Közmegegyezés, emberi méltóság, esélyteremtés
- Részletek
- 2014. máj. 12. hétfő, 07:02
- Szüdi János
Kár szépíteni. A jogállam már akkor megszűnt amikor – az Alkotmány rendelkezéseinek, az Alkotmánybíróság határozatainak figyelmen kívül hagyásával – elfogadták és hatályba léptették az egypárti Alaptörvényt, amikor a közjogi méltóságokat – köztársasági elnök, az országgyűlés elnöke és a miniszterelnök – egymás közt szétosztotta egy baráti társaság. A jogállam halála kevés embernek fájt, mint ahogy a Kossuth téri hársfák meggyilkolásáért is kevesen hullajtották a könnyeiket. A magyar Ducénak sikerült elhitetnie a választók többségével, hogy az általa kiépített centrális erőtérnek nincs alternatívája. Ezért több mint hárommillióan el sem mentek szavazni. Azok közül pedig, akik az urnákhoz járultak, többen voltak azok, akik egyetértettek azzal, hogy a leghatékonyabb megoldás, felhatalmazni egyetlen embert arra, hogy egyedül döntsön az ország sorsáról. A csalhatatlan vezérbe vetett hitt volt a döntő. A hit, amelyet nem tud megrendíteni a tapasztalat. Így például a választók láthatták, hogy a Kossuth téri fák helye üresen maradt, s a tér fák nélkül nem több mint egy sivár kősivatag. Mégis elhitték, hogy a fáknak pusztulniuk kellett, mivel a kommunizmusban felnövekedett fáknak nincs helyük egy új világban. Úgy látszik, a demokratikus jogállam felélte önmagát.
Úgy látszik, úgy tűnik a demokratikus ellenzék a margóra szorult, mivel nem tudta, nem akarta, nem merte megérteni, hogy a 2014-es választás nem hagyományos választás. Ezen a választáson ugyanis nem az volt a tét, hogy melyik demokratikus erő kormányoz tovább. Ezen a választáson egy alkotmánysértő módon elfogadott, ezért nem létező Alaptörvény alapján kialakított jogellenes állapot utólagos jóváhagyását kérte egy illegitimé vált hatalom a választóktól. A választási eredmények pedig azt a látszatot keltik, hogy ez a törekvés sikerrel járt. A választási matematika alapján kihozott választási győzelem azonban csak látszólag igazolja a korábban meghozott döntések helyességét, csak látszólag igazolja, hogy a hatalom alkotmányosan járt el az előző kormányzati ciklusban, csak látszólag igazolja, hogy a nyertes jogosan kormányoz tovább. Látszólagos minden, mivel a választási szabályok kialakítása sem felelt meg a jogállami törvényhozás szabályainak. Látszólagos minden, mivel ezt a választást tisztességtelen feltételek között szervezték meg, tisztességtelen módon. Látszólagos minden, mivel az összes szavazásra jogosult kevesebb mint harminc százaléka mondott igent a parlamentáris demokrácia, a jogállam felszámolására.
A jelenlegi hatalom legitimitása megkérdőjelezhető azért is, mivel a hatalom átvételének pillanatától kezdve arra törekedett, hogy leválthatatlanná váljon. A cél érdekében felszámolta a hatalommegosztás rendszerét, átalakította az ország közjogi berendezkedését. Ezzel megszegte a jogállamiságnak az Alkotmányból az Alaptörvénybe szinte szó szerint átemelt legfontosabb garanciális rendelkezéseit: senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Kevés szó esett arról a tényről, hogy fordított választási eredmény esetén, ha a győztes nem éri el a kétharmadot, valóságos, működő hatalomváltásra nem kerülhetett volna sor. A kormányon kívül ugyanis minden más hatalmi ág, minden más a kormánytól független szervezet az ellenzék kezén maradt volna. A kormány irányításának átvétele még a zökkenőmentes „feles” törvényhozáshoz sem lett volna elég. A köztársasági elnök aláírása nélkül nincs törvény. A köztársasági elnök pedig azt a törvényt küldi vissza újratárgyalásra, amelyiket akarja. Azt a törvényt küldi meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra, amelyiket akarja. Az Alkotmánybíróság összetétele pedig nem garancia a politikamentes ítélkezésre. Nem lényegtelen fegyver az a köztársasági elnöki hatáskör, amely lehetővé teszi számára az Országgyűlés feloszlatását, ha március 31-éig nem fogadja el az adott év központi költségvetéséről szóló törvényt. A központi költségvetésről szóló törvény elfogadásához azonban a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges. A Költségvetési Tanács összetételénél fogva nem garantálható a politikamentes döntéshozatal.
