A maffiaállam gazdaságpolitikája – II. rész
- Részletek
- 2014. április 14. hétfő, 06:36
- Békesi László
A szerk. megj.: A tanulmány rövidített változata az Élet és Irodalom március 17-ei számában jelent meg. Az itt közölt utószóval Békesi László a választás után egészítette ki az írást.
Ugyanerről a témáról lásd korábban: „Minden ilyen rezsim belüről rohad szét” – Friderikusz Sándor interjúja Békesi Lászlóval.
A tanulmány első része itt olvasható.
III. A maffiaállam gazdaságpolitikájának következményei
Az Orbán-rezsim négyéves működése mély nyomokat hagyott a magyar gazdaságon és társadalmon egyaránt.
A következőkben a legfontosabb gazdasági hatásokat próbálom összefoglalni.
1.) Tartós gazdasági leszakadás az EU-tól és a régiótól
A magyar gazdaság akkor lenne képes felzárkózó pályára állni, ha kiegyensúlyozott növekedési képessége tartósan meghaladná az EU átlagát. Ez azt jelenti, hogy ha az EU évi 2 százalék körül dinamikával bővül, a magyar gazdaságnak minimum 3 százalék /év növekedést kellene elérnie.
Ilyen mértékű, fenntartható növekedési ütemet egyetlen indikátor sem támaszt alá. Ma a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme évi 1 százalék körüli, azaz Orbánék áldásos tevékenységének következtében évi mintegy 2 százalékkal csökkent.
Az elmúlt négy év alatt összesen 1 százalékkal nőtt a GDP, és 2013-ban a 2005-ös esztendő szintjét „érte el”. Ezekben az években minden környező ország lekörözött minket.
Ahhoz, hogy a gazdaság növekedjen, a beruházásoknak, a foglalkoztatásnak és a termelékenységnek – azaz a versenyképességnek – egyaránt növekednie kellene.
A foglalkoztatási ráta – a közmunkások és a külföldön dolgozók létszámának levonása után – 57 százalékos, négy éve stagnál. Ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk a demográfiai veszteségek jövedelemcsökkentő és kiadásokat növelő hatását, legalább 10 százalékos növekedésre lenne szükség. (Ez egyébként az EU átlag.) Erre esélyünk sincs a következő években, hiszen beruházások híján a versenyszférában alig jönnek létre új munkahelyek.
2013-ban a beruházási ráta a GDP 17 százaléka volt, ami a használatban lévő állóeszközök amortizációját sem pótolta. (Ehhez minimum 20 százalékos arányra lenne szükség.) A tartós növekedéshez 20 százalékot meghaladó beruházási ráta tartozik, ami az elmúlt négy évben elmaradt beruházási döntések miatt pillanatnyilag illúzió.
Fékezi a gazdaság beruházási, önfinanszírozó képességét a tartósan magas újraelosztási arány is. Az Orbán-ciklusban – kisebb ingadozásokkal – az állam a megtermelt jövedelem 50 százalékát vonja el adók és járulékok formájában a lakosságtól és vállalkozásoktól, hogy újraelosztva finanszírozza az államháztartás kiadásait. Ez a jövedelemelvonás a szétvert, diszfunkcionálisan működő „új adórendszer”, jelesül a jövedelem átcsoportosítás miatt kiesett bevételek pótlására bevezetett számos új adó következménye.
Ekkora jövedelemelvonás mellett sem a lakosságnak, sem a vállalkozásoknak nem marad elég nettó jövedelmük beruházásra, megtakarításokra és fogyasztásra.
Az 50 százalék körüli redisztribúciós rátát a nagy elosztási rendszerek halogatott reformjának segítségével, tehát az állami kiadások csökkentésével kellene mérsékelni – az adók növelése helyett –, hogy a növekedést támogató erőforrások szabaduljanak fel.
A növekedési indikátorok közül a termelékenység, a versenyképesség is romlott az elmúlt négy évben. Magyarország a versenyképességi rangsorokban egyre hátrább kerül, így nincs esélye arra, hogy a fokozatosan javuló nemzetközi gazdasági környezetet ki tudja használni, a lassan növekvő konjunktúrára rá tudjon csatlakozni.
2.) Negatív multiplikátor-hatás fékezi a magyar gazdaság fejlődését
Az alacsony beruházási ráta, az elmaradt pótló és bővítő beruházások tovagyűrűző hatása negatív spirálba viszi a magyar gazdaságot.
