rss      tw      fb
Keres

Március 15. – Orbán szerint




Nem tudom megállni, hogy a miniszterelnök március 15-ei beszéde után ne adjak hangot felháborodásomnak.


Ezen a nemzeti ünnepen elhangzott egy olyan beszéd, amelynek sem tartalma, sem értelme szerint köze nem volt március 15-éhez.


A beszéd egy választási beszéd volt, amelyet úgy fejezett be, hogy a nemzet egységét április 6-án lehet majd meglátni.


Csak az erőt emelte ki a magyarság történelméből, amelyet 2010-ben kiteljesített a jelenlegi kormány.


Valószínűleg lesz visszhangja a beszédének, de az én hallgatói-nézői véleményem az, hogy ennek a beszédnek nem az 1848. március 15-i események álltak a középpontjában. Egy jogász történelemismeretének, hiszen történelemből felvételizett az egyetemen, talán alaposabbnak kéne lennie, és nem kellene választási beszéddé silányítani a magyar NEMZET legnagyobb ünnepét.


Most hallom a Klubrádióban, hogy az ellenzék az időjárás miatt lemondta a délutáni megemlékezést, helyette a vezetők valamelyik adásban nyilatkoznak. Remélem a miniszterelnök beszédéről is elhangzik a véleményük, és nem különbözik az enyémtől.