Választások után van az ország. Választottak-e az elesettek, a kisemmizettek, a megalázottak? Vajon úgy érzi-e az elesett, a kisemmizett, a megalázott, hogy neki most rosszabb, mint korábban volt? Vajon bízik-e az elesett, a kisemmizett, a megalázott abban, hogy sorsa jobbra fordulhat? Vajon kap-e még egyszer esélyt, lehetőséget arra ez az ország, hogy esélyt és lehetőséget teremtsen mindenkinek? Vajon lesz-e még összefogás azok között, akik érzik, tudják, hogy a hatalom hazug szóvirágai, hamis statisztikái, harci jelszavai nem az ország, csak a hatalomban lévők érdekeit szolgálják? Ezekre a kérdésekre kellene megkeresni és megtalálni a válaszokat a majdani hatalomváltásra készülő ellenzéknek. A hatalomváltásra készülő demokratikus ellenzéknek felhatalmazást kell kérnie a választóktól arra, hogy olyan ország épülhessen, amelyben nemcsak annak van helye, aki közel áll a tűzhöz, amelyben a jog uralma felváltja a személyek uralmát, amelyben nem a félelem a természetes állapot. Ehhez azonban újra kell építeni a szavazóbázisukat, s a legfontosabb kérdésekben közmegegyezésre kell jutni. A közmegegyezésre épülő jogállamiság, a jogállamiság keretei között érvényesülő emberi méltóság, az emberi méltóságon alapuló esélyteremtés lehet az a program, amely elvezethet a választási győzelemhez.
Az emberi méltóság tiszteletének helyreállítása olyan célkitűzés, amely magába foglalja mindazt, ami fontos lehet egy választó számára. Az emberi méltósághoz való jog felöleli azoknak a jogoknak az összességét, amelyek elválaszthatatlanok az embertől, amelyek nélkülözhetetlenek a tisztességes emberi élethez. Ez a jog magába foglalja az állam korlátait az egyénnel szemben éppúgy, mint az állam kötelezettségeit az egyén érdekében. Ennek a jognak a tartalmát az Alkotmánybíróság tárta fel. Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. Az emberi méltóság az emberi élettel együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő. Az egyenlő méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni. Minden ember méltósága és élete érinthetetlen, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit. Egyetlen ember élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy ne értenénk bele az élethez és méltósághoz való alanyi jogát. Az emberi méltósághoz való jog felöleli a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogot, az önrendelkezés szabadságához való jogot, a magánszférához való jogot. Az emberi méltósághoz való jogból levezethető a szociális biztonsághoz való jog, egy olyan, az állam által biztosított megélhetési minimum, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához. Az emberi méltóság jogából következik a diszkrimináció tilalma, az a követelmény, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba. Olyan jogok ezek, amelyek az Alkotmány alapján – az Alkotmánybíróság útján – számonkérhetők, kikényszeríthetők voltak, míg az Alaptörvény alapján nem kérhetők számon és nem kikényszeríthetők ki. Az emberi méltóság tisztelete megnyitja az utat az esélyteremtés programja előtt.
Az ember életében talán nincs fontosabb a tervezhetőségnél, a kiszámíthatóságnál. Annak ismereténél, hogy mit kell tenni a boldoguláshoz. A bizonytalanság űzi el sokszor azokat innen, akik úgy érzik, van bennük valami, amivel ötről a hatra tudnának jutni, de nem látnak esélyt arra, hogy ezt megvalósítsák. Az állam legfontosabb feladatai közé tartozik kiépíteni azokat az utakat, amelyek közül választani lehet. Azokat az utakat, amelyek közül valamelyiken – ki-ki képessége, tehetsége, igénye szerint – elindulhatna az életben. Az állam másik feladata lenne felkészíteni mindenkit a választásra. Lehetőség, esély mindenkinek. Ez lehetne a központi választási üzenete annak a politikai erőnek, amely nemcsak a tehetősekre, nemcsak a haverokra figyel. Mert lehetőség, esély kell a csecsemőnek, a felnőttnek, az öregnek a tisztességes élethez. Lehetőség, esély a tisztes induláshoz, a tisztes érkezéshez és a tisztes záráshoz. Lehetőség, esély, akár városban, akár faluban született valaki, akár módos családban, akár szegényben jött a világra, akár magyarként, akár cigányként látta meg a napvilágot. Az igazság az, hogy e célok megvalósításához társadalmi összefogásra lenne szükség. Annak elfogadtatására, hogy akinek rosszabbak az esélyei, az jogosan tart igényt nagyobb odafigyelésre, több támogatásra, nagyobb segítségre az egész társadalomtól. Az egész társadalomtól, mert a lehetőség, az esély megteremtése áldozatot kívánhat mindenkitől. Ez az áldozat azonban megtérül, mert a szegénység, az elesettség, a kitaszítottság terjed, ha nem állnak az útjába. Terjed és megfertőzi a levegőt. Ahogy nő a szegények, az elesettek, a kitaszítottak száma, úgy csökken a nyugodt élet lehetősége mindenki számára. Elmaradt azonban a közmegegyezés ezekben a kérdésekben. Talán ez a rendszerváltás legnagyobb bűne. A munkakényszer és tervgazdaság megszűnésének kárvallottjai nem segítséget, hanem elutasítást, jó esetben közömbös vállrándítást kaptak. Ha egy országot az jellemez, ahogy az elesettjeivel bánik, akkor az éhező, rongyos gyermekek, a közmunkába kényszerített rokkantak, az aluljárókból és a parkokból elűzött hajléktalanok, a csirkeláb levesen élő nyugdíjasok, a megvetett, kitaszított cigány családok, a támogatástól megfosztott menedékkérők reménytelenségtől, megalázottságtól, kétségbeeséstől megtört szeme a tükör mindnyájunknak. Érdemes lenne meggyőzni a választókat arról, hogy az ország nem akkor sikeres, ha a szegényeket eltüntetik a közterületekről, a problémás gyermekeket kizárják az iskolákból, a szegény családok gyermekeit közmunkába kényszerítik. Az emberi méltóság tisztelete, az esélyteremtés útja a többségnek biztosítja a boldogulást. Azoknak, akiknek erre szükségük van, a társadalmi szolidaritás, a reménytelen helyzetbe kerülőknek az állam nyújt segítséget.