A beruházások csökkenése kevesebb megrendeléssel, kisebb termeléssel jár, ennek következtében csökkennek a munkahelyek és a bérek, így mérséklődik a fogyasztás, ami fékezi a keresletet, s ez ismét negatívan hat a beruházásokra.
Kialakul az ördögi kör, amelyet negatív multiplikátornak nevez a közgazdaságtudomány. Ma itt tartunk.
3.) A maffiaállam gazdaságpolitikája feléli, aláássa a jövő esélyeit
Orbánék rövid távú céljaik elérése, hatalmuk stabilizálása és prolongálása érdekében hatalmas terheket raknak a jövő generációi vállára. Úgy csökkentik a jelen terheit, hogy kiegyenlítésükre a jövőben kerüljön sor.
A stagnáló, illetve alacsony növekedési potenciállal rendelkező gazdaság nem képes kinőni adósság terheit. Az államadósság befagyott, finanszírozása a magas kockázatok miatt drága, a piaci finanszírozás magas hozamai a jövőt terhelik.
Az alacsony foglalkoztatás mellett nincs esély a negatív demográfiai hatások ellensúlyozására. Csökkenő aktív korosztályoknak kell a jövőben egyre bővülő inaktív korosztályokat eltartaniuk.
A magánnyugdíjpénztárak einstandja növeli a jövő nyugdíjterheit, egyszersmind lenullázta a nyugdíj-előtakarékosság ösztönzését, garanciáit. A jelenlegi rendszer 20 éven belül finanszírozhatatlanná válik.
A voluntarista hatósági árszabályozás (lásd rezsicsökkentés) megsemmisíti a közművállalatok nyereségét, csökkenti karbantartási, beruházási tevékenységüket, azaz tartozásokat halmoz fel a jövő terhére. A költségektől elszakított árszabályozás egyszersmind fokozatosan növeli a jövőbeli áremelések terheit.
A retrográd oktatási reformok – közoktatás, szakképzés, felsőoktatás – rontják az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedési esélyeit, versenyképességét a munkaerőpiacon. A romló hazai feltételek miatt erősödő kivándorlás aláássa a jövőbeli gazdasági fejlődés alapjait.
Az alacsony beruházási ráta miatt elmaradó karbantartások, rekonstrukciók növelik a jövőbeli pótlási kötelezettségeket, ezek terheivel együtt, miközben az új ciklusra áthúzódó felesleges és presztízsberuházások – például stadionépítések, múzeumi negyed, városközpontok stb. – a jövő beruházási forrásait terhelik.
4.) A „perverz jövedelemelosztás” miatt kettészakadó társadalom egyre népesebb csoportjai kerülnek reménytelen helyzetbe, élnek nyomorszinten
Az elhibázott, zsákutcás gazdaságpolitika káros hatásai drasztikusan jelennek meg a társadalom kiszolgáltatott rétegeinél.
Rendszeres jövedelmet biztosító munka helyett a nyomort konzerváló kényszerközmunka, képzés és továbbképzés helyett versenyképtelen, a munkaerőpiacon értéktelen munkaerő, a felemelkedés esélye helyett reménytelen leszakadás, gyakorta éhínség lesz egyre nagyobb tömegek osztályrésze.
Az ultrakonzervatív, úgynevezett teljesítményelvű szociálpolitika és jövedelemelosztás nem tompítja, hanem növeli az esélykülönbséget, nem konszolidál, hanem elválaszt, kirekeszt.
A társadalmi-gazdasági következmények beláthatatlanok. Ami bizonyos, az a növekvő feszültség és elkeseredés, valamint a reménytelenség robbanással fenyegető elegye.
IV. A gazdasági eredmények manipulálása, meghamisítása – látszateredmények sulykolása
A maffiaállam működésének egyik jellemvonása a tömegek manipulálása, félrevezetése. Ennek látványos terepe a gazdaság.
A politikától sohasem idegen a valóság folyamatait bemutató statisztikai adatok kozmetikázása, önkényes szelektálása és prezentálása. Az a brutális hamisítás azonban, amelyet Orbánék a gazdasági eredmények manipulálásával nap mint nap elkövetnek, példátlan és nálunk ismeretlen volt az elmúlt 20 évben. Ez még akkor is igaz, ha a kirakatba állított mutatók többségében a valóság szerény elemeit is felfedezhetjük. Az igazság kihámozása így persze még nehezebb, a hamis kommunikáció akár hitelesnek is tűnhet.
