezer szavazattal megrövidítsék azt az erőt, amelyhez Bajnai is tartozik”.


Tiner: „Én őszintén remélem, hogy a programunk megismerése után nagyon sok ember fogja szimpatikusnak találni a pártunkat.


Bolgár: „Olvasható már ez a program? Három és fél hét van a választásokig.”


Tiner: „Igen, igen. Erről fog szólni a kampány, hogy ezt a programot…


Bolgár: „Én kerestem a honlapjukon, nem láttam programot.”


Tiner: „Melyik honlapot nézte?”


Bolgár: „Az Együtt 2014-et. Nincsen?”


Tiner: „Az a Bajnaiéké.”


Bolgár: „És hol van az Önöké?”


Tiner: „Van egy Facebook-oldalunk, ott is megtalálható, meg az Együtt 2014.org, az most pont frissítés alatt van, mert most töltjük fel a jelöltek fényképét meg adatait.


Bolgár: „Hogy lehet az, hogy Ön mint egykori MSZP-s önkormányzati képviselő, mint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes parlamenti titkára… ilyen látványosan és nem igazán félreérthetően fordul szembe a korábbi kollégáival és eszmetársaival?”


Tiner: „Az eszmetársakat nagyon jól, nagyon alaposan megismertem, nagyon sokakkal nagyon jó viszonyban vagyok, nagyon sokakkal meg nagyon rosszban… Aktívan 2010 óta nem veszek részt az MSZP-nek semmilyen munkájában, tagja sem vagyok, innentől kezdve nem gondolom azt, hogy nekem az MSZP szekerét kéne tolnom, miután egészen mással foglalkozom… Én azt is észrevettem, hogy ez az MSZP nem alkalmas az új gondolatok felkarolására, illetve az MSZP-n belül nem fogékonyak azokra a dolgokra, amiket mi hangsúlyozni szeretnénk.”


Bolgár: A korábban nem létező, most hirtelen előkerült pártok tömegéről az embernek az juthat az eszébe, hogy „a megváltozott választási szabályokból könnyű pénzhez jutni ezeknek a pártoknak, mert az elszámolási szabályok nem túl szigorúak, és ha sikerül országos listát állítani, akkor sikerül több száz millió forintos állami támogatáshoz is jutni. Másrészt az ilyen félrevezető nevű pártok megjelenésével egyetlen párt jár jól, a Fidesz, hiszen azoktól vonnak el szavazatokat, akik a Fidesz megbuktatásában reménykednek”.


Tiner: „Ühüm. Értem a kérdést, de ha a Fidesznek dolgoznék, akkor nyilván a Fideszben politizálnék és a Fidesz-szavazatokért hajtanék, de erről szó sincs.”


4. 149 millió forint (plusz 17 millió az egyéni jelöltek után)


Az Index idézett írása szerint „mivel az Együtt 2014 országos listáján csak 17 jelölt szerepel, ezért az ebben a kategóriában a legkisebb, 149 millió forintos állami támogatásra jogosultak, plusz egyéni jelöltenként 1 millió forintra, ezt azonban 2 százalék alatti szereplés esetén vissza kell fizetniük”.



5. Szigetvári: 30 ezer euróért visszaléptek volna


Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke március 6-án telefoninterjút adott az ATV-nek. Ebben azt mondta: „Decemberben a Széll Kálmán téren, leánykori nevén a Moszkva téren sétáltam… és ott megállított Tiner úr, akit látásból ismertem korábbról, mert ő egy budapesti szórakozóhelynek a tulajdonosa, onnan ismertem, de nem találkoztam vele már egy éve. Megállított, és azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy fizessen a mi pártszövetségünk neki százezer eurót [jelenleg kb. 30 millió forint], és akkor a dolog lezártnak tekintendő, akkor ő nem fog elindulni a választáson… Mi semmilyen alkura nem vagyunk hajlandók… Ez megtörtént, bárki előtt tudom vállalni ezt a dolgot, még akkor is, ha ő ezt letagadja.”


Az ATV Híradója megkereste Tiner Györgyöt, aki azt mondta, nem is érti, miről beszél Szigetvári Viktor, nem emlékszik semmilyen találkozóra, arra meg főleg nem, hogy százezer eurót kért volna Szigetváriéktól. Tiner György azt is mondta: Szigetvári Viktor nyilatkozata miatt megteszi a jogi lépéseket.