Karácsonyi ételosztás a Blahán – MTI/Marjai János
Az esélyteremtés legbiztosabb eszköze a tanuláshoz való jog visszaállítása, az iskolák megnyitása az érettségizni kívánok előtt, a felsőoktatásba való bejutás lehetővé tétele mindenki számára, aki képességei alapján alkalmas rá. A tanulás szabadságának visszaállítása együtt kell hogy járjon a tanítás szabadságának helyreállításával. A szabad iskola nevelhet szabad, független, öntudatos polgárt. Az iskolázott ember képes dönteni sorsáról, képes megtalálni a boldogulásához szükséges utat, képes váltani és képes a munkaerőpiacon maradni. Az a munkaerő, amely képes váltani, képes az ismereteit megújítani, alkalmassá teszi a gazdaságot is a váltásra. Nehéz azonban egy olyan országban új oktatáspolitikáról gondolkozni, ahol oktatásszervezési filozófiává lehetett emelni azt a nézetet, hogy azért nem jön a külföldi tőke hazánkba, mert kevés a szakmunkás. Nem igaz, hogy a kétkezi munka nem egyeztethető össze a tudással. A modern iparosnak el kell tudnia igazodni a társadalmi folyamatokban, helyt kell állnia a bonyolult gépek világában, meg kell tudni értetnie magát idegen nyelveken. Nem véletlen, hogy az Európai Unió stratégiai célkitűzése az egész életen át tartó tanulás és mobilitás megteremtése.
A tervezhetőség, a kiszámíthatóság alapja a jogállam. A jogállam jellemzője a jogbiztonság. A jogbiztonság lényege, hogy a törvények uralma érvényesül az élet minden területén. A törvények uralmának alapja egy szilárd alaptörvény. A szilárd alaptörvény a közmegegyezést rögzítő Alkotmány. A jogállam azt jelenti, hogy mindenki, beleértve a hatalom birtokosait is, ismeri és megtartja a törvényes rendet. Mindenki biztos lehet abban, hogy, ha megtartja a törvényeket, tisztességes eljárásra tarthat igényt, s ügyében jogszerű döntés születik, amellyel szemben, ha nem ért vele egyet, jogorvoslattal élhet. Ezért új, szilárd alaptörvényre van szükség, amely közmegegyezésre építve meghatározza azokat a kereteket, amelyek a hatalom korlátját jelentik, s amelyek garantálják az ember elidegeníthetetlen jogainak feltétlen érvényesülését. Vissza kell állítani a törvények uralmát, s ennek fontos része a végrehajtó hatalom jogalkotói jogának leszűkítése a törvények végrehajtására.
2014. április 6-án a jogállamot lebontó, alkotmányos puccsot végrehajtó hatalom korántsem tiszta választás keretében szerzett látszólagos legitimitást. A választás valóságos tétje az volt: kiépülhet-e az egypártrendszer hazánkban? Jelenleg jó az esély arra, hogy hazánk az Európai Unió keretei között működő diktatúrává váljék. Arra, hogy a demokratikus ellenzék képes lesz-e ezt megakadályozni, a jövő adja meg a választ. Lehet, hogy egy új nemzedéknek kell felnőnie ehhez a feladathoz egy olyan iskolarendszerben, amelynek a célja éppen ennek a lehetőségnek a megakadályozása.
Az írás rövidített változata az Élet és Irodalomban jelent meg.