A lényegében monopolizált médiában dübörög a sikerpropaganda, egyik győzelmi jelentés követi a másikat, nem győzzük kapkodni a fejünket.
A jóhiszemű állampolgárnak könnyen olyan téves képzetei támadhatnak, hogy egy gazdaságilag sikeres, szárnyaló országban él, ahol nagyszerű kilátások várnak rá, a fényes jövő csak idő és türelem kérdése. Európa termelési központja, gazdasági motorja leszünk, ahol megvalósul a teljes foglalkoztatás, nő az életszínvonal, gyorsuló ütemben gyarapodik az ország. Virágzó oázis vagy éppen szilárd hídfő leszünk a hanyatló Nyugat és az expanzív Kelet között, tőlünk fog tanulni a világ. Mindezt természetesen a példátlanul sikeres gazdaságpolitikát folytató Orbán-kormánynak köszönhetjük, amely elhárít minden akadályt, megvéd minden támadástól, gondoskodik az „emberekről és családokról”, leleplez minden hazai és nemzetközi ármányt.
Legfeljebb az lehet zavarba ejtő, hogy a mindennapi tapasztalat nem igazolja ezt az idilli képet, éppen ellenkezőleg: reménytelenségről, kilátástalanságról árulkodik.
Az idősebb korosztályok hallottak már ilyen öntömjénező propagandát és szédelgő víziót a mennyei jövőről: Rákosi, Hruscsov, Mao vagy legutóbb az észak-koreai kedves vezető hazudta ezt népének és a világnak. Igaz, hogy ez a handabandázás mindannyiszor csúfos véget ért.
Milyen hát a kijózanító, sivár valóság?
1.) A gazdasági teljesítmény alakulása
2013-ban a magyar gazdaságban növekedési fordulat következett be, a gazdaság kiegyensúlyozott, tartós növekedési pályára állt, amely fenntartható, egészséges szerkezetű – hangzik a hivatalos értékelés. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 1,1 százalékkal – ezen belül a IV. negyedévben 2,7 százalékkal – nőtt a GDP, idén és jövőre pedig már a 2 százalékot is meg fogja haladni a növekedés, így rövidesen Európa leggyorsabban növekvő, élenjáró gazdasága leszünk.
Valóban, 2013-ban véget ért a reálgazdasági recesszió Magyarországon, a magyar gazdaság a válságokat törvényszerűen követő helyreállítási periódusba lépett. (Lásd Jánosi Ferenc és Bródy András 1970-es években publikált, ma is érvényes tanulmányait vagy J. Schumpeter klasszikus tanításait a gazdasági válságok természetéről.)
Ez azt jelenti, hogy a 2012-es 1,7 százalékos GDP-csökkenést tavaly valóban növekedés követte. Az alacsony bázishoz képest ez törvényszerűnek tekinthető, hisz a válságban talpon maradt vállalkozások, bízva a lassú fellendülésben, hozzákezdtek a kisöpört raktárkészletek feltöltéséhez és az elhalasztott karbantartások, rekonstrukciók pótlásához. Ez nagyjából megalapoz évi 1 százalékos növekedést.
Ha a kibocsátás szerkezetét nézzük, három markáns változást találunk:
– a tragikusan rossz 2012-es mezőgazdasági év után tavaly kedvezett az időjárás az agráriumnak, így nőtt az ágazat kibocsátása, és fedezte a tavalyi növekedés több mint felét. Adjunk hálát a Jóistennek és fohászkodjunk további éltető esőért, nevelő napsugárért! A kormánynak ehhez semmi köze nem volt;
– tavaly fordultak termőre a nagy gépkocsigyártó kapacitások Kecskeméten (Mercedes) és Győrben (Audi). Ezek a beruházások még az előző ciklusban indultak, Orbánék már csak az avató zalagot vágták át. Az elmúlt négy évben ilyen horderejű beruházás nem indult Magyarországon, így a jövőben hasonló, növekedést támogató „lökés” nem várható;
– Orbánék hatalmas hajrát vágtak ki 2013-ban, hogy az EU lezáruló költségvetéséből a lehető legtöbb támogatást hívják le és használják fel. Ez a kampány felpörgette az infrastrukturális beruházásokat, felújításokat, és átmenetileg életet lehelt a halódó építőiparba. (Ide tartozik az a valóban példátlan pazarlásdömping, amelyet Orbánék az eszement stadionépítésekkel, az abszolút felesleges presztízsberuházásokkal – lásd a Kossuth tér őrült átépítését –, számos település központjának hivalkodó „feldíszítésével” – a díszburkolattól a szökőkutakig – hajtanak végre);
– ám ez a hatás 2014-től már nem ismétlődik, sőt a történelmi mélypontra süllyedt lakásépítések terén sem várható lényeges növekedés;
– a tavalyi lendület, valamint az EU lassú növekedése és az erőszakos rezsicsökkentés következtében alacsony infláció miatt növekvő reálbérek idén enyhe lakossági fogyasztásbővüléssel járhatnak, ami megalapozhat 2 százalék körüli növekedést 2014-ben;
– a növekedés indikátorai azonban – miként arra már az előzőekben utaltam – gyengék, a tartalékok kimerültek, így 2015-től újabb lanyhulás várható;
– eközben az EU várhatóan 2 százalék felett, régiós versenytársaink ezt jóval meghaladó mértékben növekedhetnek. Azaz felzárkózás helyett további leszakadás vár ránk, élenjárók helyett sereghajtók maradunk.
