Muszáj visszaszólalnom



Szívesebben vitatkozom Bitó László barátommal élőszóban, mint írásban – de egye fene!


Tartok tőle, hogy leegyszerűsíti a baloldal vereségének az okait. Mesterházy Attila lenne az egyetlen és az elsőszámú felelős? Bajnai Gordon lett volna az egyetlen elpuskázott esély?


Nem térek ki arra, amiben egyetértünk: a választási rendszer átszabása után nem beszélhetünk sem szabad, sem tisztességes választásokról. A sors fintora, hogy az európai értelemben vett baloldalhoz legközelebb álló amerikai politikus, Hillary Clinton állított ki szüzességi bizonyítványt az Orbán-rendszernek, amikor azt mondta: demokrácia van mindaddig, amíg a hatalom törvényes úton leváltható. Márpedig ez a hatalom törvényekkel akadályozza meg, hogy törvényesen leváltsák.



Clinton Budapesten, 2011 nyarán – MTI


A nem szabad és nem tisztességes választások eredményét tekintve mégis be kell ismernünk, hogy a baloldal egésze (az egyszerűség kedvéért Fodor Gábor liberálisait is ideszámítom) szabad és tisztességes választásokon is alulmaradt volna. A vereség okai legalább a rendszerváltásig nyúlnak vissza, és ezért se egyetlen személyhez, se egyetlen alakulathoz nem köthetők.


Mesterházy felelősségének hangsúlyozása természetesen legitim, de elfedi azt a tényt, hogy a baloldal a választásokat az MSZP nélkül semmiképp se nyerhette volna meg, vele úgyszintén nem. Más vezető, azaz a teljes baloldal mozgósítására képes erő ugyanis eddig nem tűnt fel. Ezért kerülnek nehéz helyzetbe azok, mint Bitó vagy jómagam, akik kívülről bírálják az MSZP-t.


Nyilvánvaló, hogy a „gyászmunkát” először az MSZP-n belül kell elvégezni, helyettük senki más nem teheti. Ha majd az MSZP ezt megtette és nyilvánosságra hozta, vita indulhat, és a kívülállók akár a legkeményebb szavakkal is bírálhatnak. Addig viszont okosabb, ha mindenki a saját portája előtt söpröget.


Bitóval ellentétben én nagyjából másfél éve tudtam, hogy a dolog reménytelen – de Bitóval együtt tisztességtelennek, árulásnak tekintettem volna a baloldal lefegyverzésére szólítani. A vereség vagy győzelem se Mesterházyn, se Bajnain nem múlott. Gyurcsány Ferencen még kevésbé. Figyelemreméltó, hogy amíg Bajnai Gordon a Haza és Haladás Alapítvány elnökeként lépett fel, magasabb volt a támogatottsága, mint ezt követően, amikor az Együtt-Milla miniszterelnökjelöltjeként lépett színre.


Nem tagadom, hogy a Gyurcsány Ferenc személye elleni offenzívát, amelyhez az MSZP vezető politikusai mellett az Együtt-PM egyes politikusjelöltjei is csatlakoztak, személyes sértésként éltem meg. Ez a hadjárat ugyanis nemcsak Gyurcsányt kívánta megsemmisíteni, hanem mindazokat, akik a nézeteit részben vagy egészben osztják. Most, visszatekintve, tényleg azon múlt a siker, hogy Gyurcsány indul-e?


Egy szó, mint száz: a baloldal nem érdemelte meg a sikert. Nem volt hihető, vonzó ajánlata az ország gondjaira, másfél évig egymásra mutogató gyűlöletkampányt szervezett saját oldala ellen. Ilyen körülmények között esélye sem lehetett a győzelemre. Arról már nem is szólva, hogy kevesen hitték képesnek a kormányzásra.


Ha a választás valóban Bajnai és Mesterházy között dőlt volna el, én is Bajnait választom. De ilyen választási helyzet nem volt!


Az Európai parlamenti választások után jobban ismerjük majd a valóságos erőviszonyokat, beleértve a nem szavazókat is. Azután érdemes a vitát lefolytatni, ami most terméketlenségen, az indulatok felszításán kívül más eredményt nem hozhat.



Márton László író, újságíró, diplomata,
a párizsi Magyar Műhely hajdani szerkesztője