A kistelepülések lázadása – Választási utónapló 4.
- Részletek
- Vendégek
- 2014. április 19. szombat, 06:54
- Mihályi Péter
Miközben a Horthy-korszak átka máig ül az országon, van egy fontos különbség is: drasztikusan megváltozott a demográfiai helyzet. A harmincas években a zsidókérdés volt a jobboldal és a szélsőjobboldal közötti kohézió meghatározó eleme; a cigányok elkülönülése és nyomora csak sokadrangú ügy volt. A rendszerváltás idejére azonban az arányok teljesen megfordultak. A zsidók száma, különösen pedig az elkülönült életmódot folytató, szabad szemmel is jól megkülönböztető zsidók száma minimálisra csökkent. Nyoma sincs annak az ellentmondásnak, amely a Horthy-korszakban valóban fennállt, hogy ti. az ipari- és banktőke tulajdonosai között a zsidó származású magyarok „felülreprezentáltak” voltak. Ugyanakkor a roma népesség aránya és láthatósága megsokszorozódott, és bár ezt az országos kriminalisztikai statisztikák nem igazolják, vidéken és városon egyaránt általános a vélekedés arról, hogy a cigányok lopnak, és velük szemben a rendteremtés minden lehetséges eszköze szükséges is.
Hadd kezdjem egy személyes emlékkel! 1990 tavaszán, amikor Svájcban éltem, a helyi német nyelvű csatorna hosszú riportfilmben számolt be az első szabad magyar választás előkészületeiről. A filmesek településről-településre követték Horn Gyula stábját. Amikor az első falu határában Horn kiszállt az őt szállító Zsiguliból, az őt üdvözlő helyi – vélhetően baloldali – notabilitások ezt mondták: nálunk minden rendben van, csak a cigányokkal kellene valamit csinálni. Ezt még a svájci filmesek is feliratosan, hűen le fordították. Ugyanez történt a második faluban is. „Minden rendben van, csak a cigányok…” – mondták tehát ott is Hornnak. Amikor a harmadik faluban is lényegében ugyanezek a mondatok hangoztak el, a svájciak már nem merték lefordítani. Csak az tudta, aki a falusiak le nem fordított magyar szavait is értette.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a probléma egyáltalán nem újkeletű, és már jóval a 2010-es választások előtt benne volt a levegőben, hogy a szélsőjobb a cigánykérdés tematizálásával fogja meghódítani a magyar falut. 2008-ban írtam is erről a Népszabadságban. Már akkor világos volt, hogy a segélyezés kapcsán felszínre került indulatok célkeresztjében valójában a kistelepüléseken lakó romák állnak. Egyértelműen erre utaltak az olyan megfogalmazások, mint például a szerencsi kistérség 18 polgármesterének kiáltványa, amelyben ilyen állítások olvashatók: „A szociális segély legmagasabb összege és a minimálbér közötti különbség a munka kerülésére ösztönöz (...), a családtámogatási rendszer (...) gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, amely megélhetési formává fejlesztette a gyermekszülést (...), a gyermekek nagy része nem jár iskolába; az iskola befejezése nélkül, 14-15 éves korban gyermekeket hoznak a világra vagy bűnözésre adják a fejüket."
Előre tudni lehetett, hogy a közmunka nem megoldás. Ebben a kérdésben speciel már akkor is teljes szakmai konszenzus volt a szociológusok és a közgazdászok között, Ferge Zsuzsától és Szalai Júliától kezdve Kertesi Gáborig és Köllő Jánosig. Nincs érdemleges haszna az ország gyarapodása szempontjából, és arra sem alkalmas, hogy növeljék a rendszerbe belekényszerült-belekényszerített egyének esélyeit, visszajutni a normális munkaerőpiacra. A Gyurcsány-kormány mégis belevágott ebbe (ld. Út a munkához program) – a mából visszagondolva talán leginkább azért, hogy kifogja a szelet az akkor már erősödő szélsőjobboldali mozgalmak vitorlájából. Ma már látjuk, éppen az ellenkező hatást érték el: a Magyar Gárda és Jobbik csak erősödött attól, hogy amit ők követeltek, az jelentős részben már 2008-ban kormányprogrammá emelkedett, sőt azóta még tovább terebélyesedett.
A szerencsiek már idézett tiltakozó nyilatkozatában szerepel egy első hallásra szokatlan gondolat, nevezetesen az, hogy a falvaik „túlnépesedettek”. Ezt bizony senki sem mondta az elmúlt 50 évben Magyarországon! De ha figyelmesen elolvassuk az alábbi mondatot, nyomban világos lesz, hogy mire is gondolnak a helyi vezetők: „A jelenlegi szociálpolitikai kedvezmény gettósodást eredményez a túlnépesedett falvakban, és onnan elüldözi a lakosság munkát és mezőgazdasági tevékenységet végző részét. (...) az együttélési kultúrát és a civilizált emberi morált nem ismerő tömegek kezdenek túlsúlyba kerülni.” A kistelepülési vezetők valójában relatív túlnépesedésről beszélnek, arról, hogy az általuk vezetett falvakban a roma népesség abszolút száma és aránya már túlnőtt azon a mértéken, hogy őket az iskolázottabbnak, civilizáltabbnak, törvénytisztelőbbnek mondott és gondolt „magyar” etnikum képes legyen integrálni, asszimilálni.
Nem lehet, nem érdemes tagadni: a romák lakta kistelepülések vezetőinek az arányokat és az integrációs lehetőségeket tekintve igazuk van. A kistelepülésekről elköltöznek a képzettebbek, az ambiciózusabbak. Elsősorban a fiatalok, de nemcsak ők, sok középkorú is a városokba tart, ha teheti. A népességfogyás nyomán a kistelepüléseken csökkennek az ingatlanárak, ami szinte mágnesként vonzza azokat a szegény romákat (például a telepen élőket), akik számára már a faluba költözés ténye is felemelkedést jelent.
A monori Tabán-telep – Máltai Szeretetszolgálat/Index
A kistelepülésekre bezsúfolódott roma népesség újramobilizálása a jövő egyik kulcskérdése. Kétségtelen, hogy első hallásra furcsa lehet ez a jelszó is, hiszen az elmúlt évszázadokban éppen abból adódtak a problémák, hogy a romák vándor életmódot folytattak. De mégis ebben az irányban kell keresni a megoldásokat. Bármilyen erősek is azok a romantikus képzetek, hogy csak mindenki maradjon a falujában, és „az állam” teremtse meg a tisztes megélhetés feltételeit – nem fog menni. A kistelepülések jogos igénye, hogy a Magyar Köztársaság egésze segítse a romák társadalmi felemelkedését, s ennek első és legfontosabb lépéseként a nem dolgozó vagy erősen alulfoglalkoztatott romák szó szoros értelmében vett visszatérését a munkaerőpiacra. Ebben az ország nagyvárosainknak – és természetesen Budapestnek is – a mainál lényegesen nagyobb terhet kell vállalniuk.
Választási utónapló
I. rész
II. rész
III. rész