2.) Magyarország ismét vonzó befektetési cél, újra nőnek a külföldi befektetések
A hivatkozási alap a 2013 évi FDI-állomány [a közvetlen külföldi tőkeberuházások – a szerk.] bővülése az előző évhez képest. A mutató jótékony homályban tartja, hogy a külföldi befektetések 70 százaléka a Magyarországon működő leánybankok anyabanki feltőkésítése, amire a bankok működőképességének megőrzése miatt volt szükség. Az agyonszidott és rágalmazott anyabankok azért növelték leányaik tőkeállományát, hogy pótolják a kormány brutális sarcai miatt keletkezett veszteségeket.
Ebből a befektetésből egy cent sem ment beruházásokra, új kapacitásokra. A megmaradó effektív befektetések volumene pedig kisebb, mint 2010 előtt bármikor.
A nagy garral beharangozott keleti nyitás politikája momentán semmilyen kézzel fogható eredménnyel nem járt. Kínai, orosz vagy közép-ázsiai beruházásoknak se híre, se hamva. Persze jön majd Paks, ami mindent felülír.
Ha valóban így lesz, Isten irgalmazzon nekünk!
3.) Csökken a magyar államadósság
2010-ben a GDP 80,4 százaléka volt a bruttó államadósság, 2013 december 31-én 79 százalék, 2014 január 31-én 80,7 százalék. Eközben Orbánék „elégették” a 3000 milliárd Ft magánnyugdíjpénztári vagyont anélkül, hogy az adósságállomány egy centtel csökkent volna.
A fordulónapi javulás prezentációs trükk: az állam likvid pénzeszközeiből lejárat előtt fizettek vissza államadósságot, hogy az év végi mutató kedvező legyen, majd ezt januárban azonnal pótolták is a pénzpiacokon.
A gyenge potenciális növekedési képesség, valamint a romló forintárfolyam miatt – a rövid távú ingadozásokon túl – az államadósságot képtelen tartósan csökkenő pályára állítani a kormány.
A felhalmozott kötelezettségvállalások, különösen a paksi hitelszerződés miatt pedig rövidesen 90 százalék fölé emelkedik a bruttó államadósság!
4.) Javul a magyar gazdaság egyensúlyi pozíciója: az államháztartás hiánya tartósan 3 százalék alatti, a folyó fizetési mérleg jelentős többletet mutat
Igaz. Kérdés, milyen áron és ez fenntartható-e?
Az államháztartási hiány csökkentésének ára az adóemelésekkel lecsökkentett növekedési képesség, illetve az ellátórendszer működési képességét veszélyeztető kényszertakarékossági intézkedések sorozata.
Tartós és dinamikus gazdasági növekedés, valamint érdemi kiadási reformok hiányában a jelenlegi pozíció csak újabb adónöveléssel vagy a fűnyíró rendszeres működtetésével tartható fenn.
A szufficites folyó fizetési mérleg valóban csökkenti a magyar gazdaság kitettségét, javítja önfinanszírozó képességét. A pozitív mérleget növekvő export, valamint az EU támogatásai és csökkenő import alapozta meg.
Az EU javuló konjunktúrája a jövőben is húzhatja az exportot, miként a beérkező EU-források is javíthatják a fizetési mérleget.
