Dési János „A magyar szürke 48 árnyalata” című könyvéről

• Nyomtatás

Részletek

2014. március 18. kedd, 04:58

Jolsvai Júlia

Dési János: A magyar szürke 48 árnyalata

Kis politikushatározó
Pápai Gábor karikatúráival
(Ab Ovo Kiadó, 2014, 360 oldal, 3150 Ft)

Jolsvai Júlia a könyvről

Dési János a Klubrádió és a Népszava munkatársa a választások közeledtével poltikusportrékba bújtatva adja napjaink politikai életének szinkrón metszetét, amely természetesen nem nélkülözi a diakrón elemeket.

A többszörösen áthallásos cím – a szürkemarhától kezdve a Szürke ötven árnyalatán át a „Nem engedünk a 48-ból”-ig – szabályos kislexikont rejt. A válogatás műfajából adódóan önkényes, ám meglepő, hogy 48 személy életrajzán keresztül mennyire pontos képét kapjuk az elmúlt húsz-huszonöt év történéseinek.

Dési írásainak legfőbb erénye a megfelelő idézetek kiválogatása és saját szövegébe illesztése, illetve rímeltetése a szereplők korábbi szavaira. Ennek legszebb példája Orbán és Gyurcsány „párbeszéde”, ugyanis ebben a szócikkben az összes többitől eltérően csupán a két miniszterelnök egykori megszólalásait ütközteti. A többi szócikkben szabályos életutakat kapunk, megtudhatjuk, hogy Hoffmann Rózsa eredeti neve Bajnai, Deutsch Tamás egykor cikket írt az Ifjúsági Magazinba arról, mit kéne tenni, hogy a diákságot ne hagyja hidegen a KISZ politikája, van-e Kubatov Gábornak diplomája, milyen retorziókat kellett az előző rendszerben elszenvednie Kerényi Imrének, mit lehet tudni Juhász Péter előéletéről, mit mondott Lendvai Ildikó 2002-ben, amikor megnyerték a választást, és hány gazdasági vegyesbizottságot vezet Szijjártó Péter.

A találó idézetek mellett a kötet másik erőssége a szerző humora: a legtöbbször sírnivaló, bicskanyitogató helyzeteken és megnyilvánulásokon képes egészségesen nevetni, sőt jókedve az olvasóra is átragad.

A könyv értékét növelik Pápai Gábor éles szemről tanúskodó karikatúrái: mindenkiről találunk egy-egy rajzot. Az illusztrációk oldják a mű töménységét is, mert bár Dési mindent megtesz, hogy lazítsa mondandóját, művének olvasásakor időnként zsong a fejünk a rengeteg dátumtól, eseménytől, politikustól.

Olvasás közben végig ott motoszkál az emberben, hogy mit lehetett volna ebből kihozni, ha nem ilyen az alapanyag!

Részlet Dési János könyvéből
Göncz Árpád, az én köztársasági elnököm

Már lejárt elnöki mandátuma, amikor egy jelentéktelen interjúért kellett elballagnom Göncz Árpád köztársasági elnökhöz, akit a háta mögött – néha persze a színe előtt is – tisztelői csak Árpi bá’-ként emlegetnek. Árpi bá’ irodája akkor a Parlament melletti irodaépületben volt. Az ember természetesen lelkesen ment hozzá, mert Árpi bá’ csuda klassz pasas maradt. Nem szállt fejébe a dicsőség, érzékeny, okos, szellemes és pontos. Mondhatni ideális interjúalany.

A beszélgetés végén a bőven apám korú köztársasági elnök udvariasan megkérdezte, hogy kitalálok-e, majd az előszobájáig kísért, ahol is én egy határozott mozdulattal feltéptem egy ajtót, és ugyanazzal a lendülettel beléptem a gardróbszekrénybe. Eggyel arrébb nyúltam. A fenébe ezekkel a modern irodákkal! Minden ajtó olyan egyforma!

A köztársasági elnök türelmesen megvárta, amíg kikászálódok a szekrényéből, és megmutatta, melyik ajtó vezet a folyosóra. Kinyitotta nekem a jó ajtót, és többször megkérdezte, egészen biztos vagyok-e benne, hogy kitalálok az épületből. Határozottan állítottam, hogy igen, de a történtek után úgy látszik, nem hitt nekem. Hát elkalauzolt a liftig, talán még a gombot is ő nyomta meg helyettem – de ez azért már nem egészen biztos. De az igen, hogy már csukódott az ajtó, amikor utánam kiabált: Szóval a földszinten egyenesen, aztán egy kicsit balra…

A kis történetek tudják néha a legtöbbet elmondani a nagy emberekről.

Ő az én elnököm.

Az én köztársasági elnökömre büszkének lehet lenni. Az én elnököm egész életútja példás. Pedig a 20. század igazán megtépázta. Volt katona a második világháborúban, harcolt a németek ellen, megszökött az orosz fogságból. A demokrácia rövid éveiben egy demokratikus pártban működött. 1956-os szerepéről sokat tudunk, meg arról, hogy akkor is helyén volt a szíve. Életfogytiglanit is kapott. Sok-sok évet le kellett ülnie belőle, de ez sem törte meg.

Az én elnököm nem hódolt be hatalmaknak, nem kuncsorgott jó állásokért, nem kért kisebb-nagyobb tisztségeket. Az én elnököm talpig becsületes ember.

Jogot végzett, és járt a gödöllői agráregyetemre, de lediplomázni politikai okokból már nem engedték. Állítólag autogén hegesztőként is megállta a helyét, ha úgy hozta a sors.

Az én elnököm sokat műfordított. A Gyűrűk urát egész nemzedékek az ő magyar hangján élvezhették, élvezhetik. De Updike boszorkányai is tőle tanultak meg magyarul, ahogy Hemingway vagy Golding számos hőse.

Az én elnököm szépen és helyesen tud írni sarusokról vagy találkozásokról. Színpadi műveket is alkot. Amúgy nyelveket beszél, széles látókörű, művelt ember.

Az én elnököm tudta, hogy elnökként a nemzet egységét kell képviselnie. De azzal is tisztában volt, hogy akadnak olyanok, néha kormányon is, akik a szükséges egységet akarják széttörni. Akik azt képzelik, némi parlamenti többséggel a birtokukban vihetik a köztévét, a közrádiót. Az én elnököm felismerte, hogy az ő alkotmányos kötelessége ilyenkor a valódi többség, a valódi nemzeti egység mellett fellépni.

Későbbi korok történészei talán azt is feltárják, milyen komoly szerepe volt abban, hogy a taxisblokádból nem lett nagyobb baj. Hogy a csetlő-botló, amatőrökkel teli új kormány egyes tagjainak hibájából nem lett végzetes kár, nem lett vérontás.

Az én elnököm azt is tudja, hogy a nemtelen támadásokkal nem kell törődni. Volt benne része elég – de sebaj. Érezhette mindig a polgárok döntő többségének a támogatását. A szeretetét. Az én elnököm léte bizonyítja sokaknak, hogy a „politikus” mégsem a cinikus, a hatalomvágyó, a pénzéhes szinonimája.

Mondták rá olyanok, akik talán politikai elvakultságuk okán nem értették meg, mekkora szerencséje volt az országnak, hogy ilyen elnöke van: könnyű neki, az elnöknek nincs valódi hatalma. Lehet akár szeretetreméltó, közkedvelt is. Később utódai – ki így, ki úgy – mégiscsak azt bizonyították az elnökségükkel, hogy nem is olyan könnyű ez.

Az én elnököm a népében állított magának ércnél maradandóbb emlékművet.

A mi elnökünk: Göncz Árpád.