Ha én Élet Menete lennék




Ha ez az Orbán Viktor így akar és így fog a náci megszállásnak emlékművet állítani, akkor legalább annyian lennénk, mint akkor, 27-én az Erzsébet hídfőnél: vagy 30 ezren. Amikor az Élet Menetében annyi magyar ember ment ki a fővárosban először az utcára az Orbán rendszer antiszemitizmusa ellen tiltakozva a Holokauszt 70 évfordulóján. Ezért akkor szerintem az Élet Menetének nem az Erzsébet hídnál, hanem az Óbudai Téglagyár–Újlipótváros –Lipótváros–a Náci Megszállás Emlékműve, majd Erzsébet híd–Kossuth Lajos u.–Rákóczi út –Keleti pályaudvar útvonalon kellett volna vonulnia, hogy egész Budapest, az egész ország az egész világ és médiája lássa meg. Lehet, hogy Orbán akkor nem merte volna másnap elkezdeni az emlékmű építését. De hát én nem vagyok az Élet Menete, sem a Náci Megszállás Emlékmű ellen tiltakozók szervezője, sem a magukat demokratikusnak nevező baloldali pártok vezetője, ezért nem tudunk helyettük harcolni a II. világháború utáni Párizsi békeszerződést két futballcipővel a felcsúti sárba tipró Orbán Viktor és bandája ellen a bátor demokratikus civil szoborvédőkkel együtt. Én úgy tanultam a Párizsi Békeszerződést, hogy a győztesek mellett a vesztesek, így Magyarország is aláírta. Akkor pedig Orbán Viktort és kormányát a Hágai Nemzetközi Bíróságon fel lehet és fel is kell jelenteni a Szerződés tudatos megsértése miatt. Nem tudom, de nem úgy néz ki a dolog, hogy ez lesz belőle. De azt tudom, hogy ha ezt most kihagyjuk, lehet, hogy ez az utolsó olyan lehetősége, amikor a szobordöntő demokratikus civilek szabad társulása mögé ki-ki személyesen odaállhat, és kialakulhat egy igazi demokratikus újbaloldal – természetesen az MSZP nélkül! Egy Orbán-döntő Demokratikus Koalíció magja. A többi, magát demokratikus pártnak nevező szervezet pedig csináljon nélkülünk magából azt, amit akar. Különösen miután ez ügyben Orbán Viktor levelét már megírta nekünk, mindannyiunk, szeretteinknek és a kollaboránsainak is az arcába vágva. Most akkor vagy nyújtsuk oda a másik arcunkat is, vagy ideje lenne már visszavágni. Amíg még lehet!