Az import alakulása a gazdasági növekedéstől függ. A rekord alacsony beruházások és a csökkenő, majd stagnáló lakossági fogyasztás alacsony szinten tartotta az importot, így javulhatott a külkereskedelmi és a fizetési mérleg. Ám ha tartós és dinamikus növekedésnek indulna a magyar gazdaság, bővülnének a beruházások, valamint a lakosság fogyasztása, megugrana az import. A magyar gazdaság magas importigényessége miatt a behozatal dinamikája konjunkturális szakaszban mindig meghaladja az exportbővülés ütemét, így romlik a külkereskedelmi és fizetési mérleg egyensúlya.
Az a sajátos csapda jellemzi a magyar gazdaságot, hogy vagy kedvező fizetésimérleg-pozíció, ám gyenge növekedés, vagy stagnálás, illetve javuló növekedéssel együtt járó fizetésimérleg-romlás között választhat.
Magyarul szerkezeti reformokra és új befektetésekre alapozott, export és beruházás vezérelt, megtakarításokkal támogatott növekedés mellett lehet megőrizni a gazdaság makroegyensúlyát. E nélkül csak eladósodás vár ránk. Ma mindkét komponens hiányzik a magyar gazdaságból.
5.) Rekord alacsony az infláció Magyarországon
Így van. A szép eredményt a következő tényezők hozták létre:
– alacsony gazdasági növekedés és fogyasztás, korlátozott kereslet, erős nemzetközi verseny fékezi az árnövekedést;
– a voluntarista rezsicsökkentés lenyomja a közműszolgáltatások árait.
Az első tényező elemei közül az erős verseny tartósan antiinflációs hatású.
A növekedés és a fogyasztás bővülése nyomán erősödő kereslet már növelni fogja az inflációs nyomást. Hasonló a helyzet a tartósan gyenge forintárfolyam importárakra gyakorolt hatásánál is.
A mesterséges rezsicsökkentés nem tartható fenn. A költségektől elszakított árak miatt nő a látens, áremelésre irányuló nyomás, ami előbb-utóbb utat tör magának – vagy romlik az ellátás biztonsága.
A tartós tendenciát az úgynevezett maginfláció alakulása jelzi. Ez jelenleg is 3–3,5 százalék között ingadozik. Tehát a kedvező nominális inflációs mutatók részben mesterségesek, részben átmenetiek.
6.) Javul a foglalkoztatás Magyarországon
Csupa lelkesítő hír és adat: meghaladta a 4 millió főt a foglalkoztatottak száma, soha ennyien nem dogoztak még hazánkban, tartósan 10 százalék alá csökkent a munkanélküliség, már kevesebb mint 400 ezer embernek nincs munkája, megindult a növekedés a versenyszférában is, kedvezően hat a foglalkoztatásra a munkahelyvédelmi, illetve a növekedési hitelprogram.
Már-már tapsolni támad kedvünk. Csak hát ama gonosz, részletekben megbúvó ördög gyorsan elveszi virágos jókedvünket.
A javuló abszolút számok mögött két statisztikai elem húzódik meg: a közmunkások létszámának növekedése – ma már több mint 200 ezer fő –, valamint a regisztrált, külföldön munkát vállaló honfitársaink létszáma javítja a foglalkoztatási statisztikát. Nélkülük a foglalkoztatási ráta még mindig 57 százalékos, tragikusan alacsony.
A két, abszolút számokat javító tényező durván torzítja a valódi helyzetet. A közmunka nem hoz létre jövedelmet, ellenkezőleg, apasztja, terheli a költségvetést. A külföldön munkát vállalók a befogadó ország teljesítményét növelik, jövedelmüket ott költik el. (Kivéve, amit megtakarításként vagy támogatásként hazautalnak.)
A versenyszféra növekvő létszáma – néhány ezer fő – hibahatáron belül van, elhanyagolható. Minimális beruházások mellett továbbra sem jönnek létre tömegesen új munkahelyek, a vállalati csődök és felszámolások gyarapodása nyomán pedig továbbra is szép számmal szűnnek meg munkahelyek.
Semmi okunk hát a dicsekvésre.
Milyen összefoglaló következtetésekre juthatunk a fenti analízis nyomán?
Az Orbán-rezsim maffiaállamának sajátos gazdaságpolitikája működik, és eddig elérte a végcélját. A „család” és klientúrája gyarapodik létszámát, valamint vagyoni és jövedelmi viszonyait tekintve egyaránt.
Orbánék hatékonyan használják lényegében korlátlan hatalmukat önző céljaik elérése érdekében. Az erőszakos vagyon-, piac- és jövedelem-újraelosztást eddig semmi és senki sem volt képes megakadályozni vagy korlátozni, ráadásul a rezsim hazai népszerűsége sem csökkent.
