A francia tévé a választás estéjén
- Részletek
- 2014. máj. 27. kedd, 06:36
- Lángh Júlia
Már egy ideje tartott az adás, én éppen akkor nyitottam ki a TV5Monde-ot, amikor Marine Le Pen, ez a bleu marine nőszemély, sugárzó arccal diadalmaskodott. A francia választóknál 25 százalékkal első lett a pártja, a Nemzeti Front, amelyről már nem tűri, hogy szélsőjobbnak mondják, újabban euroszkeptikusnak kell nevezni. Mintha így már szalonképes lenne.
Nem az, nekem és sokunknak nem, borzongtam is rendesen, ahogy fölvázolta diadalútját a hatalomhoz, de amikor azt mondta, Franciaország ne akarja az egész világnak megmondani, mi a szabadság és az emberi jog, mert nem mutat itt példát, akkor arra kellett gondolnom: ez bizony igaz. Nem azért, amiért Marine gondolja, de tényleg, ekkora gáz, szégyellem magam Franciaország miatt, helyett, nevében.
Szégyellték nagyon mások is, a Nemzeti Front kivételével mindenki, a teljes politikai elit, jobb és bal, nagy és kis pártok képviselői egyaránt. Órákig néztem ezt a pszichodrámát, a francia 2-es televízió stábja nagyon tudja, hogy kell jó választási műsort csinálni. Válság- és vereséghangulat a stúdióban. Egy nagy üvegasztal körül ülve (amelynek az üveglapján kinagyítva látszik az éppen beszélő képe) sorra kérdezik a fejeseket, mit éreznek most, Juppé, Bayrou, Fabius, Copé, Fillon, Dati stb., minden oldalról, minden pártból, gyomorszájütést kapott az ország, összeomlás, dráma, skandalum, romhalmaz, szégyen…
Mindenki arról beszél, hogy önvizsgálatot kell tartani, megkeresni az okokat (ezeket részben egymásban, pontosabban a másikban találják meg), és gyökeresen változtatni. De hogy miben és hogyan, az még messze nem világos, mindenesetre mindenkinek másképpen. Azt is megemlíti mindenki, hogy a változtatás Európára is ráfér, van annak oka, miért nem szeretik oly sokan. Szóval: reformálni, változni, újítani. Másképp csinálni, mint eddig. Ehhez másképp is gondolkozni, újragondolni mindent, eszméinket, értékeinket...
El sem tudom képzelni, hogy ezek az emberek és ezek a szervezetek, akik és amelyek eddig úgy csinálták, ahogy, most az identitásukra mért pofontól megváltoznak, nagy hirtelen magukba szállnak, megújulnak, másmilyenek lesznek, mint eddig. Ezt mások sem hiszik, néhány kisebb, helyet kereső párt emlegeti is, hogy milyen régóta terpeszkednek a nagy pártok a hatalomban, radikális újítás kell, most jöjjenek ők, a kisebbek, ők majd jobban csinálják. Ezt mondta a zöldek képviselője, és ezt emlegette Rachida Dati is (meg kell említenem, pedig ez nagyon nem píszí, hogy igen csinos volt, puszta látványa szívderítő színfolt), a közép, jobbközép UDF (giscardista) képviseletében, alapító tagjaként a Modemnek (Demokratikus Mozgalom), és azt hiszem Bayrou is, a pártszövetség elnöke, aki a választási törvény megváltoztatását követelte, amit egyébként mások is.
Alain Juppé, többszörös volt miniszter, 2002-2004 között az UMP (Unió egy Népi Mozgalomért) elnöke, nagyon mélyen bánatos volt, vereség, igazi vereség, mondta, teremtsük meg újra a jobboldalt. Schengenen is változtatni kell, Európa az energiában egyesüljön. Ezt is mondták mások is. Újra ki kell találni Európát. Mély változás kell. Szembenézni. Megújulni. Másképp csinálni házon belül is, Európában is.
Ha mindenki hasonlókat mond, akkor miért nem lehet összefogni és együtt, tényleg másképp csinálni?
Úgy néztem a közvetítést, mint egy színházat, úgy is mutatták. Érzelmek, indulatok vagy merev, összeszorított szájú fegyelem a résztvevők arcán, miközben beszél valaki, aki vádol és önvádol – ez utóbbit mértéktartóan. Őszintének látszottak, tényleg kétségbe voltak esve, mert rá kellett döbbenniük, hogy valamit nem vettek észre: azt, hogy ilyen tömegesen jön föl a szabadság, egyenlőség, testvériség hazájában a szélsőjobboldali rokonszenv. (Pedig előrelátható volt.) Tehát azt se vették észre, hogy ők maguk is valamit rosszul csináltak, márpedig biztosan rosszul, különben nem csúsztak volna így le. Ez jobboldalra, jobbközépre, balra egyaránt érvényes. Balra leginkább, Hollande elnök többségét már rég elvesztett szocialista pártjára. Laurent Fabius, a szocialisták negyven éve aktív tagja, a külügyek és a nemzetközi fejlesztés minisztere zsákutcáról beszélt (mások inkább földcsuszamlásról), fájlalta, hogy Franciaország imázsa Európában ilyen csúnyán megkopik a Front National győzelmével. Aztán érzésem szerint kicsit mellébeszélt, vagy csak nagyon átment bürokratikus nyelvezetbe. Szoci önkritikát nem hallottam, terveket igen: konkrét politika kell Európával a közös ügyekben, elsősorban közös energiapolitika. És az Európai Unió működésén is változtatni kell.
Közben be-beúsztak az európai eredmények, országonként, az se semmi, hol hogyan szavaztak, megvártam, hogy bemondják, ahogy ígérték, a magyar eredményeket, és szégyenkezhettem megint, vezető helyen vagyunk az európaellenes szélsőjobbunkkal.
Az adást gördülékenyen és határozottan vezette az esti híradó két főembere. Amikor két fél egymásnak esett – például a zöld képviselőnő és a Nemzeti Front harcosa, egyszerre kiabáltak hosszan egymás arcába, csak egy-egy szenvedélyes szót lehetett kiérteni a hangzavarból, de nagyon jól kiabáltak –, hagyták őket egy kicsit. Ha valaki csöppet hosszabban próbált beszélni, ügyesen átvették a szót, hogy másnak adják. Sok volt a megszólaló, még több a megszólított, mindenki megtört, megrendült, csalódott, csak az európaellenes szélsőpárt diadalmaskodott. Rémes.