rss      tw      fb
Keres

Egy darab vászon



Nemrég elmentem Zebegénybe, hogy megnézzem az újra megnyitott Szőnyi István Emlékmúzeumot. De mivel út közben megláttam egy táblát, hogy a Kálvária-domb tetején van egy Trianon-emlékmű, felsétáltam oda is. Az 1930-as években készült épületegyüttest 1996-ban állították helyre, és 2000-ben avatták emlékhellyé. Van ott egy kis templom, mellette különböző keresztény egyházak főpapjai és Harrach Péter által ültetett fák. Az építmény másik részének funkciója nem világos, azon kívül, hogy több emléktáblát helyeztek el a falára. Vaslépcsőn lehet felmenni egy kilátóplatformra, ahonnan gyönyörű látványt nyújt a Duna-kanyar. És ennek a résznek a közepén egy darab piros-fehér-zöld vásznat cibál a szél. Valaha nemzeti zászló volt, sőt hivatalos elnevezése szerint Országzászló, de mára kifakult, rongyosra tépték a viharok. Jól harmonizál a rozsdamarta zászlórúddal, amely talán az avatás óta nem látott festéket.


Szépen jelképezi ez, hogy mennyire álságos ez az egész trianonozás. Időnként bizonyára elhangzanak ott frázispufogtató beszédek, koszorút vagy virágcsokrot is elhelyeznek. De a zászlóval senki nem törődik. Sem az eredeti patrónus, a honlapja szerint mostanában túl sok aktivitást nem mutató Trianon Társaság, sem az önkormányzat, amely bár saját oldalán nem tünteti fel a látnivalók között, helyileg mégiscsak illetékes. Én, ha bármiről dönthetnék, bizonyosan nem állítanék emlékművet egy tragikus, de részben – részben! – megérdemelt történelmi csapásnak. De ha egyszer áll egy ilyen emlékmű, akkor a nacionalista önsajnáltatást elutasító magyar patriótaként is kikérem magamnak, hogy nemzeti zászló címén egy cafatokban lógó mosogatórongyot kelljen látnom.