Nem csekély szerencse is segítette a rezsimet. A nemzetközi likviditásbőség, a javuló európai konjunktúra, a gyenge EU-kontroll, valamint az EU belső feszültségei mind-mind Orbánék kezére játszottak, így eddig megúszták komolyabb gazdasági krízis nélkül.
A rezsim eredményesen manipulálja a társadalom többségét. Harsogó sikerpropagandájával, a média monopolizálásával elkábítja híveit, reménnyel tölti el a sorsuk jobbra fordulásában bízókat. A megalapozott kritikák leperegnek róluk, de a félrevezetett többség ingerküszöbét sem érik el. Gátlástalanul játszanak a tömegeket motiváló érzelmekkel, a szimbolikus politizálást is felhasználva a keserű valóság palástolására.
Ügyes – mondhatnánk erre amúgy pestiesen.
Nem tagadom, hogy amolyan vörös farokként legfeljebb néhány közhellyel tudom traktálni a kedves olvasót. A fák nem nőnek az égig, a gazdaságban biztosan eljön az igazság pillanata. Azt biztosan tudhatjuk, hogy a tömeges hazugságra és rablógazdálkodásra épülő rezsimek tartósan nem stabilizálhatók és nem konszolidálhatók. A hazugságok napvilágra kerülnek, a klientúrát tápláló javak elfogynak. A soha nem szűnő igények kielégítése csak ismételt elosztással valósítható meg, azaz jövedelmet, vagyont, piacokat kell elvenni a tulajdonosaiktól ahhoz, hogy másoknak adhassanak. Ez előbb-utóbb tömeges érdeksérelmekhez, ezek felgyülemlése pedig a rezsim széteséséhez vezet. Ez az egyetlen jó hír.
Allen Greenspan [a FED volt elnöke – a szerk.] írja nemrég megjelent könyvében, hogy a gazdaságban előbb-utóbb érvényesül a racionalitás, felülírja az ostobaságot és a kisstílű önzést éppúgy, mint a politikai voluntarizmust.
Ez reményteljes rezümé lehetne – csak hát mikor? Hisz Keynestől már megtanulhattuk, hogy hosszú távon mindannyian halottak vagyunk.
Mindössze egy dologban lehetünk biztosak: a magyar gazdaságpolitika gyökeres megváltoztatásához, az ország felemeléséhez mindenek előtt az Orbán-rezsim leváltására lenne szükség. E nélkül nincs esély az újjáépítésre, a felzárkózásra, a szebb és jobb jövőre. A maffiaállam helyébe egy új, demokratikus államnak kell lépnie. Csak ez biztosíthatja, hogy a gazdaságpolitika ne a maffiacsalád, hanem az ország gyarapodását szolgálja. A skorpiónak ugyanis az a természete, hogy minden élőlényt halálosan megmar, akivel kapcsolatba kerül – ezért aztán a régi-új hatalomtól semmi jót nem várhatunk.
Az áprilisi választásokon aratott újabb siker után mindössze két fontos kérdés maradt: mikor következhet be a rezsim trónfosztása, mikor döbben rá a társadalom önálló gondolkodásra még képes része, hogy permanensen becsapják, bizalmát, jóhiszeműségét gátlástalanul kihasználják és milyen árat kell majd mindannyiunknak fizetnünk a valamennyi hatalmi és úgyszólván korlátlan gazdasági eszközzel rendelkező, hatalmát foggal-körömmel védő rezsim leváltásáért? Mi lesz az utolsó csepp a pohárban, esetleg az a krízis, amely katarzishoz vezet, s a társadalom többségét cselekvésre készteti? Kihúzzák-e Orbánék 2018-ig? Létrejön-e végre az erős és kormányképes ellenzék, amely a társadalom többségének támogatását meg tudja szerezni és képes lesz valódi alternatívát kínálni Orbánékkal szemben?
Az elmúlt négy év gátlástalan rablógazdálkodását is igazoló második választási győzelem után vajon demokratikus és főleg békés úton leváltható-e az Orbán-rezsim, vagy elkerülhetetlen lesz a nyílt lázadás, akár az utcai harc?! (Netán nálunk is megvalósul a 2002-es argentin forgatókönyv?)
A válaszokat nem tudom, a lehetséges forgatókönyvek felvázolása pedig már sok új tanulmány feladata lehet. Április 6. után már ezen kell dolgozni.
A grafikon forrása az Index cikke: Tíz ábrában Orbánék négy éve
