Ne fanyalogjatok!Ne fanyalogjatok!



Ne fanyalogjatok! Akkor se, ha úgy gondoljátok, hogy nincs sok esély. Ha az „emútnégyév” rémálma mellett nyomasztó, hogy csak a 24. órában jött létre a demokratikus összefogás. Ha az ellenzék domináns pártjában kisajátító erőszakosságot tapasztaltok, megélhetési politikusokra gyanakszotok; vagy éppen a kormányváltók ügyefogyott kommunikációját, bénaságát és szerencsétlenkedését látjátok; nem beszélve az értelmiség színe-javának cinikus, gyáva elefántcsonttoronyba meneküléséről. Ha azt láttátok, hogy az MSZP sértődötten és gyűlölködve nem volt hajlandó komolyan venni a belőle kiszakadt egyre erősödő reformszárnyat, és megalázó aránnyal, mindenki mást kizárva, egyezségbe kényszerítette a nemcsak belőlük okkal kiábrándult baloldali és liberális támogatókat összefogó Együtt szövetséget. Ha azt láttátok, hogy a párt elnöke a tavaly október 23-án elmondott (köz)helyes beszéde során nem tudta kezelni az egyre hangosabb „összefogást” skandáló tömeget, majd érthetetlen vádaskodás és duzzogás után némi segítséggel rájött, hogy ha győzni akarnak, mégis csak be kell vonni az Összefogásba a nagyobb támogatással rendelkező és még a kevésbé fajsúlyos ellenzékieket is. Amivel persze az MSZP hatalmas időveszteséget okozott, majd ezt tetézve a 2005-ös Szili-szindrómát másolta, amikor a harmatgyenge saját-kutyám-kölykét erőszakolta be a miniszterelnök-jelölti pozícióba – noha a társszövetséges már 2009-ben bizonyított nemzetközileg is nagyra becsült vezetője személyében. Akit messiásként vártak, de a csendes, szimpatikus kormányzati szakember, sajnos, a pártszervezéshez nem értvén, szép lassan felélte az emberek bizalmi tőkéjét, és támogatottságban visszatornázta pártját a bejutási küszöb környékére. Ne fanyalogjatok, ha ódzkodtok a hatékony fidesz-maszop együttműködéssel lejáratott őszödi igazmondótól, aki az ellenzék talán egyetlen karizmatikus személyisége, akinek ügyesen sikerült visszaszereznie a renoméját, aki a háromnegyed éve ajánlgatott brüsszeli EU-remeteség helyett mégis csak a nem túl vonzó országgyűlési patkót választotta, s aki erősen bírált egykori pártjából, továbbá a liberálisokból és még a valódi, nem populista jobboldalról is maga köré tudott szervezni valóban kitűnő koponyákat. Aki azért a programjába „ügyesen” beleszőtt olyan fölösleges pontokat is – nehogy véletlenül elnyerje a nagy tömegek szimpátiáját –, mint a vatikáni szerződés felmondása, az egyházak hitéleti támogatásának megszüntetése, a homo-házasság elismerése (amely kérdésekben egyébként még igaza is van, csak nem éppen a választások előtt kellene mindezt feszegetni). Ne fanyalogjatok, ha egyetértetek azzal, hogy szükség van a liberális elvek érvényesítésére, csak éppen nem értitek, hogy kerül a negyedik ellenzéki helyre a nagy és bölcs vezér ifjúkori riválisából harmatgyenge szadeszes vezetővé avanzsált liberális pártvezető, aki a Március 15. téren tartott koszorúzása után pár tucat párttársával vendégül láthatta a szélvihar miatt elhalasztott nagygyűlés szónokait. Akik persze az anti-szervezés csimborasszóját megmászva ügyetlenkedtek, s nem készültek vészforgatókönyvvel a napok óta jelzett ítéletidőre. Akkor se fanyalogjatok, ha azt tapasztaljátok, hogy a profi kampánygurukat és kreatív szakértőket alkalmazó ellenzék úgy szerencsétlen, ahogy van, és a fideszes, profi módon cinikus agytröszt mókuskerekében rohangál, az ő tematikájuk után lohol, és sután mentegetőzik a taktikusan előhúzott piti maszopos korruptak, a hagyók utódai, a simonok és zuschlagok gumicsontját rágcsálva. Ahelyett, hogy nap mint nap sulykolná a sok százszor vagy ezerszer nagyobb disznóságokat: a közgépes közbeszerzéseket; az új földosztást a haveroknak; a trafikbotrányt; a szerencsejáték-újraosztást; a Videoton-dísztribünös-koma 50 milliárdos MVM-es offshore-ozását; a felcsúti szomszéd-kiskirály tündöklését; az ország örökös miniszterelnöke, „a Kárpát-medence géniuszának” kikiáltott, álomvilágban élő egykor jobbreményű politikus falusi háza mellé Ceausescu módjára felhúzott stadiont, természetesen reptérrel és kisvasúttal; a milliárdos NAV-korrupciók eltussolását; a félmillió emigrációba kényszerített ember, köztük a jövő nemzedéke legjobbjainak tragikus emigrációját, és hosszasan lehetne még sorolni.


Akkor se fanyalogjatok, ha ott látjátok az ötöd- és sokadhegedűs szerepkörbe tuszkolt egykor szépreményű, tisztakezű ifjakat, akik rájöttek, hogy mégsem lehet más a politika, és a demokrácia megmentése érdekében muszáj összefogni, vállalva a szakítást az üres lózungokat hadováló, a többieket szidalmazó, középen lavírozó egykori társakkal, akik egy nemlétező idea-lepkét kergetve 2018-ban vagy 2022-ben reménykednek, pedig az összefogást elutasító külön indulásukkal csak a Fidesznek kedveznek, és lehet hogy igen hamar eltűnnek a politika színpadáról; ha nem találjátok az egykor naivan lelkes millás „milliókat”, hahás egyetemistákat és középiskolásokat; ha nem lelitek a szakszervezeteket, amelyeket ugyanúgy kiheréltek, mint mindent, pedig nekik most kellett volna „gördülniük”, azaz nap mint nap az utcára vinniük az elégedetlenek tömegeit. Ne fanyalogjatok, ha a túloldalon sem látjátok a szeretett vezénylő tábornok ámokfutásától elundorodott konzervatív, keresztény értékeket képviselő valódi jobboldaliak fellépését, csak sunyi, cinikus vagy rettegő hallgatásukat tapasztaljátok, hiszen szégyenkezve hallgatnak a „professzorok”, a nímand közgazdászok és művészek, akik fizetett hirdetésekben adták nevüket a szégyenletes fenéknyaláshoz; ha az újságíróknak nem nevezhető bértollnokok szakmájukat megcsúfolva tűrik ezt a rákosista vagy jóindulatúan kora-kádárista stílusú média-rémálmot.


Szóval ha mindezt jól látjátok és nem akarjátok a folytatását, akkor ne fanyalogjatok, ne habozzatok, április 6-án menjetek el szavazni, és feltétlenül vigyetek magatokkal még egy vagy több embert!



Szentirmay László közgazdász